Új Élet, 1974 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1974-05-01 / 9. szám
A 100 éves Bauer bácsi ünneplése Manapság nem ritka az olyan ember, aki megéri a századik születésnapját. Nemrég láttuk a televízió képernyőjén az Aranypáva döntőjében az egyik szovjet köztársaság Matuzsálem-korú énekegyüttesét, amelynek tagjai mind igen magas életkort megért férfiakból álltak. Mai lüktető életstílusunkban mégis találunk pillanatnyi időt, amely alatt megállunk és szeretettel vesszük körül azokat, akik a jelentős századik évfordulót elérik. Ez történt az Akácfa utca 16. szám alatt élő Bauer Ferenccel is, aki egyszerű emberként egy hosszú életet töltött el munkában és akinek 1897-től 1952-ig volt szatócsüzlete az Akácfa utcában, és aki nemrég még látogatója volt a Dohány utcai templomnak. Ma is teljes szellemi frissességben él. Április 16-án gyermekei, unokája és dédunokái körében ünnepelte 100. születésnapját. Ebből az alkalomból számosan keresték fel őt jókívánságaikkal és halmozták el ajándékaikkal. A VII. kerületi Tanács Szociálpolitikai Osztályának vezetője Binda Ödön és Ottó Elemérné, az öregek Napközi Otthona Akácfa utcai intézményének vezetője, valamint Deák Ferenc, a körzet tanácstagja üdvözölték elsőnek az ünnepeltet és adták át a VII. kerületi Tanács elnökének üdvözlő levelét és ajándékát. Bunda Ödön megjegyezte munkatársunk előtt, hogy a főváros területén egyedül a VII. kerületben létesítettek két öregek napközi otthonát, a harmadik pedig a következő hetekben épül fel. Nagy szeretettel vették körül a Hazafias Népfront, az IKV, valamint a lakóbizottság képviseletében megjelentek Bauer Ferencet. A Budapesti Izraelita Hitközség jókívánságait a Központi Női Tagozat és a VII. Belső Körzet nevében Hartmann Jánosné elnökasszony és Serényi Endre, központi elöljáró, a VII. Belső Körzet elnökhelyettese, valamint Zoldán Sándor, a Dohány utcai templom gondnoka tolmácsolta és adta át az ajándékokat. A VII. Belső Körzet Nőcsoportjának több tagja virágokkal köszöntötte az ünnepeltet, aki e túláradó szeretettel meghatottan mondott köszönetet. Vajha, mennél több férfiról és asszonyról közölhetnénk ehhez hasonló tudósításokat. Ketten egy kis szállodában. Az egyik férfi lefekvés után észreveszi, hogy a petróleumlámpát égve hagyták. A másik — aki szobahiány miatt csak úgy jutott helyhez, hogymegosztotta a szobát a másik utazóval — megszólalt: — Jó lenne eloltani a lámpát, de én lusta vagyok felkelni. — Én is gondoltam rá, de lusta voltam megmondani magának. Gelb dicsekszik: — Képzeld el, a kutyámnak sikerült elérnie, hogy én foglaljam el az első helyet feleségem szívében. — Hát ezt hogy csinálta az ebéd? — Nem eszi meg azt, amit a feleségem főz, de én igen. Két utazó egy vidéki városban az üzleti körút után megéhezik. Csak egy nem éppen bíztató külsejű vendéglőre bukkannak. — Menjünk be ide ebédelni, — mondja az egyik. — De gondold meg — mondja a másik — ez egy elhanyagolt hely lehet. Azonkívül kósier kasztot se lehet itt kapni. — Kérlek, én olyan farkaséhes vagyok, hogy muszáj valamit ennem. Gyere be velem. — De itt még ellopják a fogasunkról a kabátunkat is. — Majd fél szemmel vigyázni fogunk a kabátomra. Bemennek. Negyedóra múlva az egyik felkiált: — Amíg a kabátomra vigyáztam, ellopták a tányérról a rostélyosomat. — Képzeld, a férjemnek influenzája van. Szerencsére csak B vírus, de állandó