Új Élet, 1970 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Bp. bérmentesítve. Bp. 72. György Endre, Jóri Sándor és Vihar Béla írásai Lévai Jenő: Érdekes részletek a Novak perről XXV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMA EGYES SZÁMÁRA: 1970. január 1. A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA 3 FORINT A jövő záloga a bátor nyíltság Beidegzett szokása már a naptári év végén az embernek, hogy visszatekintsen az elmúlt esztendőre és hogy azon is elgondolkozzék: mit hoz a következő? Vannak azonban olyan számvetések is, amelyek nem egy ember — és nem is egy háztartás — hanem nagyobb „családok” gondjait és lehetőségeit teszik mérlegre. Ilyen alkalom volt — például — az, amikor Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottságának első titkára összegezett a rádióban és televízióban különböző budapesti problémákat és feladatokat. Budapestiek ezreinek és tízezreinek véleménye alapján, felelős testület véleményét reprezentálva szólt Németh Károly budapestiek százezreit érintő kérdésekről, mint ahogy a riporter — Szepesi György — sem csak önmagát, hanem a fővárosban lakó (immár majd kétmilliós) „famíliát” képviselte. E rádió- és televízió-beszélgetés — ha röviden is — sorra vette az elmúlt évek néhány jelentős budapesti eredményét is, és e néhány adattal is megcáfolta azon keveseket, akik a fáktól nem látják az erdőt, akik nem vették észre, hogy milyen sokat tettek az elmúlt években fővárosi és országos szervek (és bennük, általuk a budapestiek és nem budapestiek társadalma) a lakás-, közlekedési és egyéb gondok enyhítéséért, az életszínvonal javulásáért. Ugyanakkor azonban Németh Károly — mint a mai Magyarország többi felelős vezetője is — hogy úgy mondjuk, az erdőtől látja és láttatja a fákat is. Vagyis látja, sőt hangsúlyozza a még meg nem oldott problémákat. És amikor egy sor már megkezdett — vagy hamarosan megkezdődő építkezésről szólt (a Moszkva tér átrendezésétől egy új „házgyár” létesítésén át az új dél-pesti kórházig), amikor új áruházakat, gazdagabb választékot és benne a kispénzűeket, a nyugdíjasokat különösen érintő több olcsó árut jelentett be, nem azt éreztette, hogy most már majd megpihenhetnek az állam és a társadalom szervei, inkább azt, hogy az új — jelentős — építkezések, beruházások, intézkedések sem elegendőek még, hogy még jobban fokozni kell az erőfeszítéseket, hogy még okosabban és még több szívvel kell dolgozni ahhoz, hogy a megnövekedett igényeket teljesíthessük. Ez az alkotó elégedetlenség, az eredmények és lehetőségek reális felmérését a még többért és a még jobbért való harc szenvedélyével elegyítő szellem jellemezte — például — az országgyűlés, legutóbbi, a költségvetést (és vele általános gazdasági helyzetünket) felmérő ülésszakát is. Nem kevés új eredményt jelentettek be itt — az alacsonyabb nyugdíjak további felemelésétől a gazdaságirányítás reformjának már eddig is megmutatkozó kedvező hatásain át annak kijelentéséig, hogy bár a reform igazi nagy eredményei csak évek múlva jelentkezhetnek, és addig bizonyos áldozatokat is kell hozni, a közszükségleti cikkek ára nem fog emelkedni. A hangsúly azonban itt is a problémákon és a feladatokon volt És a jövő még nagyobb eredményeinek egyik záloga éppen ez a bátor nyíltság. Halálraítélt próbálkozások Érdemes e hasábokon is megállni egy pillanatra az olaszországi helyzet mellett. Mert érdekes helyzet van ott. Abban az országban, ahol oly nagy haladó erők vannak, a neofasizmus erői — ez szemmel látható — a legkülönbözőbb módokon próbálkoznak, hogy egy olyasfajta helyzetet hozzanak létre, mint ami a görögországi ,juntá”-t, ezt a jellegzetesen fasiszta alakulatot Görögországban hatalomra segítette. Éppen, mert olyan nagy erőt képviselnek Itáliában a baloldal erői, próbálkozik meg — az utóbbi években nem először — az olasz reakció egy jobboldali fordulat elérésével. Az olasz haladó, demokratikus erőket azonban nem lehet megsemmisíteni. Az elmúlt napokban már megmutatták — és minden jel szerint a következő időkben még markánsabban mutatják meg — hogy milyen szervezettek. Mind több olasz előtt világos már — például — hogy a reakció által a baloldalra kent milánói és római bombarobbanás-sorozat tettesei a neofasiszta szervezetek hívei közül kerültek ki. És hogy ezeknek a köröknek szoros és szerves kapcsolatuk van a görög diktatúra vezetőivel. ״ Európa vigyázz!” Thomas Mann tömör jelszavát, azt is mondhatnánk kiáltását nem egyszer idéztük már, — mert kellett idéznünk. Most Olaszországban is aktuális ez a ,,modern” barbárság veszedelmeire figyelmeztető kiáltás. Vigyázz Olaszország, vigyázz olasz nép, a szó nemes értelmében vett európaiságra!... Vigyázz Európa és nagyvilág! — óvd meg bátorító szavaddal is az olasz népet. A fasizmus veszélyét le kell győzni! Le kell győzni, le lehet győzni és — a jelek szerint — le is fogják győzni. Olaszországban is, másutt is. A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének felhívása Ünnepi lélekkel és túláradó hálával írjuk le az új esztendő dátumát: 1970. Ez az esztendő negyedszázados fordulóját jelenti hazánk, a magyar nép és benne a magyar zsidóság felszabadulásának. Ha van felekezet az országban, amely e dátum előtt bódol, elsősorban a magyar zsidóság az. Hiszen mi a felszabadulásnak köszönjük mindenünket, maradékaink maradékát, életünket, új életcélunkat és reményeinket. Ezért csatlakozik boldogan a Magyar Izraeliták Országos Képviselete a Hazafias Népfront és az Országos Béketanács felhívásához, hogy ezt az évet jubiláris esztendőnek nyilvánítsuk felekezetünk számára is. A Biblia szavával „idegenek és zsellérek” voltunk mi itt ezer esztendőn keresztül. A világi hatalom és az Egyház kényének-kedvének bábjai. Hol egyik, hol másik érdekének áldozatai. Üldözések, kiüzelések, máglyák és vérfürdők jelzik nyomainkat a magyar történelemben. A liberalizmus szelleme hozott ugyan számunkra is változást, de az emancipáció és a recepció csak papírtörvények voltak, papírhibák, amelyeken történelmünk legnagyobb tragédiája felé meneteltünk. A fasizmus, amelynek pokoli máglyáit itt gyújtották meg először, felégette múltunkat. A német halálgépezet és a vele cinkos magyar rendszer hónapok alatt felszámolta és vagonba juttatta testvéreinket, akik meggyötörték és ki- Budapest, 1970. DR. KULCSÁR IMRE, a MIOK alelnöke SCHÜCK JENŐ, az Ortodox Rabbitanács elnöke fosztottan érkeztek a végállomás felé, a krematóriumokig, vagy a még borzalmasabb haláltáborok felé, amelyek legtöbbször csak meghosszabbították szenvedéseiket. A főváros zsidósága a gettóban várta halálát. Nem védte őket kőfal, férfiai kezében nem villogott fegyver. A szívekben egyre gyengébb fénnyel pislákolt a remény. Hiszen a téboly emelkedett törvénnyé az országban és az irgalmatlanság ült kapuinál. És a halállal való versenyfutás lassan pergő óráiban láttunk öregeket elhagyatva és gyermekeket öregekké érve, láttunk meddőségre ítélt fiatal házasokat és viruló lányokat, akik már nem remélhettek nászt. Láttunk iskolákat tanítók nélkül és tanítókat iskola nélkül. A gettó utcáit telis-tele írta a történelem a gond és keserűség koromfekete betűivel és a nagy sirató, Jeremiás árnyéka húzott végig a korán sötétedő, néptelen sikátorokon. Jaj, hogy