Új Élet, 1973 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1973-01-01 / 1. szám
rip. bérmentesítve, Bp. 72. Zsadányi Oszkár: Párbeszéd Fodor Józseffel Pap Károly elbeszélése György Endre, Scheiber Sándor, Szinetár György írása EGYES SZÁM ÁRA: 3 FORINT PJA A MAGYAR IZRAELITÁK LA XXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1973. JANUÁR 1. m Fél évszázad a békéért Ötven esztendő az emberiség történelmében csak perceknek számít, mégis ez az ötven év, amely a Szovjetunió megalakulása óta eltelt, sorsdöntő változásokat hozott nemcsak Európa, hanem az egész földkerekség társadalmi berendezésében. 1922. december 30-án fogadta el a szovjetek első országos kongresszusa a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakulásáról szóló dekrétumot és ezzel megalakult a Szovjetunió, az a világhatalom, amely megalakulása óta a Lenin által kijelölt úton halad és ez az út a nemzetközi béke útja, harc az erőszak, a sovinizmus és a fajgyűlölet ellen. Lenin egykori békefelhívása és most a világ érdeklődésének középpontjában álló jubileumi ünnepségen elhangzott Brezsnyev-beszéd között egyenes és töretlen út vezet, hiszen az SZKP első titkára is a béke gondolatának fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében: „nemzetközi politikánk hivatását abban látjuk, hogy erősítjük a békét...” A béke ügyét szolgálja többek között az a szívós és ma már elmondhatjuk, nem eredménytelen diplomáciai küzdelem, amelyet a Szovjetunió immár évtizedek óta folytat a hidegháború felszámolása és az európai béke és biztonság megteremtéséért. Ennek a lenini békepolitikának ma már olyan eredményei születtek, mint a két német állam közötti szerződés létrejötte, a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság, valamint a Lengyel Népköztársaság és az NSZK közötti szerződések ratifikálása és nem utolsósorban a Hel-sinkiben most folyó nemzetközi tanácskozás az európai biztonsági értekezlet előkészítése ügyében. De ugyanakkor, amikor az egész haladó világgal egyetemben, mi is szeretettel köszöntjük az ötven esztendős Szovjetuniót, amelynek oroszlán része volt a fasizmus leverésében, amelynek köszönhetjük a koncentrációs táborok, és a budapesti gettó felszabadítását és így a maradék európai és benne a magyar zsidóság megmenekülését — nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a béke erőire még nagy feladatok várnak. Mert amíg Európában valóban komoly lépések történtek az enyhülés felé, addig Vietnamban éppen az elmúlt év utolsó hónapjában olyan gyilkos és pusztító ■légi offenzívát indított az amerikai légi haderő Hanoi és a többi észak-vietnami városok és falvak ellen, amelyben kórházak és lakóházak semmisülnek meg és békés polgárok ezrei, közöttük gyermekek és asszonyok halnak meg. Ezért bír különös aktualitással az a békefelhívás, amelyet a Szovjetunió félévszázados jubileuma alkalmából az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió, valamint az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsainak jubileumi ülésén intéztek a világ népeihez. Többek között megállapítja a felhívás: ״ A népeknek sokmilliárdos adót kell fizetniük a militarizmusnak. Ezt a pénzt, amelyre oly nagy szükség lenne, békés építő célokra, a dolgozók életszínvonalának emelésére, annak a hadigépezetnek a kiszélesítésére és modernizálására fecsérlik, amely az imperializmus kezében továbbra is a béke komoly veszélyeztetője. Mi, a szovjet nép képviselői, azzal a felhívással fordulunk a világ népeihez, minden emberhez — nemzetiségi, vallási és faji hovatartozásra való tekintet nélkül — hogy egyesítsék erejüket e megérett problémák megoldása érdekében ... Felhívjuk a népeket, egyesítsék és aktivizálják erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy a reakciós ideológiától, a