Zenekar, 2014 (21. évfolyam, 1-6. szám)

2014-02-01 / 2. szám

ZENEI KÖZÉLETÜNK BEMUTATÓK Kortalan hagyomány Három különböző műfajú művet is­merhet meg a színház- és koncertláto­gató közönség ebben az évadban Vajda János zeneszerzőtől. A magyar kortárs muzsika egyik legjelesebb képviselője legutóbb Lorca két egyfelvonásosa alapján írt két operát: a Don Perlimplínt és a Don Cristóbalt a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon mutatták be a Csokonai Nemzeti Színházzal közös produkcióban; a debreceni teátrumban 2013. november 22-én volt a premier. Minden eddiginél nagyobb szabású vállalkozásnak ígérkezik a Debreceni Református Kollégiumban őrzött Református Énekeskönyv dallamainak feldolgozásával készült munkája, a Cantus firmus - A megtartó ének, amelynek ősbemutatója a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Csokonai Színház énekkara és a Lautitia Gyermekkar közös produkciójában 2014. április 11-én lesz Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban, április 12-én pedig Budapesten, a Zeneakadé­mián hallhatja a közönség a Kortalan hagyomány című koncerten. Vajda Jánost kérdeztük a mű megírásának körülményeiről.­­ Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmó­nia igazgatója keresett meg azzal az ötlettel, hogy jó lenne a debreceni kollégium könyv­tárában található régi szövegek, versek, dal­lamok felhasználásával egy nagyobb szabá­sú művet írni. A szövegkönyvet magam állí­tottam össze Pálóczi Horváth Ádám, Csoko­nai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Nagy Ist­ván és néhány ismeretlen debreceni diákköltő versei alapján. Felhasználtam to­vábbá Janus Pannonius néhány sorát, melyet Pálóczi szövegeivel együtt zenésítettem meg. A művet mintegy keretbe foglalják a zsoltá­rokra épülő tételek.­­ Mennyire ötvözhetők ezek a régies dalla­mok a kortárs zenével? - Kérdés, hogy mit értünk kortárs zene alatt. Ha a „csúnya” zenét értjük, akkor nem ötvözhető, de nem gondolom, hogy a kortárs zene csak csúnya lehet. Azt sem gondolom, hogy valamiféle eddig soha nem hallott hangzástól válik kortárssá valami, hanem at­tól lesz kortárssá, hogy ezeket a szerzőket, például Csokonait, kortársunknak tekintjük. Végül is két-háromszáz évvel ezelőtt is ugyanazok voltak a fontos kérdések: az élet, a halál, a szerelem - ezek alapvetően nem változtak. A technika rengeteget fejlődött, de az ember alapvetően ugyanaz maradt. Ugyanazok az érzelmek, fájdalmak, örömök foglalkoztatják, mint a régieket. Úgy gondo­lom, hogy Pálóczi vagy Csokonai igenis kor­társaink, és a zsoltárokat sem véletlenül éne­keljük még ma is. Erre utal a mű magyar címe: A megtartó ének.­­ Műfaji értelemben minek nevezhető a Cantus firmus? Lehet műfaji kísérletnek is tekinteni? - Műfaji megjelölésként azt írtam rá a parti­túrára, hogy kantáta, de csak jobb híján. Oratóriumnak azért nem nevezném a dara­bomat, mert az csak egy igazán szakrális mű esetében lenne helyénvaló, de itt nem telje­sen erről van szó. Természetesen műfaji szempontból az is befolyásolt, hogy a tervek szerint ebben a produkcióban színpadi ak­ciók is lesznek (bár nem tudom, végül ez megvalósul-e majd). Mindenesetre hagytam helyet a táncnak, a mozgásnak, és még azt is el tudom képzelni, hogy az előadásba be­­toldhatóak lesznek még további szövegek is, gondolok itt például a kollégiumban találha­tó iskolai színjátékok szövegeire. - Zeneszerzőként hogyan viszonyul a szakrális témákhoz? - Zeneakadémista koromtól írok különböző liturgikus szövegekre zenét, oratóriumot, ilyen szempontból ez a munka semmiféle új­donságot nem jelentett. Az viszont igen, hogy szakrális zsoltárokat és dallamokat oly­kor meglehetősen sikamlós világi szövegek­kel úgy tudjak összehozni, hogy az ne le­gyen triviális vagy ízléstelen. Remélem hogy ez sikerült - persze ezt nem én fogom meg­ítélni. -A saját műveit illetően elkülöníti-e a szakrális és a profán tematikát? - Bevallom, ezen sohasem gondolkoztam. Minden darabnál, legyen az szakrális vagy profán, igyekszem megtalálni a számomra megfelelő zenei megoldást, amit persze be­folyásol, hogy oratóriumot vagy vígoperát írok-e éppen. - Mit tekinthetünk egyáltalán kortárs szak­rális zenének? Lehet-e pusztán a téma okán szakrálisnak tekinteni egy pop- vagy rockzenei alkotást? - Biztos, hogy ez lehetséges, hiszen egyik zene sem alávalóbb a másiknál. De nem attól lesz valaki kortárs zeneszerző, hogy olyat pro­dukál, amit eddig még soha nem hallottunk, hanem attól, hogy a mai világban él, szembe­sül mindazzal, ami körülveszi, és ehhez a ze­netörténet elmúlt ezer évéből meríthet, válo­gathat eszközöket. Ez egyébként mániám, hogy hihetetlenül jó helyzetben van a mai ze­neszerző, bármilyen furcsán hangzik. Egy­felől persze igaz, hogy a kutya nem hallgatja a kortársak műveit, a ma zenéjét, másfelől vi­szont egy mai szerzőnek egyszerre áll rendel­kezésére az elmúlt ezer év szakrális és profán zenéje, a folklór akárhány változata, a könnyűzene. És mindez attól válik kortárssá, hogy egy ma élő ember kezdi el a maga szá­mára értelmezni - ettől az új nézőponttól vá­lik a műve egyedivé. És akkor is egyedi lesz, ha olyan elemeket használ, melyeket külön­­külön már ismerünk, de ebben a konstellá­cióban még nem hallottuk őket. IA Cantus firmus szakrális műnek tekinthető? - Nem, nem mondanám rá ezt egyértelműen. A műfaját nem nagyon tudnám meghatároz­ni, de biztosan szerepe van benne a hitnek, s remélem, az életnek is. Igyekszik a felhasz­nált szövegek, dallamok segítségével egyfaj­ta életutat bejárni ez a mű. Olyat, mely a zsol­tártól indul, és oda is érkezik vissza. Közben nagyon sok minden történik, mint ahogy ve­lünk is rövid életünk során: belefér a szere­lem, beleférnek kicsapongások. A lényeg az, hogy az ember visszataláljon vagy hazatalál­jon. A címből az következik, és ez volt a kiin­dulópontom nekem is, hogy ezek az énekek, szövegek - itt elsősorban a zsoltárokra gon­dolok - valóban megtarthatnak bennünket egy olyan úton, mely vállalható a számadás pillanatában. Hogy amikor mérlegre tes­­­szü­k, mi jót és mi rosszat tettünk az életünk­ben, az inga lehetőleg a jó felé lengjen ki. Ha meg lehet fogalmazni valamilyen üzenetet, akkor én azt a rendkívül egyszerű dolgot mondom és gondolom, hogy ezek az éne­kek, ezek a szövegek legyenek hatással az életünkre. (Ungvári Judit) (A Vajda Jánossal készült teljes interjú a Szcenárium 2013. decemberi számában olvasható Cantus firmus - Szakralitás a kortárs zenében címmel.) Izene XXL ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Next