Új Élet, 1974 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1974-01-01 / 1. szám
A magyar írói Rom adósságtörlesztése A soproni tudós főrabbi, dr. Pollák Miksa otthonából indult el, hogy a magyar irodalom és költészet csúcsaihoz érjen. Pap Károly költő volt és költő maradt prózaíró és drámaíró mivoltában is, hiszen az Azarel című regény minden sora a legmagasabb, a legtisztább költészet és a költészet ereje hatja át két bibliai tárgyú drámáját, a Mózes-t és a Bazsébá-t is. Ez a két dráma ma már a magyar irodalom legszebb ékkövei sorába tartozik és ezért köszöntjük nagy örömmel, hogyha megkésve is, de végre a Magvető gondozásában megjelent a mártírköltő két remekműve. Mert remekmű ez a két Pap Károly írás, mint ahogy Németh László már a „Mózes” születésekor megírta: ״ Egyik legszebb írása ez, s egyben végrendelete, s akármilyen takarékosan bánunk a szóval: remekmű.” De ugyanilyen véleménnyel volt Pap Károly írásművészetéről Móricz Zsigmond is, aki a Nyugat 1932-es évfolyamában ezt írta róla: „Olyan írók,... akinek a világ legjobbjai lehetnek csak olvasói.” Illés Endre pedig ugyancsak a Nyugat 1932-es évfolyamában így írt Pap Károlyról: ״ Van valami Pap Károly írásaiban, ami a téma azonosságán túl is a primitív bibliai metszetekre emlékezteti az olvasót.” És sorolhatnánk tovább a magyar irodalom nagyságait, mint Illyés Gyulát, Fodor Józsefet és Kárpáti Aurélt, akik mind a legnagyobb elismeréssel fogadták Pap Károly minden művét. De mindez nem mentette meg a költőt sorsától és a dachaui táborban a felszabadulás előtti percekben, mint annyian mások, ő is a nácizmus áldozata lett. Maholnap három évtizede lesz Pap Károly mártírhalálának és ez a két remekmű, a Bazséba és a Mózes szinte elfeledve porosodott a magyar irodalom kincsestárában. Most, hogy megjelent e két bibliai tárgyú költői drámája, hadd idézzük először dr. Ribáry Géza, tanulmánynak is beillő előszavát, amelyet a Batséba ősbemutatója alkalmából írt. A Batséba ugyanis 1940 májusában került színre az OMIKE színpadán és olyan színészek léptek fel benne, mint Beregi Oszkár (Dávid király), Palotai Erzsi, Rosty Magda, Gerő Erzsi és Párdány Judit, akik felváltva alakították Bazséba szerepét. Ribáry Géza az OMIKE kiadásában akkor könyv alakban is megjelent előszavában szinte váteszként e sorokat írta: ״ Lehet, hogy Pap Károly nem ennek a nemzedéknek dolgozik, hanem talán csak a következőnek, de nekünk, akik az új világ mesgyéjén állunk, meg kell ragadnunk minden alkalmat, amellyel erősítjük azoknak a munkásságát, akik látnoki szemmel szebb és jobb jövőnk felépítésén munkálkodnak.” A Mózest egyszer alkalmam volt színpadon is látni. Ezt aművét is először a Goldmark teremben játszották és a magyar történelem egyik legfeketébb évében, 1944-ben mutatták be Pap Károly költői művét, amelyben Mányai Lajos felejthetetlenül keltette életre nagy tanítónk alakját Hozzátartozik e dráma történetéhez, hogy az utolsó Goldmark termi előadása 1944. március 19- én lett volna. Ez az előadás azonban „közbejött akadályok miatt” elmaradt, aznap jött be Budapestre a náci megszálló hadsereg. Azóta egy színház, megérdelmi, hogy ideírjuk a nevét, a Kecskeméti Katona József Színház mutatta be emlékezetes szép sikerrel Pap Károly Mózesét és ma is fülembe csengenek a nagy tanító, Mózes szavai: „új világ van keletkezőben, mert szabadság támadt a rabok és szegények nevében.” A magyar irodalom két nagysága Madách Imre és Pap Károly fordult a biblia világához és írt Mózesről drámát. A két dráma két kivételes íróegyéniség teljesen eredeti és a saját költői látásmódot és kifejezést sugárzó és csak értékben összehasonlítható alkotása. Madách Mózese egy egész kort, a próféta szinte teljes életútját öleli fel, cselekményében, meseszövésében néhány kis költői szabadsággal, hűségesen ragaszkodik a Bibliában leírtakhoz. Pap Károly Mózese a modern költői líriai hangvételű drámai költeménye, amely Mózes életútjából csak a gyermekkort, a szabadság felé indulás perceit emeli ki. A két Mózes dráma mindegyike magában hordozza azt a kort, amelyben fogant. Madách Mózese a vesztett szabadságharc utáni elnyomatásban, 1860 körül született, Pap Károly a fasizmus legsötétebb éveiben merített ihletet és bátorítást Mózes igazságából és mert hitt a fasizmus korszakának, a rettegés átmeneti uralmának elmúlásában és hitt az örökérvényű emberi igazságok, a humánum, a szocializmus eljövendő diadalában, mert gyűlölte a rabság, a megaláztatás minden fajtáját, tudta megírni a költői remekművét. Csak e hit adott neki erőt, hogy leírja e költői sorokat:” Jochebed, Mózes anyja: ״ Magzatom, szentem! Nyisd ki rám még egyszer a szemedet! Nézd meg jól és ne felejtsd anyádat...” Amikor a kecskeméti színpadról e mondatok fülemhez értek, nekem a száz és százezer zsidó anyára kellett gondolnom, akik Auschwitzban és a többi haláltáborban talán ugyanígy búcsúztak el halálba indult gyermeküktől. Pap Károlynak, a mártír költőnek e két remekművét ásta ki a feledés homályából a kiadó, amikor adósságtörlesztésül megjelentette Pap Károly színművei címmel, amely a Téli Könyvvásár legkiemelkedőbb könyvei sorába tartozik. (Zsadányi) Scheiber Sándor: Munka és művészet Tegnap még gügyögő kis pályás, Bölcsőből nevetett reám. Hajnal, alkony. Újból új nap jön, így mennek homokórán évek. Kíséri kacagás és könny. Marikám, leányom! Sokszor álltam fiatal pár előtt, hogy tanítást adjak útravalóul, de sohasem volt ilyen nehéz a szívem és ilyen nehéz a tisztem, mint most. Mi nem szoktunk érzelmeinkről beszélni, szavak nélkül is megértjük egymást. Első eszmélésed a könyvtárra esett és zsidó történelmi levegőt érzékelt. E kettőre téttem■ fel éltemet. Családunk — a petrovaszelói mártíron kezdve — rabbi-ősök láncolata. Apámat szinte naponta emlegetik előttem: pedagógiáját, ékesszólását, emberségét. Édesanyám, akinek oly kevés öröm jutott, itt állhatna — milyen boldog lenne, milyen mások lennénk —, ha nem én— Beszéd gyermekei esküvőjén, 1973. december 9-én. — tetta volna ki vérét karjaim közt a gyilkos golyó. Nem ismerted őt, nem tudhatod, mi a jóság és tisztaság nemes ötvözete. Megmaradt testvérem — lelkem fele — lényüket és a szülői házat idézi. Élünk, míg élünk, de gyermekkorunk az Istennél is halhatatlanabb. Anyai Nagyapádra még emlékezel. A kiválasztottakból volt való, tudományos és költői adottságokkal. Elveszett paradicsomának emlékéből élt három évtizedig. Fiatal hitvesétől megfosztottan egyedül nevelte két kislányát. Ahogy egymás mellett tipegtetek — Te gyermekként, n agyon —, mosolyából éreztem: valamivel mégis kárpótolta a Sors. Édesanyáddal összeforrtatok. Egy reggel megkérdezte Tőled: Mit álmodtál? Csodálkozva néztél Rá s azt mondtad: Hiszen tudod, Te is ott voltál. Részt vett az álmaidban s Benned látta álmai megvalósulását. Elhalmozott mindazzal, amit ő nem kaphatott. Idejével, energiájával, kulturáltságával folyvást küzdött fejlődésedért. Múltad gazdag élményanyagát, jövőd erőforrását Neki köszönheted, Tamás fiam! Te is hozod magadban eleid hagyatékát. Anyai őseid az óbudai bánnők. Dédatyád e történeti közösség bárjánja volt, hagyomány és haladás adeptusa, aki két haláchikus művével irta be nevét irodalmunkba. Nagyanyád gondoskodásának is megőrizte optimizmusát. Irányítód volt és első barátod, játszótársad és bizalmasod. Nagyanyád gondoskodásának és szigorú szeretetének tudhatód de jellemed szilárdságát. Tilda bennetek kereste elpusztított szeretteit. Benned fiát. Apádtól ered stíluskészséged és a betű szeretete. Édesanyádtól finomságod, érzékenységed, kedélyed, szíved melege, szemed színe. A kötelességtudás példája. Családjáért feláldozta magát és magánéletét. Tudom, ezt nem felejted el soha. Kezedre bízzuk egyetlen gyermekünket. Vigyázz Rá és szeresd nagyon. Legendát hozok elétek, amelynek hőse 900 éve ezen a tájon bolyongott. Egyik útján kézimalommal fáradozó nő énekére lett figyelmes. Megkérdi kísérőjét: — Mondd, Walter, mi hajtja a malmot, a művészet vagy a munka? — Mindkettő, atyám, a művészet is, meg a munka is. — Micsoda különös dolog — feleli —, ahogyan az ember a táplálékát biztosítja. Ha nem lenne művészet, ki tudná elviselni a munkát? Halandó létünk két sarkpontja és összetevője: A munka és a művészet. Mióta ember él a földön, büntetése és vigasza: a munka; legkorábbi híradás önmagáról: a művészeté. Az örök emberit kőbe faragni: munka. Hogy a műből mégis az isteni sugárzik: művészet. Küzdelem a létért: munka; küzdelem az elérhetetlen válaszért: a művészet. A szükséges előteremtése: a munka feladata; boldogságot varázsolni általa: a művészeté. Hogy mindenki éljen: a munka parancsa; hogy mindenki örüljön: a művészeté. Munkával építsétek jövőtökét és művészettel szépítsétek meg azt. Mindkettőre szórja fényét házatokban az örök zsidó szimbólum: a gyertyaláng. Birchausz ovichó govrú ál birchausz hauráj (Gén. 49: 26.). Az áldás, amelyet én adok Rátok, legyen hatékonyabb annál, amellyel bennünket indítottak útnak szüleink. Oltalmazzon, óvjon Benneteket bajtól, bánattól, megalázástól és háborútól. öleljen körül Titeket puha, meleg szárnyaival. Avram Gontar A moszkvai könyvesboltokban új kötet jelent meg: Avram Gontar szovjetuniósbeli zsidó költő ״ Kalászok a kövön” című versgyűjteménye. A költőnek már számos kötete jelent meg orosz nyelven. Néhány esztendővel ezelőtt látott napvilágot ״ A szeretet mérlegén” című válogatott kötete a Hudozsesztvennaja Lityeratura Kiadónál. Őszinte, igaz versek voltak ezek, tele az élet drámai fordulataival, ugyanakkor derűs életérzéssel és kimeríthetetlen optimizmussal. Mire utal az új kötet címe: „Kalászok a kövön”? A választ a gyűjtemény négysoros záró verse adja. Ebben a költő lakonikus tömörséggel fogalmazza meg az igazi ihletett költészet erejét, melyek nyomán „kalászt nevel a sziklakő is”. A könyvben olvasható versek a költő legfrisebb terméséből valók. Változatos tartalmú, témájú költemények ezek: a hazáról, a szülőföldről, az apai házról, a szülőkről, a szerelemről, a hűségről, az emberi teljességről, az igaz mély érzelmekről, a természetről szólnak. A versekben minduntalan megcsendül a népdalok hangja, motívumkincse. A költő lírai hősétől idegen a gondtalan szemlélődés, a passzivitás. Az élet sűrűjében akar élni, felelősséget érez mindenért, ami a földön történik. Az 1973-as esztendő kétszeresén jelentős Avram Gontar életében: új kötete jelent meg, és ez költői pályájának negyvenedik esztendeje. — Kőművesként dolgoztam Berdicsevben — meséli a költő. — Itt születtem, itt töltöttem gyermekkoromat és ifjúságomat. Építkezéseken dolgoztam, és verseket írtam, amelyek a helyi lapokban jelentek meg. Első költői kísérleteimre felfigyelt Jeik Fefer, a jeles zsidó költő, aki akkor a harkovi „Irodalom és művészet” kiadónál dolgozott. Fefer és a kiadó főszerkesztője, Genad Kazakevics (Emmanuil Kazakevics író apja) elküldte egy munkatársukat Berdicsevbe, aki összeszedte verseimet, és magával vitte őket Harkovba. 