fajgyűlölet, a sovinizmus és a fasizmus mérgétől megvédhessék az emberiség kulturális és erkölcsi értékeit.. A szovjet békefelhívás így fejeződik be: ״ Diadalmaskodjék földünkön a tartós béke, a népek szabadsága és nemzeti függetlensége. Vegyen részt mindenki élelmes és humánus célokért folytatott harcban! Járuljon hozzá mindenki az emberiség dédelgetett vágya megvalósításához, ahhoz, hogy a békében, a szabadság és a társadalmi haladás körülményei között élhessen!” Ez a békefelhívás annak a lenini békepolitikáink sze’v ercében íródott, amely hazánk i־,a 100’ milkájának is alapja. Ez tükröződött ד az Országgyűlés legutóbbi ülésén, amior Péter János k0rü־ r־ m׳ mis״ t31 beszédében oldotta: ״ A szocialista országok külpolikai tevékenysége a haladó erők támogatásával nagy eredményeket ért el a nemzetközi viszonyok javításában. Ezeknek az eredményeknek kialakulásában, a mai nemzetközi viszonyok előkészítésében a maga módján és erőihez mérten a Magyar Népköztársaság is részt vett.” De ugyanakkor, amikor örömmel számolt be az európai légkör enyhüléséről, nem feledkezett meg a vietnami nép drámai küzdelméről és leszögezte: ..a Magyar Népköztársaság együttműködve mindazokkal, akik eddig is támogatták a vietnami népet, minden rendelkezésre álló eszközzel továbbra is támogatja és szolidaritásáról biztosítja háborúban és békében egyaránt a vietnami népet.” Hisszük, hogy a félévszázados Szovjetunió vezetőinek békekiáltványa nem talál süket fülekre és meghozza a fegyverek nyugvását Pest, Iutto és Óbuda egyesítésének századik évfordulójára A Források Budapest Múltjából most megjelent 3. kötete Pest, Buda és Óbuda egyesítésének századik évfordulójára megjelent reprezentatív kötet. Budapest történetét vetíti elénk a Tanácsköztársaság megdöntésétől a felszabadulásig. A kötet forráskiadvány, tehát az eredeti iratokat szó szerint közli, és minthogy valamennyi e korszakra vonatkozó iratot egyetlen kötetben közzétenni lehetetlen, a dokumentumokat szerencsés kézzel úgy válogatták össze, hogy az olvasó valóban megismerkedhetik fővárosunk ellentmondásos, pozitív és negatív eseményeit egyaránt közlő érdekes és izgalmas történetével. A kötet öt fejezetre oszlik, az első fejezet a fehérterror, az ellenforradalmi rendszer berendezkedése és a Keresztény Párt városházi egyeduralmának időszakáról szóló iratanyagot közöl, a második fejezet az átmeneti gazdasági fellendülés és a Bethlen-kormány autonómiaellenes törekvéseinek időszakáról, a harmadik a gazdasági világválság és az új Fővárosi Törvény hatásáról, a negyedik a jobboldal előretöréséről és a háborúra való felkészülés időszakáról, az ötödik a háborús Magyarország fővárosáról, a német megszállás és nyilas rémuralomról, végül a város felszabadulásáról szól. Budapest története — lényegileg az ország története —, עסlamennyiünk története. Hogy a kötetben mégis számos irat a zsidóság helyzetét ismerteti, azt a kötet kezdő és záró dátuma: 1919 és 1945 magyarázza meg. Ebben a korszakban a zsidóságnak, a nagy egészen belül külön története is volt. Ahogy az iratok dátuma halad előre az időben, úgy sűrűsödnek a zsidóságról szóló dokumentumok. A mi feladatunk e dokumentumok közül a legfontosabbak ismertetése. Nézzük azokat az időket, amikor a zsidóság szinte már központi problémává alakult. Az első zsidótörvény idejében vagyunk. Rendkívül fontos, hogy a kötet szó szerint közli azoknak az íróknak, művészeknek, tudósoknak deklarációját, akik felemelték szavukat az első zsidótörvény ellen. Közülünk sokan emlékeznek arra, hogy ilyen tiltakozás megjelent. De, szövegének tisztasága, egyértelműsége ma már sokak számára lehet megnyugtató, ahogy sokak számára lehet meglepő, a tiltakozást aláírók névsora, nem azok miatt, akik a tiltakozást aláírták, hanem azok miatt, akiknek