Új Élet, 1980 (35. évfolyam, 1-24. szám)

1980-01-15 / 2. szám

A megölt szobrok művésze — Goldmann György emlékkiállítása ־־ A budavári palotában, a Nem­­zeti Galériában egy nagyszerű művész és igaz ember hetven­­ötödik születésnapja alkalmából rendezett emlékkiállítására za­­rándokolnak a műértők, a fia­­talok és az egykori harcostár­­sak, hogy kegyelettel adózzanak annak a művésznek, aki nem érhette meg hetvenötödik szüle­­tésnapját, mert már negyven­­egyedik életévében megölték azok, akik őt kétszeresen is ül­­dözték, mint zsidó vallású mű­­vészt és mint a munkásosztály élcsapatának bátor harcosát. Goldmann György Vecsésről indult el, ahol az édesapja a kis vecsési állomás főnöke volt. Itt fogott kezébe először ceruzát, hogy lerajzolja környezetét, a kisembereket, a hajnalban Buda­­pestre induló munkásokat, mun­­kásasszonyokat. Majd később be­­iratkozott a Képzőművészeti Fő­­iskolára és nehéz, nélkülözések­­kel teli évek után, 1929-ben meg­­szerezte a szobrászművész-diplo­­mát. Mint fiatal szobrász rengeteget dolgozott, mintha csak érezte volna, hogy évei megszámláltat­­tak. Munkásságát és művészi ér­­vényesülését a Horthy-korszak fasizálódása, a hivatalos kultúr­­politika mindinkább igyekezett akadályozni. Goldmann György azonban ezzel nem sokat törő­­dött. Nem akart a fasiszta Ma­­gyarország divatos művésze len­­ni. Csendben dolgozott, hol kis méretű szobrokat, kisplasztikákat alkotott,­­ de közben, mert ha­­láláig bízott egy másik Magyar­­ország eljövetelében —, monu­­mentális emlékművek, köztéri szobrok tervein is munkálkodott. Így született meg a magyar művészet örökbecsű alkotásainak egész sora, amely számra nézve ugyan kevés, de ha az Emlékmű, a Munkás, az önarckép, a Mo­­sakodó nő szobrait nézzük, akkor érezzük, hogy a rövidre szabott élet is gazdagította a modern magyar művészetet. Külön kell szólanunk a Rendőr szobráról, aminek torzítóan buta­ arcába és szétomló testébe bedolgozta mindazt a gyűlöletet, amelyet a Horthy-rendszer elnyomó szer­­vei iránt érzett. Mert igaza van Máté Györgynek, a művész egy­­kori harcostársának, aki így jel­lemzi e szobrot: ״ Azt is elmond­­ja, hogy az embert csak úgy le­­het igazán szeretni, ha gyűlöljük is az ember ellenségét, a butasá­­got, a nyers erőszakot, a népelle­­nes államhatalmat, amelyet ez a testileg, szellemileg elformátla­­nodott élőlény megtestesít.” Goldmann György azonban nemcsak művész volt,­­ aki egyforma tökéllyel kezelte a vé­­sőt és a rajzt­ónt, akinek szobrai mellett a kiállítás látogatói meg­­csodálhatják grafikáit, szobor­­vázlatait, amelyeket ceruzával vagy szénnel papírra vetett —, de harcos antifasiszta is, aki tettekkel küzdött a fasizmus el­­len. 1932 óta az illegális párt el­­ső soraiban harcolt és azóta min­­den tette, minden ceruzavonása, vésőjének minden mozdulata azt a pártot szolgálta, amely élen járt a fasizmus elleni küzdelem­­ben, így került 1942 júniusában a VKF 2 fogságába, ahol előbb he­­teken át kínozták, majd a bíró­­ság elé állították. Itt az ügyész halálbüntetést kért reá, s végül is életfogytiglani fegyházra ítélte. A bíróság könnyen gyakorol­­hatott „kegyelmet” a művész ügyében. Tudta, hogy ez az élet­­fogytiglani fegyház valóban élet­­fogytiglanra szól, hiszen­ itt nincs harmadolás, innen az út egyenesen a dachaui koncent­­rációs, táborba vezet. Amit az ügyész javasolt, azt elvégezték Horthy méltó szövetségesei. Goldmann