Mult és Jövő, 1934 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1934-08-01 / 7-8. szám
DR WOLF GYULA: RATHENAU EMLÉKEZETE HALÁLA ÉVFORDULÓJÁRA, 1922 JÚNIUS 24. Herzl óta talán legnagyobb fia volt fajtánknak. Merőben ellenkező az életfelfogásuk, mindenben ellentétes az életfolyásuk, a végük, tragikus sorsuk azonban közös, összetalálkoznak a zsidó mártírok kalendáriumában. E kalendáriumba azok lesznek bejegyezve, kik a mi etikánk egyik legfőbb tanítása szerint éltek és haltak: א [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] א [UNK] [UNK] י [UNK] [UNK], kiknek szíve és szándéka tiszta volt az Isten előtt. Két romantikusa a zsidó szívnek, két csupaszív ember a szívtelen technika századában; az egyiket a szíve ölte meg most 30 éve, a másikat ugyancsak a szíve miatt pusztították el 12 év előtt. Az egyik a poéta, a testnek, a népnek varázslás föltámasztója, a másik a technikus, a merő szellemiség szerelmese. Az egyik mint csendes szépíró indult el a ״Presse“ szerkesztőségéből és mint milliók jelszava, vezére hanyatlott fiatalon sírba; a másik mint szürke villamossági szakember vagyont, nevet, pozíciót szerez magának, hogy mindenét odaáldozhassa az emberiségnek. Az egyik már ott ül az Urnák jobbján, az ő dolga már elvégeztetett, a neve beteljesülő program. ״ Életösztön a halónak — bénult idegre zsongító hatás Reménye a remény nélkül valónak — önérzet, öntudat, föltámadás!“ A másiknak átlőtt szíve még vérző, sajgó seb e korszak lelkiismeretén, édesen fájó büszkesége a ma keresztre feszített német zsidóság géniuszának. Pár éve ünnepelték szerte e világon egy gyémántköszörülő bölcsnek harmadik centennáriumát, aki örökül hagyta többi között az amor dei intellectualist. Most egy bölcselkedő mérnökdoktorról emlékezünk meg, aki a sacrificium intellectus fogalmával gazdagította lelki kincsünket. Amaz nappal fúr-farag, prizmát csiszol, hogy éjjelre az abszolút lélek a substantia honába lopja át magát; emez nappal dinamót konstruál, gyárakat épít, hadakat szervez, hatalmakkal tárgyal, hogy naggyá, gazdaggá, legyőzhetetlenné tegye nemzetét, éjjel meg új molekulár-teóriákkal bíbelődik, új utakat keres úgy a tudományban, mint a társadalomban, hogy új synthesist állíthasson a túlzásba vitt analysis helyébe. Amire már 150 év előtt Goethe ráeszmélt, ő megformulázza: ״Die trennenden Bemühungen immer und fortgesetzt bringen nur Nachteil hervor. Das lebendige zwar kann man in Elemente zerlegen, aber man kann es aus diesen nicht wieder zusammenstellen und beleben.“ Korának jelszava a társadalom szétbomlasztása, a race-kutatás, az osztályharc; az ő hivatása lett volna a széttépett tagokat egy új, élő életképes szerves egésszé éleszteni. Tán túl merész egybevetés az amsterdami padlásszoba mécsese mellé odaállítani a grunewaldi palota hajnalba nyúló lámpafényét, pedig hát közös fényforrásuk, az, amiről a mi törzsünkből sarjadt nagy olasz költő így énekelt: ״Ri accendi la tua lampada con Volio dei tuoi olivi!“ Gyújtsd fel mécsesedet a magad olajbogyójából sajtolt olajjal. A régi zsidó olaj világosságánál született meg a sacrificium intellectus gondolata is. Az értelem áldozatossága, a belátásból következő áldozókészség, az ő szaván szólva: az önfeláldozás, mint lelki szükség. ״ Das freie überzeugte rechtzeitige Opfer einer intellektuellen Existenz zur Sühne eines unverschuldeten Zwiespalts!