Új Élet, 1974 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1974-05-01 / 9. szám

Ez is 30 éve történt GYÖRGY ENDRE:Kisegítő toloncház " Még ma is belém hasít a rémület, ha arra a bizonyos vasárnapi vészjelzésre gondolok. A levegő már régóta telve volt drámai feszültséggel, de az ember a legvészesebb helyzetben is hajlamos arra, hogy reménykedjék. Optimista szemléletből vagy hanyagságból? Nehéz ezt pontosan meghatározni. Képtelenek voltunk magunkkal elhitetni, hogy a sok rossz után a legrosszabb is bekövetkezik. Istenem, tavasz volt, sütött a nap, langyos szellő fújdogált, bárkit hatalmába keríthetett az a csalóka érzés, hogy talán mégsem olyan közeli a veszély. De megcsörrent a telefonom és a ״ gyorshír” kora reggeli közlője — aki jogos félelmében még a nevét sem volt hajlandó közölni —, minden álmodozást, az esetleges kedvezőbb fordulatba vetett téveteg hitet, nyomban izzóporrá zúzott. — Megjöttek a ״ barátaink”! — recsegte fuldokolva a kagylóba és ha félálomban az első pillanatban nem is eszméltem reá, hogy tulajdonképpen kik a mi ״ barátaink”, a telefonáló dadogásából, kétségbeesett hangvételéből és a gunyoros felhangból nem volt nehéz kitalálni, hogy a nácikról van szó. Hitler megszálló csapatairól, amelyeknek tankjai és ágyúi ekkor már ott dübörögtek a budai Duna-parton, SS- alakulatok döngő lépteitől kisérve... Tudtuk, hogy ez számunkra a végveszélyt jelenti. Alig negyvennyolc óra múltán az utcánkban kezdtek feltünedezni azok a sárgás homokszínű autók, amelyek hol itt, hol ott álltak meg, hogy emberekre vadásszanak, összeszedegessék azokat, akiknek listáját jóval a bejövetelük előtt összeállították. Jómagam is felkészültem arra, hogy a pribékek reám törnek; apró kézitáskába gyömöszölt kevéske motyóm ott állt az ajtó közelében, hogyha mennem kell, azonnal felkaphassam ... Ilyen idegtépő izgalom és nyugtalanság közepette egy hónapnál hosszabb idő telt el. Április 24-én azután ötven újságíró, rovatvezető, szerkesztő ■ és főszerkesztő is megkapta a maga ״ behívóját”. Diákküldöncök jelentek meg a félszáz „kiválasztottnál”, hogy kézbesítsék a megszállók szigorú utasítását, amelyet a hitközség volt köteles eljuttatni az érdekeltekhez. A parancs értelmében a behívottak másnap voltak kötelesek a Rabbiképző Intézet Rökk Szilárd utcai (ma: Somogyi Béla utca) székházában megjelenni. Mindenki ötvenkilós csomagot hozhatott, de ez legfeljebb arra lett volna jó, hogy mozgásképtelenné tegye az internáltat, illetve, hogy ennyi rengeteg holmit rabolhassanak el tőle. Ezt bizonyítja, hogy a későbbiek során még a zsebkést és a villanylámpát is elszedték tőlünk. (A zseblámpákat azért, hogy ״ ne adhassunk jeleket az ellenségnek.”) Már maga az, hogy éppen a szent tanházat jelölték ki ״ kisegítő toloncházul”, a nácik mindent meggyalázó, pokoli ötleteinek egyike volt. A fióktoloncház ״ megalapítója” ötven ismert ügyvéd, akiket bizonyos peres ügyek vitele miatt bűntettek az internálással. (Ezt ugyancsak a nácik fogalmazták így!) Az ״ alapító tagok” második csoportjába az újságírók tartoztak. Április 25-én kora reggeltől délig özönlöttek a behívottak, akik remegő lélekkel lépték át a küszöbét a tanintézetnek, amelynek súlyos tölgyfa kapuja a szuronyos rendőrök valamelyikének keze nyomán becsukódott