Mult és Jövő, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1938-05-01 / 5. szám
A MAGYAR ZSIDÓSÁG HŐSIES KÜZDELME A „ZSIDÓJAVASLAT” ELLEN A Múlt és Jövő legutóbbi számának lapzártakor még csak árnyékukat vetették elő azok a javaslatok, melyek, mire e sorok megjelennek, talán törvényerőre is emelkednek. Súlyos történelmi regisztrálást kell végeznünk, mikor azokkal a hősies erőfeszítésekkel foglalkozunk, melyekkel úgy a magyar zsidóság, mint a demokratikus szellem és az egyenjogúság más vallású hívei a “társadalmi és gazdasági élet hatályosabb egyensúlyának helyreállítása“ címen beterjesztett javaslat ellen küzdöttek. A Magyarországi Izraeliták Országos Irodája önérzetes nyilatkozattal tiltakozott: ״ . . . Tiltakozunk zsidó vallásfelekezetünknek olyan beállítása ellen, mintha a valláshoz való tartozás ellentétben állhatna a nemzet történeti hagyományainak hű követésével... És tiltakozunk az ellen, hogy a felekezet elhagyását a magyarsághoz való idomulásnak minősíthessék, s így a hithűséget a nemzethűséggel szembeállíthassák . . . Hirdetjük és valljuk, hogy hitünkben hű zsidók, érzésünkben hű magyarok vagyunk és maradunk! Rákóczi, Kossuth, Vörösmarty, Petőfi, Jókai és Arany szelleme lebeg nemzeti ideálként mielőttünk is. Elődeink munkája, verejtéke és vére, őseink sírhantjai szentté teszik számunkra is a hazai földet.“ Az Országos Iroda az Orth. Központi Irodával és a Status quo hitközségek képviseletével együtt terjedelmes beadványt intézett a magyar országgyűlés felsőházához és képviselőházához. Ünnepélyes tiltakozást tartalmaz ez a beadvány, melyet a zsidóság legkiválóbb jogászai dolgoztak ki s melyben felsorakoztatják az összes érveket és adatokat a magyar zsidóságot méltatlanul érő súlyos jogcsorbítással szemben: ״. . . ez a törvényjavaslat alapvető jogaiban érinti Magyarország izraelita vallású polgárainak jogállását. Több mint 400 ezer magyar állampolgár életét, jogait, gyermekeinek jövőjét, anyagi és szellemi boldogulását veszélyezteti. E törvényjavaslat ellen felemeljük szavunkat a haza alkot Hányos joga, magyar hazánk érdeke és az emberiesség szent parancsa nevében!“ Hivatkozik a beadvány az erdélyi 1848:1. t.-cikkre is, hogy: ״ a jogegyenlőség mindenkire nézve örök és változhatatlan elvül elismertetik.‘ ״Végül szót kell emelnünk a törvényjavaslat ellen az emberiség szent parancsa nevében is. Szégyen és pír borítja el arcunkat arra, hogy a huszadik században, egyenjogúsításunk törvénybe iktatásának hetvenegyedik évében kérő szavunkat kell felemelnünk az ellen, hogy az izraelita vallású állampogárokat ne degradálják másodrendűvé és ne fosszák meg őket a haza többi tagjaival egyenlő jogaitól. Ez beleütközik a humanitás parancsába, amelyről Werbőczy Hármaskönyve, nemzeti jogunknak ez a bibliája azt írja, hogy ezalatt azt kell értenünk, ami Mózes törvényében és az evangéliumban van megírva . . . A pesti izr. hitközség lelkes és lélekhez szóló szavakkal szállt harcba a kitérési veszedelem ellen, mely a ״ zsidó törvényjavaslat“ nyomán megindult. Az ősi zsidó valláshoz való ragaszkodást hirdették a szószékről, hogy nem szabad kiszakadni zsidóságunk talajából, mert ezáltal még inkább gyökeret vesztettek lehetünk csak a hazában. A zsidóság lelki vezetőinek érces mondatai sok embert, sok tétovázó gyönge lelket megállítottak azon az úton, mely a hitehagyáshoz vezet. A Budai Izraelita Hitközség közgyűlésén határozati javaslatot terjesztett elő: ,,. . . saját hitközségünket