Új Élet, 1971 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Az Erzsébetváros múltja és jelene te nem önálló, ám sajátos része vagyunk a fővárosnak. — írja az Erzsébetváros című monográfia előszavában dr. Aibhner Pál, a VB elnöke. — Egy kerület a huszonkettőből, amelynek rajongói, hívei, áldozatkész lakói ugyanúgy büszkék szűkebb pátriájukra, mint Budapest más részén lakók. Fűti, lelkesíti őket az erzsébetvárosi patriotizmus, akár önzetlen társadalmi munkáról, akár a bérházak csinosításáról, vagy kisebb parkok, sportpályák létesítéséről, kulturális eseményekről legyen szó.” Ez az az egészséges patriotizmus, amely a XVII. századbeli Erzsébetvárosból a mai modern Erzsébetvárost megteremtette. S ha e sorok írója, aki 33 éve lakik ebben a kerületben, a következőkben mégiscsak inkább szűk szavakban és néhány megjegyzéssel kísérve ismerteti ezt a monográfiát, azt a helyszűke miatt teszi, mert még a felekezeti szempontból is igen értékes adatok és helytörténeti érdekességek közlésére sincs elég helye. ׳ Az Erzsébetváros című monográfiában, amelyet a VII. kerületi Tanács VB az OrszágosHelytörténeti Bizottság jóváhagyásval jelentetett meg a dr. Aibhner Pál, Bányai Lajos és dr. Nyirő Gyulánéból álló szerkesztőbizottság és a kitűnő szerkesztő Timár Andor — arra törekedett, hogy tárgyilagossággal, alapos körültekintéssel fogja össze azt az igazán nagy anyagot, amelyből válogatnia kellett. Nem veszett el a részletekben, pedig egyik-másik témánál nagy kísértésnek volt kitéve, gondolok itt a New York kávéházról, az irodalomról, a filmekről és a színházról szóló részekre. A mostanában divatos ״ leg’’ek versenyében is előkelő helyezés illeti az Erzsébetvárost. Itt működött a legelső állandó mozi, itt alapították az első magyar filmgyárat, a kerületben volt és van Budapest legnagyobb kávéháza, a New York, az egész város legnagyobb nyomdája, az Athenaeum Nyomda, a Lenin körúton foglal helyet a legelső sajtókombinát, 1896-ban az akkori Erzsébet körúton építették Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb szállodáját, a Royal Nagyszállodát, a századforduló legnagyobb áruháza, a Párizsi Nagyáruház, amely az akkori Kerepesi úton volt. Budapest legnagyobb zsidótemploma is az erzsébetvárosi Dohány utcában van. A század legnagyobb tűzvésze a Párisi Nagyáruház Kerepesi — ma Rákóczi út 38—40. sz. alatti négyemeletes palotájának égése volt. Aki el akar andalogni ifjúkora emlékein, annak a VII. kerület utcái és terei is kedvesek. Még az egykori hírhedt „Csikágó” gúnynévvel illetett városrész is boldog emlékké szelídült hajdan volt és azóta öregemberekké vált egykori vagányok szemében. Mint ahogy eltűnt maga a „Csikago” is, hogy helyet adjon a kerület fejlődő életének. Az egykori Aréna (ma Dózsa György) út, Akácfa, Dob, Kertész, az egykori István út (Landler Jenő utca) a Király utca (ma Majakovszkij utca) a legnagyobb kereskedő utca volt hajdanában. És ki győzné még felsorolni azt a sok-sok utcát, amelyet az évtizedek óta külföldön élő magyarok is felkeresnek, hogy ha pár pillanatra is visszaidézzék ifjúságukat. A monográfia írói, dr. Erdélyi Zoltán egyetemi adjunktus, dr. Székely Gábor az MSZMP Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa. Radó István, Kolozsvári Andor, dr. Légrádi Dezső, Gallai József és dr. Berzi József mind kitűnő munkát végeztek, amikor megörökítették a VII. kerületi munkásmozgalom történetét, irodalmi életét, a színházi világot, a filmszakma erzsébetvárosi fejlődését, a kávé és kávéház évszázadokra visszanyúló történetét napjainkig. Ebben nagy helyet foglalt el a New York kávéház regénye, amelyhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy amikor a New Yorkból sportáruház lett, én az újságíró kénytelen-kelletlen kivonultam onnan, de a sors tréfájaképpen, éppen