Új Élet, 1977 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1977-01-01 / 1. szám

TELEVÍZIÓ HŰTŐGÉP JAVÍTÁS Hibabejelentés: 313-313 126-140 117-809 Szombat, vasárnap Tv javító ügyelet SZÖVETKEZETI IPAR JAVÍTÓSZOLGÁLATA A méretes ruha nem átlag méretek szerint, hanem az ön egyéni méretére készül, ezért kényelmes - divatos - egészséges Rendhagyó történelem Tárgyilagosan vizsgálva az eseményeket, megállapíthatjuk, hogy a zsidó gimnáziumnak nincs előtörténete. Nem átgondolt programként, naponta várt remények beteljesedéseként, hanem egy a maga koréban nem is időszerű eszme megvalósításaként keletkezett. A Kármán Mór által felvetett magyar-zsidó középiskola létesítésének gondolata a maga idejében, 1886-ban, visszhangra nem talált, az akkori magyar zsidóságnak nem volt ilyen irányú igénye. Az iskola anyagi bázisának megteremtésére akadtak jelentős összeget felajánló férfiak, így Freystädtter Antal 1892-ben, Wahrmann Sándor 1893-ban, Taub Salamon 1895-ben. A felajánlókat azonban nem annyira az eszme lelkesítette, mint a baráti rábeszélés, meggyőzés ereje. A gimnázium megalapításának Kármán által megjelölt célja nem a szükségszerűség volt. Kármán a következőket írja: azért kell a magyar-zsidó középiskola felállítása, hogy ״ felekezetünk a többi felekezetekkel versenyezve középiskolák állításával szolgálatéba álljon nemzeti közművelődésünknek, mert egyedül olyan férfiak, akik szilárd felekezeti alapon állva szolgálják a „ tudomány és kultúra ügyét adhatnak a gondolkodásnak és életnek olyan kifejezést, amelyben a vallásos érzelem szükségletei és az értelem követelményei egyaránt megnyugvást lelhetnek”. Ezt mindenki megkaphatta abban az időben erősebben vagy mérsékeltebben minden iskolától, legyen az felekezeti, vagy állami. Az egymással való versengés pedig még nem elegendő ok semmiféle középiskola alapítására. A munka azonban lassan-lassan megindult. Egyesek ébren tartották a gondolatot 1910-ben telket szereztek, 1913-ban Zichy János közoktatási miniszter 400 000 korona építési államsegélyt szavazott meg a zsidó gimnázum építésére. 1913. július elsején megindult a munka, amely azonban az első világháború kitörése következtében abbamaradt. Az alapítványok értéküket vesztik és a Pesti Izr. Hitközség akkori vezetősége elhatározza, hogy a gimnáziumot saját erejéből építi fel. Mint az „alapítványi” fiú- és leánygimnázium 1919 szeptemberében nyílt meg Hosszú idő, 33 esztendő telt el a gondolat felmerülése és megvalósulása között, és ami időszerűtlen volt Kármán idejében, időszerűvé vált 1910-ben. A vesztett háború után fellángolt Magyarországon az intézményesített antiszemitizmus. Zsidóüldözés, felelőtlen elemek utcai atrocitásai, különítmények véres garázdálkodása, a zsidóság erkölcsi megbélyegzése mind gyászos emlékei a világháború utáni magyar zsidóságnak. Most már a magyar zsidó fiatalság érdekében valójában szükségszerű volt a gimnáziumok felállítása. Az egész magyar zsidó társadalom kívánsága volt. Több mint fél százada áll fenn az immár Anna Frank nevű gimnáziumnak. A magyar zsidóságnak a második világháború idején történt pusztulása miatt tanulónk száma jelentős mértékben megfogyatkozott. Úgy érezzük, hogy szólnunk kell háztestvéreinkihez: az idén általános iskola nyolcadik osztályát végző tanuulóknak középiskolába való beíratásánál gondoljanak Hitközségünk Anna Frank gimnáziumára, ahonnan kellő tudás esetén eljuthatnak főiskolára, egyetemekre. Erre az iskolára, amely Közép- Európa egyetlen zsidó gimnáziuma, szükség van a magyar zsidóság jövője érdekében. Az ide járó diákok megismerkednek a szentírással, az imakönyvvel, a zsidó történettel, a zsidó tradícióval. Művelt, képzett zsidó fiatalságot nevelünk, akik minden tehetségükkel részt vesznek hazánk kulturális, tudományos, művészeti, gazdasági életében, és, akik közül kerülnek ki a magyar zsidóság hozzáértő vezetői. A középiskolába való jelentkezés még messze van, de mindenki bejelentheti gimnáziumunk igazgatóságánál abbeli szándékát már most, hogy gyermekét iskolánkban akarja továbbtaníttatni. Dr. Máté Miklós igazgató ... . r» Landeszman György: Közlemények a Magyar Zsidó Levéltárból HL Wertheimer Adolf levelezéséből Budapest, 1935. II. 14. Ngs. Wertheimer Adolf úrnak, az Imit elnökének, Budapest Mélyen tisztelt Elnök Uram! Amikor ma eltávoztam az Imit irodalmi bizottságnak értekezletéről az a gondolatom támadt, hogy elidegedtünk a zsidó irodalomtól egy nagy és eredeti tehetséget, Pap Károlyt, akiről Móricz Zsigmond nekem azt mondotta, hogy ő a legnagyobb magyar írók közé sorolja. És ha az írásai összegyűjtve az Imitben „rabbinikus kifogás” alá eshetnek is talán, irodalmi szempontból a legelsőrangúbb fiatal tehetségről van szó, aki töprengéseivel, művészi elmélyülésével a zsidóságban keresi gyökereit, és ha most az Imit részéről nem fogadhatjuk úgy, hogy zsidó érzésében erősítse, talán eltávolítóan hatunk rá, ami szerintem irodalmi és zsidó szempontból egyaránt nagy kár volna. , Anyagiasan kifejezve, Pap Károly (én nem beszéltem vele az utóbbi időben) számított arra az 1000. pengőre, amely úgyszólván már neki volt szánva, talán adósságba is verte már magát ebben a számításban, tudom, hogy igen súlyos küzdelmei vannak a mindennapi kenyérért, és az 1000 pengő egy pár hónapi nyugalmat és alkotási lehetőséget biztosított volna neki. De ha ez ilyen formában már nem sikerült, úgy vélem, helyes volna mutatnunk egy gesztust feléje, hogy ha az Imit nem is adhatja a saját kiadásában összegyűjtött írásait, irodalmilag megbecsüli azzal, hogy egy díjat juttat neki, és ha nincs módunkban „Nobel-díjat” adni, legalább egy 300 pengővel lehetne az Imitben tartandó felolvasásával kapcsolatban őt jutalmazni. Tudom, hogy erre nagyon sürgős szüksége van anyagilag, és igen hatással volna ez rá erkölcsileg. Tudom, hogy az Imitnek Elnök Úr az egyedüli támasza, hordozója és áldozója, mégis úgy gondoltam, hogy meg lehetne ezt oldani gyorsan a „bis dat quoi cito dat” alapján, úgy, hogy ő megkapná a gyors 300 pengőt és mi az irodalmi bizottság és az Imit-barátok rajta leszünk, hogy ez a 300 pengő őszig, amikor erre szükség lesz, visszatérüljön az 1000 pengő pályadíj részére. A magam részéről kötelezettséget vállalok arra, hogy a pályadíj kiosztásáig legalább 100 pengőt hozok erre a célra, és remélem, hogy a többi pótlását is diszkréten elintézhetjük. Ne vegye zokon Elnök úr, hogy ezzel az üggyel terhelem, de tudom a mi irodalmi társulatunk elnökéről, mennyire a szívén fekszik a zsidó irodalom és a zsidó írók sorsa. Meggyőződésem szerint itt egy egészen kivételes esetről van szó. Fogadja igen tisztelt Elnök uram igaz tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezését, mellyel vagyok készséges híve Dr. Patai József Igen Tisztelt Barátom, már vagy tíz napja, hogy hörghurutom miatt nem mehetek el hazulról, telefonom pedig már második napja garázdálkodik. Ez az oka, hogy nem jelentkeztem jelentéstétel végett. Könyvem „kijött”, s én az első példányt Neked szántam. Dedikáltan odaadattam Láczay könyvkötőnek, aki mára ígérte a kötés elkészítését. Iparos, tehát nem tartja be a határidőt. Most azt üzente, hogy csak péntekre készül el a könyvvel. Szégyenkeztem, amiért így elmaradtam annak a példánynak elküldésével, amelynek Hozzád juttatása valóságban szívem ügye. Szüségesnek érzem, hogy a késedelmet Neked megmagyarázzam. Valahogy ne láss ebben a késésben hálátlanságot, hiszen csakis velem együtt elmúló, az én hálám nagyszerű lelkességedért és fáradozásodért, amellyel könyvem megjelenését lehetővé tetted. Mihelyt kimozdulhatok, referálok a dolgokról, most csak anynyit, hogy a nyomda megkezdte a könyv szétküldését. Kiváló tisztelettel köszönt híved Gerő Ödön 1939. október 31. VI., Benczúr-ucca 7. 1928. október hó 1-én Nagyságos Wertheimer Adolf igazgató úrnak Budapesten Engedd meg, hogy ezúton is köszönetet mondjak a „Munkácsy Céh” nevében azon erőteljes és nagy hasznú támogatásodért, melylyel Céhünk ügyét a Lipótvárosi Casino Igazgatóságában eredményre juttattad. — Egyben engededmedded ide csatolom a gyűjtő ívet — Hálás odaadó híved Márk Lajos VI., Benczúr-ucca 7. Okt. 7. — 1928. Nagyságos Wertheimer Adolf igazgató úrnak Budapest Kedves Barátom, rendkívüli fontosnak tartom, hogy a Bankok, Takarékpénztárak, Biztosítók stb-k is gyűjtők gyanánt belépjenek a ,,Munkácsy Céh”-be. Egyrészt fellendíteni segít a művészet ügyét, másrészt a festmények keresletét fokozná. — Ezen intézetek legtöbbjénél egy-egy üres falat ékesítenének. Nem csodálkozol kedves Barátom, hogy rajtad kezdem! — s tisztelettel kérlek, hogy Te kezd el — s hass oda, hogy a kereskedelmi bank egy saját maga által megállapított összeggel a „Céh” műgyűjtői sorába belépjen. — Őszinte nagy ragaszkodással örök híved Márk Lajos György Endre Két kis ! Abban az évben szokatlanul enyhe télkezdet után végre leesett az első hó, és a budai hegyek fehér bundát öltöttek. A városban azonban csakhamar olvadni kezdett, s a szikrázó hócsillagok elmerültek a csúf locs-pocsban. Nem minden telet jár át azonban ilyen tavaszi fuvallat. Gyermekkoromban Szabolcsban kegyetlen kemény hideg volt a tél uralkodói divatja”. Azóta megváltozott volna az időjárás, vagy csak a nagyvárosban enyhébb ilyenkor a levegő? Bizonyos azonban, hogy soha nem fáztam annyit, mint akkoriban Talán a ruházatom is szellősebb volt a későbbieknél... Egyszer, úgy újév táján felültettek a híres-nevezetes, kétkerekű nyíregyházi talyngára, de amikor utunk végére értünk, valósággal késsel kellett levakarni a nyitott jármű üléséről. Teljesen odafagytam, a fülemet pedig meg sem közelíthették, mert a csonttá fagyott testrész minden bizonnyal a segítségemre siető kezében maradt volna... Ilyen emlékek kísértettek akkor, amikor sok-sok esztendeje riasztó telefonhívást kaptam a rákoskeresztúri temetőből. Kedves barátom távozott az élők sorából. Valahol mélyen bent a temetőben jelölték ki a sírhelyét. A borzongató hidegre és a korai sötétedésre való tekintettel délután két órára tűzték ki a gyászszertartás időpontját, mégis háromra járhatott az idő, amikor a fájdalmas esemény véget ért. Közben még hidegebb lett, vad szél söpört végig a sírok között, majd csakhamar olyan sűrű pelyhekben kezdett hullani a hó, hogy a gyászólók fél méterre is alig láthattak. Félelmek, kínok, vacogás és riasztó bizonytalanságközepette jutottak el végül is a kapuhoz, ahol meglepetve értesültek arról, hogy a szűnni nem akaró hóvihar miatt a 28-as villamos beszüntette járatait és aznap már nem is jön el a mi temetőnkig. Ekkor kaptam én a vészjelet. Az özvegy, a leánya és sógornőm — hűséges barátnőjük és kísérőjük — legjobbnak vélte, ha nekem telefonálnak. Mentsem meg őket?! — ez volt a nem éppen könnyen megoldható feladat. A városban is hóvihar dúlt. A legelső tanácsom az volt, hogy vonuljanak vissza az általam megjelölt közeli üzembe, ahol feltehetőleg akad valamiféle portásfülke vagy más kis zug, ahol meghúzódhatnak... Természetesen akkor még fogalmam sem volt arról, hogy missziómat miként teljesíthetném, miféle ördöngős módon juthatnék ki Rákoskeresztúrra? Mindenekelőtt „beöltöztem”. A házban található minden meleg holmit magamra szedtem, bakancsot húztam és előkotortam régen szögre akasztott turistabotomat is. Persze, közben telt az idő, erősen beesteledett. A családot alarmíroztuk, mindenki lázban égett, vajon mi lesz a szerencsétlen számkivetettekkel? Fedél alá húzódtak-e, nem betegszenek-e meg, nem származik-e újabb tragédia a bánat óráiban? Össze-vissza telefonáltam. Taxi nem vállalkozott a veszélyes útra, magánkocsi még kevésbé. A kétségbeejtő helyzetben a közlekedési vállalathoz fordultam, ott sem biztattak semmi jóval. Végül — minden további kérdezősködés helyett — nekivágtam a nagy útnak... Keserves körülmények között, nagy nehézségek árán eljutottam a Népszínház utcáig. Kiderült, hogy éppen hótolóval és seprőszerkezettel ellátott szolgálati kocsit készülnek útnak indítani. Egyetlen motoros kocsit, amely kiszáguld a temetőig, hogy megmentse és felszedje a kintrekedt alkalmazottakat (ha egyáltalán eljut Rákoskeresztúrig!), majd expressz-tempóban rohan visszafelé, mert normális közlekedésről aznap már amúgy sem lehet szó ... Erre a mentővillamosra kapaszkodtam fel — külön engedély alapján —, és öreg este rábukkantam a hófúvás áldozataira, akik már egyáltalán nem reménykedtek abban, hogy személyemben megérkezik a ״ mentőcsapat” ״.״ történet Védenceim dideregtek, kékekzöldek voltak a jeges hidegtál, és remegtek az izgalomtól. A magammal vitt meleg kendőkkel alaposan bebugyoláltam őket, majd gyalogszerrel nekiindultunk, hogy valahogy beljebb kerüljünk a városba... Kínos és fárasztó út után mégiscsak „elkaptunk” valamiféle járművet, és hazavergődtünk. Forró fürdő, még forróbb tea és ágymeleg segítette őket át azon a veszedelmen, hogy tüdőgyulladást kapjnak... A második történetet magam tapasztaltam. Ismét a huszonnyolcason igyekeztünk a rákoskeresztúri temető felé. A kocsi, mint mindig, ezúttal is zsúfolt volt. A peronon fiatal pár utazott. Úticéljuk nem lehetett kétséges, mert a pakompartos, hosszú hajú huszonéves férfin fekete kalap és fekete nyakkendő, a magas, elegánsan öltözött leány kabátján pedig gyászszalag volt. De mintha e pillanatokban nem gondoltak volna arra, hogy perceken belül átlépik a sírkert kapuját, és bejutnak az örökre eltávozottak népes birodalmába. A kocsi mereven maguk elé bámuló utasai figyelni kezdtek az ifjak suttogására, akik a kíváncsi tekintetekből mit sem vettek észre, olyannyira el voltak foglalva önmagukkal, illetve egymással. Két reményteljes fiatal, aki csak az élettel törődött, élvezve a lét szépségét és egymás tekintetéből, szemük sugárzó bíztatásából merített erőt a jelenre és egyben a jövőjükre, még ha a bánat felhője árnyékolta is be rózsás arcukat, könnyáztatta szemüket Olykor egy-egy szófoszlány röppent fel halk beszélgetésükből, megvalósítandó álmaik öltöttek testet; az esküvő, az új önálló otthon terve, a berendezkedés gondja ,az elindulás (és a további lépések) azon az érdes aszfaltúton, amelyet életnek nevezünk... Utastársaik meghatottan bámultak reájuk, mialatt megérkeztünk a sírkert kovácsolt vas kapuja elé, és ők komor ábrázattal eltűntek a temetésre igyekvők sietős tömegében... Gondolatban szeretettel és megértően simogattam meg mindkettőjüket, mert annyira közel áll hozzám és annyira szívemhez nőtt minden reményteljes fiatal... Nyilván az apa, a nagyapa és a dédapa lelkivilága rezonál ily zengően bennem... Téli ételek HÚS-PUDDING. Készíthetjük: borjúhúsból vagy pulykamelléből, a vöröshagymát zsírban megpirítjuk, hozzáadjuk a feldarabolt húst, megsózzuk és puhára pároljuk, amíg a vize elforrt. Azután ledaráljuk, zsírszaftját ráöntjük, hozzá darálunk egy áztatott zsemlét, sót, törött borsot, zöldpetrezselymet és két nyers tojást. Nagyon jól összekeverjük, egy nagyobb fazekát zsírral kikenünk, beletesszük a kidolgozott húst és jól lefedjük, vízfürdőben egy óráig főzzük. Tormamártást és burgonyapürét adunk hozzá. ZÖLDBORSOS BORÍJÚSZELET - Hozzávaló: személyenként 1—2 szelet hús, 50 dkg (Mirelit) cukorborsó, liszt, só, zöldpetrezselyem. A megveregetett szeleteket enyhén sózva mindkét oldalon kisütjük. Közben egy edényben zsírban kevés vízzel a zöldborsót félig megpároljuk, és a kisült szeleteket rárakjuk. Állandó kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk. A húst kivesszük, a borsót meghintjük egy kevés liszttel világosra pirítjuk, felforraljuk és a húst visszatesszük és meghintjük zöldpetrezselyemmel. GESZTENYETORTA Hozzávaló: 9 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 10 dkg áttört gesztenye, 10 dkg szitált kiflimorzsa, fél deci rum. Krém: 20 dkg áttört gesztenye, 15 dkg vaj, 1 dkg kakaópor, 15 dkg porcukor, ízlés szerint rum, 1 deci felvert tejszín, hogy jól kenhető legyen. A tojásfehérjét egy csepp sóval kemény habbá verjük, azután hozzákeverjük a kristálycukrot a tojások sárgáját, lassan a kiflimorzsát és végül a gesztenyét. Zsírpapírral bélelt formába öntjük, lassú tűznél sütjük, ha kihűlt kétszer átvágjuk és megkenjük a krémmel. Tetejére kemény felvert tejszínhabot tegyünk. Bellák Tiborna r