Zord Idő, 1921 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1921-04-15 / 5. szám
Templomrabló — És ezért a nyavalyás felöltőért fizettem húsz koronát. Olyan mint egy lepedő, a világ minden hidege alatta gyűlt össze és engem dideregtet. A házakban világosság van és meleg. Meleg. Istenem — milyen hideg a kezem. Rálehetek, zsebreteszem — úgy áll ott az öklöm, mint egy gömbölyű kődarab. Este van. A gyermekeket már csucsulygatják. Lefeküdni, lefeküdni. Aki Istene van ennek a keserves világnak , legalább leülni. Egy kicsit csak, hogy elnyújthassam a lábamat. De hová ? Az utcán nem ülhetek le, bevisznek. A kávéházban meleg van. Nincs egy árva krajcárom. Mikor is mosdottam utoljára? Milyen nagy ez a szobor. Akiről szobrot csinálnak, annak bizonyosan mindig volt mit ennie. Ez Mátyás, az igazságos. Emlékszem, annyit tudok róla, hogy Gömörben valamit csinált. De hogy kerül ide ezzel a nagy lóval ? ! Enni, enni, enni akarok. A szentségit! Akkorát ordítok, hogy megsiketül az egész világ Hogy mernek enni? Disznóság, disznóság, miért mások és miért nem én is ! Ezt tovább nem bírom. Isten, isten, hol vagy, boríts reám valamit. Valahová be kell menni, valahol le kell ülni. Ide! A templom mindenkinek szabad. Ehhez nem kell pénz. Itt ingyen mérnek mindent. Semmit. — Nagyon jó. Nem fúj az a kutya szél. A jeges havat letörülöm arcomról a kabátom ujjával. — Oh boldogság! Leülök A lábaim elnyúlnak, mint holtrafáradt állatok. Egy öreg aszszony letérdel mellém. Soha ne ilyen jó nem volt hozzám. Szegény ballábam ruháján keresztül érzi melegét, megbizsereg és egy kis vért küld szét vacogó ereimben. Énekelnek. A papon nagyon szép ruha van. Milyen rég nem voltam templomban. Van négy esztendeje is. — Vajon mit csinál Mariska. Fene egye meg. Bizonyosan megcsalt ezerszer a cafat. De jó volna, igazán jó volna, ha itt lenne. Meleg, enge- 238