öcsém, Kecskeméti Andor lett a Sportáruház igazgatója. Neki és dolgozótársainak becsületére válik, hogy azon idő alatt, amíg abban a helyiségben dolgoztak, féltő gonddal óvták a kávéház értékeit. A monográfia át meg át van szőve zsidó helytörténeti és egyéb motívumokkal. Az Erzsébetváros méltán nyerné el a kávéházak kerülete címet, mert itt volt a legtöbb kisebb és nagyobb kávéház, és hogy milyen jelentősége volt egy-egy kávéháznak, arra példa az Orczy kávéház, ahol a lengyelországi pogromok elől hazánkba menekült zsidók találkoztak, és ők voltak, akik megalapozták a későbbi európai hírnévre szert tett magyarországi ezüstműves ipart. Sokan emlékeznek még a Stern bácsi ortodox kóser vendéglőjére, ahol péntek estétől, szombat estéig csak olyan vendég ehetett, akit Stern bácsi jól ismert, mert az ünnepi idő alatt ő pénzt nem fogadott el senkitől, a számlát később kellett kiegyenlíteni. Híre volt a Stern bácsi konyhájának, messzi földről jöttek ide világhírességek, a hazai közönség 50—50 százalékban oszlott meg zsidók és nem zsidók között. Egyhez azonban szigorúan ragaszkodott a vallásos vendéglős; nála mindenkinek kalapban kellett enni. Rengeteg helytörténeti nevezetesség fűződik a zsidósághoz, amelyről már csak távirati stílusban emlékezhetem meg. Így a Wesselényi utca 2-ben van a Zsidó Múzeum ,amelynek értékes tárgyai felbecsülhetetlenek. A Holló u. 4. sz. ház falán két neves zsidó tudós emlékét őrizték meg az utókor számára. Ebben a házban lakott ugyanis Goldziher Ignác és dr. Kohn Sándor főrabbi, a Wesselényi u. 44. sz. iskola falán elhelyezett tábla pedig a gettó falainak lerombolását örökíti meg. Mert van az Erzsébetvárosnak egy szomorú nevezetessége is, 1944-ben itt állították fel a gettót, amelyből a szovjet hadsereg szabadította fel az oda bezárt 70 ezer zsidót. Ez az egyetlen gettó Európában, amelyet sikerült felszabadítani és amelynek lakói életben maradtak. Még csak annyit, hogy sajnálatosan hiányzik az intézmények felsorolásából a Pesti Chevra Kadisa, amely hosszú évtizedek óta az Erzsébet lat. 26. sz. alatt gyakorolta a jótékonyságot felekezeti különbség nélkül. Még egy téves adat van a műben, az Új Élet szerkesztősége csak egy évig volt az Erzsébet krt. 26. sz. alatt, egyébként továbbra is a kerületben működik, mert a szerkesztőség és kiadóhivatal a Síp u. 12. sz. alatti székházban van. A mű érdekes és értékes és ha semmi más eredménye nem volt annak, hogy a Televízió megrendezte a Fekete—fehér, igen—nem vetélkedőt, csak az az egy, hogy ez a monográfia megszületett, akkor is érdemes kezdeményezés volt. Bár az egész monográfia rendkívül sok adatot tartalmaz, a mű mégsem száraz statisztika, hanem érdekfeszítően olvasmányos történet, amelyet gazdag illusztrációkkal nyomtak az Athenaeum Nyomdában, a színes fotókat ifj. Soproni Béla készítette. Kecskeméti György * Az Erzsébetváros című monográfia 120 Ft-ért megvásárolható a VII. Tanács VB Népművelési csoportjánál. VII., Lenin krt. 6. Ezerkilencszáznegyvennnégy őszén a több ezer főnyi csapatot a határig a nyilasokkal együtt katonák is kísérték. Kiss Mihály tizedes legtöbbször Zsuzsa, a gimnáziumi tanárnő mellett baktatott. Kerek arcát a szél, a levegő pirosra csípte, sötétszőke kis bajusza alól beszéd, vagy nevetés közben hófehér fogsor villant elő. Nem tudta, s nem is tűnődött fölötte, miért éppen a nyelvész, az egyetemi magántanár szőke, finomtermetű, harmincéves lánya tetszett meg neki, amikor annyi fiatal nő vándorolt az országúton. Zsuzsa voltaképpen nem is volt szép. De nyugodt és a figyelmet tüstént maga felé irányító, kemény határozottság áradt belőle, s az a hűvös erő, ami zárkózottságra, érzelmi szilárdságra és tartózkodásra vallott. Az első nap után már nem tekinthette pusztá vélét■lennek,hogy a tizedes szüntelenül mellette