nevét hiába keressük az aláírók között. Az 1941-es évből két fontos iratot emelünk ki. Az egyik arról szól, hogy a belügyminiszter (Keresztes-Fischer) már előzőleg arra utasította a polgármestert, hogy a főváros hadiüzemeiből bocsássák el a bizalmas munkakörben tevékenykedő zsidó vezetőket és helyettes vezetőket. A belügyminiszter szerint azonban mindaz, amit ezen a téren tettek ״ a nemzetvédelmi intézkedések biztonsága, az ipari kémkedés és a szabotázs elhárítása, valamint egyéb... honvédelmi érdekek miatt" kevés, ezért felsorolja mindazokat a munkahelyeket, ahol — valamennyi zsidó alkalmazott elbocsátásáig — zsidó nem dolgozhat. Megmosolyogni való lenne, ha nem lenne olyan komor a következő mondat ״ A Vízműveknél... a személyzeti • Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai, in: Források Budapest történetihez. 1919—1945. Szerkesztette: Szekeres József. Budapest 1972. 64. o. A sorozatot szerkeszti: Ságvári Ágnes* főosztály vezetőjének a felesége kikeresztelkedett zsidó.. Ugyancsak 1941-ben elrendelték a zsidó származású fő■ városi, bizottsági képviselőtestületi és kerületi választmányi tagok megbízásának megszüntetését. A rendelet szövegének közlését a kötet szerkesztői jegyzettel egészítették ki. Felsorolják mindazoknak a nevét, akiknek a mandátuma a fenti rendelet értelmében megszűnt, majd a következő idézetet közlik: ״ Összesen tehát 28 ellenzéki törvényhatósági tagot zártak ki a zsidótörvények alapján. .. .Ezáltal a közgyűlési pártviszonyok lényegében nem változtak, de az ellenzéki pártok tevékenységének színvonala, intenzitása — a tapasztalt várospolitikusok kiesése miatt — jelentősen visszaesett”. Természetesen nem véletlen — mégis jó érzés a mai olvasónak felidézni, hogy valamennyi kizárt zsidó várospolitikus annak a kornak az ellenzékéhez tartozott. A következő iratok már a német megszállás idejéből származnak. Az elsőnek a dátuma éppen a megszállás napja. A Koronatanács üléséről szóló jegyzőkönyv felsorolja a németek első intézkedéseit, és köztük azt, hogy zsidó túszokat szedtek össze, hogy zsidó nem utazhatott el Budapestről, vagy ide nem érkezhetett. (Az, hogy a budapesti pályaudvarokon minden zsidót letartóztattak és internáltak, hiányzik a jegyzőkönyv szövegéből. Az természetszerűleg nem lehetett benne, hogy mindezeket a zsidókat később deportálták is). A következő irat a helyettes polgármester rendelete, amely szerint a német biztonsági szerveket támogatni és velük együttműködni kell. Rendkívül jellemző az a május 20-áról keltezett távirat, amelyet Veesenmayer, a németek teljhatalmú megbízottja küldött Berlinbe. Arról szól, hogy egy fogadáson megjelent Horthy. A távirat azt közli, hogy ezen a fogadáson mit beszélt a kormányzó. Itt talán nem is a szöveg a fontos, hiszen például azt, hogy Horthy antiszemita volt, nem kell külön kiemelni. A fontos az, hogy a németek mennyire nem bíztak az őket teljes mértékben kiszolgáló Horthyban. Minden kevés volt. Horthy közvetlen közelében a németeknek voltak beépített emberei, akik értesítették Veesenmayert arról, amit Horthy mondott és Veesenmayer pontokba szedve hivatalosan jelentette a hűséges barát és fegyvertársa véleményét felsőbb hatóságainak. Igaz, az, hogy Horthy kijelentései között akadt egy mondat arról, hogy jó lenne, ha németek elhagynák Magyarországot, de csak azért, mert gátolják őt szuverén jogainak gyakorlásában. A kötet közli azokat a dokumentumokat, amelyekben a budapesti zsidóság deportálását tervezték, olvashatók a fasiszta magyar belügyminisztérium és a német hatóságok egybehangolt tervei a budapesti zsidók tömörítéséről, elhurcolásának módjáról, idejéről. A nyilasok rémtetteiről is számos dokumentumot közöl a kötet. Köztük túlélők visszaemlékezéseit, olyan személyét, akit a nyilasok a Dunába lőttek, de sikerült életben maradnia és kiúsznia, olyanokét, akik valahogy túlélték a Maros utcai kórház, a Városmajor utcai szanatórium, az Alma utcai öregotthonban elkövített tömegmészárlásokat. A szöveget kiegészítő fényképek és fotókópiák közül is számos a zsidóvonatkozású. Láthatunk menetelő zsidókat, egymásra dobált, kivégzett zsidók tetemeit, vagy a semleges hatalmak mentőtevékenységének dokumentumait, a védleveleket. Ez a könyv, amint mondattuk Budapest történetéről szól. De a dokumentumokat követő időrendi felsorolása az eseményeknek nemcsak Budapestre, hanem az egész országra vonatkoznak, így benne helyet kapnak az egész országra vonatkozó zsidóellenes rendelkezések és egyedi események is, mint például a merénylet a Dohány utcai zsinagóga ellen. Ha az ellenállás, a földalatti mozgalmak iratanyagát nem közölné a kötet, azt kellene mondanunk, Budapest története 1919 és 1945 között egyértelműen fájdalmas és szomorú. A zsidók története mindenképpen az. És az egész együtt: hűséges, noha olykor vázlatos képe mindannak, ami történt fővárosunkkal és velünk. Tragikus sorozat lenne, ha nem végződnék azokkal a dokumentumokkal, amelyeknek összefoglaló címe a kötet végén: a felszabadulás. Dr. Benoschofsky Ilona Ötvenéves hitéleti szolgálat A Kiskunhalasi Izraelita Hitközség december3-án a chanukkai összejövetelen ünnepelte Práger Sándort, a hitközség és chevra elnökét, az Alföldi Községkerület alelnökét abból az alkalomból, hogy 50 év óta visel tisztségeket a zsidó közéletben. A meleg hangulatú ünnepségen a helybelieken kívül budapesti, szegedi, bajai és a szórvány községek közül keceli vendégek is megjelentek. Számtalan távirat és levél is köszöntötte a köztiszteletben álló ünnepeltet. A MIOK vezetősége táviratban üdvözölte az ünnepeltet. Rosenfeld József, a bajai hitközségi elnök, az Alföldi Községkerület alelnöke köszöntötte munkásságának 50. évfordulóján a vele egykorú, 84 éves, gyermekkora óta kedves barátját, aki az 1922. december 3-án történt chevra pénztárosi megválasztása óta fokozatosan emelkedve érte el jelenlegi tisztségeit. Utána Kővári Imre, a szegedi hitközség alelnöke, közössége és a maga nevében üdvözölte nagy szeretettel a jubilánst. Kiemelte a felszabadulás utáni erős helytállással folytatott munkáját, amellyel újjászervezni segített a súlyosan megfogyatkozott helyi zsidóságot. Dr. Kálmán József elöljáró a közösség nevében üdvözölte az elnököt, majd az 1735. évtől a jelenkorig vázolta a halasi zsidóság történetét. A Nőcsoport jókívánságait Grosz Katalin tolmácsolta. Präger Sándor megemlékezett felejthetetlen elődjéről, dr. Steiner Ignácról. A sok köszöntő levél közül felolvasta a Nőcsoport elnökasszonyának, dr. Steiner Ignácnénak jókívánságot tartalmazó levelét. Köszöntötte a hitközség nevében 75. születésnapját betöltő Grosz Lajos elnökhelyettest. Végül Grosz Lajos beszélt az összhangról és a támogatás szükségességéről. A gyertyagyújtást és a Mááriv imát dr. Kálmán József elöljáró végezte. MÓZES 81. KÖNYVI írta: dr. Dér István főrabbi ״ József pedig megeskette Izrael fiait, mondván: ha majd megemlékszik rólatok Isten, vigyétek el innen csontjaimat.” Ezekkel a szavakkal zárul Mózes I. könyve, a Borásisz. Izrael fiai pedig bebalzsamozták és koporsóba tették őt. További sorsáról Tóránk II. könyve értesít. Ezt a második könyvet a hagyományos irodalom több néven említi. Ismerjük a ״ semausz” elnevezést ami a hagyományos forma. A könyvet az első szó után látják el címszóval. Ritkább, de jól ismert a ״ Micrájimból való kivonulás könyve” elnevezés. Ez a könyv tartalmára utal. Ennek a könyvnek a tartalma, a történések ideje és helye sokat foglalkoztatta a kutatókat. Mi a könyv erkölcsi vonatkozásait tartjuk szem előtt. Célja, hogy megismertessen minket a történeti