mögöttük... Az első emelet egyik tantermében jelölték ki a „szállásunkat”, amelyben semmiféle ülőalkalmatosság nem lévén, a puszta padlóra telepedhettünk. Éjszaka ugyancsak az olajos deszkákon döglődtünk, a legtöbbször ketten egy pokrócalatt. Kétségbeejtő helyzet, de mit tehettünk? Még a folyosóra is csak engedély alapján, egyenként mehettünk ki. A „fiúk” engem választottak szobaparancsnokul és így reám hárult a feladat, hogy a legkisebb engedményért, könnyítésért őrzőinkkel hadakozzam. ■ A pót toloncház révén egyszeriben az egész Rökk Szilárd utca veszedelmessé vált mindazok számára, akik véletlenül arra tévedtek, vagy ott volt dolguk. Ajánlatos volt nagy ívben elkerülni nemcsak a rabbiképzőt, hanem az utca teljes bal oldalát. Mivel mosakodási lehetőség alig volt, titkos utakon eljuttatott üzenetemre, feleségem kis lavórt próbált bejuttatni hozzám. A rendőr elvette ugyan a mosdótálat, de könnyező szállítóját azzal kergette el, hogyha pillanatokon belül nem tűnik el még a tátékról is, azonnal bedobja az internáltak közé ... Minden délelőtt — tizenegy után — öt-hat nyomozó ugrott ki a kapun, hogy a foglyok létszámát feltöltse. Tizenegyig volt szabad kijárás és akit két-három perccel később ott találtak, lefogták és behozták. Fiatal leányokat (kitalált ürügyekkel) azért, mert ״ eltakarták a csillagjukat” vagy ״ nyilvános telefonfülkében találták, holott nem volt szabad telefonálniuk. Egyik nap szakállas öreg bácsit szedtek le a Népszínház utca és a József körút sarkán a 28-as villamosról. A rákoskeresztúri zsidótemető halottmosója volt, aki hiába igyekezett, hogy a kijárási tilalom végére otthonába jusson. Internálták .. . Örök hálával emlékezem — életben maradt társaimmal együtt — arra a finom aszszonyra, aki nekünk a reggelit, az ebédet és a vacsorát kiszolgáltatta. Maga is tele könnyel, szánalommal. Két kézzel adta az ételt, csakhogy jóllakjunk. Amikor arra kértem, mondja meg a nevét hogy hálámat majd egyszer kifejezhessem, szerényen így válaszolt: — Nevem helyett ,csak annyit: egy rabbi felesége .. . Kikből állt az internált újságírók csoportja? Névsorukat három évtized múltán nem volt könnyű összeállítani de több oldalról mégis egybe hordtuk a neveket. Ennek során pontosan ötvenre kerekedett ki a lista, s így az a három kolléga, aki nem teljesítette a „parancsot”, létszám fölöttinek tekintendő. A félszáz név abc-rendben a következő: Dr. Ágai Béla, dr. Barabás Béla Biringer Oszkár, Farkas István Fenichel Tibor, Fodor Tibor, Főthy János, Föld Aurél, Gál Andor Gáspár László, Geiringer Ernő, Grfitzer József, György Endre, Győri Imre, Havas András, Halász Ernő, Jemnitz Sándor, Kardos István, dr. Kecskeméti György, Kelemer Emil, Kemény Ferenc, Kiss Olivér, König Géza, Kugel Ernő, László Ferenc, Ligeti Ernő, Lob Ernő, Lőrinc Miklós, Májer György, Mohácsi Jenő, Nádor Jenő, dr. Ormos Ede, Ormos János Örvös János, Pártos Szilárd, Hadványi Ernő, Réthi Lajos, Ritter (Rittersporn) Aladár, Simonyi Sándor, Sós Endre, dr. Sugár Péter, Stób Zoltán, Szabó Béla, Szatmári Sándor, Szomory Emil, dr. Tábori Kornél, Terner Imre, Török Sándor, dr. Vidor Gyula, Zsoldos Jenő. A „távolmaradt” újságírók közül Elek Artúr művészetkritikus inkább a halált választotta, mint az üldöztetés poklát; Szőllősi Zsigmond