Zenetudományi Dolgozatok, 1988
Zenetörténet — zenei muzeológia — zeneszociológia - Szendrei Janka: A Zalka Antiphonale provenienciája
22 -án is valószínűnek tartja a kódex győri eredetét.5 A művészettörténészek cseh kapcsolatra utaltak.6 Az újabb proveniencia-vizsgálatok több oldalról indultak. A kódex rubrikáinak feldolgozása, tartalomjegyzékének összeállítása, majd antiphona-dallamainak átírása lehetővé tette a többi középkori magyar antiphonaléval való összevetést. E munka során világossá vált, hogy a győri kódex a hazai énekes zsolozsmatradíciókon belül különleges, önálló változatot őriz. A kottaírás-vizsgálat exkluzív külföldi műhelyben készült cseh notációt állapított meg. A teljességre törekvő, töredékekre is kiterjedő zenei forrásgyűjtés pedig módosította a kérdésfeltevést: bizonyossá vált, hogy nem egy kétkötetes antiphonale, hanem egy jóval több kötetes teljes díszkódex-sorozat eredete vár felderítésre. Már Rómer Flóris felfigyelt rá, hogy az antiphonale-köteteknek mily sok szétvágott darabja található részint magában Győrben, részint az ország más könyvtáraiban. A töredékanyag elemzése rávilágított, hogy itt már nemcsak antiphonale-részletekről van szó, hanem jelentős graduale-maradványokról is. A teljes kodikológiai azonosság mellett (méretek, beosztások, scriptura, notáció) feltűnő volt, hogy tartalmi átfedések nem jelentkeztek az anyagban, ami az egyetlen kódexsorozatból való kiindulásra utalt. Magyarázatra várt a töredékek országos méretű, kelet-nyugati irányt sejtető szóródása (Kolozsmonostortól Kassán át Güssingig). A hetvenes évek közepén a kódexsorozattal kapcsolatos összes ismert tényező mérlegelése arra a következtetésre vezetett, hogy a reprezentatív mű a váradi székesegyház teljes gregorián repertoárját öszszegezte. Megrendelője nem lehetett más, mint a cseh műveltségű és morva származású Filipec János váradi püspök, Mátyás király diplomatája, akiről feljegyezték, hogy székesegyházát fejedelmi pompájú díszkódex-sorozattal gazdagította. E következtetések azonban egyelőre csak a feltételezésig juthattak, mivel a döntő bizonyítékot megadni képes összehasonlító munkához még nem álltak rendelkezésre a legfontosabb források.8 Radó P.: Libri liturgici manuscripti bibliothecarum Hungariae et limitropharum regionum, Buda pest 1973, 530—531. old., a régebbi irodalom felsorolásával. Ugyanitt 530. old.: „Factum posses sionis logaevae 'in Repositorio istius Cath. Ecclesiae' valde verisimile reddit, antiphonarium ingens pro hac ecclesia exaratum esse." g Hoffmann Edit szerint 1490 körüli cseh munka. Vö. Vayer L.: Bemerkungen zu einer Schongauer-Zeichnung. Acta Históriae Artium 1953, 130—133. Lásd még Zentai Lóránd kéziratos egyetemi disszertációjában, valamint: Kódexek a középkori Magyarországon. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. Budapest 1985, 163. old.: „...a díszítések 1490 körül egy jelentékenyebb csehországi kódexfestő műhelyben készülhettek, vsz. a prágai Matheus mester műhelyében". (Zentai Lóránd) ZDobszay L.: Pozsonyi antifonálék, MKSz 1972, 271-275, 16.j. g A hazai forrásokban fennmaradt cseh notációról lásd Magyarország Zenetörténete I. Középkor. Szerk. Rajeczky B., Budapest 1988, 211-213, 237-238. old. (Szendrei J.); a váradi kódexsorozat egy graduale-töredékéről lásd Szendrei J.: Az Akadémiai Könyvtár T 256 jelzetű töredéke. A „Laudem Deo" két hazai följegyzésének jelentősége. Zenetudományi dolgozatok 1978, 19—34. old.; a váradi eredetről: Szendrei J.: A magyar középkor hangjegyes forrásai. Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez I., Budapest 1981, 40—41. old. A győri kódexhez tartozó töredékek felsorolása u. itt 127. old., facsimile, 85. sz. Lásd még: Kottás kódextöredékek a magyar középkorból. Kiállítás az MTA Zenetörténeti Múzeumban. Budapest 1985, 26-27. old., 64. sz. facsimi-