Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám
Az országot járva... Mozgalmas hetek, hónapok... Az egyik vidéki zenészgyűlésen említette a helyi szórakoztatózenész szb titkára, hogy az ország gyorsan változó, alakuló gazdasági életén belül rohamosan alakul át a vendéglátóipari zeneszolgáltatás szerkezete is. Csak néhány fogalom, melyek jelentése másképpen cseng, mint akár néhány évvel ezelőtt: a) prolongációs tárgyalás, b) a zenés üzletek vezetőinek viszonya az anyavállalathoz és az általuk bérelt üzlethez, c) a zene szerepe, a szerződések időtartama, jellege, d) a muzsikusok tanulásának, képzésének fontossága. Apropó Képzés. Mind gyakrabban merül föl az átképzés fogalma, mint jó néhány szórakoztató zenész számára olyan kedvező megoldás, ami lehetővé teszi, vagy teheti, hogy az ún. „telített” hangszereken játszó zenészek másfajta, „kurrens” hangszerre térjenek át. De már maga az áttérés is számtalan gondot, ellentmondást vet föl. Nyilvánvaló, hogy egy huszonéves fiatalember minden szempontból fogékonyabb, nyitottabb, mint idősebb kollégái. Egy ifjú basszusgitáros például elképzelhetőnek, lehetségesnek tartja, hogy billentyűs legyen. Ilyen életkorban még van lendület, hév, lelkesedés. A nagybetűs Zene szeretete áthidalhatja a másfajta instrumentum kezelésének kezdeti nehézségeit. Miskolcon történt Az SZMT titkárával, Szűcs Ferencnével, valamint Kiss Gyulával, az agitációs, propaganda- és kulturális ügyekkel foglalkozó osztály vezetőjével tárgyaltunk, amikor felmerült a cigányzenészek foglalkoztatásának néhány gondja. Szűcs elvtársnő ekkor elmondta: az Avas Művészegyüttes hónapok, sőt évek óta zenészhiánnyal küszködik. Hívják-várják a cigányzenészeket. Jelenleg még prímásuk sincs! Teljesen indokolt volt tehát, hogy az SZMT titkára így tette fel a kérdést: — Valóban, lehet itt cigányzenész-munkanélküliségről beszélni? A miskolci cigánymuzsikusok „kifogása” az — mint a beszélgetés során később kiderült —, hogy ők csak éttermi zenét tudnak játszani, az Avas Művészegyüttesben pedig táncházi és parasztzene kellene. Az SZMT-munkatársak újabb kérdéseket tettek fel: — Ha állás nélkül van egy népi zenész, akkor az Avasban megkereshető 3-4000 forint nem jobb, mint a semmi? — Az ún. „parasztzene” annyira különbözik az éttermi muzsikától? A kis történet nem csattanós befejezése így hangzik: Sajó Aladárné, a Borsod megyei OSZK-kirendeltség vezetője táviratot adott föl egy állás nélküli, kategorizált prímás címére, hogy az jelentkezzék az Avas Művészegyüttesben esetleg felvállalható zenekarvezetői tisztség betöltésére. A prímás nem jelentkezett. Most már az Olvasóval együtt kérdezem: — Mi lehet az oka annak, hogy a miskolci táncegyüttes eredménytelenül keres — évek óta — cigányzenészeket? A fenti kis történet borsodi. Abból a megyéből való, ahol Ózdon néhány ezer ember áthelyezéséről, átképzéséről van szó napjainkban a nehézipar területén. Jóllehet mások baja senkit nem vigasztal, mégis le kell írni a tényt: a szórakoztatózenész szakmában tapasztalható állásnélküliség semmiképpen nem mérhető, nem hasonlítható a népgazdaság egyes más szféráiban jelentkező hasonló gondokhoz. A pécsi zenészek munkaértekezletén is fölvetődött a szakma jövőjének kérdése. A hozzászólások során többen azzal hozakodtak elő, hogy Hegyeshalmon túl milyen csodás a zenészek helyzete. Az érdekesség csak az, hogy az ilyesmit hangoztató muzsikusok — tapasztalatból tudom — teljesen természetesnek veszik „odakint” a napi 8 óra zenélést (néhány aprócska szünettel), magától értetődőnek tartják azt is, hogy a zeneszünetekben nemhogy inni, de még leülni sem szabad a vendégek közé, és azt is zokszó nélkül tudomásul veszik, hogy a havi szerződés végén az utolsó napon — amikor hajnalig szólni kell a zenének — odébb kell állni a másik üzletbe, amelyik esetleg 800—1000 