összefüggésekkel, majd annak legkiemelkedőbb részeivel, amivel a legnagyobb értéket adta az emberiségnek, a Tízparancsolattal. Mindamellett természetesen figyelemmel kísérjük a tudományos kutatás, az ásatások eredményeit is, hogy minél világosabban láthassuk az ősök világát, annak eszmei tartalmát. Az ásatások visszamennek egészen odáig, amikor Izrael fiai rabszolgákként élnek Micrájum országában. Kutatnak góseni tartózkodásuk helye után is. Keresik, hogy ki építette a Tóránkból jól ismert két várost: Pitomot és Ramsest. Szeretnék megismerni az életkörülményeket is, amelyek segítették Izrael fiait abban, hogy elviselhessék négy évszázados rabságukat. Végül pedig a nagy tömegből kiemelkedik egy személy, aki a Mózes nevet kapta. Nem véletlen műve az a sok legenda, amely születését övezi. Azt tudja róla Tóránk is, a hagyományos írásmagyarázat is, hogy fáraói környezetben, annak kultúrvilágában megismerkedett korának tudományával és érett férfikorban fogamzott meg benne az elhatározás, megkísérli kimenteni Izrael fiait a szolgaságból. Ennek az útnak első lépése volt, amikor azzal a kéréssel fordult Mózes, Isten nevében a fáraóhoz: ״ sallach esz ámi vöjochauguli hámidhoz” bocsásd szabadon népemet, hogy ünnepet üljenek nekem a sivatagban. Izrael fiainak a Mózessel és Áronnal való találkozása érthetően megzavarta Izrael fiai életét. Ennek a kornak a fáraója II. Ramses volt. Az ő rendeletet a pásztorélet végét jelentették. Az eddigi életkörülmények mellett nem tudtak volna eleget tenni kötelezettségüknek. A mulasztásokat pedig a felügyelők kegyetlenül büntették. Később pedig a városi és csatornaépítkezésekhez szükségük volt a munkáskézre, a rabszolgák nagy tömegére. Erre használták fel Izrael fiait is. Az archeológia érthetően többet is tud erről a korról. II. Ramses súlyos harcban állt a hetita törzzsel, ami a kádesi csatával ért véget, de ez sem hozott végleges döntést. I. e. 1278-ban, az akkor színrelépő asszíroktól való félelmükben kibékültek a vetélytársak. Ez azonban mit sem jelentett a kényszermunkára ítélt rabszolgatömegeknek. A Tóra csak annyit mond, hogy: „felnyögtek Izrael fiai a nehéz munkától.” A kivonulásra a kutatások szerint II. Ramses utódja, Memepta alatt került sor, így Mózes elérte a célját, kivívta Izrael fiainak a szabadságot. Újabb gondot jelentett Mózes számára a nép fizikai és szellemi ellátása, a kenyér és a vízhiány. Az egyiket pótolta a manna. Ennek magyarázatát a kutatás a sivatagi növény termésében keresi. Vizet is kaptak Márában, de az ihatatlan volt. Megjegyzik a tudósok, hogy a beduinok mindmáig ismerik annak a módját, hogy a keserű vizet ihatóvá tehessék. A szellemi ellátás pedig Horeb felé mutat. Mindennek csúcspontja azonban az Isten hegyéhez való megérkezésük volt, ahol megkapták a Tízparancsolatot. A kutatókat erősen foglalkoztatta a különféle népek körében található törvények hasonlósága. Minket inkább az foglalkoztat, hogy mennyire hatott a nagyvilág fejlődésére, mennyire segítette az erkölcsi jó kiépülését. Erre a fejlődésre utal a midrás tanítása is, hogy a kinyilatkoztatás napja épp oly jelentős, mint maga a teremtés ténye. Ugyanakkor utalás van arra is, hogy a Tízparancsolat nem foglalja magába az összes erkölcsi törvényeket, csupán alapot ad ahhoz, hogy rá lehessen építeni az emberi kötelességteljesítést. Hogy miképpen él az ember ezekkel a törvényekkel, vagy hogyan mellőzi azokat, az az ember szabad akaratától függ. A jószándék ennek természetesen jelentős tényezője. Ezért a tanítás is: ״ im tidresem jirrocé loch” ha keressük a törvény beteljesítését, akkor erre megtaláljuk a lehetőséget. Elindultunk Józseffel, befejeztük Mózessel. Azzal a szellemmel, amely irányt mutatott az embernek a fejlődése, erkölcsi magatartása tekintetében.