lépked. Akármilyen merev és elutasító arccal nézett is előre, magán érezte kék szemének kíváncsian kutató és egy érthető és biztató jelre váró tekintetét. A huszonhat éves parasztlegény, ellentétben a nyilasok legtöbbjével, nem mutatkozott sem kárörvendőnek, sem kegyetlennek. Csinos, egészséges arca nem árult el semmiféle indulatot. Időnként kiáltozni kezdett: „Haladjunk, haladjunk, szedjék a lábukat, no mi lesz, elaludtak ott elöl?” De hangjából hiányzott a durvaság. Inkább csak kötelességszerűen ismételgetett egy betanult és feladatához nélkülözhetetlenlenül szükséges szöveget. Zsuzsa megpróbált elvegyülni a tömegben, mert nyugtalanította a makacsul rajta nyugvó pillantás. Kiss Mihály azonban tévedhetetlenül ráta- látt és a sor szélére hívta. Nagy szelet rugalmasan friss fehér kenyeret és jókora darab sajtot nyomott a kezébe. Zsuzsa akkor már csak kékszén és csokoládén élt. Akísértés túlságosan nagy volt, mégis visszatette az ennivalót az adakozó tenyerébe, mert nem akart egyetlen ékszerétől, a jegygyűrűjétől megválni. — Nincsen már semmim, amivel fizethetnék — mondta elutasítón, csaknem szigorúan. Kiss Mihály megrázta a fejét: — Nem kérek én magától se pénzt, se ékszert. Fogyassza jó étvággyal. Én vissza nem veszem. Zsuzsát nyugtalanította a fiatal katona kitartó, félreérthetetlen tekintete. Úgy érezte, még ■kiszolgáltatottabb lesz, ha elfogadja a kenyeret és a sajtot. Végül szétosztotta a legéhesebbek között. Magának nagyon keveset tartott meg A harmadik napon, az egyik pihenőnél, a tizedes kiintette a sorból. Néhány pillanatig némán álltak egymással szemközt. — Maguk most bajban vannak .— mondta váratlanul, hangsúly nélkül a legény. — Hát bizony elég nagy bajban — felelt Zsuzsa és mert humorérzékét még itt sem veszítette el, szája sarkát kissé elhúzta a mosoly. Kiss Mihály töprengőn, öszszeráncolt homlokkal végignézett rajta. Látszott, hogy régen forgatja magában a darabosan és legyőzhetetlenül kikívánkozó kérdést: — Maga miért van itt? — Hogy érti ezt? — kérdezte Zsuzsa csodálkozva. A legény még jobban összeráncolta a homlokát. Nagy keze annak az embernek a küszködőn magyarázó mozdulaté Bihari Klárá val emelkedett fel, aki hasztalan próbálja homályosan formálódó gondolatához a megfelelő szót megtalálni. — Hát úgy ... Mit csinált, hogy idehozták? — Tanítottam. Egy gimnáziumban. — Egyebet nem ׳ — Mire gondol? A tizedes vaskos ujjaival babrálni kezdett a derékszíja csatján. Hirtelen elszánással felkapta lehajtott fejét: — Maguk gazdagok? — Gazdagok? Az uram is tanár, kettőnk fizetéséből éltünk — felelt az assszony élesen. — Nem tudom, miért vallat efelöl. — Csak azért, — válaszolt a legény kínlódva —, hogy nem zsarolták-e meg a magyar népet? Mert azt mondják, hogy... Zsuzsára emelte kék szemét, amiben töprengés, erős, kutató kíváncsiság és gyerekes várakozás tükröződött. — Én eddig magyarnak éreztemn magam — mondta az aszszony keményen, hogy eltakarja sebzettségét. Pedagógus voltam, nem uzsorás. — Fejével a menet felé intett. — Nézze csak, hány szegény asszony, toprongyos öregember van itt. Olyanokat, akik kihasználták a népet, egyformán találhat minden felekezetben , Kiss Mihály maga elé nézett. Úgy tetszett, el is feledkezett az előtte álló asszonyról. Homlokát töprengve összeráncolta. — No jól van, jól van — mondta végül olyan megkönynyebbüléssel, mintha nyomasztó terhet dobott volna le magáról, jólelkűen és kissé zavartan elmosolyodott. — Én megmenteném magát, ha hajlandó lenne ... Ha maga is akarná azt, amit én, akkor elvinném innen ... — Ha mit akarnék? — kérdezte Zsuzsa. Egy másodpercre megszédült, mert a magány és kiszolgáltatottság ijesztő szakadékká nőtt körülötte. Mégis gépiesen kijavította előbbi szavait: — Mit kellene akarnom? — Tudja azt maga jól... — mormolta a fiú