illetően is hivatkoznunk kell még külön arra, hogy a mohácsi vész után súlyos véráldozatot hoztunk. Amikor a török hordák elárasztották Budát, vezérük négyezer zsidót megöletett, mert részt vettek a vár védelmében. Bizonyíték a magyar hazánkhoz való hűségünkről az a tény is, hogy az 1848-i szabadságharcban az óbudai, budai és pesti hitközségek tevékenyei közreműködtek, amiért a szabadságharc leverése után Haynau súlyos hadisarcot vetett ki ezen hitközségekre . . . Ezért alulírott hitközség, mint hazánk nyolcszáz évre visszatekintő legrégibb községe feljogosítva, de éppen így kötelezve is érzi magát arra, hogy tiltakozzék a felekezetünket megalázó intézkedés elleni. . .“ A Magyar Cionista Szövetség brosúrát adott ki, melyben rámutat arra, hogyan illeszkedjék bele a zsidóság a megváltozott új helyzetbe. A brosúrában olvashatjuk, hogy a Palesztina-hivatal munkája ezekben a hetekben valósággal megtízszereződött. Rengetegen érdeklődnek a kivándorlás lehetősége felől. A Tábor könyvkiadóvállalat füzetet jelenteti meg e címmel: ״Mit mondanak a számok a zsidókérdésben II. Szabó Mihály írta alapos felkészültséggel ezt a bizonyító erejű munkát, melyben a legpontosabb statisztikai adatokkal dönti meg a zsidójavaslat többé-kevésbé téves adata indokolását. A számok kérlelhetetlen igazságával beigazolódik az is, hogy a zsidóság sorait milyen nagy mértékben érinti a gazdasági élet dekonjunktúrája, s hogy a zsidó vallású tisztviselők munkanélküli aránya a legnagyobb. Bebizonyítja azonkívül, hogy az értelmiségi keresők arányszáma 1910 óta milyen hihetetlen mértékben csökkent a zsidóknál. Az állami tisztviselőknél: 1910-ben 5%, 1935-ben 1.8%. A tanítóknál: 1910-ben 15%, 1935-ben 9.9%. De éppen így lefelé tendál az ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek, hírlapírók és mérnökök aránya is. Abban a küzdelemben, mely a zsidójavaslat ellen folyik, gigászi része van politikusainknak is, akik valláskülönbség nélkül egyképpen bátran szálltak szembe szóban és írásban a javaslattal. Vázsonyi János, Fábián Béla, Rassay Károly, Ruppert Rezső, gróf Apponyi György, gróf Széchényi György, Gratz Gusztáv stb., akik valamennyien tanújelét adták meg nem alkuvó igazságszeretetüknek. Keresztény írók, művészek, tudósok, az újságok hasábjain kérték a zsidójavaslat elutasítását. ״. . . ez a javaslat még a zsidóságot sem alázza meg annyira, mint amennyire megsérti a keresztény középosztály fiait, amikor azt teszi fel róluk, hogy — az állampolgári jogegyenlőség megszentelt alapelvének semmibevételével — jogfosztástól, megszégyenítő gyámkodástól, kényszer alkalmazástól várják megélhetésük biztosítását. Hogy polgártársaik egy részének vallása miatt való megbélyegzése, polgárjogainak teljességéből való kiforgatása árán akarnak érvényesülni és boldogulni. Minket keresztényi hitünk, hazafias meggyőződésünk késztet arra, hogy soha ne tágítsunk az állampolgársági jogegyenlőség elvétől, melyet történelmünk legszebb korszakában, az európai magyarság legnagyobb elméi vívtak ki. Gondolja meg minden kortárs — így végződik a megrendítő hangú felirat —, mekkora felelősség terheli, ha lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia!“ Oly kiváló tudósok, művészek és írók írták alá ezt a tiltakozást többek között, mint Féja Géza, Fodor József, Horváth Béla, Kárpáthy Aurél, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, Somlay Arthur, Szimonidesz Lajos, Tersánszky J. Jenő, Vaszary János, Zilahy Lajos . . . 140