kilométernyire van (például Karlsruhe—Hamburg). — Ugyanezek a muzsikusok — jegyezte meg Bornemissza Géza pécsi kirendeltségvezető — itthon csak a Széchenyi tér közelében óhajtanak dolgozni. Két szemlélet ... Hogy más országokban kedvező-e az élőzene helyzete, arról most csak annyit, hogy az NSZK- ban az elmúlt években rohamosan csökkent az élőzenés szórakozóhelyek száma. A hétvégi rendezvények nagyméretű helyiségeiben valóban zenekarok dolgoznak és nem egy-két tagú „együttesek”. De az ilyen diszkóhangulatú bulikal Kazincbarcika Újságunk képviseletében mintegy négy évvel ezelőtt jártunk Kazincbarcikán, amikor szocialista városaink vendéglátóipari szórakoztató zenéjéről közöltünk sorozatot. Most ismét ellátogattunk a vegyi kombinátjáról híres városba. A stílusosan Lombiknak nevezett étteremben trió dolgozik, Varga István orgonista, Nagy Elemér basszusgitáros-bőgős, Nagy József dobos-hegedűs. Műsorukban a hagyományos, sztenderd örökzöldek keverednek a vadonatúj slágerekkel. Jó „átlagzenét” játszanak és ez egyáltalán nem pejoratív jelző, hiszen sok együttes behódol az esztamos stílusnak, és egész este csak azt erőltetik. A Lombik étterem triója arra is ad, hogy a zeneszünetek túl hosszú csendje ne késztesse távozásra az ízléses környezetben szórakozni kívánó vendégeket, és a három zenész azt sem tartja mellékesnek, hogy az elegáns formaruha tartást ad, elősegíti a kulturált szórakozást. A Barcika étteremben korszerű, minden szempontból kiváló csapat zenél. Külföldre készülnek. Ennek megfelelően modern a hangszerpark, széles a repertoár, „blickfangosak” az egyenruhák, a hangerő pedig rugalmasan alkalmazkodik a látogatottsághoz. Ők akkor is zenélnek — keményen, lelkesen —, ha nincs telt ház. A tagok: Fényes Ferenc billentyűs, Lakatos Ferenc gitáros, Szabó Antal dobos. A Sportban a duó — Nagy Oszkár billentyűs és Majancsik Elemér dobos — szintén kialakította saját stílusát. (Természetesen olyan keretek között, amennyire azt megengedi a vendéglátóiparban tapasztalható közízlés és tömegigény.) Hosszú, de hangulatos slágeregyvelegeket fűznek egy nagyobb zenei blokkba, és az egyes összeállítások valamilyen könnyűzenei korszakot tükröznek. Ritmikailag érdekesnek tűnt számomra, hogy a potpourrikat szerencsére nem a már ebben a cikkben is említett esztamos „generálszósszal” fogták össze, hanem rock and rollos és bosszúvonás öszvérritmussal. A barcikai Halász csárda — ahogy az üzletvezető elmondta — minden este „tömve van”. Ez a tény bizonyára nemcsak a konyhát dicséri, hanem az itt élő triót is: Kátay Béla hegedűs zenekarvezetőt, Bari Jenő billentyűsgitárost, Bordás Gyula dobost.* Tények, események, információk innen-onnan Azonban a problémák azokon a pontokon sűrűsödnek, ahol — a cigányzenekari létszámok csökkenése következtében — az idősebb brácsások, csellósok, hegedűsök maradnak szerződés nélkül. Ilyen esetekben is van példa arra, hogy kemény akarattal valaki áttér egy keresettebb hangszerre, de az egyáltalán nem általános. Nem könnyű ma egyetlen zenészközvetítő, kirendeltségvezető helyzete sem. Természetes emberi reagálás, ha az akár csak átmenetileg is elhelyezhetetlen zenész ingerlékeny, becsapottnak érzi magát. Hiszen — ahogy mondani szokás — az idősebb muzsikusok „egy életet töltöttek el hangszerükkel” a szakmában, most meg kiderül, hogy nem tart rájuk igényt az addigi étterem, kocsma. Különösen akkor érthetetlen — és ami még lényegesebb — anyagilag akkor kedvezőtlen a helyzet, amikor az állás nélkül maradt zenészek közel van(nak) a nyugdíjkorhatárhoz. Ilyen esetekben — erre számtalan példa van — az OSZK közvetítői, kirendeltségvezetői, összefogva az szb-vel, mindent elkövetnek a kedvező megoldás érdekében. Legtöbbször sikerrel kutatnak fel, esetleg a korábbi munkahelytől távolabb lévő munkahelyet a zenész(ek) számára. Viszont