“ Milyen döbbenetesen súlyos szentencia, miből évezrek lélekmegülő lehellete érzik. Az áldozati eszme, mi végig kíséri az ember kultúrtörténelmét az ősidőktől kezdve a mai napig, megmagyarázva egy tömör mondatban és demonstrálva önnönmagán, mert sejti, hogy saját sorsának előtudatával írta ezt le. E sors elől nem igyekszik rejtőzni, menekülni, szinte küldetéses ujjongással megy neki — néz neki elébe. Nem tudom, váljon e jellemzésnek a gyengéje, vagy pedig az ő jellemének erőssége az, ha Rathenauban nem bírom különválasztani a homo moralist a homo judeustól. Tán elfogultságom mondatja velem, hogy Rathenaunak, mint fajtánkbeli megannyi nagy embernek moralitása az ő judaizmusából fakadt, aminthogy az ő igazvaló zsidósságát az ő magasfokú erkölcsisége diktálja. Az ״unverschuldete Zwiesp.alt“-tal szembeállítja elhivatottságának, lelki tettének hitvallomását: ״Ich bin ein Deutscher jüdi sehen Stammes (ezt a Németbirodialom külügyminisztere mondja és nem beszél israelitischen vagy mosaischen Glaubens“-ről!). Die Natur hat in herrischer Güte die beiden Quellen meines alten Blutes zu schäumenden Wiederstreit gemischt: den Drang zum Wirklichen, den Hang zum Geistigen“. Drang zum Wirklichen: ez a német reálpolitikus mottója. Hang zum Geistigen: a zsidó lélekembernek, a morálfilozófnak krédója. A homo morálisban felolvadt homo hebraeus order über Zeiten und Räume blickt um die höhere Menschheitsstufe zu begreifen.“ Amint Spinoza etikája kor- és térmentes elképzelésű, úgy Rathenau hitvallása is kötöttség nélküli: über Zeit und Räume blicht. Neki a religio megkötöttséget jelent, szerinte ez csak a katholicizmusra illik; az ő hite: Glaube, hinni tudás, elképzelni vélni mérés, a hitnek gáttalansága szárnyalás, emelkedés. Ilyképpen dogmák helyett a zsidó etika kiált ki Rathenau minden sorából és beszédéből, akár politikáról, akár államgazdászatról, vagy jogról esik szó. ő a nagytőkés, a profitember, a technikus, a diplomata Versittlichungot követel az egész vonalon. ״Versittlichung ist die Beseitigung der falschen Menschenwahl. .. Einkehr zu sichtlicher und geistiger Gesundung . . . Die Welt bedarf eines Menschenreiches als Abbild des Gottesreiches, des Reiches der Seele, der Freiheit, der Gerech tigkeit“. Ez az, amit a zsidó messianizmus az ő utópiái közt így formuláz: letaken ólam bemalchut sadaj — megjavítani a világot az Isten uralmával és lehaavir memselet zadon min haarec = eltörülni az erőszak hatalmát a földről. Kétezer éve imádkozzák és áhítják a zsidók e programot, de tettekben megszólaltatni, a praktikus élet politikájának napirendjére tűzni Rathenau merte először és végül meg is halt érte. Amint eszmei struktúrája erősen emlékeztet Spinozáéra, úgy életberendezése, modora, az emberekhez való viszonya stb. szinte kínálják az összehasonlítást. Nem volt társas lény, barátja úgyszólván egy se nem házasodott meg, egyetlen meghittje az édesanyja, akit imád. Zárkózottságát mintha jelképezné házának keskeny bejárata, miben két ember se fért el egymás mellett. E szűk sikátorszerű ajtónyíláson azonban úgy jött be és ki olykor-olykor Berlin szellemi elite je, mint az amsterdami padlásszoba lakójához szoktak feljárni Holland humanistái, vagy a hesseni választó követei. Ha szükségét érzi a társadalmi érintkezésnek, tudósok, művészek és schöngeistákkal veszi magát körül, e tekintetben a renaissance tüneményes férfiaira, egy Lorenzóra, Pico della Mirandolára, egy Biblienára emlékeztet. Montaigne-be szeret elmerülni, Petrarcát olvassa, finoman csiszolt verseket ír, majd meglett korban hozzá fog héberül tanulni, hogy megérthesse a Midras költészetét és 209 14