megérte ezt a város, amelyben a fekete angyal mindenkit megjelölt a falakon kívül azokon a napokon, a felelősség komor jeleivel. De az örök izgalom megemlékezett rólunk és elküldte a megváltást. A megváltás eszköze pedig a csoda volt. Mert mi másnak nevezhetnők megszabadulásunkat, mint modern csodának, abban az értelemben, hogy a szabadítók táborában soha nem képzelt erőket keltett életre a Keleten megvalósult új emberiesség. A szabadító nagy Szovjet Hadsereg január 1. DR. LÁNG VIKTOR, a MIOK alelnöke DR. SCHEIBER SÁNDOR, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója győztes katonái ennek jegyében jöttek, és verték le a lakatot a mármár kriptává váló gettó kapuiról. Felszabadultunk. A magyar történelemben először valóban szabadokká lettünk. Egyenlők az egyenlőkkel. Visszakaptuk a legtöbbet: emberi méltóságunkat és lelkiismereti szabadságunkat. Részt vehettünk és részt is vettünk országunk és a szocializmus építésében, kulturális és gazdasági felemelkedésében. Ha hidak és utcasorok emelkedtek, iskolák és kórházak épültek, lakóházak és könyvtárak, a mi erőnk is benne volt s a mi örömünk közös volt. Hitéletünk összeomlott intézményeit helyrehozhattuk. Megnyithattuk templomainkat, kultúrtermeinket. Rabbikép-zönket, gimnáziumunkat, múzeumunkat, kórházunkat, árvaházainkat, öregotthonainkat. Könyveinkben hirdethettük zsidóságunk múltját és tanításait. Élő felekezet vagyunk a megújult magyar életben. Ugyanazt akarjuk, mint az ország minden lakója; békét és boldogságot. Ezt a békét és boldogságot szeretnék látni a világon mindenütt, a Közel- és Távol- Keleten is, hogy nagy ünnepünkön örülhessünk mások békés és boldog életének is. Kezünket nyújtjuk mindenki felé ez országban és a világ minden részén élő emberek felé. Jöjjetek ünnepelni! DR. SEIFERT GÉZA, a MIOK elnöke DR. BENOSCHOFSKY IMRE, országos főrabbi h. Dr. Seifert Géza, a MIOK elnöke Moszkvába utazott Juda Leb Levin, Moszkva főrabbijának meghívására dr. Seifert Géza, a MIOK elnöke, feleségével december hó 23- án a moszkvai nagyzsinagógában Mihail Mihajlovics Szimjonovicsnak, a moszkvai nagyzsinagóga elnökének 70 éves születésnapja alkalmából tartandó ünnepi istentiszteletre december 21-én hivatalos látogatásra Moszkvába utazott. Dr. Seáfert Géza búcsúztatására megjelentek a Keleti pályaudvaron dr. Scheiber Sándor, a Rabbiképző Intézet igazgatója, dr. Harsányi László és Szírt Miklós az Intézőbizottság tagjai, valamint az Intézmény főtisztviselői. Az ünnepségről lapunk legközelebbi számában adunk tudósítást. A főváros életéről és fejlődéséről tartott előadást december 9-én az Újvárosháza dísztermében Sarlós István, a Fővárosi Tanács vb-elnöke. Az előadáson a budapesti egyházak — köztük az izraelita hítfelekezet vezetői és papjai — vettek részt. Megjelent Miklós Imre miniszterhelyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal Papi gyűlés az Újvárosházán első elnökhelyettese, Hantos János vb-elnökhelyettes, Bodonyi Pálné, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának titkára és Túras István, a Fővárosi Tanács vb egyházügyi tanácsosa. A tájékoztató jellegű előadás kötetlen formában és a legszélesebb demokratizmus szellemében zajlott le. Az izraelita hitfelekezet részéről az elnökségben foglalt helyet dr. Seifert Géza, a MIOK elnöke. A rendkívül érdekes tájékoztató után a Fővárosi Tanács vb-elnöke fogadást adott, amelyen baráti beszélgetést folytatott az egyházi vezetőkkel. A fogadáson az izraelita felekezet képviseletében dr. Seifert Géza elnök jelent meg. KORMAIBAN írta: Dr. Benoschofsky Imre országos főrabbihelyettes Kórházi ágyon írom