nemegyszer fordult elő az elmúlt hónapokban, hogy az átmenetileg állás nélküli zenész fanyalog, nem jelentkezik, nehezen értesíthető, „eltűnik”, szinte kerüli az OSZK-t. halmi megoldások. Ilyesmiből megélni nem lehet. A még megmaradt „mindennapos” zenés boltok együttesei pedig havonta-kéthavonta vándorolnak. Megszokott környezetről és az ehhez a fogalomhoz kötődő kiegyensúlyozott családi életről a zenészek csak álmodnak. Persze a jövedelem több, mint a mi viszonyaink között ! Mégis egyre gyakrabban gondolkodom el azon, hogy az OSZK illetékeseinek miért okoz esztendők óta komoly gondot a békéscsabai, orosházi, szarvasi zenés üzletek ellátása? Vajon néhány (jó néhány) pesti muzsikusnak miért „rangon aluli” egy fővárostól 200 kilométernyire lévő étteremben dolgozni? Mert nehogy bárki is tévedésbe essék ! A Békés megyei üzletekbe nem „kutaütőket” keresnek, hanem összeszokott, mai slágerzenét is játszó együtteseket. A jó zenélésen kívül pontos, megbízható embereket. Ennek megfelelően a bérfeltételek és az egyéb körülmények is jobbak az országos átlagnál. De ismétlem, a zenei teljesítmények mellett — különösen a békéscsabai Kőrös Hotelban — odafigyelnek azokra az oly sokat emlegetett emberi tényezőkre is. * * * A már említett pécsi munkaértekezletet néhány hét elteltével követték a prolongációs tárgyalások. Ma már Baranyában sem olyan jellegűek a következő szerződéses időszakkal kapcsolatos megbeszélések a munkáltatókkal, mint régebben. A szerződéses és jövedelemérdekeltségű üzletek vezetői egyenként és egyénenként érdekeltek a zene forgalmat növelő szerepében. Ennek ellenére a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat nem tartja formalitásnak, hogy igazgatói szinten tárgyalja az 1988-as szerződéseket. Ennek eredményeként Péter Miklós, az OSZK igazgatója utazott a mecsekaljai városba, amikor sor került a baranyai szórakoztatózenészek nagy részét érintő prolongációs tárgyalásra. Ezen részt vett az említett vállalat vezérkara is, Gerber Jenő igazgató vezetésével. Elgondolkodtató és kapcsolódik az imént említett Békés megyei gondokhoz, hogy zeneileg-emberileg is megfelelő zenészből több is elkelne a baranyai „piacon”. Na de hová lettek a minden időben zenészi kvalitásaikról híres pécsi muzsikusok? Nem varázsolódtak el! E megyében ma is jobb a képzett, sokoldalú zenészek aránya a képzetlenebbekhez viszonyítva. Csakhogy a „menő” zenekarok viszonylag jelentős része Pécsett éppen „átmeneti helyzetben” van. Sokan külföldre készülnek, többen már ott is dolgoznak, vagy éppen mostanában érkeztek vissza, így — sajnos — nem lehetett őket figyelembe venni a prolongációs tárgyaláson, így tényleges állástalanságról Baranya megyében sem beszélhetünk. Ellenkezőleg! A munkanélküliség fogalma tehát összetett, viszonylagos a mi szakmánkban. Talán paradoxnak tűnhet, de az ellentmondások feloldása feltétlenül olyan irányú kell hogy legyen, amely helyzetben még több és egyre több a (képzett) zenész. Még intenzívebben kell stúdióinkban olyan muzsikusokat nevelni (legalábbis a keresett hangszereken), akik elhelyezhetők. Aztán a „kegyetlen”, vagy inkább igazságosnak nevezhető élet szelektáló hatása folytán a rossz zenész elvérzik a harcmezőn és elvileg az értékesebb „zenészáru” győz a silányabbal szemben. Mindenesetre meg kell teremteni, avagy erősíteni kell a stúdióhálózatban a feltételeket a korszerű szórakoztató zene oktatásához. Tanárok, helyiségek, hangszerek szükségesek és mindehhez pénz. De mindenféle oktatás később hozza bőséges kamatait. Csongrádon jártunk a közelmúltban. Régi „adósságot” törlesztünk azzal, hogy az utóbbi hónapokban mind gyakrabban tekintünk túl a megyeszékhelyeken, hiszen a vidéki, pontosabban a nem fővárosi szórakoztatózenészek mintegy fele nem azokban a nagyvárosokban dolgozik, amelyekről viszonylag