Zenetudományi Dolgozatok, 1983

Prószéky Gábor: Szempontok a magyar népzenei anyag számítógépes feldolgozásához

helyzetet. A kottafej után álló pont még csak az egyszerűbb írásmód miatt szükséges (ui. J.« JTJ J.- J^JWJ ), de a véges sok kettő­­ hatvánnyal semmiképp sem kifejez­hető páratlan számú egyenletes részre való beosztást már csak bonyolultabb segédjelek­kel valósíthatjuk meg. Ha egy tetszőleges 2'n alapegységet páratlan (2k+1)6 részre aka­runk osztani, akkor leírunk 2k+1 darab 2—n—1 alapegységet, és az őket reprezentáló hangjegyekről jelezzük, hogy egy csoportba tartoznak, és a jelzés fölé a 2k+1 számot ír­juk (ld. 2. ábra). Nyilvánvaló, hogy az ilyen csoportba tartozó kottafej eredeti jelenté­sénél rövidebb időtartamot jelöl. Az eset azokra a természetes nyelvekben előforduló szerkezetekre hasonlít, melyekben ugyanazon szavak — a környezettől függően — mást és mást jelentenek. Például: A munkája mellett még zenélni is van ideje. (azaz: a munkáján kívül, a munkáján túl) Zene mellett szeret dolgozni. (azaz: ha zenét hallgat közben) Az íróasztala mellett ott áll egy zongora. (azaz: íróasztala szomszédságában) Ezeket a mellett­eket az előttük álló szó alapján, tehát környezetfüggő módon kell mindig értelmezni. Pontosan így kell tennünk a hangjegyek olvasásakor is: meglátjuk például a J jelet, de, ha pont áll utána, másfélszer ilyen hosszúként, ha 1-1 áll fölöt­te, másfélszer ilyen rövidként értelmezzük. Mivel ezt az értelmezést alkalomadtán a gépnek kell elvégeznie, kimondhatjuk nyugodtan: a környezetfüggőség bonyolítja a helyzetet. Természetesen egy-egy ilyenfajta (triola-, pentola-) kódolás nemcsak párat­lan számú egyforma hosszú hang, hanem páratlan számú alapegységen belüli tetszőle­ges arány jelölésére szolgálhat, például: 1:2,2:3,3:4,4:5,5:6, ... T 5 7 9 11 Mivel gondolataink elsősorban népzenei anyaghoz kapcsolódnak, szólnunk kell a dalok talán nem teljesen utópiaszámba menő automatikus lejegyzésének problémáiról is, épp a ritmikai jelölések pontossága kapcsán. A kérdés a következő: milyen pontos­sággal éri meg elkészíteni a lejegyzéseket (1) a támlap, (2) a gépi tárolás számára? A támlapon szereplő lejegyzés pontosságát nem lehet célunk határok közé szorítani. Ám a gép számára épp a fentebb említett (és szándékosan kiélezett) problémák miatt ez a pontosság a kódolás bonyolultsága következtében a lényeg eltakarásával járhatna. Kü­lönösképpen igaz ez az automatikus lejegyzési kísérletek esetében, ahol a gépnek kell eldöntenie, mekkora legyen az az időkülönbség, amit már külön hanghosszal kell je­lölni? Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy példát: ha 11:19 arányban „hall" a gép egy hanghossz-arányt, mit kell írnia: 1:2-t (azaz: 10:20-at), tehát triolát, vagy 2:3-at (azaz 12:18-at), tehát pentolát? Nyilván a gép az előre beprogramozott instrukciók alapján fog dönteni, ami a hanghosszak arányának eldöntésénél elegendő lehet, de nem segít a főhang-díszítőhang megkülönböztetésben. Ám nemcsak a hanghosszak, hanem a g A 2k*1 formulával bármelyik páratlan számot jelölhetjük. Ha a k helyébe tetszőleges egész számot írunk, a 2k mindig páros, tehát a 2k*1 mindig páratlan lesz.

Next