György élete 41 éves korában Dachauban befejeződött. Tulajdonképpen még annyit sem élt, hiszen már 39 évesen megíz­­lelte a börtönéletet, a kínzásokat, a megaláztatásokat. Halálával nemcsak egy nagy művésszel lett szegényebb a ma­­gyar nép, de megölték vele együtt a meg nem született szob­­rok sokaságát, amelyek, ha élni hagyták volna e zseniális mű­­vészt, most benépesítenék Buda­­pest köztereit, utcáit. Így Gold­­mann György születésének het­­venötödik évfordulóján rendezett gyűjteményes kiállításon, a kiál­­lított szobrokon kívül a látoga­­tók keserű szomorúsággal gon­­dolnak a megölt és soha meg nem született szobrok elképzelt szépségeire is. (zsadányi) Chanukka A SZEGEDI HITKÖZSÉG díszter­­me zsúfolásig megtelt a december 16־ i Chanukka-ünnepségen. Számosan eljöttek a környező városokból is. Áron Józsefné, a Nőcsoport elnökasz­ szonya köszöntője után Klein Márton kántor gyújtotta meg az ünnepi gyer­­tyákat, majd a templomi énekkar chanukkai dalokat adott elő. Szólót énekelt Kertész Éva, kísérte Patai Gyuláné. Utána Zucker István rabbi tartott ünnepi beszédet, majd művé­­szi műsor következett. Háziasszonyok voltak: Áron Józsefné, dr. Birnfeld Sámuelné, Bokor Józsefné, Hutterer Dezsőné és Karsai Albinné. ünnepélyek AZ ÚJPESTI KÖRZETBEN december 23-án tartották a hagyományos cha­­nukka ünnepséget. Légrádi Andrea és Tamás, valamint Schöner Zsuzsanna talmud-tóra növendékek verset sza­­valtak. Schöner Alfréd főrabbi a cha­­nukka és folklór címmel tartott elő­­adást. Lugosi László liturgias énekeket adott elő Lisznyai Mária zongorakí­­séretével. Ezután művészműsor kö­­vetkezett. A körzet hívei és a szociá­­lis otthon lakói nagy érdeklődéssel fogadták a jól sikerült előadást. minden héten hétről hétre A KÖNYVEK Királyhegyi Pál: ÉLETEM ELSŐ KÉTSZÁZ ÉVE A humoristának sok mindent szabad. Gúnyolódhat a visszásságokon, és ha kedve van, önmagán is, amint azt Ki­­rályhegyi Pál önéletrajzi ihletésű könyvében teszi. Egyhez azonban nincs joga, hogy mások szenvedésén, mil­­liók halála felett viccelődjön és elme­­betegeknek nevezzen olyan embere­­ket, akik a deportálás szörnyű éhsé­­ge közepette is ragaszkodtak hitük­­höz és nem ették meg azt az ételt, amit vallásunk parancsai szerint tilos volt elfogyasztani. Órájuk még a leg­­komiszabb keretlegény is, ha nem is tisztelettel, de csodálkozással nézett fel. És különösen nincs joga ahhoz, hogy a legszörnyűbb megsemmisítő tá­­bort, Buchenwaldot, ahol ezreket és tízezreket öltek meg, zsidókat és nem zsidókat egyaránt, ahol többek között kivégezték a német ellennállás legen­­dás vezérét, Ernst Thümannt, olyan tábornak nevezte, ahol szerinte ,,a buchenwaldi élet elviselhető”. Később pedig ezt írja róla :Buchenwald tu­­lajdonképpen csak egy elosztótelep volt, innen vitték el kényszermun­­kára a rabszolgákat.” E két állításnak nem lett volna szabad nyomtatásban megjelenni, mert nem ez az igazság, és ez a sok ezer buchenwaldi mártír megcsúfolása. Királyhegyi Pál már egy ízben írt­ a deportálásról „Min­­den­ki nem halt meg” címmel, ha jól emlékszünk 1946-ban. Akkori könyve cinikus hangja miatt általános fel­­háborodást keltett. S, kár, hogy ebből nem tanult, és most a háború har­­mincötödik évfordulóján is ilyen mon­­datokkal kell az olvasókban jogos el­­lenérzést. (Gondolat) (Zs.) Molnár Antal: A ZENE BIRODALMÁBÓL A kilencvenesztendős Kossuth-dí­­jas zenetudós, aki születésnapjára magas­­ kormánykitüntetésben része­­sült, e kötetében munkásságának legjelentősebb, számára legkedvesebb darabjait gyűjtötte össze. Tanulmá­­nyai Bachról, Vivaldiról, Beethoven­­ről, Lisztről és a zeneirodalom többi nagyságairól, közöttük Bartókról, Kodályról, Weiner Leóról szólnak, és mindegyike egy-egy gyöngyszeme a magyar zeneesztétikának. (Gondolat) Lomb Kató: EGY TOLMÁCS A VILÁG KÖRÜL E kötet íróját mint tolmácsot is­­merik, aki tizenhárom nyelven töké­­letesen beszél. E minőségében szinte bejárta földünk majdnem valameny­­nyi országát és utazásairól színesen, érdekesen és kultúráltan számol be az olvasóknak. Kötetének értékét emeli a szerző által készített kitűnő felvételek sokasága. (Gondolat) Dusko Popov: KETTŐS ÜGYNÖK VOLTAM Hallatlanul érdekes­­kémtört­énetet írt meg Dusko Popov: Kettős ügy­­nök voltam címmel. A regény for­­májában megírt történetnek az a nagy előnye, a hasonló tartalmú kémkri­­mikkel szemben, hogy mint az utób­­biak kitalált esetek, a Kettős ügynök címszereplője maga Popov, aki sa­­ját életét írta meg, annak minden veszélyével együtt. A könyv elősza­­vában a szerző a következőket írja: „Ha túl akarjuk élni a kémtevé­­kenységgel járó kockázatot, a leg­­okosabb, ha nem vesszük túlságosan komolyan a dolgot.” Valóban majdnem a felületesség szintjét érinti­­ az a könnyedség, amellyel a kínzásokat és az élet ad­­ta lehetőségeket elviseli. Egyik ré­­szén a nácik úgy tudták, hogy az ő ügyüket, másrészről a szövetségesek voltak abban a hitben, hogy őket szolgálja. Holott az utóbbi volt az igaz, mert felderítő tisztjük volt. A könyvben leírja a nácik lisszab­onai és madridi főhadiszállásának titkait, ugyanakkor a Hoover vezette FBI titkaiba is bepillantást ad. (Zrínyi Katonai Könyvkiadó) (K) Kulturális hírek Baselban zsidó középiskola lé­­tesítését határozta el a zsidó val­­lásközösség. A terv már a két év előtti 50 éves jubileum előtt — a hitközség fennállásának 50. év­­fordulója alkalmával hangzott el.­­ Az iskola megnyitására előre láthatólag 1980 tavaszán kerül sor. A nagyberlini zsidó hitközség tanácstermében Buchholz okta­­tásügyi főtanácsos ismertette az oktatási szenátus döntését, mely szerint a berlini iskolákban be­­vezetik a náciellenes napokat. Az egyes iskolákban megfelelő ren­­dezvények keretében, a program­­nak megfelelően a diákoknak szemléltető képet nyújtanak az elmúlt idők, a nácizmus korsza­­káról. A kiállítás a Schöneber׳g-i tanácsteremben nyílt meg „Kin­­der im KZ” címmel. A kiállításon bemutatásra kerültek a There­­sienstadtban fogva tartott gyer­­mekek­ vázlatai, rajzai, akvarell­­jei, naplórajzai, akiket később majdnem kivétel nélkül Ausch­­witzban gázosítottak el. A k­iállí­­táson bemutatták Leo Haas, Fritz Fitta festőművészek képeit is, akik a lágeréletet örökítették meg az utókor számára. Schweitzer József: A zsidóság nagy halottját a szi­­náji pusztában vándorló ősök út­­jelző oszlopához hasonlítja a Sé­­vet Jehuda című zsidó krónika. ״ A csodálatos felhőoszlop Másé ben Májmon, Isten szolgája Fosz­­tatban, az égbe szállott. 4965 té­­vész hava 20. napjának éjszaká­­ján történt, azaz, 1204 december 13-án.” Zsidók és mohamedánok három napon át gyászolják. Halálhírére Alexandriában böjtnapot ülnek. A Tórából felolvassák az Örökké­­való szigorú ítéletének katasztró­­fális következményeit előtáró jö­­vendöléseket (M. 111. 26.) majd Sámuel Első Könyve negyedik fejezetének egy részlete hangzott fel, él egészen e szívettépő közlé­­sig: elvétetett az Örökkévaló frigyládája. A gyász egyetemes volt, bár, Majmuninak már életében kiju­­tott a támadásokból. Nem reagál rájuk. ״ Nem keresem a győzel­­met. Lelkem és jellemem becsü­­lete abban áll, hogy inkább kitér­­jek az ostobák útjából, semmint legyőzzem őket.” A halott azonban védtelen volt. Az ismeretlen hódoló magasztaló sorokat vés­zibériás sírkövére. Szinte emberfeletti lényként áb­­rázolja őt. Az epigonok eltávolí­­tották a feliratot, hogy ezzel he­­lyettesítsék: itt van Majmuni Mózes, az átkozott ta­­gadó. Féltékenység, helytelenül értelmezett vallásféltés,­kodás szabadságában hittagadást sejtő gyanúsítgatás műve volt e gyalázkodó felirat. De belejátszott a korszellem, kiváltképp Fran­­ciaországban, az albigensekkel szemben folytatott küzdelem tu­­datosan vállalt, vagy öntudatlan hatása. Az utókor elégtételt adott a megrágalmazottnak. Szállóigévé lett: Mózestől — Mózesig nem tá­­madt (Májmuni) Mózeshez ha­­sonló. Szülővárosa, Kordova. Ma, a Judi­os úton friss virágokkal övezett szobor őrzi emlékét, ő maga csak első­ 13 évét tölthette ott. A családnak menekülnie kellett, együtt zsidó testvéreikkel. Andalúzia, majd az észak-afrikai Fez, az ideiglenes otthon. De nincs maradása. Szentföldi za­­rándokút után Kairó közelében Fosztatban telepedik le véglege­­sen. Ott éri a halál 69 éves korá­­ban. Már gyermekként, de a vándor­­évek alatt is, sokat és sok­félét tanul. Irodalmi működését 23 éves korában kezdi el. Fosztatban la­­kik, Kairóban tölti napja nagy részét, az uralkodó udvari orvosa. Otthon rengeteg beteg várja. Ezen felül az egyiptomi zsidóság első embere. Hivatalosan-e, közmeg­­egyezés folytán, nem eldönthető, de mindenképpen őt tekintik a Nágidnak s messzi távolból is hoz­­záfordulnak testvérei súlyos prob­­lém­áikkal. Munkabeosztásáról maga írja, hogy nap mint nap késő éjjel s holtfáradtan esik ágyba. A szombat a zsidó közös­­ségé. Istentisztelet, közös tanulás, s a zsidó közügyek megbeszélésé­­nek ideje. Iszonyú élettempó. Mi magya­­rázza? Talán Májmuninak puri­­tán egyénisége akárcsak azt, hogy nem kereste a látványos győzel­­meket sem. Nem helyeselte a gá­­oni kor meghonosította gyakorla­­tot, amely a zsidó tanítást egy hi­­erarchikus , arisztokratikus kör, megélhetést is biztosító privilé­­giumává tette. Eszménye a tal­­mudi századok demokratizmusa volt. Akkor egyedül a tudás és nem ezzel együtt anyagi­ ellenszol­­gáltatás mellőzésével. A raciona­­lista ebben a tekintetben teljes­­séggel idealista volt. S ez az önemésztő és önfeláldozó élet páratlan anyagismeretről, biztos ítélőképességről, bámulatos átfogó és rendszerező tehetségről tanúskodó műveket alkotott. A Szentírás-magyarázó Majmu­­nit leginkább filozófiai és vallás­­törvényi főművéből ismerhetjük meg. Ezekről, röviden, alább szó­­lünk. Maga a Tóra, tanítja Máj­­munt, mint nevéből is kiderül ve­­zető, útmutató,­ amelyből megis­­merjük az alkotó tökéletes böl­­csességét, hogy ez, a megismerés az ő tisztelő félelmére vezessen. A világ homályba borult kérdé­­seire Tóránk sugároz fényt. A prófétákat a maguk sajátos stí­­lusjegyeinek megértésével kell értelmeznünk, miután minden próféta az őreá jellemző kifejezé­­sekkel adja tudtunkra, ami részé­­re nyilvánvalóvá lett a kinyilat­­koztatásból. ״ írások” a neve a Szentírás harmadik részének. Is­­ten szent szellemétől inspirált írá­­sok ezek Vallástörvényi főműve a Misne Tóra. A vallástörvény praktikus alkalmazásának szük­­ségessége indokolta létrejöttét. Témák szerint rendezve 14 kötet­­be s ezen belül tizenötezer pa­­ragrafusba foglalva összegezi az addigi zsidó irodalom vallástörvé­­nyi rendelkezéseit, az ítélete sze­­rinti leghelyesebb s egyetlenként követendő vallástörvény rögzíté­­sével. Vitákat s ellentmondó né­­zetek eszmei harcát kívánta így megszüntetni, mivel ezek részben megnehezítették a helyes felisme­­réseket, részben kárára voltak az egységes gyakorlatnak. Bölcseleti fő műve is ,részben összegző jelentőségű, minthogy összefoglalja a maga koráig a zsidó filozófia eredményeit. De a leghíresebb zsidó filozófiai alko­­tás a Móré Neváhim, a Tével­y­­gők Útmutatója alapvető célja a hit és tudás viszonyának tisztázá­­sa, ami korigény volt a műveltek szemében. Hatása különösen az istenérvek tekintetében érezhető a középkori egyházi bölcselet te­­rén. A hit és a tudás viszonyának­­ tisztázásában Aquinói Tamás elődjének tekintik, önálló érvek­nek sem híján, főként az aristote­­lesi, kisebb mértékben a platoni filozófia segítségével kíván meg­­győzni a zsidó vallás igazságairól. Hit és tudás külön területek. A vallás a jóságnak, a tudomány az igazságnak a tiszteletét kívánja. Mindkettőnek közös alapja pedig, az erkölcs. Orvosi jelentőségéről idézzük fel egy arab orvos — történetíró Ibn Abi Oseiba megállapítását, aki valószínűleg még személyesen­­ismerte őt. „Mind az elméletben, mind a gyógyításban kora kivá­­lóbbjai közé tartozott”. Orvosi szemléletről, az emberi életkor meghosszabbíthatósága tekinteté­­ben ma is modernnek mondható nézeteit ismertető írás jelent meg e hasábokon (Új Élet 1979. júl. 15). A magyar zsidó tudományosság mind a Májmumi kutatásból, mind eszméinek szélesebb körökben történő ismertetéséből méltó mó­­don vette ki részét. Bizonysága ennek Scheiber Sándor kiváló, forrásértékű bibliográfiája „Máj­­muni Magyarországon”, amely egészen 1946-ig gyűjtötte össze az anyagot. De a kutatás ma sem szünetel. Éppen Scheiber Sándornak sike­­rült közelmúlt leningrádi útján négylapos, Májmuni saját kezétől származó, mindeddig ismeretlen kéziratot felfedeznie. Az ifjúkori, arab nyelvű Misna kommentár egy részletét, a Tohorot traktá­­tushoz készült bevezetésből. Ugyancsak megtalálta, a címla­­pon Májmuni aláírásával az álta­­la használt példányát Szádja gáon nagybecsű vallásfilozófiai művé­­nek, az Emm­ot ve­n Déotnak. A 775 éve sírjában porladó Mes­­ter, műveiben, gondolataiban­, ta­­nításaiban él tovább. A tibériási sír felé a kultúremberiség tiszte­­letadása száll a számon tartott évfordulón. Majmumi halálának 775. évfordulójára eltemetve a gondos­ A BÉCSI OPERAHÁZ ÚJ IGAZGATÓJA Loorin Maazel karmestert, aki a bécsi állami operaház igazgatói szék várományosa, az elmúlt he­­tekben a clevelandi operaház tiszteletbeli karmesterévé nevez­­te ki. Ezzel a gesztussal a Musi­­cal Arts Association művészeti téren kifejtett tevékenységét is­­merte el, aki a zenekar működé­­sét magas színvonalra emelte. Lorin Maazel, a bécsi opera igaz­­gatása mellett a clevelandi zene­­kart tovább is vezényelni fogja. 1985-ig minden szezonban 6 he­­tet fog Clevelandban tölteni. Ez idő alatt nemcsak kon­certeken vesz részt, turnékat is sz­ervez, és hanglemezeket is vesznek fel s­ze­­repléséről.

Next