Állami gimnázium, Zenta, 1911

IV. A közs. főgimnáziumi bizottság. A közs. főgimn. bizottság a zentai áll. s. közs. főgimnázium sza­bályrendelete értelmében Zenta­ város közönsége helyett az intézet gaz­dasági ügyeit vezeti ; a vall. és közokt. miniszterrel az államsegély tár­gyában kötött szerződés szerint az igazgatót s 4 tanárt kinevezésre ajánlja, a többit maga választja s a városnak a gimnáziummal szem­ben fennálló egyéb jogait gyakorolja. 14 biz. tagot a városi képviselő­­testület választ a maga kebeléből. Az igazgató hivatalból tagja; egy tagot, ki egyszersmind jegyzője is a bizottságnak, a tanári kar választ tagjai közül. A jelenlegi bizottságnak felét a városi képviselőtestület 1910. évi aug. 16-án választotta. A biz. aug. 25-én alakult meg. Mivel pedig időközben a városi képviselőség több kerületben megsemmisittetett, 1912. évi febr. 12-én­­ ily módon kiesett tag he­lyébe mások választottak s a bizottság azóta a következő tagokból áll. ELNÖK: DR. HUSZÁGH NÁNDOR, köz- és váltó ügyvéd. ALELNÖK: HEISZLER GYURGYOVÁNSZKY FERENCZ gyógyszerész s földbirtokos* ELŐADÓ: SZŰCS LAJOS főgimnáziumi igazgató. JEGYZŐ: Dr. HALMOS BÉLA, főgimn. tanár (a kar választottja.) TAGOK: Dr. BRICHTA NÁNDOR, köz- és váltó ügyvéd ; DOBOS ANTAL, kir. járásbiró* ; dr. ELLINGER JENŐ, köz- és váltó ü­gyéd* ; dr. FÜ­­LÖP ADORJÁN, főgimn. tanár; HEVER PÉTER, földbirtokos ; dr LOVÁSZY ANDOR köz- és váltó ügyvéd*; dr. LUDAITS VITOMIR köz- és váltó ügyvéd*; MEZEI MIHÁLY, áll. népisk. tanító* ; NOVO­­SZEL JÁNOS, áll. népisk. igazgató-tanító* ; ORBÁN KÁROLY, főgimn. tanár; PFEIFER ISTVÁN, társulati igazgatómérnök* ; WUITS JÁNOS, földbirtokos. *) Tagságuk 1913-ig tart. A többié 1916-ig.

Next