orvosbarátja segítségével a Rókusba került és kisebb operáció révén menekült meg; dr Vázsonyi Endre pedig mint „nem kézbesíthetőt” visszajuttatta a behívót, ő pedig ״ ismeretlen helyre” távozott. Mintegy nyolc napot tölthettünk a kisegítő toloncházban, amikor előállt az úgynevezett „salátáskocsi”, az a zöldszínű toloncautó, amely az internáltak egy részét a fiatalabbakat, a munkaképeseket a csepeli zsuktelepre, majd a horthyligeti repülőgépgyár területén levő internálótáborba szállította (Az idősebbek a Bethlen téren, majd a Szabolcs kórházon keresztül Békásmegyerre, innen a pusztulásba kerültek.) Horthyliget a második pokol volt a számunkra. Mindjárt a bemutatkozásnál kiderült, hogy nem sok jóra számíthatunk. Ubrizsy nevű rendőrtiszt „futtatást” rendelt el és ezt a kegyetlen sportpróbát mindaddig nem hagyatta abba, amíg a teljesen kimerült Biringer nevű kartársunk össze nem csuklótt és a földre zuhanva, pillanatokon belül meg nem halt... A légitámadások során az internáltak nem vonulhattak az óvóhelyre, hanem csak az udvaron cikkcakkban húzódó futóárokban ácsoroghattak, felkészülve a jótékony halálra. Nem csoda hát, hogy az egyik ilyen támadás, illetve szőnyegbombázás során 23 kollégánk, barátunk pusztult el. Huszonhárom fiatal, tehetséges újságíró, akiknek korai halála mindnyájunkat mélyen megrendített. Azóta a többinek is kihunyt az életcsillaga. Hírmondónak mindössze ketten-hárman maradtunk.. . TAKARÍTÓ KTSZ VII., Majakovszkij u. 73. A lakosság részére soron kívül vállal végez a ablaktisztítást, féregirtást, falragasztást, légelzárást. Budapest, VII., Majakovszkij u. 77—79. Telefon: 220—059, mindenhol gondos munkát Telefon: 223—852 Budapest, I., Bécsi út 111—113. Telefon: 086—527 Budapest, XIX., Kossuth Lajos u. 36. Telefon: 271—962 KIFOGÁSTALAN MINŐSÉG Bárhová hívja, takarítás : Budapest. Ajándéktovábbítástól a költözködésig minden szállítási gondjával forduljon megbízható partneréhez A BOY SZOLGÁLATHOZ T. 123—523 T. 228—096, 290—290 T. 214—095 V., Bajcsy-Zsilinszky út 20. VII., Thököly út 3. VII., Baross téri aluljáró Színész? Konferanszié? Újságíró? Színész? Konferanszié? Újságíró? — tettük fel a kérdést és pillanatok alatt kiderült hogy mind a három. A színészi pályát abbahagyta, de a másik kettőnek most harminc éves jubileuma van. Harminc esztendeje tart ez a sokoldalúság, a konferálás és az újságírás. Rónai Egon Rózsahegyi Kálmán tehetséges növendéke volt, később a Színiakadémiára került. 1942-ben a Kolozsvári Nemzeti Színháznál színészként kezdett, de mindöszsze két hónapig működött, mert jött a SAS-behívó, amely mint tudjuk, az üldöztetés kezdete volt, ami egyben szép gályáját, is kettétörte. Hosszú szenvedés következett! Harmincnyolc hónap büntetőszázad! Nagykáta, Ukrajna, Erdély munkaszolgálatai. Rónai Egont a sors oda dobja az egyik legkeményebb és legaljasabb, a kegyetlenségéről hírhedt ukrajnai „kukorékoló század”-ba. A kakas, ha kukorékol, a hajnalt jelzi, de a megalázott emberek kukorékolásának nem a hajnal adatott meg, hanem a halál sötét éjszakája, ahonnan mindössze nyolc ember tért haza, mert a százados urak heccelődtek, szórakoztak a legyengült, megtört, üldözött embereken, akiket negyven fokos hidegben a fákra parancsoltak, hideg vízzel locsolták őket, miközben