1933-ban számomra is szinte váratlanul megjelent „Állványokon” című első verseskötetem. Fordulópontot jelentett ez az esemény életemben. Elhatároztam, hogy teljesen az irodalomnak szentelem magam, hivatásos költő leszek. Elvégeztem az odesszai pedagógiai főiskolát, aztán a kijevi ״ Szovjetise Literatur” című lap felelős szerkesztőjeként dolgoztam. A lap főszerkesztője tanítóm és barátom, leik Fefer volt. Életem során számtalan nagyszerű emberrel, a szovjet kultúra kiemelkedő művelőivel volt alkalmam találkozni és közeli barátságot kötni. — Melyik találkozás volt a legemlékezetesebb ? Kontol pályáid — Természetesen találkozásom Makszim Gorkijjal. Erre a találkozásra egy hajó fedélzetén került sor, a Dnyeperen. Gorkij itt a hajón fogadta nemzetiségi irodalmaink fiatal képviselőit, és atyai, érdeklődő beszélgetést folytatott sokunkkal. Meghívott engem is kajütjébe. Sokáig faggatott verseimről, életemről, érdeklődött a zsidó irodalom fejlődése iránt. A beszélgetés során alkalmam volt meggyőződni arról, milyen nagyszerűen ismerte a zsidó művészet alkotásait, mégpedig nemcsak a klasszikusokat, Solem Aléchemet, Mendel Moiher-Szafimot, hanem a kortársakat: Perec Markist, leik Fejen is. Szerencsés embernek tartom magamat, mert megismerkedhettem és összebarátkozhattam olyan nagyszerű emberekkel, mint David Golstein és Szamuil Galkin költő, Szolomon Mihoelsz, a nagy színész, akivel a háború idején Moszkvában a Zsidó Antifasiszta Bizottságban dolgoztam. Beszélgetésünkre Avram Gontar dolgozószobájában, a Sowjetisch Heimland című jiddis irodalmi lap szerkesztőségében került sor. Avram Gontar hosszú évek óta, a lap megalakulásának pillanatától a prózai és költészeti rovat vezetője. — Negyven esztendő alatt hatalmas utat tett meg ön a költészet világában. Kérem, szóljon néhány szót köteteiről. — Számos kötetem jelent meg ez alatt az idő alatt jiddis és orosz nyelven. Legutóbbi jiddis nyelvű kötetem a „Galambok a háztetőn” 1969-ben jelent meg. A Hudozsesztvennaja Lityeratura Kiadó, most tervezi újabb orosz ׳ nyelvű kötetem kiadását. Egyébként prózaírással ־ is foglalkozom. Két regényem látott napvilágot: az ״ Eldugott fészek” és a ״ Nagy család”. Ezenkívül néhány elbeszéléskötetet is írtam. Ebben az esztendőben jelent meg a Sowjetisch Heimland egyik számában „Meztelen herceg” című lírai kisregényem, mely a gyermekkoromról, a polgárháborús Ukrajnáról szól. Persze — mosolyog Avram Gontar —, mindenekelőtt lírikus vagyok. Újabb versciklusokon dolgozom, ezek jelentik életem értelmét. Megpróbálkozom a dal műfajjal is. Dalszövegeim megjelentek lapunkban, és a modern zsidó ének két legutóbbi gyűjteményes kötetében is. A zenét Lev Birnov, Lev Jampolszkij, Smuel Szenderej és más ismert komponisták szerzették. Igyekszem időt szakítani arra is, hogy bejárjam az országot — mondja befejezésül Avram Gontar —, és minél többször szeretnék találkozni olvasóimmal. Oleg Dobrovolszkij APN Egykori találkozás Thomas és Katja Mann-nal Négy ízben találkoztam Thomas Mannal, egyszer vele volt felesége, a most kilencven éves Katja Mann is. Az özvegyről nemrég érdekes és értékes cikket írt Brámer Frigyes az Új Életben. Ez az írás emlékeztetett a nagy íróval való beszélgetéseimre és özvegyére. 1929-ben történt, amikor Thomas Mann megkapta az irodalmi Nobel-díjat... Akkor több budapesti lap berlini tudósítója voltam. Amikor megtudtam, hogy a világhírű író Berlinbe érkezett és a Humboldtról elnevezett egyetemi kollégiumban előadást tart a diákoknak, elmentem a Fasanen strassei Humboldt Hausba. Amikor odaértem, éppen egy Willy Haas nevű egyetemi hallgató üdvözölte őt, azután a Nobeldíjas író beszélt munkásságáról és a humánumról. Beszéde végén, a tapsvihar elmúltával, interjút kértem tőle. Egy kurfürstendammi étterembe mentünk, mert ott várt rá Katja asszony. Az írófejedelem felesége akkor negyvenhat éves volt. Kedvesen megkérdezte, hogy vacsoráznék-e velük. Megköszöntem a meghívást, de mivel vacsora után voltam, beértem feketével és likőrrel, amivel megkínáltak. — Munkásságomról már hallott a Humboldt kollégiumban, mi érdekli? Katja asszony mosolyogva javasolta: — Talán most ne a férjem legyen a téma, hanem valami más. — Igen, igen, — bólintott Thomas Mann és sorra vette az akkori kortársakat. Először Galsworthyról beszélt. — Ő a polgári társadalom kinövéseinek csodálatos ismerője. Könyörtelenül ostorozza a társadalom hibáit. Keményen, de utolérhetetlen eleganciával. Lássuk az ameri־kaiakat. Szociálkritikai készségük nagy érték a korszerű literatúra számára. Technikájuk azonban nem mindig tökéletes. A franciák között Gide a legnagyobb, honfitársaim közül Döblint nagyon nagyra tartom. Rikkancs sietett végig az étterem asztalai között. A „Nachtausgabe” című újság volt a kezében. Az első oldalon vastagbetűs cím: ״ Utcai zavargás a Bülowstrasseban.” Már akkor is napirenden voltak a kisebb nagyobb politikai csetepaték, amelyek később véres utcai harcokká fejlődtek a nagyipar által pénzelt nácik és a kommunisták között. Egy-egy pártgyűlés után gyakran történtek összetűzések és az akkoriban szociáldemokrata vezetés alatt álló berlini rendőrség nem tudta megakadályozni az utcai harcokat, amelyeket barnainges S. A. legények provokáltak. Katja Mann az újságra pillantott és elborult az arca. A zsidó származású bölcs asszony megérezhette, hogy az erősödő nácizmus katasztrófába sodorhatja az országot. Thomas Mann közben a színházról kezdett beszélni: — A színház válságban van. A dráma lassan eltűnik és a színpad az irodalmi és politikai propaganda szolgálatába áll, a történelmi művek is ilyen vonzásba kerülnek. (Thomas Mann ekkor is olyan látnoknak bizonyult, mint később amikor az ״ Achtung Európa” című, az emberiséget óvó művét megírta.). — Shaw csodálatos elme, — folytatta — minden darabját szerettem volna megnézni, de sajnos, nem volt időben módom rá. Legutóbb a „Vissza Mathuzsálemhez” című darabjának egyik részét láttam. — A második részét — szólt közbe a felesége. — Élmény volt. — Igen, igen, nagy élmény. Körülbelül két és fél órát tartott ez a rész és amikor véget ért, úgy éreztük, mintha csak tíz percig néztük volna az előadást. Pedig kevés volt benne a cselekmény, hiszen az egész mű csak dialogizált essay. Megkértem, mondjon valamit a filmről. Abban az évben kezdődött a hangos film uralma. Érdekelt a nagy író véleménye. — A film fejlődése kiszámíthatatlan. Nagy a jövője. A film nem egyéb, mint képelbeszélés, ezért van az, hogy a legjobb filmeket az oroszok gyártják. (Akkor mutatták be Berlinben Eizenstein Potemkin cirkálóját.) Ők sokkal több elbeszélőt adtak az irodalomnak, mint drámaírót, így nem csodálom, hogy vezetnek a képelbeszélés terén. Katja Mann kis karójárára pillantott. — Heinrich már vár bennünket. Heinrich Mannhoz, ״ Az Alattvaló” és a ..Kék angyal” című filmre keresztelt „Professzor Unrath” írójához, a fiatal írók nagy barátjához, a fivéréhez mentek. Én búcsúzás előtt papírlapot tettem eléje: — Ha aláírást kapnék ... Többet kaptam. Ezeket a sorokat írta a papírlapra: — Auf Wiedersehen Herr Palásti! A viszontlátás megtörtént Lübeckben, szülővárosában is találkoztunk. A lübeckiek lelkesen köszöntötték az utcán. Hogyan is lehetett volna akkor arra gondolni, hogy négy év múlva Göbbels a máglyára küldi könyveit Hitler már a második világháborút készítette elő, amikor 11 Budapesten, a Belvárosi Színházban előadást tartott. Az első sorban ült Katja Mann. Én az öltözőben felkerestem az írót és megmutatva a Berlinben hozzám írt és nyomtatásban is megjelent sorait, emlékeztettem találkozásainkra. — Hogyne emlékeznék, mondta. És régi üdvözlő sorai mellé odaírta: ״ Auf weitere Wiedersehen Herr Palásti.” De többé nem találkoztunk... ׳ Palásti László Síremlékek KŐFARAGÓ KTSZ VIII., Mező Imre út 10. Fiókok: VII., Dob utca 2. X. , Sírkert utca 42. XI. , Németvölgyi út 132/b Szép ajándék, örök emlék a fénykép Gyermek-, családi, esküvői felvételeit készíttesse Lakásfotó-szolgálatunk otthonában örökíti meg családi eseményeit FENY-SZÖV műtermek a város minden pontján. Kiváló minőség — Figyelmes kiszolgálás Lakásfotó-szolgálat Budapest IX., Ferenc körút 27. 341—991