ápolást igényel. Nincs egy szabad percem sem. Folyton vigyáznom kell! — De hiszen telefonon azt mondtad, hogy ápolónője van. — Éppen azért kell vigyáznom. A kis Ilonka unokatestvérével játszik és az anya látja, hogy Ilonka a spájz felé megy a másik kislánnyal. Oda, ahol a polcok tele vannak különböző lekvárokkal. — Hova viszed Klárit? — kiált rájuk a mama. — Kísértésbe akarom őt vinni. Éjszaka. A férj nyög és felkelti a feleségét. — Adj egy kis snapszot, fáj a gyomrom. — Hagyj aludni. Nincs is itthon snapszunk — mondja mérgesen, félálomban az aszszony. — Jó, jó, én úgyse szeretem az italt. Eltelik öt perc. A férj újra felkelti feleségét: — A szomszédunknak biztosan van otthon sligovicája! Nem mennél át hozzá? — Megbolondultál? Éjjel keltsem fel a szomszédunkat? Hagyj aludni! — Jó, jó, ne kiabálj. Nem, hát nem. Sohasem voltam iszákos. De figyelj ide, holnap vásár van, most hajnalodik. A Blau ilyenkor már kinyitja a sörtést? Nem mennél oda egy stampedli snapszért? — Megint bróneret rendelsz? Az előbb már ittál egy pohárkával. — Nézd, ha én iszom egy stampedlivel, akkor egészen új ember leszek. És ennek az új embernek is kell egyet inni. — Mindig azt mondtad, hogy agglegény maradsz. Miért nősültél meg? — Untam a vendéglői kosztot. — De hiszen most újra vendéglőbe jársz! — Nézd, rájöttem a vendéglői koszt ízére. A biztosítási ügynök rábeszéli ügyfelét: — Nézze, ha maga mondjuk ,kétszázezer forintos életbiztosítást köt, akkor, ha meghal, a felesége egy vagyonhoz jut. — De hiszen én nőtlen vagyok! — Ha híre megy a biztosításnak, akkor nem marad sokáig nőtlen. P. L. gyűjtése H&/MOR Kolozsvári Andor: A Jenő, az Jenő... Ötvenöt esztendővel ezelőtt történt... A Tanácsköztársaság ideje alatt. Ebben az időben, mint a legtöbb középület, utca és tér nevét, így az Üllői úti Mária Terézia laktanya nevét is megváltoztatták. Martinovics laktanya lett, ma Kilián laktanya. A Martinovics laktanya parancsnoksága a laktanya hatalmas méretű lovardáját átalakította színházteremmé és megbízta Dénes Jenő színészt, szolgálatot teljesítő vöröskatonát, hogy szervezze meg a Martinovics katonaszínház társulatát. Dénes által kerültem én is a színház tagjai közé, mint díszlettervező és a kabaré műsorok konferansziéja. Hamarosan sor került az első bemutatóra. Garvai Andor: Benn az erdőben című színművét mutattuk be. Ezt követte Tóth Ede népszínműve, a Falu rossza. A harmadik bemutató előadás műsorának első része kabarétréfákból és magánszámokból tevődött öszsze, ezt követte Belasco: Pillangó kisasszony című egyfelvonásos drámája. Ez az egyfelvonásos színjáték szolgált alapul Puccini operájához. Dénes Jenő és Gonda István, a színház rendezője a Nemzeti Színház kiváló művésznőjét, Paulay Erzsit kérték fel a Pillangó kisasszony címszerepének eljátszására. Paulay Erzsi örömmel vállalta a vendégszereplést a vöröskatonák színházában. A harmadik próba után Gonda István ismertette újabb rendezői ötletét: a dráma nagyjelenete alatt a színfalak mögött melodramatikusan egyetlen hegedűn eljátszatja az opera nagyáriáját. Engem bízott meg, hogy a Zeneakadémián — akkor még így nevezték a Zeneművészeti Főiskolát — keressek egy, a művésztanszakon végzős hegedűst, aki vállalja a szóló eljátszását. A Zeneakadémián a mindent tudó portáshoz fordultam, aki érdeklődésemre bemondott egy nevet, majd az illető címét is. Athenaeum ház a New-York kávéház mellett, első emelet 1. A megadott címen egy tábla függött az ajtón: Becsengettem, szobalány nyitott ajtót. Érdeklődésemre bevezetett az ebédlőbe, ahol egy vörös hajú, igen szimpatikus ifjú fogadott. Bennem nem azért keltett szimpátiát az ifjú, mert én is vörös vagyok, hanem mert valóban szeretetreméltóan kedves és előzékeny volt. Elmondtam jövetelem célját, mire ő rövid gondolkodás után közölte: vállalja a színfalak mögötti szereplést, csupán arra kéri a színház vezetőségét, hogy a nevét nyomassák ki a színház plakátjára. Ez meg is történt. A plakáton ez volt olvasható: A hegedűszólót játssza: Ormándy Jenő. Mert akkor már ezen a néven szerepelt. 1920-ban Ormándy elbúcsúzott a családjától, barátaitól, Budapesttől... Rövid ideig New Yorkban egy nagy zenekar koncertmestereként működött, innen a Philadelfiai szimfonikus zenekar hegedűsei között játszott. Egy idő után a zenekar világhírű karmestere, Leopold Stokowski helyetteseként vezényelt. Stokowski nyugalomba vonulásakor átadta helyét Ormándy Jenőnek. 1936-ban Ormándy már mint világhírű karmester érkezett Budapestre. A Városi Színházban — mai Erkel Színház — díszelőadás keretében vezényelte a Budapesti Filharmonikusok Zenekarát. A koncert első részének befejezése után a zsúfolásig megtelt nézőtér közönsége tomboló tapsviharral ünnepelte Ormándyt. Az egyik páholyban Ormándy apja mellett ültem. A szűnni nem akaró taps közepette odahajoltam a papához és megkérdeztem: — No, Blau bácsi, mit szól a Jenőhöz? Blau bácsi kezével legyintve így válaszolt: — A Jenő, az Jenő... — kissé felemelte fejét, hangjából büszkeség áradt — A kisebbik fiamat tegnap avatták „doktorrá” ... Blau fogtechnikus A MAGYAR FESTÉSZET nagy alakja, Herman Lipót most lett volna 90 esztendős. Születésének kilencvenedik évfordulóján barátainak és tisztelőinek széles köre tekint az elárvult kelenhegyi műterem lakásra, ahonnan immár két éve örökre eltávozott mindnyájunk Lipi bácsija, akinek mosolygós, vidám arca, fején az elmaradhatatlan piros baszk sapkával tekint a látogatóra, remekbe készült önarcképéről. Herman Lipót a XX. század magyar piktúrájának egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége volt, aki nemcsak mint a francia impresszionizmus magyarországi úttörője emelkedett ki festőtársai sorából, de ragyogó színein, érdekes kompozícióin kívül mint az utolsó hét évtized művészeti világának krónikása, mint kitűnő meglátású, elmélyült tudásról tanúskodó képzőművészeti cikkek és tanulmányok írója is, maradandó nevet szerzett. Ezek a sorok természetesen nem alkalmasak arra, hogy egy ilyen nagy és gazdag életmű méltatását betöltsék, csupán néhány virágszálat helyettesítenek Herman Lipót sírjára, annak a Herman Lipótnak, aki csak testi valójában távozott el sorainkból, de képei, grafikái és egyéniségének szelleme tovább őrzik varázslatos lényét. A TÖRTÉNELEM VÉDELMÉBEN címmel jelent meg Marc Bloch, a kiváló társadalomtörténész posthumus tanulmánykötete. A magyar könyvkiadás, ha kicsit elkésetten is, régi és súlyos adósságot törlesztett, amikor Marc Bloch könyvét megjelentette. Mert írója nemcsak az európai történelemírás egyik legnagyobb egyénisége volt, de mint ember is példát mutatott a helytállásból. A kötethez Kosáry Domokos írt tanulmánynak is beillő bevezetőt. Ennek első soraiból, amelyet Kosáry Domokos nem a történelemírás száraz stílusával fogalmazott meg, hanem szinte költői ihletettséggel írt, megtudjuk, hogy 1944-ben Franciaország egyik elhagyatott folyóparti helyén megállt egy német teherautó, gestapósok ugrottak ki belőle, majd a meggyötört arcú foglyok, közöttük egy törékeny idősebb férfi, aki a sortűz előtt elkiáltotta: ״ Vive la France!” Éljen Franciaország. A férfi, amint azt az egyik életben maradt sebesült áldozat elmondotta, a francia ellenállás egyik vezetője Maurice Blanchard, igazi nevén Marc Bloch, a Sorbonne tudós professzora volt, így végezte életét 1944. június 16-án a francia tudomány egyik legnagyobb képviselője. A német megszálláskor zsidósága miatt 1942 végén Marc Bloch, aki addig Franciaország meg nem szállt zónájában tanított, kénytelen volt otthagyni katedráját. A tudós, aki egész életében a múlt történelmének feltárásával foglalkozott, azonban nem a bújkálást, a rejtőzést választotta, hanem Lyonban, szülővárosában az ellenállási mozgalomhoz csatlakozott. Vállalta a veszélyt, többször utazott Párizsba és ott felvette a kapcsolatot az ellenállás központjával. E. Fehér Pál A történelem hasznáról címmel írott méltatásában elmondja róla, hogy Marc Bloch zsidóságáról így nyilatkozott: ״ Zsidó vagyok. E tényben azonban nem látok okot sem a büszkeségre, sem a szégyenre. Származásomért egyetlen esetben állok ki: az antiszemitákkal szemben.’’ Ugyanebben a cikkében idézi a szerző Marc Blochnak barátjához és az ellenállásban is hű társához, Lucien Febvrehoz címzett ajánlását, amelyben a tudós ezt írja: ״ Sokáig harcoltunk azért, hogy a történelem tágabb és humánusabb tudomány legyen. Most, amidőn ezeket a sorokat írom, közös ügyünket sok veszély fenyegeti. Nem a mi hibánkból. Az igaztalan sors ideiglenes legyőzött bennünket. Mégis az a meggyőződésem, hogy eljön a nap, amikor együttműködésünk oly teljes és nyílt lehet, mint a múltban és oly szabad is, mint régen...” E sorokat 1941. május 10-én írta, amikor már nem volt a Sorbonne professzora, hanem zsidósága miatt elbocsájtották. Felajánlottak katedrát Angliában, az Egyesült Államokban, de ő ragaszkodott hazájához, mert bízott abban, hogy „Eljön a nap” amikor Franciaország ismét szabad lesz. Ez a nap valóban eljött, de a Gestapo sortüze előbb tett pontot a tudós életére. — Most, hogy elolvastuk a mártír történész válogatott tanulmányait, amelyeknek középpontjában az európai középkor története áll, látjuk csak, hogy halálával mit veszített az európai tudomány. Könyve legfőbb értéke, hogy feleletet ad arra, mi a történelem haszna. Könyvének magyar kiadása, amelyet Kosáry Domokos válogatásában a Gondolat Könyvkiadó jelentetett meg, kései tisztelgés egy humanista író és történész emléke előtt. HARMINC FOTOKÖNYV jelzi a magyar fotóművészet legeredetibb és legkiemelkedőbb tehetségének, Gink Károlynak életművét, akit most tüntettek ki az ״ Érdemes művész” címmel. Gink Károly ars poetica-ja három szóban sűrűsödik: „Látni és láttatni”. Könyvei közül csak találomra ragadunk ki néhányat, mint a Devecseri Gáborral alkotott fotóalbumát a görög szigetekről, a Moszkváról, Grúziáról, Üzbegisztánról készült fotóinak köteteit. (Beszélő tájak) és ezek után szinte az ״ Érdemes művész” cím elnyerésével egyidőben nyílott meg a Ferencvárosi Pincetárlat helyiségében a „Fából faragott királyfi” című fotókiállítás. Gink Károly szinte a lehetetlenre vállalkozott. Bartók halhatatlan zenéjét és