kukorékolniuk kellett A hóhéroktól vakmerő ügyességgel sikerült hazaszöknie, alig heverte ki a borzalmakat, a szegedi Nemzeti Színház szerződtette, majd néhány év múlva teljesen áttért a konferanszié, előadóművészi és újságírói pályára. Harminc éve rendez önálló irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat és ez teljesen kitölti az életét. Fáradhatatlanul járja az országot, kultúrházakban terjeszti művésztársaival a klasszikus és mai irodalmat, művészi, költői esteket és ünnepélyes alkalmak előadóestjeit konferálja nagy szeretettel és odaadással. A Goldmark-terem közönsége is jól ismeri Rónai Egont, aki szívesen lép fel irodalmi estjeinken. Művészi munkájának harmincéves fordulóján szeretettel köszöntjük 8. Zs. Írógép javítás KOVÁCS ZOLTÁN VH., Kertész u. 46. Tel.: 215.982 FÉNYCSŐ KTSZ Budapest V., Október 6. utca 17. Telefon: 318—933. Vállalja: fénycső lámpatestek gyártását sorozatban és egyedi kivitelben, világítástechnikai tervezést rövid határidőre. JAK SÁNDOR: A szociális otthon társalgójának kitárt ablakain életet vigasztalóan áradnak be a nap sugarai. Az egymással beszélgetők, a maguk elé nézők az öregséget könnyebben viselik el, amikor a természet újra éled és érzik, hogy még mindig vannak. A diskurálásuk halk. Az éjszakai álmukat mondják el egymásnak. Ezek az álmok általában az álmatlanság képzelődései, önmaguk vigasztalására olykor menyaszszonynak, vőlegénynek is álmodják magukat. Az életükről is beszélnek, mindarról, ami elmúlt... maroknyi öröm, mountenéresti bánat. Másról nem is beszélnek, a jövőről legfeljebb csak annyi szó eshet, hogy mi lesz az ebéd? Az ablaknál ülő Öreg Ember türelmesen törülgeti szemüvegét. A szemüvege hat dioptriás. Törlés közben idős kora remegteti ujjait. Életbarázdálta arca szomorú. Jó néhány évtized szomorúság rakódott rá. Aki erre az arcra néz, nem hiszi el, hogy az öreg Ember valaha is nevethetett örömében. Mindazonáltal aki az öreg Emberrel beszélget, úgy véli, hogy szomorúsága ellenére elégedett. Az elégedettségéhez elég, hogy imádkozhat, tiszta ágyban fekhet, reggelit, ebédet, vacsorát, sőt uzsonnát is kap, orvos vigyáz reá, törődnek vele. A felesége három évvel ezelőtt hagyta magára. A temetésen az öreg Ember képtelen volt megérteni, hogy életének társa magára hagyta. Egészen megzavarodott. Amikor egyetlen fiuk búcsúzatlanul itt hagyta őket, a felesége olyasmit mondott: ״ Édesem, ketten együtt vagyunk, ez a fontos.” És mégis itt hagyta. Akkoriban igen megharagudott a fiára. Még azt sem közölte vele, hogy: ״ anyád meghalt”. ״ Úgysem mond kaddist” — mondta a rabbinak, aki a temetési búcsúztatón óvó példaként nem említette a gyermeki hálátlanságot. Nem akarta az öreg Ember szívét még higítóbban sajdíteni. A filmakt a rabbi írta még'' a gyászt. A rabbi, 'a fiú címét, akkor tudta meg, amikor az öreg Embert a gyász napjaiban látogatta. A fiú írt is. Levelét már a szociális otthonba továbbították az Öreg Embernek, akinek elhagyatottságára a rabbi hívta fel az illetékesek figyelmét. A fiú a levelében megkérdezte az apjától, hogy mire van szüksége. Az öreg Ember azt felelte, hogy mindene megvan, csak röviden válaszolt, mivel a fiú iránti haragja mind keményebbé vált. Úgy érezte, hogy élete párját a hűtlenné vált gyermek miatti bánat ölte meg. A halál okozójaként az orvos azt jegyezte be, hogy„ angina pectoris”, de az Öreg Ember vástig csak azt hajtogatta ... a bánat... a bánat. .. Erről a bánatról, amíg a felesége élt, sosem beszéltek, sőt titkolták egymás előtt. De igaz az is, hogy két ember ötvenkét éves együttélés után pontosan tudja, hogy mi Van a másik szívében, agyában. Ezért nem enyhült a fia iránti haragja. Igaz, a fiú a nagy ritkán érkező leveleivel nem igyekezett enyhíteni az Öreg Ember szomorúságát. Leveleiből kiérződött, hogy amíg gyorsan megíródtak, olyasmire gondolhatott: ״ valójában nincs is mit írnom.” A fiútól a legutóbb három héttel ezelőtt jött levél. Los Angelesben adták fel légipostán és így szólt: ״ Kedves jó Apám! Ne haragudjon reám, hogy ilyen régóta nem írtam, de rengeteg a dolgom. Legutóbb jeleztem, hogy átköltözünk. Ezt sikerült is elintéznem, sokkal nagyobb lakásban és előkelőbb helyen lakunk. Azért se haragudjon, amiért megírom, hogy egy erősen zsidó negyedben laktunk eddig és ez itt semmiféle szempontból nem jó. Az embernek ajánlatos gyorsan változtatni az életén. Az egész költözés reám szakadt, mert Mary a kicsivel addig a tengernél pihent. Az unokája nagyon édes és okos gyerek. Restellem, hogy ígéretem ellenére még nem küldtem el a képét, pedig már sok felvételt készítettem róla. Az előbb is kerestem, hogy hol lehetnek, de úgy látszik, Mary elpakolta. Majd legközelebb küldök néhányat, biztosan fog örülni neki. Már kérdeztem, hogy mit küldjek, de nem válaszol rá, pedig én szívesen segítenék, megengedhetem magamnak. Megírhatom apámnak, hogy szerencsés kezem van, amihez hozzányúlok, sikerül. Tudja apám, hogy babonás vagyok és sokszor gondolok arra, hogy anyu ügyel reám az égből. Ugye ebben lehet valami? Igazán írja meg, hogy mit küldjek, mert nem tudom elhinni, hogy az otthonban mindennel ellátják. Ismerem én az ilyen helyeket, nem sokat törődnek azokkal, akikkel törődniök kell. Írja meg, hogy mi a neve annak, aki az otthont vezeti, én majd figyelmeztetem reá, hogy rendesen bánjon magával. Úgy hallom, hogy Gáborék visszamentek, mert nem sikerült nekik. Irigy emberek. Biztos nem lesz annyi tisztesség bennük, hogy apámat felkeressék. Ügyeljen édesapa magára, legyen egészséges és nyugodjön már meg. Az új címre írjon. Kezét csókolja Józsi.” Amikor az Öreg Ember a szemüvegtörlést kissé szertartásosan befejezi, reszkető ujja! ezt a levelet veszik ki kabátja belső zsebéből. És olvassa. Ez a levélolvasás tulajdonképpen teljesen fölösleges,mert az öreg Ember kívülről tudja.. .,szóról szóra, betűről betűre. Mégis nemcsak egyszer olvassa el. Arra vágyódik, hogy egy kis szeretetet olvasson ki belőle. Hasztalan! Az öreg Ember arca váltó-.,zatlanul szomorú. Maga elé néz. Tekintete mintha üres lenne. Csak akkor mozdul meg, amikor hallja, hogy: „Tessék ebédre jönni!” A levelet visszacsúsztatja kabátja belső zsebébe, hogy holnap újra elolvassa ... . A fiú levele apjához ״ Ramóna” finomkötöttárú KTSZ új boltjai Finomkötöttáru Szövetkezet Méretes boltjainkban, Budapest egész termetén saját és hozott anyagból, ráérét után vállal Jerseyanyagból ruha, nadrág, kosztüm varrását. Valamint különféle vastagságú fonalakból pulóverek, nadrágok, kosztümök kötését és varrását. ÜZEMBIZTOS GÉPKOCSI, ÓVATOS VEZETÉS, SCO BIZTOSÍTÁS