Mult és Jövő, 1937 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
SOLEM ALECHEM: NEHÉZ (Solem Alechem novelláját D. Berkovic átdolgozta színpadra és a Habimah előadta nagy sikerrel. A darab főszereplői két gimnáziumot végzett diák. Az egyik, a zsidó Schneursohn, az osztály kitüntetettje, aki csak a nehezen ■ szerzett ■ aranyérem alapján kerülhet az egyetemre, a másik Ivanov, aki nem sérti Schneursohn panaszait, hogy ״ nehéz zsidónak lenni“ és vállalja a zsidó szerepét egy évre. A darab előjátéka kettőjük beszélgetése az érettségi banketten.) IVANOV: Pincér! Bort ide, vigyen el az ördög! Pincér! HANGOK: Pincér! Bort ide! Wanjia fizeti! IVANOV: Fizetem, vigyen el az ördög! Ivanov Wanja mindent kifizet! (Két pincér bort hoz, töltenek. Ivanov felemel egy poharat.) Ide, gyertek, fiúk, vigyen el benneteket az ördög! (Mind odasietnek és elvesznek egy-egy poharat.) Fiúk, csend legyen! Beszédet akarok tartani, vigyen el en [UNK] gém ■ az ördög!. . . Mik voltunk még tegnap, barátaim? Semmik sem voltunk még tegnap, gyerekek, ikis iskolás fiúk, csecsemők, gimnazisták! Minden nyomorult tanár ■a karcerbe dughatott minket! De holnap? Holnap, vigyen el az ördög mindannyiunkat, holnap már emberek leszünk. Diákok! Oroszország dísze, büszkesége!. . . Vége a gimnazistaságnak! Le a gimnáziummal! Éljen az egyetem! Hurrá! MIND: Hurrá! (Isznak, csókolóznak, aztán szétszóródnak a szobában.) IVANOV (odalép Schneursohnhoz, aki elkülönülve a mulatozóktól, egyedül ül az asztal mellett, egy ideig csak nézi, aztán gyengéden a vállára teszi a kezét. Hát veled mi van, Hersiko? SCHNEURSOHN: Velem? Semmi. IVANOV: Nem tetszik nekem az arcod ma este. SCHNEURSOHN: Ugyan, mit látsz ■ az arcomon? IVANOV: Mindannyian örülünk, énekelünk, iszunk, vigyen el minket az ördög, csak te különülsz fel a többiektől és úgy merengsz lesütött szemekkel, mint valami filozófus! Nem illik ez egy jó baráthoz, Hersko! Mit ülsz itt, mintha gyászolnál? SCHNEURSOHN: Mintha gyászolnék? Hiszen jól mondod! Tényleg látom magam előtt a felírást: Memento mori! IVANOV: Mit beszélsz szamárságokat! Miféle ״me•mento mori“-t látssz? Talán csak ■ nem félsz a haláltól? (Mellé ül, átöleli a vállát.) Igazán, Hersko, hát mondd, mi van veled? SCHNEURSOHN: Ugyan, ne faggass! (Kis szünet után.) Nem tudok én veletek örülni. IVANOV: Hát a mi örömünk nem a te örömöd is? Talán nem is végeztük el együtt a gimnáziumot, vigyen el az ördöög! SCHNEURSOHN: Nem vagyunk egyformák. Én zsidó vagyok. IVANOV: No és aztán? Azt hiszem, igazán nem panaszkodhatsz ránk! Mindannyian szerettünk, becsültünk, örültünk, hogy van közöttünk, a gimnáziumban, egy zsidó is, különösen egy olyan tehetséges ,zsidó, mint te! SCHNEURSOHN (gúnyosan): Talán, mert én voltam az egyetlen zsidó köztetek! Ha még húsz olyan Hersko lett volna a gimnáziumban, mint én, akkor már nem örültetek volna annyira. IVANOV: Mit beszélsz nekem ilyeneket! Nem vagyok én antiszemita, vigyen el az ördög! SCHNEURSOHN: Nem vádollak sem téged, sem a többi barátainkat antiszemitizmussal. (Kicsit izgatottan.) DOLOG ZSIDÓNAK LENNI Buta vagy, Wanja! Azt hiszed, hogy csak belőlünk és a barátainkból áll a világ? A gimnázium falain kívül egészen más világ van és az az én számomra egyáltalán nem hasonlít az Édenkertre, hidd el ! IVANOV: Ha megölsz, sem értem! Miben különbözünk egymástól? Hiszen ׳ még ez után is ugyanarra az egyetemre fogunk járni! SCHNEURSOHN: Az egyetemet, látod, csak neked csinálták! Nem tudod, hogy nekünk, zsidóknak, nem olyan könnyű bejutni az egyetemre, mint nektek? Nem tudod, hogy nekünk százalékos arányhoz és egyéb feltételekhez van kötve? IVANOV: Hát persze, hogy hallottam. Nem mesélsz ezzel semmi újat . . . De hiszen ez téged nem érint! Hiszen te kitüntetéssel, aranyéremmel végeztél, vigyen el az ördög! Mindig első voltál az osztályban! SCHNEURSOHN: Hányszor hallottam ezt már tőletek! Látod, nekem, hogy csak valamennyire is hasonló lehessek hozzátok, ki kell válnom közületek, elsőnek ■ kell lennem, aranyérmet kell kapnom! Utálat fog el, ha eszembe jut, hogy minden létjogosultságom csak ettől az aranyéremtől függ és nélküle nem szabad élnem ebben az országban! . . . És a gondolat, hogy ez az aranyérem, amely előttem kinyitja az egyetem kapuit, ezer meg ezer más zsidó előtt bezárja azokat! Ti bejuthattok az egyetemre aranyérem nélkül is, titeket örömmel fogadnak akármilyen is az érettségi bizonyítványotok, hiszen ti vagytok Oroszország dísze és büszkesége! (Felkel.) De minek is beszélek neked, hiszen te nem tudod, nem érted, nem is értheted! IVANOV (ő is feláll, kicsit megsértve): ״Te nem tudod, nem érted, nem is értheted!“ És miért nem érthetem, Steinlen (Paris): Vízió az álomasszonyról 5