Zenész, 1948 (2. évfolyam, 5-12. szám)

1948-05-01 / 5. szám

tfd­és*demoaínifiitóU A magyar társadalom felvilágo­sítása szempontjából igen nagy je­lentőségű könyv hagyta el a sajtót. Az Anonymus Könyvkiadó végre könyv formájában is meg­jelentette a legkiválóbb szovjet új­ságírók és történettudósok tollából kikerült összefoglaló jelentést: az A történelem meghamisítói« című do­kumentumgyűjteményt. Ez a mű szinte minden egyes mondatával rejtélyt leplez le, melyet annak­idején nem értettünk, és amely most teljes világossággal áll előt­tünk: miért halogatták az angol­szász hatalmak a nyugati partra­szállást? Miért sietett Chamberlain, hogy a müncheni egyezmény »szen­tesítésével« új rablásokra csábítsa Németországot? Végre megértjük az abesszin titkot és megtudjuk azt is, hogy Franco véres hatalmát kik tartják fenn valójában! De, ami számunkra a legfontosabb: fény derül arra is, hogy miért akar éket verni a dollárfront im­perializmus a népi demokráciák tömör fala közé. Miért akarja az arany járszalagjára fűzni a dol­gozók millióit. Mint a Szakszervezeti Közlöny írja: »megtudjuk végre, hog­y kik voltak Hitler tulajdonképpeni bá­­torítói, s azt is, hogy az angol­szász hatalmak szándékosan nö­velték naggyá a hitlerizmust abban a reményben, hogy az állig fel­­fegyverzett Németország a Szov­jetunió ellen fordítja majd fegy­vereit.«. Ez a regénynél is feszültebb könyv egyben az oktatásnak is nélkülözhetetlen eszköze: megta­nulhatjuk belőle, hogy hol keres­sük igazi ellenségeinket és hol ta­láljuk meg azt az erőt, melynek segítségével a békés építés útjára léphetünk. Ha azt kívánjuk dolgozóinktól, hogy e könyvet elolvassák, még nem teszünk eleget kötelességünk­nek. A könyvet terjeszteni is kell és minden lehetőséget megragadni arra nézve, hogy tartalma és ta­nulsága a legszélesebb rétegekig eljusson. Május . T Tatalm emlékeztető volt. Memento: a mail század proletárjai harcba­n indultak a kizsákmányolás elllen és vérüket áldozták, hogy az utódoknak több szabadság, nagyobb kenyér, kevesebb robot és egyenlő mértékkel mért igazság jusson. A régi Május Elsejék a harc szellemét idézték. Az osztály harcot, mely a történelem vastörvényei szerint két táborra osztja az emberek rendjét: kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, rabokra és rabtar­­tókra, dolgozókra és a profit vámszedőire. A régi Május Elsejékre csendőrszurony vigyázott s az elnyomás hatalmas apparátusa: rendőr, foglár, bíró, ügyész... A munkás­dalok tömör zengésébe belecsördült a bajonélek nesze, a vonuló tö­megek lépteinek ütemébe beledobbant a puskatus... Munkásvér pa­rasztvér öntözte a földet s az elhódított, pandúrnak nevelt szegény­­ember önnön vérei ellen fogott fegyvert. 1045—46—41 májusa már a meglelt szabadság jegyében köszöntött * reánk. A népnyúzó ügyészt, a véreskezű pandúrt, a hamis bírót és a dolgozók ellen fordított fegyvert elsöpörte demokráciánk. És megver­­ten vonult vissza az osztály is, mely a »kis zsarnokok«, »törpe cézá­rok«, »garasos nézók« mögött bújt meg, mint ahogy a bábjátékos bú­vik meg a dróton rángatott ké>b­ábuk mögött. kar­ját.1948 Május Elsejére megkoronázta e harcos-alkotó májusok min­L hatszázezer dolgozó pompázatos felvonulása a diadalmasan megtett * -* utat jelezte: A szétoszlott föld, A szétzsízott bankuzsora, Az államosított nagyipar, Az értékálló pénz, A megteremtett jószomszédság,­­ A rohamosan épülő ország, A szabaddá tett szó és gondolat, A nép kezébe adott hatalom — diadalmas megvalósulását, a népi demokrácia gigé­szi erejét jelenítette meg az éneklő, ujjongó embererdő.­­* 184­8—1948... Száz esztendő. Ami Kossuth, Petőfi, Táncsics szándé­­kaiban, akaratéiban, vágyaiban élt csak, az e százéves fordulón valósággá érett: szabad földön, szabad magyarok építik az országot. A magyar nemzet évezredes elszigeteltségéből kilépve a békés, dol­gozó demokratikus népek testvéri közösségéhez csatlakozott. — Gallio — Szakszervezetünk a május elsejei felvonuláson A centenáris év és a munkásegység jegyében lezajló május elseje legfrissebb munkásai ezúttal valóban a zenészek és artisták voltak. A Szakszervezet udvaráról ugyanis már bél órakor vidám muzsikaszó ütötte meg a szomszédság fülét: a rádió helyszíni közvetítést vett fel a gyülekező muzsikusokról s ez az adás a legkiválóbb prímások mű­vészetét szórta szét az éterbe. A rádiófelvétellel úgyszólván egyidőben három teherautó gördült ki az épületből: a magyar muzsiku­stársada­­lom színe-java — Hácz Béla, Bura Sándor, Oláh Kálmán, Lakatos Sándor — Rákosi Mátyást és Szakasits Árpádot, a két munkáspárt ve­zetőjét, valamint Kossa Istvánt, a Szakszervezeti Tanács főtitkárát kereste fel, hogy szebbnél-szebb magyar nótákkal köszöntsék reájuk a május elsejét. Fél nyolc órakor már a szakszervezet hatalmas csoportja is elindult, hogy csatlakozzék az Andrássy úton végighömpölygő em­berfolyamhoz. A Szakszervezet felvonulása megérdemelt sikert aratott. Száz ta­gú fúvószenekar, majd ugyanilyen létszámú harmonikaegyüttes és két teherautón felvonuló jazz-orkeszter szórakoztatta a közönséget. Pom­pás indulók, ragyogóan meghangszerelt táncszámok váltották egymást, majd a színpompás rajkó-zenekar muzsikája is beleszólt a hangver­senybe. Közben az autóra szerelt mikrofonok Pogány László és La- 2

Next