ezeket a sorokat. Nem tudok szabadulni egy néhány héttel ezelőtt olvasott beszéd emlékétől. Neves, széles hatáskörű külföldi rabbi mondotta el azt a beszédet. Arról szólt: életében először volt hosszú ideig beteg — és mit jelentett, milyen lelki tapasztalatokat ez a betegség. Bizony, alázatra tanító élmények voltak ezek. A kiszolgáltatottság, a mások segítségére utaltság nemigen emeli az ember büszkeségét, öntudatosságát Hát még az a tudat, hogy a dolgok nála nélkül is mennek. Az ember, míg egészséges — mondja ez a rabbi — meg van győződve nélkülözhetetlenségéről. Megalázó tapasztalat, hogy — mint mindenki más — magunk is nélkülözhetők vagyunk, így ír a nagy rabbi. Én megerősíthetem tapasztalatait, de nem tenném „közhírré”, ha nem vélném, hogy mindebből mindenkire nézve hasznos, pozitív tanulság is levonható. Nemcsak az, hogy becsüljük meg az egészséget, hogy naponta háromszor is adjunk hálát, ne csak szóval, a MAUDIM szövegével, de szívvel is Istennek ״ életünkért, ami a Te kezedben van, lelkünkért, amire Te vigyázol... csodás jóságodért, amit minden órában művelsz velünk.” Vagyis, hogy tudatos és alázatos örömmel és hálával köszönjük meg azt a napot, azt az órát, amikor nem fáj semmi, amikor testilelki erőnk birtokában el tudjuk látni dolgainkat a világban, feladatainkat otthon és a munkánkban. Mindez közhelynek tetszik, sokszor elmondták már. De egyetlen kórházi nap, egyetlen éjszakája a szenvedéseknek mélyebben vési az igazságát a tudatunkba, mint száz prédikáció. Ennél is erősebb tanítás a halál közelségei mindennapossága. Amikor a halál csak „exitus”, a kórházból való távozás egyikmódja, vagyis éppoly mindennapos esemény, mint akármi más, amikor a halott helyére néhány perc vagy óra múlva ott a másik ember — akkor megértem a XC. zsoltárt: ״ Napjainkat számba venni taníts meg minket!” — ״ Életünk napjai hetven év, csodaképpen nyolcvan év..Napjainkat számba venni, tudni, hogy nem végtelen a számuk, nem elherdálható, eltékozolni való mennyiség, hogy termi, cselekedni, alkotni kell valamit a tűnő napokban, ez talán a legjelentősebb tanítása a betegségnek, a kórházi ágynak. E komor, nehéz gondolatoknál derűsebb tanítása is van a kórháznak. Az emberi együttérzésnek, a segítésnek, a részvétnek, a szimpátiának szép példáit láthatja, tapasztalhatja a beteg. Tudós orvosok harminchat órás szakadatlan készenlétét, jólelkű ápolónők emberséges munkáját, betegtársak segítőkészségét látni nagy vigasztalás. ״ Edel sei der Mensch, hilfreich und gut” nem álmodozó poéták képzeletének eszménye ez csupán, de mindennapos valóság is. Vagy , hogy közelebbről, a Bibliánkból idézzek: ״ Eljegyeztelek Magammal örökre, eljegyeztelek... szeretet és részvét által, eljegyeztelek hűség által, hogy megismerjed Istent”. Szeretet, részvét, hűség, emberségünk veleje, istenszolgálatunk lényege.. Bizony, jó tudni, hogy emberi világunkban nemcsak tömeggyilkosság, nemcsak tömegirtó fegyverek gyártása, nem csupán tülekedés, taposás, eltiprás, támadó ösztön szabadjára eresztése van, de van tisztességes, csendes emberszeretet, együttérzés, segítés, humanizmus is. A Halál és a Szeretet harcában a szeretet erejét megbecsülni, bízni benne: erre is megtanít a kórházi ágy. Isten segítse az embereket, hogy mindezt egészségben is megtanulhassák, el ne felejtsék. Kik is vagyunk . ״ * Kik is vagyunk mi emberek? Hol látók vagyunk, hol vakok, Olyanok, mint az éjszaka És olyanok, mint a hajnalok. Kegyetlenek és jók vagyunk. Tettünket vágy, gőg kergeti És megállunk, mint a gyerekek, Ha sír miattunk valaki. Csillag Lenke B Artoltönő húszéves korában mártírhalált halt.