már gyakrabban esett szó lapunkban. Pásztó, Nagybátony, Paks, Kazincbarcika után tehát most az egykori megyeszékhelyre látogattunk. A Csuka csárdában a Kiss József— Vigh Iván-duó dolgozik. Kiss kolléga kategorizált bőgős és basszusgitáros. Az utóbbi években — úgy véli és büszkén hangoztatja — még idejében „kapcsolt”, így most zongorista, és azt figyelembe véve, hogy ez az eredeti hangszere, különösen határozott basszusai jelzik: komolyan veszi az átképzést. Ezért anyagi áldozatokra is kész. Csonka Emil tanár úrhoz jár Pestre, amikor csak teheti. Lehetséges, hogy már ebben az esztendőben jelentkezik a vizsgára, és „papíron” is zongorista lesz. Vigh Iván is eredetileg bőgős volt. Most hegedül és dobol. Hegedűjátékát hallgatva bőgősként sem lehetett rossz, ugyanis nagy rutinnal kezeli a „szárazfát”, jól „megfogja” a vendégeket, vérbeli „kombinált” hegedűsként csiholja a jó hangulatot. Dobosként még kicsit határozatlan, de nem ő az egyetlen a szakmában, aki a mai tánczene részben egyszerű, mégis rafinált ritmusait jellegtelenül, puhán üti. Mindenesetre a duóval elégedett a Csuka közönsége, de az üzletvezető is úgy nyilatkozott, hogy a két rokonszenves muzsikus talán nem is mérte fel igazán, milyen fontos és lényeges, ha újabb egy évre prolongálnak egy duót, a mai helyzetben. Tehát a Kiss—Vigh-páros 1988-ban is tovább bizonyíthatja sokoldalúságát. A Bökény étteremben (a Csukához hasonlóan szintén áfész-üzlet) dr. Túri János billentyűs dolgozik. Az ideiglenes engedélyes muzsikus főállásban jogász, és tulajdonképpen ő sem érti pontosan, miért nem vált már régen hivatásos zenésszé. Hiszen jól „blattól”, kiválóan énekel, hétvégeken fellépő együttesének nagy gyakorlattal hangszerel, és a zeneelméleti kérdések sem okozhatnak gondot számára. Ami késik — talán — nem múlik. Sok ilyen „rejtett tartalék” található az állandóan foglalkoztatott zenészek között. Az OSZK egyik távlati célja és feladata, hogy a Túri kollégához hasonló, zeneileg relatíve érett és képzett, ma még ideiglenes engedélyes zenészekből hivatásos előadóművész váljék. Fel kell(ene) ébreszteni a muzsikustársakban azt a becsvágyat, ami arra ösztökélné őket, hogy „betanított munkás” zenészekből szakmailag képzett muzsikusokká lépjenek elő. A Kert vendéglőben Nagy József zongorista játszik a kissé viharvert pianínón. A közönség itt az egyszerű melódiákra éhes, és az olcsó italokra szomjas. A nyugdíjkorhatáron néhány évvel túl lévő zenész egyúttal az OSZK körzeti megbízottja is. Eredeti, már régen gyakorolt szakmája festő, illetve néhány évtizede még harmonikás volt, de a fizikai erőnlétet is megkívánó tangóharmonikáról áttért a zongorára. A Platánban a Pintér István (B-kategória, zongora) és Halmi Béla (ÍME, dob) duó működik. Azaz néhány héttel ezelőtti látogatásunkkor éppen szabadságon voltak. A helyettesítésükre beállított két muzsikus közvetítése és érvényes működési engedélye körül nem volt minden rendben, de a hiányosságokat azóta pótolta az OSZK közvetítési rendszeréhez kapcsolódó rugalmas adminisztráció. No meg az eredeti duónak is letelt a szabadsága... Ennyit most Csongrád város vendéglátóipari zenéjéről, e vázlatos körképben. Ami a prolongációkat illeti, valamennyi csongrádi muzsikus jó diplomáciai érzékkel belátta, hogy (hacsak teheti) az a legcélszerűbb, ha 1988-ra nem szerződnek más üzletbe, más munkáltatókhoz. Nem elvtelen helyezkedés ez, „csak” egyszerűen realitásérzék. Erre pedig ma valamennyi szakmában szükség van. Csongrádon jártunk * A munkaértekezletekről . A munkaértekezletekről már szó esett ebben a cikkben. Az elmúlt hetekben Salgótarjánban, Kecskeméten és Veszprémben is megszervezték, összehívták az állandó szerződésekben dolgozó muzsikusok e demokratikus fórumát. (folytatás az 5. oldalon) SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZEK