Új Élet, 1980 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1980-01-01 / 1. szám
A zsidó régmúlt pergamen-tekercseiből VII. A perzsiai zsidóüldözés Firuz király (458—485) uralma alatt katasztrófális méreteket öltött. Nagy zsidó tömegek hagyták el a birodalmat és közülük sokan a világ egészen távoli részébe is elvetődtek, így például Indiába. Érdekes, hogy ez a korai diaszpóra sem volt előzmények nélküli. Feltételezik, hogy már időszámítás előtt 175-ben megjelentek zsidók Indiában. Mint kereskedők és menekültek érkeztek ide a Perzsa-öblön át. Az első bevándorlók Bombayben, ebben az Indiai-óceáni nagy kikötőben telepedtek le. Az újabb menekültek megérkezése után már jelentős hitközséget hoztak létre. Még feltűnőbb, hogy Kínába is eljutottak perzsiai zsidók. De már ők is találkoztak régen odavetődött hittestvéreikkel. Nem lehet pontosan tudni mikor jöhettek az első úttörők ebbe a távol-keleti országba. Történészek teljes komolysággal feltételezik, hogy a babiloni száműzetés idején, tehát öt és fél évszázaddal időszámításunk előtt jelentek meg az első zsidó kereskedők Kínában, akik cserekereskedelmet bonyolítottak le, onnan selymet hoztak. Korai utazók leírásaikban a kínai zsidókat a „tíz elveszett törzzsel” hozták kapcsolatba. Vagyis azokkal a zsidókkal, akik még az aszszír hódítás alatt az időszámítás előtti nyolcadik században, menekültek el az ősi földről. Ez persze csak legenda, semmi komoly alapja nincs. Egy katolikus misszionárius, bizonyos Brotier atya, a tizenkilencedik században meginterjúvolta a Kai-Fung-Foo-i (Kaiffeng) híres zsinagógában imádkozókat. Ezek azt állították, hogy őseik Hung Mann-ti császár alatt (58—76) telepedtek le a hatalmas birodalomban. Marco Paló, a neves utazó, 1286-ban azt írta Kínáról, hogy ott a zsidóknak nagy kereskedelmi és politikai befolyásuk van. De 1650-ben már csak egyedül Kaifeng városban volt hitközség. Mindenütt másutt megszűntek a közösségek. De nemcsak kelet felé menekültek az üldözött zsidók a Perzsa birodalomból, hanem dél felé, Arábia területére is. Ebben a térségben szintén jócskán éltek elődeik. Már az első templom idején létrejöttek az első telepek, így Chaibar tartományban, Medina közelében, jóformán kizárólag zsidók laktak. Ezeknek egész sor váruk és erődük volt. A legerősebb vár neve Kamusz, amely szinte hozzáférhetetlen hegyen épült, megvédve a zsidókat a beduinok betöréseitől és képessé tette őket az üldözöttek befogadására. Ezek pedig számosan jöttek a római háborúk idején. Így például, a szélsőséges zeloták, akik a második templom pusztulása után Egyiptom és Kyréné felé menekültek, hogy ott folytassák az ellenállást, néhány szétszórt csoportban Arábia felé vették az irányt. Itt kiélhették harcias kedvüket és szabadságukról sem kellett lemondaniuk. Számos elszórt kis közösség volt Dél-Arábiában, Jemen területén. Politikai közösséget ezek a zsidók soha nem tudtak létrehozni. De befolyásra és hatalomra szert tettek. Így meg tudták akadályozni Constantinus római császár hatalmának kiterjesztését erre a területre, aki hittérítők útján próbálta befolyása alá vonni e fontos kereskedelmi utat. Az arábiai zsidók sűrűn házasodtak össze a körülöttük élő arab törzsekkel. A déliek főleg kereskedelemmel foglalkoztak. Ők vitték és hozták az árukat a bizánci birodalom, Perzsia és India között. Az észak-arábiaiak élete nagyban hasonlított a beduinokéhoz. Földművelésből, állattenyésztésből éltek, de előfordult, hogy karavánokon közvetítő kereskedelmet bonyolítottak le. A perzsa birodalomból tehát számos zsidó menekült a szélrózsa szinte minden irányába. Ugyanakkor Firuz király halála után, ami 485-ben következett be, mérséklődött az üldözés magában Perzsiában. A Talmud iskolákat újra megnyitották, vezetőik elfoglalhatták korábbi pozícióikat. A Szura iskola feje Rabina, míg Pumbaditáé Rav Jászé lett. Az ő fő célkitűzésük a Talmud lezárása volt. Szerepük már az amora kor (gemara) végét jelenti. Hatalmas anyagot kellett összegyűjteniök. Számosan segítettek nekik. Közülük talán a legjelentékenyebb R. Achai ben Huna volt. Együttes megfeszített munkájuk eredménye, hogy az ötödik század végére sikerült megszerkeszteniük a Gemara szövegét. Így már az i. u. 200-ban megszerkesztett Misnák gyűjteményével együtt a Talmud teljessé vált. A Talmud magyarázta meg a tórái törvényeket és öntötte végső formába a szentírási rendelkezéseket. Ezzel a szóbeli tan (Taura Sebalpe) írottá formálódott. A zsidóság a fegyver helyett már csak a tollat kezdte forgatni. Az írás népévé vált... Domán István Győri Dezső. Egy antifasiszta rendőrtisztre Úgy járt közöttünk nyurga léptekkel és mogorva szigorral, mint a Törvény, de szívén semmi ármány s szeme, titkon szivárvány volt zúgó ár fölött, ha elkapott az örvény. Mind vadnak búvóhely árnya, bolygónak égi lámpa: ő volt a menedékünk, s az erőszak, ha vágott, csendőrszurony, ha bántott, neki köszönjük azt, hogy átvészeltük és élünk. Hol részben, hol egészben feje mindig veszélyben s folyvást kockán az élte: a gettók és erővédők falán ő átallépett, mert rideg betűt igazságra cserélte. S végig állta a harcot, rontotta a labancot, atyja volt sok szegénynek s csapatja élén tépte a nyilashírt szemétbe. Üdv és hála ennek a talpig derék legénynek. A verset azon alkalomból közöljük, hogy a Magyar Írók Szövetsége az elhunyt költő farkasréti sírjánál emlékünnepséget rendezett A költő a verset dr. Jacsó Istvánról, a Horthy korszak volt rendőrtisztjéről írta. A „vox humana” költője és a rendőrtiszt barátsága a vészterhes időkben kötődött, amikoris Győry Dezső költeményeivel, mondanivalójával és magatartásával; dr. Jacsó István pedig biztonságát veszélyeztetve mentett embereket, életeket. A vers eredetileg a költő „Emberi hang” című kötetében jelent meg. (Magvető kiadás) Ják Mérföldkő a magyar zsidóság egyenjogúsítása útján A szerző, Dóka Klára: A pestbudai céhes ipar válsága című könyvében alapos — a szakmai történészszakértőkön kívül — a nagyközönség érdeklődésére is számot tartó ipartörténet jogi munkájában, az 1840-es évek céhes ipara válságát elemzi. (Akadémiai Kiadó 1979.) A szerző tanulmányában külön fejezetben behatóan foglalkozik a fővárosi zsidó iparosok küzdelmével, hogy a feudális jellegű béklyókból kitörve, munkát és jogot kiharcolják a kor haladó magyar rétegei segítségével. Részletesen ismerteti ״ A zsidó iparosok emancipációjának előzményeit. A pesti hitközség korán felismerte annak jelentőségét, hogy a magyar zsidó ifjúság minél nagyobb számban vegye ki részét az ipari munkából, sajátítson el ipari szakmát. Ámde, ha meg is szerezte a szakmai képesítést, a zsidólegénynek, mesternek nem volt könnyű a sorsa; örökösen hadakoznia kellett más céhbeliekkel. Megindult a céhen belüliek és kívüliek konkurrenciaharca, amelyet tetézett a zsidó iparosok vallási egyenlőség iránti kívánalma is, mivel a céhszabályok a zsidó valláshoz tartozást nemigen ismerték el, noha szórványosan már előfordult, hogy zsidó vallását felvették a céhekbe. A szerző ismerteti, hogy II. József elrendelte a zsidók céhbeli felvételét, azonban ezt a rendeletet 1791-ben visszavonták. 1840-ben pedig kormányrendelet tette lehetővé, hogy a magyar születésű zsidó kézművesek ״ saját vallású legényeikkel tevékenykedhessenek”. Nem vált be az a pesszimista nézet sem, hogy az 1840. évi rendelet folytán munkájukat végző zsidó iparosok ״ nem fogják bírni a konkurrenciát”, mert a nem zsidó megrendelők között általában nem volt zsidóellenes hangulat és a növekvő igényeket a zsidó iparosok részvételével is ki lehetett elégíteni. A városi tanácsok szűkkeblűségével szemben a helytartótanács mégis időnként kiadott zsidóknak iparűzési engedélyt. Az 1840. évi rendelet, amely lehetővé tette zsidó iparosoknak, hogy itt-ott zsidójellegű céhet is alapítsanak, végül is nem felelt meg a kor követelményeinek. A zsidó iparos 1851. február 6-ig nyílt boltot alig nyithatott. A szabadságharc leverését követő önkényuralmi időszak alatt felekezeti különbség nélkül üldözte a 48-asokat, de igyekezett gazdasági téren viszonylag korszerű reformokat létrehozni, ami természetesen nem pótolta a nemzeti, népi és egyéni jogok hiányát, de valamelyes gazdasági fejlődést eredményezett. Nem került szóba a zsidók teljes jogegyenlősége sem. Az 1851. február 6-i kormányrendelet, az „Ideiglenes Utasítás” kimondta, hogy a zsidókat a céhekbe be kell fogadni. Eltörölték a vallási megkülönböztetéseket a céhfelvételeknél. A zsidó iparos is jogosult nyílt boltot nyitni... Ullmann Miksa pesti zsidó szabó kisiparos már a rendelet életbelépése után nyomban megnyitotta üzletét... a vargacéh még ellenezte ugyan a zsidók felvételét, de hiába, az „Ideiglenes Utasítás” mérföldkővé vált a magyar zsidók, elsősorban a pest-budai zsidó iparosok jogai és iparűzése biztosítása történetében .. . Természetesen az „Ideiglenes Utasítás” nem volt igazi egyenjogúsítás, s nem volt operatív jellegű reform sem. Mindenesetre, amint a szerző kutatásai alapján azt kifejti, a céhes ipar válságából kivezető út volt a modern ipari viszonyok felé és utat mutatott a valódi egyenjogúsítás felé. Érdekes módon az „Ideiglenes Utasítás” megvalósulása után elcsitultak a korábbi éles konkurrenciaharcok és a különböző vallású iparosok közös érdekek védelmezésében egymásra találtak. Járy Péter Egy mai fiatal ״ Dzsin-Dzsin-Dzsingisz kán” . . . az utcára hallatszik a sok ezer watt hangerő, a népszerű sláger hangjaira megállnak a járókelők — különösen a fiatalok. A kép a szokásos. A Savoy Bár előtt sorbanálló tizenévesek, akik arra várnak a tavaszt idéző decemberi estében, hogy valaki kijöjjön és helyette bemehessenek. Mivel előzetesen bejelentkeztünk, így számunkra megnyílik az „ígéret” kapuja ,és belépve a bárhelyiségbe — az utcai fényektől elvakulva — eltart egy ideig, amíg rátalálunk a hang forrására. A félhomályban — ha stílusban alkalmazkodni szeretnék a körülményekhez és nem tollal, hanem mikrofonnal kezemben szólnék az olvasóhoz — belekiáltanék: a lemezjátszónál Arató András ! ! ! A laikusnak ismeretlen rendeltetésű dróthalmazok, ütemre villogó színes lámpák, megszámlálhatatlan kapcsoló és műszermutatók közepén ott munkálkodik egy fiatalember (26 éves), nyakában kicsiny menóra függ (hagyománytisztelet) és az egyes számok, között beszéddel szórakoztatja a közönséget (״ ismeretterjesztés”). Amíg a szünetre várunk, a ״ rajongók” elmondják, hogy a kép nemcsak itt ilyen, de hasonló az Arató-disco minden helyszínén: ״ Ezres-klub, Budai Ifjúsági Park, vidéki városok, divatbemutatók, stb. Beszélgetésre a tömény hangzavar miatt alig vám alkalom, de a várva-várt szünet (a csend miatt is) elérkezett és végre szót válthatunk a „disco-főnök”-kel. — András, szeretném, ha az Új Élet olvasóinak néhány szóval bemutatkoznál. — Iskoláim elvégzése után autószerelést tanultam, sörgyárban technikus voltam — anyám inspirálására kereső szakmákat tanultam. Végül a zenét választottam, mert azért ez is zene ... Ezenkívül rendszeresen megszólaltatok ismert sportolókat, újságírókat, úgynevezett érdekes embereket, akikre kíváncsiak a fiatalok. — Tehát nemcsak zene... — Nem, ugyanis ORI-vizsgás konferanszié is vagyok amelynek nagy hasznát veszem műsoraim összeállításánál. Ezen a pályán azonban múlandó a siker. Ameddig divat a disco, addig csinálom, azután a tanult szakmám sem rossz... — Eddigi pályafutásod csúcsa? — A tavalyi ״ Szolidaritási Rock Fesztivál”. Több mint tízezer ״ tini” előtt adtam műsort. — Népszerűséged következményei? — Levelek az ország minden részéből, autogramkérők a koncertek után. A szünet véget ért, a műsor folytatódik. Késő este van már, amikor kissé csapzottan és fáradtan kilép az utcára, ahol a rajongók várják, hogy egy darabig elkísérjék. Emlékkép ugrik be, kissé bizarr, talán éppen ezért képtelen vagyok szabadulni tőle. Úgy negyedszázada, hogy egy szombat esti istentisztelet után ott álltam a Dohány utcai templom előtt és tanúja voltam a következő jelenetnek. A templom világhírű főkántorát, Ábrahámson Manót híveinek kis csoportja megvárta és amikor, prrtátusában és kis falistában kilépett az utcára, átkísérték szemben levő lakására. Ez így ismétlődött hétről-hétre. — Emlékeid nagyapádról? — Bennem élnek a képek. Ha valahova elmentünk nyaralni, utazás előtt kezeit fejem fölé tette és ajkai mintha imát mormoltak volna. Kol-Nidré este, a többi unokával együtt mindig háttal álltunk a frigyszekrénynek, hogy szemből lássuk őt. Ha rendetlenkedtünk — emlékszem —, szemének egyetlen hunyorítására ״ ismét jók lettünk” . .. Soha életemben nem ettem még olyan finom diós halat, amilyet ő készített. Széder-estéken térdeire ültetett, onnan hallgattam csodás baritonját. — Anélkül, hogy közhelyeket használnék, hogy is van azzal az almával, amely messze esett? ... — Igen, sajnos csak a zene szeretetét örököltem — hangját nem. — Kapcsolatod a zsidósággal? — Érzelmileg erős. Anyai ágon tulajdonképpen ortodox családból származom. Tudom zsidó nevemet is, 1966-ban a Hunyadi téri templomban Dér főrabbi úr avatott barmicvóvá. A körzetek műsoraiban szívesen és önzetlenül segítek, Jaum Kippurkor mindig elmegyek a templomba, és meglátogatom nagyanyámat, aki ilyenkor egész nap ki sem mozdul a templomból. — Végezetül: van-e valami vágyad, kívánságod? — Vak. Annyi sok helyen adtam már műsort csak egy helyre nem sikerült még eljutnom. Az Anna Frank Gimnázium disco műsorához mindig csak kollégáimat hívják meg, akik tőlem kérnek zsidó témájú számokat. .. — Ezúton közvetítem az illetékesek felé. Kardos Péter TELEVÍZIÓ HŰTŐGÉP JAVÍTÁS Hibabejelentés: 313-313 vasárnapos ünnepnap ügyelet 9-13-ig SZÖVETKEZET IPAR JAVÍTÓSZOLGÁLATA