bátortalanul. — Azontúl nem kellene félni, megvédeném én az ördögtől is. Ma este lejár a szolgálatom, visszafordulhatok. Olyan helyre vinném, ahol senki se találná meg. Zsuzsa felemelte jobbját. Ujját megcsillant a jegygyűrű. — Férjem van, nem tehetem. — Hát hiszen messze van az most... — feleli Kiss Mihály. — Maga pedig megmenekedne ettől a ... Áliával a sárban ácsorgók felé intett. — Nélküle nem menekülök. A legény ránézett: — Nem? Az asszony elszántan, hidegen, de mégis felindultan vágta rá: — Nem. A legény ácsorgott még egy ideig. A csizmája orrát bámulta. Azután szó nélkül odébblépett, mint aki csak véletlenül állt meg. Zsuzsa ismét csatlakozott a továbbinduló menethez. Nem vegyült a többiek közé, büszkesége nem engedte, hogy elbújjon. A sor szélén haladt, felemelt fejjel, mindenre felkészülten. Estig nem történt semmi. Reggel meghökkenve látta, hogy továbbra is Kiss Mihály halad az oldala mellett. A legény a zsebébe nyúlt és vászonruhába takart csomagot nyomott a kezébe. — Tessék, fogyassza! Biztosan megéhezett tegnap óta — mondta bizalmasan. Különös lágyság volt a hangjában, ami arra késztette Zsuzsát, hogy feléje forduljon. — De hiszen, ha jól értettem, már véget ért a szolgálata, és most mégis ... Miért maradt itt és miért hozott nekem ennivalót? — kérdezte nyugtalanul. Kiss Mihály kerek arcát elfutotta a hirtelen támadt zavar pirossága. — Az ilyen asszony megérdemli — mondta sután és szinte sértődötten, amiért magyarázkodnia kell. Még két napig kísérte a menetet, bár az ideje már letelt. Mindvégig Zsuzsa közelében maradt, aki nagyon sokszor magán érezte töprengő és elmerülten komoly tekintetét. A második nap estéjén ismét félrehívta Zsuzsát. — Én most már nem maradhatok itt tovább — kezdte és arcán ismét megjelent a zavar. — Nem jön el velem? — kérdezte fojtottan. Zsuzsa szigorú, bezáruló arcára nézett és felemelte hidegtől piros kezét: — Nem úgy gondolom, ahogy korábban, hanem ... Ne féljen, nem kell semmit sem cselekednie érte. Egymásra néztek. Zsuzsa ingatni kezdte a fejét: — Nem megyek, mert... nem mehetek. Nem bújhatok ki a sors alól, amit az uramnak tovább kell cipelnie. De köszönöm. Köszönöm. Kiss Mihály nem tudta világosan megmagyarázni önmagának, mit érez. Lesújtotta ez a szilárdság, de egyben ez volt az, ami az utolsó három nap alatt átgyúrta az ő egész belső világát. Nem értette, hogy szomorú, s mégis örül, hogy az asszony nem megy vele. Mindezt tudtára akarta adni, de képtelen volt rá, nem találta meg az érzéshez a szavakat. Ezért hallgatott olyan sokáig a ritkalomból, fekete fák alatt. Végül felemelte súlyos kezét és félszegen Zsuzsa felé nyújtotta: — Hát akkor én ... elmegyek. Isten áldja. Isten megáldja. Az asszony a nagy tenyerébe tette keskeny, erősfogású kezét. A szorításban és a megismételt búcsúszóban megérezte a kimondatlan szavakat. — Isten megáldja — mondta ő is a végleges elhatározás nyugalmával, s a hála mély, lassú ütemű, nyomatékos hangsúlyával. A lába elgyengült. Remegni kezdett, s nehezen engedte el a fiú kezét. Az ázott, durva katonaposztó nehéz, fojtó szagába, ami egyúttal a szegénység, a szellőzetlen, zsúpfedeles vályogházak szaga volt, valami egyéb is vegyült. Az erjedő föld, a kis falusi kertek illatát érezte benne, a hazát a föléje boruló éggel. A vaskos ujjú kéz szorítása, a kerek arc, a mosoly és a szó olyan ismerős volt, hogy a megbántottság, a sértettség sebző fájdalma ellenére is vad kétségbeesés tört rá, mintha most szakadna el igazán halott szüleitől, gyermekkorától, boldogsága és léte gyökereitől. Közben egészen beesteledett. A legény elindult, vissza, a faluja felé. Nehéz bakancsa megmegcsúszott az avaron. Előrehajló alakja nemsokára beleolvadt a sűrűsödő sötétségbe, az őszi ködbe, a homályba Homály EMÍEághiradó Fritz Kortner, a híres színész és rendező 78 éves korában elhunyt. A nagy művészek sorába tartozott, alakításai felejthetetlenek maradtak mindazok számára, akik művészetében gyönyörködtek. Mint rendező szigorú volt, de a színészek mesterüket tisztelték benne. 1892-ben Wienben született, előbb Mannheimban, majd Berlinben ért el sikereket. Halála napján is az ő rendezésében került a TV nézői elé Goethe Clavigo című darabja. Az 1970 évi Leo Paec'c-díjat a volt berlini rabbi, a Zsidó Tudományok Főiskolai igazgatója halálának 14. évfordulója alkalmából dr. Franz Böhm és Johannes Giesberts profeszszorok kapták. Böhm profeszszor a zsidók jogai visszaállításában és a jóvátétel rendezésében kifejtett eredményes munkásságáért kapta a díjat. Továbbá részt vett ennek a törvénynek a parlamenti előkészítésénél és meghozatalánál ׳ is. Johannes Giesberts a népek közötti megértés útjának egyengetéséért érdemelte ki a Leo Baeck-díjat. Anglia egyik neves atomfizikusa, dr. Hans Kronberger 50 éves korában elhunyt. Ausztriából származott és az An- Schluss idején került Angliába, ahol gyors karriert futott be. Munkássága kiterjedt az atom és rádium-izotóp kutatásaira. Tagja volt a ״ Royal Society’ -nak, és több magas kitüntetésnek is birtokosa volt. Egy igaz ember halálára Azokban az években vizsgázott emberségből, amikor az is hősnek számított, aki ember tudott maradni. 1943-ban, a fasizmus legsötétebb évében Zsoldos Andort, mint tartalékos tisztet behívták és egy zsidó munkásszázad parancsnokává nevezték ki. E beosztásában — ellentétben többi társával —, ő nem a megalázottak, a kiszolgáltatottak ellen fordult, hanem minden cselekvésével, minden szavával azokon igyekezett segíteni és nemcsak igyekezett, hanem segített is, akiknek ״ életével nem kellett elszámolni”. Legendás volt, mint munkásszázad parancsnok, emberek százait mentette, és a felszabadulás után volt beosztottjai, akik neki köszönhették életüket, nem feledkeztek meg róla. Már idős korában hívták meg Izraelbe azok a munkaszolgálatosok, akik egykor alatta szolgáltak, és akik ott telepedtek le. Két hónapig volt ő és felesége az Izraelben élő munkaszolgálatosok vendége és a fasizmus alatt tanúsított magatartásáért, százak megmentéséért az izraeli kormány a legmagasabb kitüntetéssel jutalmazta: ugyanazt a kitüntetést kapta, amit előtte Gusztáv svéd király. Most, életének 77. évében, december 6-án csendben elhunyt. Szülővárosában, Szentesen helyezték örök nyugalomra és amikor olvastuk Zsoldos Andor volt századparancsnok gyászjelentését, igazat adunk a család búcsúsorainak: — ״ A rónán született, szerette az embereket — apraját-nagyját — megértő volt szegényekhez és szenvedőkhöz, kezet nyújtott a megáldzottaknak.” Végtisztességén özvegyen és családján kívül volt munkaszolgálatosai is képviseltették magukat és mi e sorokkal rójuk le tiszteletünket és kegyeletünket Zsoldos Andor emléke előtt, aki a kevés igaz emberek sorába tartozott. Zs. O. Bárhova hívja, mindenhol gondos munkát végez a TAKARÍTÓ KTSZ A lakosság részére soron kívül vállal ablaktisztítást, féregirtást, takadkozást, légelzárást. Budapest. VII. Majakovszkij u. 71—79■ Telefon: 120—059 TAKARÍTÁS: Budapest. VII., Majakovszkij 1173. Telefon: 223-852 Budapest, I., Bécsi út 111—112. Telefon: 689—527 Budapest, XIX., Kossuth Lajos u. 36• Telefon: 271—962 KIFOGÁSTALAN MINŐSÉG Ajándékot Magyarországra küldjön az IKKÁN keresztül! Ajándékot Magyarországról szerezzen be az IKKÁN keresztül! IKKA-utalványra az ország minden részében kijelölt áruházakban vásárolhat, vagy az utalvány névértékét bármely OTP-fióknál, takarékszövetkezetnél vagy postahivatalnál forintra beválthatja. Részletes felvilágosítás az OTP IKKA osztályán (Budapest, V., Széchenyi utca 5.) és a külföldi IKKA megbízottaknál. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR