Új Élet, 1972 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1972-01-01 / 1. szám

0 Év végi számvetés Ahogy a naptári esztendő végén a családok anyagi számvetést végeznek — már csak azért is, mert az anyagi eredmények és esetleges problémák mögött olyan erkölcsi eredmények (és gondok) is vannak, amelyek tudatos öszszegezése jól segítheti a munkát, az életet az új esztendőben— úgy végzett ilyen, anyagi és erkölcsi, részben adatokban is kifejezhető, részben azonban tendenciákban megközelíthető számvetést az ország, a magyar társadalom „nagy család”-ja. Az országgyűlés utolsó ülésszakán is visszatekintettek az 1971-es évre, s joggal állapították meg a felszólalók, hogy Magyarországon a termelés rendje — és a szocialista rend termelése — fejlődő, eredményes. És bár a világot ebben a most lezárult, naptári esztendőben is egy sor olyan drámai esemény rázta meg, amely iránt nem lehet közömbös a haladás, a béke, az emberiség nagy ügyének, elkötelezett nép és ország, nincs olyan területe a munkának és az életnek hazánkban, ahol ne jutottunk volna előbbre. Alkotó, békés életképét mutatja a mérleg, ám az őszinte számvetés problémákat is felvetett. Ebben azonban tudnivaló az is, hogy nemcsak az esztendő végére korlátozódó számvetés légköréhez, hanem,, a mai magyar élet, egész atmoszférájához szervesen hozzátartozik az őszinteség, a gondok felelősségteljes, szinte már aprólékos figyelembevétele. Ezért nem hangsúlyozták ki sem az országgyűlésen, sem a közélet más fórumain az eredményeket, — márpedig születtek szép és közérdekű eredmények, az 1971-es évben is— inkább azt hangsúlyozták, hogy mennyi mindent kell még tenni a termelés további korszerűsítése, a külkereskedelem javítása, a munkaerő-problémák helyes megoldása, a ״ városodás”-sal (azaz a városok külső terebélyesedésével) lépést nem tartott „városiasodás” (az intenzív, belső fejlesztés, közművesítés, a növekvő közlekedésnek bizonyított tér gazdagítása, stb.) érdekében. Nem büszkélkedésre, alkotásra ösztönöztek és ösztönöznek már közéletünk különböző fórumai. Ez az alkotó őszinteség nemcsak a kritikában és önkritikában, s nem is csak a javaslatokban (amelyek között tegnap még „kényesek”nek mondott témák is szerepelnek) nyilatkozik meg, hanem a közéleti intézkedések egymáshoz logikusan kapcsolódó sorában is. Őszintén — a reális helyzetnek, a fejlődés jól felmért igényének megfelelően korrigáltak különböző árproblémákat a magyar állam illetékes szervei, de ugyanakkor — szintén a reális munkaerő-helyzetnek és a jelent, jövőt ,egyszerre szolgáló emberiességnek megfelelően — megteremtették a felemelt családi pótlékot például, azt az ösztönző nyugdíjpótlék rendszert is, amely az eddiginél rugalmasabb és kedvezőbb feltételeket teremt a már nyugdíjkorhatárt elértek további foglalkoztatása számára Az őszinteségnek és az emberiességnek e légkörében (amelynek még tartalmasabbá tétele tőlünk, mindannyiunktól függ) jól érzi magát mindenki, aki szereti a munkát, az életét, aki vállalja a felelősséget az életért. Az elmúlt,évek bebizonyították, érdemes becsületesen dolgozni nálunk, érdemes becsülni a hatalom igazságosságát, az igazság hatalmát. Jól érzi magát ebben a légkörben a mi közösségünk, az ősi vallásukhoz ragaszkodó magyar zsidók közössége is. Számvetésünk az1971-es év vallási, valláskulturális és szociális életéről általában és lényegében szintén pozitív: vagyunk, élünk, egyenlőkként az egyenlők között. És szűkebb „családunk” gondjairól ugyanolyan őszintén szólhatunk,és szólunk is. Nagy történelmi drámák túlélői — a túlélők, megmaradottak gyermekei — vagyunk. Sorsunk összeforrott a magyar társadalom legújabbkori történelmével. És bár — mint arra már többször utaltunk ebben az írásban is — a „nagy család”-ban mostanában sokat (néha talán már úgy tűnik: túl sokat is) beszélünk gondokról, feladatokról, különböző ״ fehér foltok”-ról, az évvégi számvetések mégis csak azt bizonyítják, hogy ezek a hétköznapoknak tűnő, dolgos napok egy új, történelmi korszak 140t alapoznak meg, hogy a bennünket is magához ölelő, magában foglaló mai magyar társadalom útja egyenletesen felfelé vezet. Lévai Jenő: Hazatérve hosszabb nyugatnémetországi tanulmányutamról — jegyzeteimet rendezgetve —, a náci bűnperek ottani lefolytatásáról, sok érdekességről számolhatok be. Mintha valóságos járvány ütötte volna fel fejét, úgy öntötte el a nyugatnémet törvényszékek némelyikét a különböző náci vádlottak által benyújtott orvosi bizonyítványok tömege, amelyek mind a már kitűzött főtárgyalások vádlottjainak „tárgyalóképtelenségét” kívánják igazolni. Statisztika tudtommal még nem készült erről, de amerre csak jártunk, Bonntól—Münchenig, Hannovertől—Nyugat-Berlinig, tapasztalhattuk,hogy náci gyilkosok sorozatosan, „tárgyalóképtlenné” váltak. Amellett igen sok helyütt az a gyakorlat alakult ki, hogy első fokon igen súlyosan elítéltek, még életfogytiglanosok is, szabadlábon maradhattak, s így várhatják be, a feltűnően soká, a legtöbbször évekig elhúzódó felsőbírósági döntéseket. Íme néhány példa a sok közül: Majna-Frankfurtban 15 000 beteg ״ euthanáziás” gyilkosát, az auschwitzi gázkamrákba szelektáló Horst Schumann náci orvos bűnperét ״ egészségügyi okokból” felfüggesztették. Mindenki úgy tudja, hogy a főtárgyalás megismétlésére sor már nem fog kerülni. Az ott megjelenő, ismert antifasiszta lap, a „DIE TAT” érdekes kommentárja ehhez így hangzott: ״ A bírák és a védő egyetértettek abban, hogy az a vádlott, aki legalább 15 000 védtelen ember megölését elrendelte ״ vérkeringési zavarok” (Kreislaufbeschwerden) címén képtelen perét végigcsinálni. Egyenesen megrendítő, (״ makaber”) az, hogy ugyanez a Schumann saját ״ orvosi” megítélése alapján az ilyen valóban vérkeringési zavarokban szenvedett emberek tízezrei, mint gyógyíthatatlanok a gázkamrába kerültek. Ő és védői most pontosan ugyanilyen ál- Utólagos megbetegedés miatt gyógykezelés céljából való szabadlábra helyezést kértek. S mit tett a bíróság? Segítséget nyújtott a tömeggyilkosnak ehhez a manőveréhez...” Wiesbaden törvényszéke múlt év végén kezdte meg öt SS-vezető bűnperének tárgyalását. Vádolják őket azzal, hogy Lublin és környékének zsidóságát teljesen kiirtották. Nagy feltűnést keltett, hogy a fővádlottat, Hermann Worthoffot orvosi bizonyítvány alapján csakhamar tárgyalóképtelenné nyilvánították és ügyében az eljárást megszüntették. Most számos aláírással beadvány érkezett a bírósághoz, amely szerint Worthoff csak szimulál, hiszen, mint kereskedelmi meghatalmazott, maga vezette autójával Mönchengladbach és környékén naponta köti üzleteit. A megindított vizsgálat a beadvány állítását igazolta. További lépés ez ügyben eddig nem történt... Hannoverben egy Einsatzkommando-ügyben, ahol a rigai tömeggyilkossággal vádolt Josef Michalski és Philipp Krapp állott a bíróság előtt, „tárgyalóképtelenség” címén a Landsgericht beszüntette az eljárást. Egy másik hannoveri per mostanában ugyanígy végződött. Ebben Max Stöbnerre bizonyult rá, hogy a lublini tömegyilkosságot irányította. Már 1968-ban egy másik tömeggyilkosság miatt 10 évi börtönre ítélték, de fellebbezésére a felsőbíróság az ott benyújtott orvosi bizonyítvány alapján az ítéletet megsemmisítette. Ugyane bizonyítvány alapján most a rigai gyilkosságok miatti bűnperben is megszüntették ellene az eljárást. Regensburgban a Kiev melletti Babi-Jarban egy rendőrezred tagjai által elkövetett szörnyű mészárlás miatt a parancsnokot, René Rosenbauer, volt SS-Obersturmbannführert állították a bíróság elé. Ugyanakkor a tömeggyilkosságot végrehajtó rendőrzászlóalj parancsnoka, Martin Besser is a vádlottak padján ült . Vallomása szerint ő pontosan megszámolta a kievi zsidó áldozatokat. Eszerint 33 771 embert gyilkoltak meg ׳ tarkólövéssel ott. köztük 1400 gyermeket is. A főtárgyalás befejezte előtt benyújtott orvosi bizonyítványok alapján — kimondván, hogy ״ a vádlottak egészségi állapota nem teszi lehetővé a főtárgyalás folytatását” — a bíróság a további eljárást beszüntette. Nyugat-Berlinben folyt az a Gestapo-per, amelyben a vádlottakat a berlini zsidóság deportálása miatt vonták felelősségre. Itt hasonló történt. Előbb a fővádlott, a hírhedt SS-Standartenführer Otto Bovensiepen ügyét különítették el azzal, hogy ״ a benyújtott orvosi bizonyítvány tanúsága szerint tárgyalóképtelen”. Azután két vádlott-társa, dr. Kurt Venter és Max Grautstück ügyét szüntették be azzal, hogy ״ nem lévén Bovensiepen jelen, nem lehet a vádlott-társak ügyét letárgyalni”. (!?) Ezt a bírósági döntést a VVN (״ Verband der Verfolgten des Naziregimes”) az ottani sajtóban közzétett nyilatkozatában ״ egy már felül sem múlható igazságügyi botrány”-ként bélyegezte meg, s követelte az ítélet revízióját. Ez ideig ez ügyben újabb intézkedés még nem történt. A bíróság e különös döntését a nürnbergi perek egykori főügyésze, dr. Robert M. W. Kempner előttünk röviden így kommentálta: — Ha egy rablóbanda tagjai kerülnek a bíróság elé, s a banda főnökének az ügyét a bíróság, annak igazolt tárgyalásképtelensége miatt, el kell, hogy különítse, akkor a banda többi tagját nem lehet emiatt már többé felelősségre vonni ? Ugyancsak Nyugat-Berlinben folyt évek óta az ügyészi vizsgálat SS-Obergruppenführer Karl Rudolf-Werner Best, Himmler egyik legfontosabb munkatársa ellen. Ő volt a főnöke a lengyelek és zsidók kiirtására felállított Einsatzkommandóknak. Negyedszázad múlt el, amíg 1969-ben végre letartóztatták. Azután 2 további év „vizsgálattal” telt el. 1971 márciusában tartott főtárgyaláson szabadlábra helyezték és az ellene megindított eljárást ezzel zárták le: „Nem sikerült rábizonyítani, hogy a terhére rótt legalább 15 000 gyilkosság elkövetésére aljas indokok alapján adott volna parancsot.” E döntésről azután a náci bűnperek elismert szakértője, a fentebb említett dr. Kempner ezt mondotta nekem Frankfurtban: — Valóban, ha Heinrich Himmler nem követett volna el öngyilkosságot, hanem valahol csendesen meghúzódva, kivárta volna a mai időket, senki sem bizonyíthatná rá, hogy ״ aljas indokból cselekedett”. Hiszen ő is, akárcsak most Best, azzal védekezhetett volna, hogy csupán Hitler parancsait teljesítette. Elutazásom napján hozták nyilvánosságra, hogy a főügyészség fellebbezésére, a fellebbviteli bíróság az elsőfokú végzést megsemmisítette és új főtárgyalás megtartását rendelte el. Furcsaságok a náci perekben Chanukka-finn épségek Zsadányi Oszkár: Bella Chagall világa Az üldözöttek színháza, riportsorozat EGYES SZÁMÁRA: 3 FORINTJA A MAGYAR IZRAELITÁK LAP ELHÚZZÁK A BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁSOKAT Darmstadt város bírósága nyújtja erre a legpregnánsabb példát. 1968. április 24-e óta vizsgálja ott a bíróság a kielcei gettó gyilkosainak bűnperét. Végül is az eredeti 4 vádlott közül, a már ismertetett recept szerint három ellen ״ orvosi bizonyítványokkal igazolt tárgyalóképtelenségek miatt megszüntették az eljárást. Így 1970 után már csak egyedül SS-Obersturmführer Erich Wollschläger maradt a vádlottak padján. Ellene még további 1 évig folyt az eljárás, amíg végre a 40 havi főtárgyalásnak 200. napján megtehette az államügyész indítványát: háromszori életfogytiglani büntetés kiszabását indítványozta. Következett a védőbeszéd: három napig tartó obstrukció. Egyszerre általános meglepetésre a főtárgyalás elnöke, Landgerichtsdirektor Volkmar Rausch a védőbeszédet félbeszakítva szokatlan végzést hirdetett: „A bíróság a bizonyítási eljárást újból felveszi!” A per tehát még tovább folytatódik... Ugyancsak a darmstadti törvényszék tárgyalja Landgerichtsdirektor Günter Magssam elnökletével 3 rendőrtiszt bűnügyét. Paul Fuchs, Georg Bettig és Johann Reichel azzal a váddal kerültek az esküdtszék elé, hogy Tomaszov zsidóságának kivégzését vezényelték. Végeláthatatlanul aprólékos bizonyítási eljárás folyt. A védők is minden eszközzel akadályozni igyekeznek a főtárgyalás előrehaladását. Nem tudtak azután olyan indítványt előterjeszteni, amelynek a bíróság helyt nem adott volna. Annak ellenére, hogy a védők által nyakra-főre beidéztetett tanúk sorra vallották, hogy a tomaszövi vérengzésről nincs és nem is lehetett tudomásuk. Hannoverben is hasonló időhúzás volt tapasztalható. Egy 1969 szeptember 3-án megkezdett 9 vádlottas perben az SS-Einsatzgruppe A) vezetőinek kellett felelni azért, hogy 1941 és 42-ben Liban és Windau egész zsidó lakosságát kiirtották. Az eltelt 3 év alatt a vádlottak közül 3 vezetőt védőiknak már sikerült „tárgyalásképtelenség” ürügyével mentesíttetni. Ez volt egyébként a leghosszabb és legdrágább bűnügyi főtárgyalás az alsószászországi igazságszolgáltatás életében, összesen 181 tanút és 5 szakértőt hallgatott ki a 189 tárgyalási napon a bíróság. Tanúkihallgatások céljából a bírák, ügyészek, vádlottak, védők és esküdtek azEgyesült Államokba, Izraelbe, majd végül a Szovjetunióba (Lettországba) is elrepültek. Meghallgattuk az ítélet kihirdetését. Indokolásában Landgerichtsdirektor Karl Pundt hangoztatta: — A vádlottak aljas indokból követték el véres tettüket. A hidegvérű gyilkolásban való részvételükre, amelynek férfiak, nők és gyermekek estek áldozatul, nincs mentség... S ezek után az ítélet? A vádlottak padján maradt Carl Strott 7, Erhardt Gräuer 6, Otto Reiche 5, Georg Rosenstock 2 és fél, Gerhardt Ruketta 2 s Paul Fahrbach 1 és fél éves elzárása büntetést kaptak csupán. A vádhatóság indítványában életfogytiglani és sokéves elzárási javaslatot tett, s ezért azonnal fellebbezést jelentettek be. Ugyanezt tették a védők is, akik teljes felmentést kértek. Jellemző: az összes vádlottak szabadlábon voltak és maradtak. JÁNCOI ALKONYA Irta: Weiss Dávid gyöngyösi főrabbi A múlt számban ezen a helyen olvashattunk vonzó aggodókat, amelyek József alakja köré fonódtak. Az az érdeklődés, amely hatásukra megébredt, buzdított bennünket is arra, hogy folytassuk a mondakör bemutatását. Ezúttal Jákobról lesz szó, akivel a soros szentírási szakasz foglalkozik. Pontosabban: Jákob alkonyával és végnapjaival. Vonzó képek: az apa, aki sohasem akarta elhinni legkedvesebb fia halálát, aki ebbe nem tudott belenyugodni, arra a hírre, hogy életben van és hatalmas karriert futott be, otthagyva hazáját elindul idegen országba, hogy találkozhassék vele, még egyszer lássa, mielőtt meghal. A találkozás valóban megrendítő. Emberi szavakat olvashatunk erről a Bibliában, amelyek ma is frissek, ma is közel állanak hozzánk. Az egyik aggódó szerint József bejelentette a Fáraónak, hogy családja megérkezett: — Testvéreim és apámnak egész háza idejöttek Kánaán országából. Nyájaikat is magukkal hozták, mert az éhség ott nagyon szorongató. Erre válaszolt az uralkodó: — Ne tagadj meg tieidtől semmit és lásd el őket bőven. Bármit kívánnának tőled, teljesítsd. Ezután József atyját is bemutatta és a pátriárka megáldotta a királyt. így tehát Jákob az ínségnek második évében egész házanépével megtelepedett Gósen földjén. Akkor százhatvan esztendős volt. József gondoskodott apjáról és testvéreiről, ellátta őket élelemmel, hogy semmiben sem lássanak hiányt. Jákob háza élvezte a békét mindaddig, míg József élt. Apa és fiai együtt ültek Józseffel az asztalnál és együtt étkeztek reggel este. Az ínség évei leteltek, az emberek megint vetettek és arattak csakúgy, mint a múltban. Jákob öreg lett, évekkel eltelt. József két fia, Efráim és Menásse, Jákob házában tartózkodtak a többi unokával együtt és elsajátították tőle Istennek útjait. Rendkívül érdekes az az intés, amellyel az őseihez megtérni készülő Jákob fordul fiaihoz: ״ Gyertek ide, hadd mondom el nektek, mi fog történni veletek a jövőben”. Az aggáda kíváncsiskodik: „Hogyan tudhatta Jákob a jövőt?” A felelet az í Jástükör segítségével. Az a szöveg, amely ezt rögzíti, famaitikus forrásban kerül elő. Tehát akkor már széltében ismerték a tükröt. Ugyanezt használja fel az aggába, amikor Jetró azt tanácsolja vejének, Mózesnek, hogy válasszon ki férfiakat, akik segítenek neki az ítélkezésben, mert különben nem bírja majd erővel. Hogyan tudta Mózes ezt helyesen elvégezni? ׳ A felelet itt is az, hogy jóstükör segítségével Löw Immánuel, Szeged világhírű főrabbija összegyűjtötte azokat az adatokat, amelyek a zsidó irodalomban találhatók a tükörre. Az irodalmi forrásokból összegyűjtött adatokat érdekesen egészítik ki a régészet leletei. A Bar Kochba-lázadás feltárult emlékei között a Holt-tengerparti barlangokból előkerültek tükrök, amelyeket odavittek a család női tagjai, mert hosszú tartózkodásra rendezkedtek be. Látjuk hát, milyen volt a tükör a valóságban is a régi zsidóknál. Az a beszéd, amelyet Jákob intézett fiaihoz, más szempontból is nagyon érdekes. Az apa finom emberismeretéről tesz tanúságot, menynyire ismeri fiai jellemét és természetét. Egyegy állat jellemző vonását emeli ki és alkalmazza a fiúkra. Innen van az, hogy a zsinagógai használatban gyakran kerülnek elő állatnevek. A történelem igazolta az egyes törzsfők helyes jellemzését. A művészetre gyakorolt hatása is kiemelendő. A régi zsidó ikonográfiai emlékeken gyakoriak az egyes törzsek állatszimbólumai. Ebben a beszédben fordul elő az a kitétel, amely ima-rítusunkba is bekerült: „Segítségedet remélem, Örökkévaló!” Az aggáda érdekesen motiválja, hogy a haldokló kifáradt a beszédben és hogy be tudja fejezni, erőért folyamodott Istenéhez. Hadd zárjak egy aggódával. A Biblia azt mondja, hogy Jákob megtért őseihez és ott fekszik mellettük. A hagyomány hozzáteszi: Fekszik, de nem halt meg. Valóban neve is, szelleme is ott él utódaiban, bennünk is, akik most idézzük őt.