Új Élet, 1977 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1977-07-01 / 13. szám

HÍREK — Izraelita vallásos negyedóra a Magyar Rádióban. 1977. július 8-án, pénteken reggel 8.15 órakor izraelita vallásos negyedórát su­­gároz a Magyar Rádió a Petőfi adó hullámhosszán. Beszédet mond Hochberger László körzeti rabbi, énekel Kovács, Sándor fő­­kántor, orgonán kísér Lisznyai Mária. — Tóratakaró-adományozás. Atlasz Miklós, a Nagyfuvaros ut­­cai körzet elnöke mártírhalált halt szülei emlékére díszesen hím­­zett Tóra-köntöst adományozott a körzet templomának, amelyet dr. Singer Ödön főrabbi május 23-án Lovunusz első napján a délelőtti istentisztelet keretében áldott meg és vett át a templom részére. — Szilágyi György kitüntetése. Karinthy Frigyes születésének 90. évfordulóján — immár harmad­­ízben — ítélte oda a Magyar Rá­­dió elnöksége a Karinthy Frigyes emlékgyűrűt. Ezúttal Szilágyi György humoristát — akinek írá­­sait lapunk olvasói az Új Élet ha­­sábjairól is ismerik — a szatiri­­kus és humoros műfajban az el­­múlt évadban végzett kiemelkedő tevékenységéért tüntette ki. — Köszönetnyilvánítás. Mind­­azoknak,­ akik felejthetetlen test­­vérünk, imádott édesanyám, só­­gornőnk és nagynénink özv. dr. Josefovics Alfrédné szül. Drexler Elvira temetésén megjelentek és részvétüket személyesen vagy írásban fejezték ki, ezúton mon­­dunk köszönetet. Testvérei: Drex­­ler Gyula, Szerénk­e, fia Iván és unokahúgai. — Esküvők. Az Országos Rab­­bikérő Intézet zsinagógájában jú­­nius 19-én tartotta esküvőjét Zucker István szegedi rabbi és Rudas Ágnes. Az Ádám Emil ta­­nár vezette kórus kíséretével Fe­­leki Rezső látta el a kánto­­ri funkciókat. Dr. Scheiber Sándor professzor tartott be­­szédet. A templomi szertartást kö­­vetően gratuláció volt a díszte­­remben. Ugyanezen a napon esküdött az Országos Rabbiképző Intézet templomában Ungár Páter és Rej­­tő Magdolna. Ádám Emil kórusa énekelt. Feleki Rezső végezte a kántori funkciót. Dr. Scheiber Sándor professzor intézett beszé­­det a fiatal párhoz. A Frankel Leó utcai zsinagógá­­ban tartotta esküvőjét Kolb And­­rás (Ausztrália) és Gáspár Kata- Un. A kántori funkciót Doff Imre látta el. Schöner Alfréd körzeti rabbi beszédében a vallásos csa­­lád jelentőségéről szólt. Az ifjú pár a szertartás után kioldáson látta vendégül a megjelenteket. — Brisz. Deutsch György és fe­­lesége Reiner Judit Róbert nevű gyermekük a brisz miló szertar­­tásánál Hochberger László körzeti rabbi adta a héber nevet és kö­­szöntötte a szülőket. — Sírkőavatás. Kunszentmár­­tonban a múlt évben elhunyt Ungár Endréné. Egyedül maradt férje sírkövet állítatott, amelyet június 6-án dr. Singer Ödön fő­­rabbi és Kovács Sándor főkántor a hagyományos liturgia szelle­­mében avattak fel. — Szijum. Május 28-án, szom­­baton Tóra-ünnepséget tartottak az ortodox saszehevrában a néhai Rosenberg Sámuel főrabbinak, a hunfalvi jesiva mesterének Jahr- Zeitje alkalmából. Az ünnepségen Weisz Márton főrabbi és Fixter Hermann elnökkel az élén az or­­todoxia nagy számban jelent meg. Előadást tartottak Groszberg Jenő és Berger Jakab rabbik a volt ta­­nítványok nevében. Weisz Vilmos főkántor énekszámai emelték az ünnepség fényét. A rendezés We­­bermann Artur munkáját dicséri.­­ Műsoros délutánt rendezett Szegeden, május 8-án a helyi hit­­község nőcsoportja. Gergely Mik­­lósné elnökasszony megnyitó be­­szédében megemlékezett a there­­sienstadti mártírokról. Zucker István rabbi a század elején fel­­tárt héber leletekről tartott elő­­adást. A műsorban fellépő éneke­­seket dr. Korényiné Lamberg Ró­­zsa kísérte zongorán. A rendez­­vény szervezéséből és lebonyolí­­tásából Földesi Gyuláné, Her­cz Lászlóné, dr. Kárai Sándorné, Sá­­rosi József­né, Singer Margit és Spitzer Miklósné mint háziasszo­­nyok vállaltak tevékeny részt. — összejövetel. A Hunyadi té­­ri körzet Nőcsoportja június 13-án kultúrdélutánt rendezett,­ amelyet dr. Győri Ákosné elnökasszony nyitott meg. Hochberger László, a körzet rabbija és Siklós Dezső, a körzet elnöke tartott előadást. Stettii Félixné verset mondott. Az összejövetel dr. Győri Ákosné zár­­szavával ért véget. — Adományok: Keneth Maine (New York) felgyógyulásáért 500 Ft-ot a Leányárvaháznak, 500 Ft-ot a Fiúárva­­ház, 1000 Ft-ot az elfekvő betegek ré­­szére adomnyozott nagyapja. Dr. Ornstein Jenő emlékére a Szeretet­­kórház javára 100 Ft-ot B. J-né, a Sze­­retetkórház javára 200 Ft-ot N. N. (Miskolc), Heltai Adolfné, Bazsalya Gyuláné I.O­­vy Flóra emlékére 1000 Ft-ot adományozott a Szeretetkórház részére, Penziás János a Szemétkór­­ház részére 500 Ft-ot, N. N.—N. Z. jó­­té­­ony célra 400 Ft-ot, Fehér László jótékony célra 300 Ft-ot, N. N. (Ga­­lánta) a Szeretetkórház részére 300 Ft-ot, M. E. (Kosice) a Leányárvaház részére 200 Ft־/'t. Halpert tápot a Sze­­retetkórház részére 200 Ft-ot, Fried Márton a Leányárvaház javára 100 Ft-ot, Köves­ Lajosné (Orosháza) 63 éves házassági évfordulója alkalmából a Szeretetkórház részére 100 Ft-ot adományozott. ÚJ ÉLET a Magyar Izraeliták Lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, 1075 Síp utca 12. Telefon: 222829־ és 421335־ Felelős szerkesztő és kiadó: Kecskeméti György Kiadótulajdonos: Magyar Izraeliták Országos Képviselete Előfizetési díjak: negyedévre 19.— Ft, félévre 38.— Ft egész évre 76.— Ft Külföldre évi 90.— Ft Post­acsekk: 211—348־־־ wn. Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza ISSN 0133—1353 Indexszám: 23 836 71.1229 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: soproni Béla­ vezérigazgató Mártírün­nepségek Sárbogárdi július 3.vasárnap 7.00 óra Hősök templom Budapesten Karcag július 3.vasárnap 10.30 óra templom Gyöngyös július 3.vasárnap 10.30 óra templom Szentes július 3.vasárnap 11.00 óra temető Jászberény július 3.vasárnap 11.00 óra temető Kiskunfélegyháza július 3.vasárnap 13.30 óra temető Szombathely július 3.vasárnap 14.00 óra templom Kecskemét július 3.vasárnap 15.30 óra temető Pécs , július 3.vasárnap 17.00 óra templom Új­jpest—Rákospalota 19.00 óra templom Szentendre július 5.kedd Újpesten Nagyhala július 10.vasárnap 9.30 óra temető Szekszárd július 10.vasárnap 9.30 óra temető Vác július 10.vasárnap 10.00 óra temető Keszthely július 10.vasárnap 10.30 óra templom Cegléd július 10.vasárnap 11.00 óra templom Dunaföldvár július 10.vasárnap 11.30 óra templom Tapolca július 10.vasárnap 13.30 óra temető Pesterzsébet július 10.vasárnap 10.00 óra temető Csepel július 10.vasárnap 11.00 óra temető Soroksár július 10.vasárnap 12.00 óra temető Pestlőrinc július 17.vasárnap 9.30 óra templom Kispest július 17.vasárnap 11.00 óra templom Siófok július 31.vasárnap 11.00 óra templom Az újpesti mártír-istentisztelet július 5-én kedd este 7 órakor az újpesti templomban (Berzeviczy utca 8.) tartják meg. Jahrzeit július 6-án. HALÁLOZÁS Szigeti Vilmos kereskedő Mis­­kolcon hosszú betegség után 67 éves korában elhunyt. Végtisztes­­sége június 17-én a miskolci fő­­templom udvarán folyt le. A Két Melé Rac­amimot Spitzer Miksa főkántor recitálta, majd az el­­hunytat az avasi temetőbe kísér­­ték. Gyászolják felesége, testvére, rokonsága és barátai. Június 19-én temették el a rá­­koskeresztúri temetőben Neményi Gyulánál. Encsről költözött Mis­­kolcra és ott élt a felszabadulá­­sig. Utána — családját veszítve — a fővárosban töltött be fontos pozíciót. Tanult,, művelt nő volt. Temetésén Feleki Rezső gyász­­zsoltárt énekelt, dr. Scheiber Sándor professzor mondott em­­lék­beszédet. A Debrecenből származó Fogér Dezsőné 87 éves korában hosszú szenvedés után Budapesten június 12-én elhunyt. Temetésén Kovács Sándor főkántor gyászéneke után dr. Dér István főrabbi mondott gyászbeszédet. Gyászolják leánya, unokája és annak családja. Egerben 84 éves korában el­­hunyt Grünbaum Ernő, a hitköz­­ség góbéja. Temetésén megjelen­­tek tisztelői, a hitközség elöljárói, élükön Székely Endre elnökkel. A gyászbeszédet Weisz Dávid gyöngyösi főrabbi tartotta, ki­­emelvén az elhunyt érdemeit és a hitközségben végzett áldozatos munkáját. Garami (Giralnyik) Ferenc 84 éves korában elhunyt. A rákos­­keresztúri temetőben, május 29-én Hochberger László körzeti rabbi ayászbeszéde után, Kovács Sán­­dor főkántor gyászéneke mellett helyezték örök nyugalomra. Ga­­rami Ferencet kiterjedt családja gyászolja. Kiskunhalason tüzefeittmel vi­­selt hosszú betegség után elhunyt Keim Benőné, Fark­as Ilona. Má­­jus 6-án végbement temetésén Ingber Miklós főkántor gyász­­éneke után Zucker István sze­­gedi rabbi kiemelte az el­­hunyt emberi erényeit. Gyátszot­­tak testvérei, külföldön élő lánya, menye, unokái, unokahúga, sógo­­rai. apróhirdetés - apróhirdetés (Közlési díj szavan״ ként 2,50 Ft, az első szó duplának számít, üzleti hirdetések díja szavan­­­ként 5,5 Ft.) Vegyes Két dolgozó fiatalember albérletet keres. ״ Für­­dőszobával” jeligére, a kiadóba. Kétszobás, erkélyes, te­­lefonos lakásomba 60— 70 év körüli lakótársat oda vennék, vagy 1 szó-1bás hasonlóra cserél­­ném. Tel.: 06-145. Egészségügyben dol­go­zó, leinformálható, egyedülálló fiatalén­­­bér idősebb személyről gondoskodna, csendes albérleti szobáért. ..Csa­­ládtag 1931” jeligére, a kiadóba. Magányos, idős asszony kétszobás utcai össz­­komfortos lakással el­­tartási szerződést kötne jóérzésű, középkorú nő­­vel, aki kóser háztartá­­sát ellátná, szügység ese­­tét­ gondozná. ..Jóság, szeretet 1882” jeligére, a kiadóba. Fiatal értelmiségi há­­zaspár lehetőleg külön bejáratú szobát keres fürdőszoba és némi fő­­zési, esetleg ׳ telefon­­lehetőséggel. T.: 494490־. Magányos, diplomás és־ ־ tartást vállal. ..Szerető gondoskodás” jeligére, a kiadóba. Nyaralóknak, vagy kül­­földinek külön lakrész hosszú időre is. hideg­­meleg víz, teljes kom­­fort, kertvárosban. Es­­te 6 óra után, Braun, XVI., Attila út 65, 64 A ZSINAGÓGA NAPTÁRA 1977. július 3. vasárnap 5737. Támuz 17. Böjtnap. Július 9. szom­­bat Támuz 33. Hetiszakasz: Pinchosz. Háttóra: Divré. L Perek. Űj­­holdhirdetés. Július 14. csütörtök Támuz 38. Jaum-Kippur Kótaun. Július 16. szombat Áv 1. Hetiszakasz: Máttausz-Mászé. Újhold szom­­bat­ja. Háttera: Simu. II. Perek. ISTENTISZTELETI TUDNIVALÓK Július 8. péntek esti gyertyagyújtás 7.35. Július 9. szombat kimene­­tele 8.45. Július 15. péntek esti gyertyagyújtás 7.30. Július 16. szombat kimenetele 8.40. IMAIDŐK: összes Rumbach templomok Kazinczy Július 8. péntek este 7.00 7.45 július 15. péntek este 7.00 7.40 Egyedülálló, kellemes, házias, nyugdíjas öz­­vegyasszony kis Lakás­­sal, keres becsületes, intelligens pesti házas­­társat nyugdíjast, 16־־ bér­leti lakással rend­el­­kezőt 76-* 1-02 évesig־, ,,öz­­vegyek közül 7282” jel­­igére a kiadóba. 25/174, fiatalember tár­­saság hiányában ezúton keresi csinos, modern lány ismeretségét há­­zasság céljából. ,,17—23- ig” jeligére a kiadóba. 64 éves kisiparos csinos feleséget keres. ,,Har­­mónia 7230” jeligére a kiadóba. 28 éves, középtermetű, csinosnak mondott, re־ n­­d­ezett körülmények kö­­zött élő elvált asszony va׳ gy־ ok. 30—33 év közöt­­ti pozícionált f­érfi is­­meretségét keresem há­­zass­ág céljából. ..Meg­­becsülés, harmónia 1999” jeligére a kiadóba. 59 éves, elvált asszony vagyok. Egyezőbn kom­­fortos lakásom van. Korban hozzámillő fér­­fival megismerkednék házasság céljából. Ön­­nyugdíjam van és még dolgozom. Vidéki is vá­­laszolhat. ,,Új élet 1802'­ jeligére a kiadóba. 1״ éves, alacsony terme­­tű, természetes vörös hajú, rendezett körül­­mények között élő, né­­metül és angolul beszé­­lő, értelmiségi nő va­­gyok. ...Megismerket­nék házasság céljából kor­­ban hozzámillő értelmi­­s­égi férfival. ..Utazzunk együtt” jeligére a ki­­adóba. Megfelelő társaság hiá­­nyában 4 modern gon­­dolkodású­­ fiatalember (27/162, 26/161, 24/163, 24 173), megismerkedne 13—26 éves csinos lá­­nyokkal házasság céljá­­ból. Lehetőleg fényké­­pes válaszok­as várunk. ..„ jó barát” jelig­yre a kiadóba. Nyugdíjkorú, de aktí­van dolgozó, igen jó kö­­rülmények között élő, egyedülálló Özvegyasáz­­szony keresi házasság céljából szeretetigényes, értelmiségi férfi isme­­rets­égét 60 éves kor­tól. ״ Kulturált, életvitel” jel­­igére a kiadóba. 62/166 maga׳ s özvegyasz־ szony vagyok. Kétszoba komfortos, telefonos fö­­­­bérleti lakásom van. Még dolgozom. Korban, hozzám illő, ׳ magányos férfival megismerked­­nek házasság céljából. Vidéki is lehet. ..Jobb kettesben 7251)” jeligére a kiadóba. Kereslek Téged, jó meg­­jelenésű, utazást, zenét, gyermeket szere­tő, har­­mincas diplomás férfit házasság céljából. Csi­­nos, hasonló tulajdonsá­­gokkal bíró 170 cm ma­­gas lány vagyok, örök­­lakásom, autóm van. „Várlak” jeligére a ki­­adóba. 25 éves, 170 cm magas, szakmunkás, haladó gondolkodású, minden káros szenvedélytől mentes fiatalember meg­­ismerkedne hozzáillő, csinos lánnyal házasság céljából. Jelenleg to­­vábbtanulok. ..Gyer­­m­ekszerető 1389” jelige­­re a kiadóba. 31170. diplomás lány megismerkedne humán érdeklődésű férfival, há­­zasság céljából. 45 éves korig. ,,Eszter” jeligére a kiadóba. Kulturált, vonzó egyé­­niségű asszony várja emberi értékekre igé­­nyes hatvan körüli kor­­rekt férfi részletes leve­­lét házasság céljából. „Szépet, jót kapni és adni” jeligére, a kiadó­­ba. Csinos, értelmes, jó ál­­lás­ban­­ levő, anyagiak­­kal rendelkező, 44 éves gyermektelen özvegy­­asszony, keresi hasonló adottságokkal rendelke­­ző korrekt, lemnf­orm­ál­­ható, intelligens, értel­­miségi férfi ismeretesé­­gét 54 éves korig. Há­­zasság céljából: ,,Ke­­meny 1627” j­eligere a kiadóba. 49/166. teltkarcsú, jó megjelenésű, mély érze­­lmű, diplomás, elvált nő férjhez menne, jó mo­­dorú férfihoz. ,,Korrekt 1920” jeligére a kiadóba. 28/170 fiatalember kor­­ban hozzáillő házastár­­sat keres, utazást, ter­­mészetet kedvelő, vidám leány vagy elvált asz­­szony személyében. Le­­hetőleg fényképes, tele­­fonos választ kérek. ,,Találkoznunk kell” jel­­igére a kiadóba. Magas, művelt, jó férjet keresek 63 évesig ,,Bu­­dapesti nyugdíjast” jel­­igére a kiadóba. 40 éves, jól szituált, dip­­lomás férfi megismer­­kedne jó megjelenésű, kultúrált nővel, 35 éve­­sig, házasság céljából. ,,Nyelvtudás előnyben” jeligére a kiadóba. Korrekt, jóérzésű, in­­telligens férjet keres (55 —60 év körüli) hasonló adottságú, pozícionált nő, vidéki nagyvárosi otthonatai, tsiagáá jöve־ delemmel, ,(!vényképpel — telefonizámmal” jel­­igére a kiadóba. 56 éves, csinosnak mon­­d­ott, még dolgozó, ren­­tdezett anyagi körülmé­­n­yek között élő, örökla­­kással rendelkező öz­­vegyasszony vagyok. Keresem olyan 60—62 éves korrekt, intelligens férfi ismeretségét há­­zasság céljából, aki szintén nagyon magá­­nyosnak érzi magát és az életéből csak a sze­­retet hiányzik. Lehető­leg fényképes válaszo­­kat kérek. ,, S­z­eretn­é­­­n ha szeretnének” ten­gé­­re a kiadóba. Csinos diplomás. 24/1­5, elvált nő vagyok. Ren­­dezett anyagiakkal, la­­kással és egy aranyos 4 éves kislánnyal. Dip­­­lom­ás válaszát várom házasság céljából. ..Köl­­csönös megbecsülés, szeretet 1917” jeligére a kiadóba. 53 éves, válófélben levő intedektuel. stendemou anyagi körülmények mellett korban hozzám­­illő hölgy válaszát vá­­rom. Lakással rendelke­­zök előnyben. Házasság céljából. ״ Téléi­oni 11 vas­­sal” jeligére a kiadóba. 30 és 40 év közötti hölgy ismeretségét keresem házasság céljából. Anya­­giak és lakás előnyben, érettségizett, perfekt an­­gai tudású, állami do­­hány­bolt vezető vagyok. 180 cm magas. Fény­ké­­pes leveleket kérek. ״ Gyermek ״ évi aka­­dály” jeligére a kiadó­­ba. 23 éves, széles érdeklő­­déskor u. komoly lány, diplomás férfi ismeret­­ségét keresi házasság céljából. ״ Kölcsönös szimpátia 1303” jeligére a kiadóba. 30/170, barna, elvált asz­­szony,­ keresi korrekt, intelligens férfi ismeret­­séget, házasság céljából. ״ Igényes 1905” jeligére a kiadóba. Jó megjelenésű, anyagi­­lag független hölgy megismerkedne 60 éven , felüli értelmiségi férfi­­■val, aki es­etleg nyelv­­tudá­ssal is rendelkezik, házasság céljából. ..Dip­­lomás is lehet 1985” jel­­igére, a kiadóba. Fiatalembernek belvá­­rosban, igényesnek, központi fűtéses,­ telefo­­nos, fürdőszoba-haszná­­lattal, ideiglenes beje­­lentővel szoba kiadó. 316-073. Fiatalember combi-autó­­val elfoglaltságot ke­­res. Szükség esetén tő­­kével társul. ״ Vásáro­­zásban jártas, vezetés­­ben gyakorlott” jeligé­­re, a kiadóba. Antik bútorok restau­­rálása, fényezés, javí­­tás, V. kerület. Mérleg u. 10. Asztalosműhely. * A ״ Magyar Zsidó Lexi­­kon”-t (1929) keresem megvételre. ״ Fontos” jeligére, a kiadóba. Régi papírpénzeket és képeslapokat vásáro­­lok. T.: 412215־. Levél­­cím: 1077 Bp., Almássy tér 8. 11/14. Károly M. Veres: Parkettacsiszolás, lak­­kozás minőségi kivitel­­ben, Ungár Lászlónál. 334876־ (a reggeli és es­­ti órákban). Szobafestést, mázolást, tapétázást, bútormozga­­tással, takarítással, par­­kettacsiszolással, garan­­ciával is vállalunk, azonnalra is. Tel.: 421- 075. Bélyeggyüjteményt ál­landóan vásárol Schil­­ler bélyegszaküzlet. VII., Barcsay u. 6. 223­ 000. Szőnyeg ja­vítás, roj­to­zás, vert csipke javítás, díszpárna alakítás. Má­­rainé kézimunkaüzlet. Kispest. Vöröshadsereg útja 170. Tel.: délelőtt 337637־. Szállítás tista- van. Agytolltisztítás, duny­hából paplankészités. VI., Lenin körút 39. Ér­­te megyek. 122415־. Csillárt, üveg, bronz, facsillárt javítok és vá­­sárolok, romosat is. Grünbergerné, VI., Nagymező u. 21. Tel.: . 881־ 123 Régi ezüst tárgyait ja­­vítja Faik György, Bp., Majakovszkij u. 13. IV. udvar. Szombaton zár­­va! Fogsorjavítás megvár­­ha­tó, VTT. Wesselényi u. 28. Tel.: 413935־. Házasság 27/160, szőke* zöld sze­­mű lány, társaság hiá­­nyában keresi hozzájao legalább érettségizett, szorgalmas férfi isme­­retségét, házasság céljá­­ból. ״ Kalandorok ki­­m élj­enek”׳ jeligér­e, a ki­­adóba. 73 éves, érettségizett, jól szituált férfi keresi mű­­veit, kimondottan ma­­ga­s növésű, 55—65 év közötti nő ismeretséget házasság céljából. ״ Meg­­értés 1939” ten­gé­re a ki­­adóba. Házasság céljából kere­­sem azt az egyed­üi lailó, szorgalmas, korrekt, 32 —36 év­ közötti hölgyet, aki lakással rendelkező, fiatalos, magányos, munkát szerető férfi életre szóló társa lenne. ,,Szeretnélek megtalál­­ni” jeligére a kiadóba. 23 éves, 180 cm magas, értelmiségi , fiatalember keresi há­zasság c­él­j­á­ból karcsú, fiatal lány is­­meretségét .Sokat járok küföldre” jeligére a ki­­adóba. 53 éves Özvegy asszony 2 szoba komfortos lakás­­sal, üzlettel megismer­­kedne 55—60-ig, agilis üzletemberrel, házasság céljából. Csak teljes c­í­­mű levélre válaszolok. ״ In­telle­ktuel 1974” jel­­igére a kiadóba. . .

Next