melódiáját a fotólencse segítségével egy más művészeti ágon újjáteremteni. Aki elzarándokolt a kissé eldugott Ferencvárosi Pincetárlatra és látta Gink 28 fotókompozícióját, az tanúsítja, hogy a lehetetlenséget, amire vállalkozott, sikerült megvalósítani. A barnába ojtott fotókompozíciók, szinte újjátvarázsolják Bartók költői álomvilágát és bár a kis pincetárlat helyiségében majdnem templomi csend honol, a képek hang nélkül is sugározzák a Bartók-muzsika minden szépségét. MÚLT SZÁMUNKBAN megkezdtük a mártír írók és költők végtelen sorának felidézését. Ezúttal hadd szóljunk arról a költőről, akit űzött és meghajszolt a fasizmus. Lukács László 1906. március 31- én született Szomolnokhátán. Apja falusi szegénysorsú kiskereskedő volt és a család terheit, irányítását inkább édesanyja vette át. Az édesanya korán halt meg, Lukács László 14 éves korában, anya nélkül maradt. Érettségi után a numerus clausus miatt a bolognai orvosi egyetemre iratkozott be, hogy kövesse rokonának, Molnár Béla sebészprofesszornak példáját. Az irodalom varázsa azonban erősebbnek mutatkozott a sebészi hivatásnál és így került Párizsba, Ady egykori városába. 1925-ben tért vissza Magyarországra, ahol verseit közli a Nyugat és más lap is, több nyelven kitűnően beszélt és fordított németből, angolból, franciából, olaszból, dánból, spanyolból és oroszból. Amikor Sallait letartóztatják, Lukács László tiltakozó aláírásokat gyűjt. 1936-ban a Horthyrendőrség letartóztatja és a bíróság másfélévi börtönre ítélte, 1940-ben újra lefogják, majd kiszabadulása után állandó rendőri felügyelet alá kerül. Ekkor írja egyik legemlékezetesebb versét Schönherz Zoltán halálára, amelyet a halotti beszéd hangvételével kezd és emlékező versből vádbeszédet formál. (Halotti beszéd) Verseit egymásutánközüik a napi- és hetilapok és ezekben a versekben mind erősebb hangot kap a tiltakozás a fasizmus, az embertelenség, az erőszak ellen. Költészete, amely rokon volt József Attiláéval, nem tudott teljes erejével kiterebélyesedni, ebben megakadályozta a kor, amelyben élt és amelynek gyilkos szelleme 38 éves korában megölte. Életműve, amely torzóként is a magyar munkásstekészet értékes sorába tartozik, egy posthumus kötetben (Leejtett furulya) jelent meg. Pándi Pál értő, baráti előszavával. Most, hogy emlékezünk a költőre, aki utolsó Bor-i útjára egyetlen könyvet vitt magával: Arany János: Buda halálát — emlékeztetőnek és tiszteletadásul hadd közöljük Borból hazajuttatott utolsó versének néhány sorát. A költő utolsó verse: Lebegek, mint por a fényben, villanok, el is tűnhetek, a holnapom még sok-sok év, de pár kurta óra is lehet. Harmincnyolc éves ép ma lettem. Beh sok! — máskor ezt mondanám, de ma csak sóhajtozva keveslem; én kérdem: miért ily korán? 1944. márc. 31• Mit tegyünk a költő utolsó verséhez, vele együtt kérdjük: „Miért ily korán?” Zsadányi Oszkár EGYRŐL—MÁSRÓL Ajándékot Magyarországra a közelgő ünnepekre — küldjön az IKRÁN keresztül! Ajándékot Magyarországról — szerezze be az IKKÁN keresztül! IKRA-utalványra az ország minden részében kijelölt áruházakban vásárolhat, vagy az utalvány névértékét bármely OTP-fióknál, takarékszövetkezetnél vagy postahivatalnál forintra beválthatja. Részletes felvilágosítás az OTP IKRA osztályán (Budapest, V. Széchenyi utca 5.) és a külföldi IKRA megbízottaknál. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR