Új Élet, 1979 (34. évfolyam, 1-24. szám)

1979-01-01 / 1. szám

Bp. bérmentesítve, Bp. 72. XXXIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1999. január 1. Scheiber Sándor: Regény Káin és Ábelről Barabás Tamás, Gál György Sándor, Palásti László ,Zsadányi Oszkár írása EGYES SZÁM­ÁRA: 4,— Ft A gyermekekért A kallódó, kis Dickens-hősnél, Twist Olivérnél is névtelenebb és kallódóbb fehér, feket­e, barna, sárga ״ Twist Olivérek” helyzetét” ״ térképezte” fel — az UNICEF égisze alatt és elsősorban a szo­­cialista országok illetékes szervei­­nek támogatásával — a nemzetkö­­zi közvélemény. És főleg, az éhező, a küszködő, a „dickensi” sorsú gyermekek érdekében lett a most kezdődő naptári év a gyermekek éve. A világnak — hangoztatja például az említett berlini tanács­­kozás felhívása — mindent meg kell tennie azért, hogy a világ el­­látatlan gyermekei elláttassanak és hogy a testüket, lelküket meg­­kínzó, nehéz fizikai munka he­­lyett tanulhassanak, fejlődhesse­­nek a kiskorúak. A gyermekek esztendeje azon­­ban nemcsak emésztő világprob­­lém­ák megoldására ösztönöz, ha­­nem eredményeket is felmutathat. Sok országban az elmúlt években sokat tettek a gyermekekért. Ilyen ország a mi hazánk is, ahol biztosítják a gyermekek testi-lel­­ki fejlődését. Hozzátehetjük azonban ezeken a hasábokon, hogy békében nevel­­hetjük mi, a magyar izraelita fe­­lekezet tagjai is gyermekeinket és unokáinkat. Kis csemetéink szá­­m­ra mint minden magyar gyer­­mek számára bölcsődék, óvodák, iskolák biztosítják jövőjüket. Bí­­zunk benne, hogy 1979-ben nem­­csak a gyermekek, de szüleik, nagyszüleik is több jóhoz, több emberséghez jutnak szerte a vi­­lágon. ״ Életet éveknek". Ez a címe a Rádióban a nyug­­díjasok részére sugárzott adásnak és az új naptári évvel kezdődik az elmúlt esztendő és esztendők erőfeszítéseink gyümölcse, ami szintén a kisnyugdíjasok javát szolgálja. Senki illetékes nem ta­­gadja, hogy — miként a világban — a mi országunkban is vannak gazdasági problémák, még le nem küzdött nehézségek. A mai ma­­gyar társadalom humánus céljai­­ból és le nem tagadható, nagy eredményeiből fakad, azonban, hogy a nehézségek ellenére segí­­teni kell azokat, akiket az élet megfárasztott. Az 1954 és 1959 kö­­zött nyugdíjba vonult idős nem­­zedék — amelyhez felekezetünk viszonylag sok tagja tartozik — megérdemli a pihenést,, megér­­demli gondjai enyhítését. Nem­­csak az említett nyugdíjak fel­­emelésére vonatkozó rendelkezé­­seket érdemes tanulmányozni, ha­­nem — többek közt — az ország­­gyűlés legutóbbi ülésszakának ״ anyagá”-t is, hogy megláthas­­suk, megállapíthassuk: humani­­tás, őszinteség, önkritikát sem mellőző lendület jellemzi a mai magyar közéletet. Az, hogy — a békés holnapok, a holnapok békéje érdekében — még többet akarunk tenni nem­­csak a nyomorúságnak kitett gyermekekért, hanem a mi ellá­­tott gyermekeinkért is, éppen nem zárja ki, hogy a magyar tár­­sadalom nagy közössége úgy, mint a kisebb közösségek, mind többet törődnek az idősekkel is. Azzal is, hogy felemelik a kis nyugdíjak összegét, de azzal is, hogy szere­­tettel gondoskodnak azokról, akik magukra maradtak a történelem viharaiban. A gyermekekről és az idősekről való gondoskodás — a múlt és a jövő értékeinek és ér­­d­ekeinek védelme — egymást egészítik ki a mai magyar életben. Amikor Új-Pest megszületett Nem is olyan régen történt — a múlt század első évtizedeiben. Létrehozásában döntő szerepe volt egy zsidó embernek, Lövy Izsáknak; nézzük meg tehát, mi­­lyen körülmények között szüle­­tett meg az új­­ pesti település. Menjünk kissé vissza az időben, a megelőző évtizedekre. 1783. március 31-én megjelent II. József császár rendszabálya a ״ Sistematica gentis Judaicae re­­gulatio, (A zsidó nemzetség rend­­szabályzata), mely százados bék­­lyóktól szabadította meg a zsidó­ Ságot. Biztosította a zsidók sza­­bad lakhatási jogát — a bánya­­városok kivételével — a céhekbe való belépés jogát, a nyelvhasz­­nálat és iskoláztatás szabályozá­­sával megnyitotta számukra a műveltség felé vezető utat — le­­he­tővé tette, hogy zsidó is a tár­­sadalom megbecsült tagjává vál­­hassék. A magyar zsidóság azon­­ban csak rövid ideig örvendhe­­tett annak, hogy a felvilágosodás szelleme Magyarországot is meg­­érintette. II. József császár ugyanis halála előtt, 1790. január 28-án egyéb rendeleteivel együtt a Sistematica gentis Judaicae re­­gulatio-t is kénytelen volt visz­­szavonni. Egyes városok — főleg azoknak a kereskedésben zsidók­­kal versengő polgárai — tüstént buzgóik adni kívántak a zsidók el­­leni intézkedések meghozatalá­­ban — Pest városa például fel­­szólította a zsidókat a város el­­hagyására és a kívánság teljesí­­tését csak az a­'Maggyűlé­s rende­­lete akadályozta meg, amely ki­­mondta, hogy a zsidók ott ma­­­­adhatnak, ahol II. József rend­­szabályzatának megjelenése előtt éltek. Az elkövetkező időszakban a zsidóknak — az egyszer már megkapott és az életvitelhez újonnan szükségessé váló — jo­­gok megszerzéséért lépésenként kellett megküzdeniük. Ilyen elő­­rev­ívó lépésnek tekinthetjük Fe­­renc császár 1805, 1813 és 1821- ben megjelent rendeleteit, me­­lyek értelmében a zsidó iparosok külön céhet alakíthattak, segéde­­ket tarthattak. * 1823-as évet írtak Magyaror­­szágon, amikor Nagysurányban, a szlovák vidék egyik falujában Lövy Izsák átvette apja talpbőr­­gyárát. A család vallásos szel­­lemben nevelte gyermekeit, Lövy Izsák is vallásos emberré vált, tanulta és ismerte vallását. Fivé­­reivel együtt szorgalmasan dol­­gozott a műhelyben, de közben álmokat szőtt — merész és új­­szerű álmokat. Nem akart meg­­ragadni a falu sarában, a kissze­­rű környezettel vívott reményte­­len harcokban — messzebbre és többre vágyott — álmai egy jó­­zan ember reális elképzelésein alapultak. ..Pest csakis Pest az én eszményképem — írja fivé­­rei­nek —, ahol a képzett ember megtalálja a magához illőt és a virágzó nagyváros messze terjedő lehetőséget biztosít a vállalkozó­­kedv szellemének. Mi lenne — kérdezi — ha bőrüzemünket Pestre helyeznénk át? Nem on­­nan kell-e most is beszereznünk a nyersanyagot? És a kikészített gyártmányt nem ott árusítjuk-e?” Egy zsidó bőrgyárnak Nagysu­­rányból Pestre telepítése merész és szokatlan terv volt ez időben. A pesti zsidók reagálásáról így szól a krónika: ..Micsoda csodabogár ez a Lövy, aki ismeretlen szlovák zsidó létére ,mir nichts, dir nichts’ nem csak olyan merész, hogy Pestre akar települni, de méghozzá céhes mesterséget akarna itt űzni?” Természetesen — ahogyan az előrelátható volt — Lövy Izsák nem kapta meg a letelepedési engedélyt Pestre. A nagysurányi fiatalembert­ azon­ban kemény fából faragták. A kudarc nem törte le, hanem arra buzdította, hogy más formában próbálja álmait megvalósítani. Még merészebbet gondolt... A Lövy család Nagysurányban jó kapcsolatban állott a gróf Ká­­rolyi famíliával, az ottani urada­­lom földesuraival, tudott róla, hogy a családnak Pest mellett, a káposztásmegyeri pusztán van egy birtoka. Ezzel a pusztával kapcsolatban az uradalom már korábban foglalkozott egy olyan tervvel, hogy a pusztából „zsidó gyarmatot” csináljon, de — mi­­után az elhagyott homoktenger legkevésbé sem vonzott odaköl­­tözőket — erről a tervéről le kel­­let mondania. Egyetlen ház állott a pusztán, Mildenberger Márton sörfőzdéje, ahol a szomszédos Istvánhegy nevű hegyfalu szőlő­­mívelői és a Pestről ünnepnapo­­kon ide kirándulók szomjakat olthatták. A Lövy fivérek fel­­utaztak Pestre ennek a birtok­­nak a megtekintésére és amint Lövy Izsók végigpillantott a ká­­posztásmegyeri pusztán, nemcsak a homoktengert látta. Mást is lá­­tott: lehetőséget. Álmai megvaló­­sításának lehetőségét. Felismerte, hogy a Lövy üzem és az idetele­­pülő zsidók, a haladó szellemű földesúri védelme alatt, élvezhe­­tik majd a már ipari és kereske­­delmi központnak számító Pest közelségének gazdasági előnyeit, Pest városáét, amely ezideig gyakran bizonyult a zsidóság kö­­nyörtelen gazdájának. Lelken­­dezve érvelt: ״ Ez a hely, szoró­­san a Duna és a pest-váci fővo­­nal mellett. Pesttől alig félórányi távolságra, nagyon is megfelel egy gyár, egy település kialakí­­tására. A terület gazdálkodásra nem alkalmas és most még na­­gyon sivár — de mi sok embert fogunk idehívni és őket jó bá­­násmóddal magunkhoz tudjuk majd láncolni. Barátok között fo­­gunk itt élni!” A jóindulatú gróf Károlyi csa­­lád szívesen vette a haszontalan­­nak tűnő terület hasznosítását szolgáló terv megvalósítását — a szerződést megkötötték. Földesúr és vállalkozó egyaránt remélte, hogy abban az időben, amikor a feudális viszonyok a zsidók ipar­­űzését és kereskedését minden­­képpen nehezítették, egy olyan kereskedelmi és ipari település, Pest tőszomszédságában, ahol a zsidókat a megkötöttségek kevés­­bé szorítják, virágzásnak fog in­­dulni. A Lövy üzem 1835-ben fel­­épült, az egyre nehezebben el­­helyezkedő iparoslegények — valláskülönbség nélkül — szíve­­sen vállaltak munkát a jól mű­­ködő bőrgyárban. A kezdemé­­nyezés megtörténte után az elő­­nyös lehetőségeket nem volt ne­­héz másoknak is felismerni, a te­­lepülés további üzemekkel köz­­séggé terebélyesedett. Az elkövetkező években a Lövy gyár változó eredménnyel működött, változó szerencsével birkózott a kor­szak nem­­könnyű gazdasági viszonyaival — a csa- lád nem tett szert jelentős va­­gyonrra. Nyilvánvalóan a szemé­­lyi érdemeket jutalmazta Újpest lakossága, amikor a Lövy család különböző tagjait a község köz­­hivatali és hitközségi vezető posztjaira választotta. Néhány adat az új település és a zsidó közösség ez időszak alat­­ti életéből.­­ 1839- ben Lövy Izsák megala­­pítja a később oly nagyhírű új­­pesti zsidó hitközséget és a föl­­desúr által ingyen adományozott telken felépül a zsinagóga. 1840- ben megszületik a község alapítólevele, amely a földesúri jogokra (igazságszolgáltatás, ház­­tulajdon, stb.) gondosan ügyel, de tiltó rendelkezést tartalmaz az ipart megszorító kiváltságokkal szemben, a céhek felállítását be­­tiltja és biztosítja az általános ipari és kereskedelmi szabadság­­jogokat. A község első tórájául Lövy Izsákot választja. 1844-ben a község hivatalosan is elnyeri az Újpest nevet. A név­­adó Lövy Izsák volt, aki kezdet­­től fogva ragaszkodott az Újpest névhez, nyilván pontosan ráér­­zett arra a fontos népszerűsítési lehetőségre, amit a nagyhírű Pest és az újdonságot jelentő ״ új” szavak összekapcsolása or­­szágszerte jelenthet. 1847-ben Lövy Izsák — tizen­­két gyermek apja — elhunyt. Az általa annyira szeretett Újpest község — később Újpest városa — egyre számottevőbb gazdasági tényezővé, az újpesti zsidó hit­­község pedig a magyar zsidóság jelentős gyülekezetévé fejlődött. Sándor Anna Kiss József: Ne űzzetek el... A költő születésének 135. évfordulója tiszteletére. Ne űzzetek el a szent koporsótól, Hisz aki benn nyugszik, nekem is anyám, Lemondtam önként minden földi jóról, De az anyámhoz jussom van talán. Ne ordítsátok folyton a fülembe: Te idegen, keress magadnak más­odút, A sír számomra itt van kiszemelve. Síromhoz erre, itt vezet az út. Ne halljam folyton e bősz riadalmat. Az oktalan vád örült zsivaját, Egykor tapsoltatok, mit zengtem, a dalnak S lantom másnak ma sem engedem át. Nekem is úgy hazám ez, mint tinéktek És tartom a jusst hozzá holtomig, Míg újra magyarul nem zengnek a végek És lantomon az utolsó húr el nem kopik. ­, Álmok célok Irta: Schöner Alfred körzeti rabbi ״ ők, ők az őseim, kik álmot Adtak az álmatlan világnak, Világfalók és fellegjárók, Kik rózsát és békét imádtak!" E gyönyörű verssorok jutottak eszembe, amikor Mózes első könyvének azon fejezeteit olvas­­ták fel zsinagógáinkban, me­­lyeknek központi alakja József. Jákob ősatyánk tizenegyedik fiúgyermeke. A Szentírás nagy jelentőséget tulajdonít egyénisé­­gének. Életét, kiszínezi, még ér­­dekesebbé teszi az Aggada költő képzelőereje. A zsidóság törté­­netében ő a nagy álmodozó, aki tervez, s kivitelez. Álma mindig reális. S benne ambíció és tehet­­ség ötvöződik. Az álom. A modern orvostudomány ku­­tatása szerint két típusát külön­­böztetik­­meg az álomnak: Az úgynevezett mély álom — az el­­ső —, amelyre senki sem emlé­­kezik, melyet beárnyékol és le­­bénít a pihenés kezdeti idősza­­kának enyhét adó nyugalma. A felületi álom — ez a második tí­­pus — felébredéskor rögzítődik az ember emlékezetében. A pszi­­choanalitika megteremtője, Freud így tanította: „Az álom nem más, mint vágyak és a tervek alvás alatt történő realizációja.” Való igaz, hiszen amivel az ember napközben foglalkozik, mi gondolatait ébrenlét alatt iz­­gat­ja, mindaz a közeg, amely­­ben él, amelyből ihletét meríti a teljes fizikai nyugalom idején, az alvás alatt álmainkban kiszíne­­sedik. Az álom a lét bizonyítéka Nem véletlenül adta a huszadik század magyar zsidó lírájának egyik képviselője versesköteté­­nek címéül: Álmodom, tehát va­­gyok. Álom és tervezés. Napjaink is­­mert és közkedvelt két fogalma Valamennyien alakítjuk a mát, közvetlen környezetünket. Ter­­vezzük a holnapot, gyermekeink jövőjét. Hogyan éljünk a mában, a holnap érdekében? Mert igaz, hogy századunk a civilizáció, a technika kora. Századunk felfe­­dezése a penicillin és a Sabin­­csepp. Századunk alkotása a szívátültetés, és a színes televí­­zió. De századunk produktuma a második világháború, a kon­­centrációs tábor és a terroriz­­mus. Napjaink embere már vá­­lasztott. Választottunk. Tanítás­­sal és életmunkával, hittel és hi­­vatástudattal valljuk József iga­­zát, ki álmodott. Mert álmodni, hitt az igazság kiteljesedésében, a testvérek szeretetében. Több mint három évtizeddel a kataklizma után az üszkös ro­­mokból élet­ fakadt. Új generá­­ció nőtt fel, amely már e társa­­dalom ,neveltje. Mi hiszünk a mában és a jövőben. Hisszük és­ reméljük a holnapot. Mindenko­­ron hitet teszünk az egyetemes emberi értékek védelmében. Hi­­szünk az álomban, mely szebbé, igazabbá, békésebbé teheti az egész világot. Emlékezünk Józsefre, akit Tó­­ránk ..forrás melletti termő fái­­hoz hasonlít. Melyet táplál a múltnak vize, mely erős gyö­­kerekkel öleli az anyaföldet, de ágai a fel­legeket keresik, a ma­­gasságok felé néznek.

Next