Új Élet, 1982 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1982-01-01 / 1. szám
Bp. bérmentesítve, Bp. 78. UJ ÉLET Isten vele, őrnagy úr! Barabás Tamás, Benoschofsky Ilona, Rónai Egon, Scheiber Sándor, Simon Gy. Ferenc, Zsadányi Oszkár írása, Frideczky Frigyes és Mezei András verse XXXVII. évfolyam, 1. szám 1982. január 1. A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA EGYES SZÁMÁRA: 5.— Fr Az Országgyűlés téli ülésszakán jelentette ki, többek mellett, Kállai Gyula: „A Hazafias Népfront nemzetközi munkáját azzal a meggyőződéssel végzi, hogy a társadalmi erők mozgósításával Magyarország általános és külpolitikai céljait segíti megvalósítani.’’. A Hazafias Népfront elnöke — aki szerényen, de öntudatosan vall a fasizmus éveiben való, antifasiszta szellemű harcáról is, Életem törvénye című, nemrégiben megjelent memoár-kötetében — hozzátette ehhez, hogy a magyar nép, a mai magyar társadalom legfőbb hazai és nemzetközi érdeke: a béke. A „kiéleződött, súlyos és veszélyes” nemzetközi helyzetben különös erővel küzdenek a sokmillió magyart összefogó tömegszervezetek, s az azokat átfogó Hazafias Népfront szervei, hogy kifejezzék aktív békeakaratukat. A béke vágyát és a béke erejét szolgáló nemzeti egység szempontjából — Kállai Gyulát idézzük — „nagy jelentőséget tulajdonítunk az állam és az egyházak viszonyának. Ami ezen a téren hazánkban kialakult, történelmi jelentőségű.’’ Tudjuk, hogy ez a mostani — társadalmi haladást, szocializmust igenlő — nemzeti egység nem gondok nélkül, s nem is rövid idő alatt született meg. És mert azt is tudjuk, hogy erre a nemzeti egységre a mostani, nehéz időkben különösen nagy szükség van, hát nap mint nap újra meg kell küzdeni érte! Ez a törekvés kitűnt nemcsak Kállai Gyula idézett felszólalásából, hanem az országgyűlési ülésszak más beszédeiből, s egész tartamából és tartalmából is. Mert, igenis, meg kell küzdeni holnapunkért, belső és külső békénkért, azért, hogy a különböző felfogásokat, világnézeteket és, tegyük hozzá, érdekárnyalatokat is képviselő nemzeti egység ne csupán megmaradjon, de tovább is gazdagodjék. Húsz éve történt Adolf Eichmann nevéhez nem kell fűzni jelzőt: jelenti, jelképezi e név mindazt a „vadságot, embertelenséget, újra felbukkant középkoriságot”, amivel Ilja Ehrenburg annak idején magát a német nácizmust jellemezte. Nekünk, magyar zsidóknak különösen „sokat” — magát a poklot — jelenti e név, hiszen Eichmann-nak személy szerint is különösen sok köze volt ahhoz,, hogy több mint félmillió magyar zsidó — Magyarország német megszállása, 1944. március 19-e utáni időkben — elpusztult. De nem is kell zsidónak — és nem is kell magyarnak — lenni ahhoz, hogy Adolf Eichmann külsőleg oly jelentéktelen figurájában felismerjük a „modern középkoriság” oly jellemző típusát, a tömegpusztítás, a halál bürokratáját, aki szenvtelenül, parancsok és papírok segítségével küldi sírba a csecsemőket és öregeket, s akit még a fanatizmus sem ment. Mert a fanatizmus is csak eszköz, parancsokat teljesítő — és parancsokat osztó — „feladat” számára. Eichmann az íróasztal szuper — Nérója, pontosabban egy mini — Nérója — a tömeggyilkosság hivatalnoka — volt. Húsz évvel ezelőtt kezdődött az a per Izraelben, amely Eichmann kivégzésével végződött. Úgy gondoljuk a holnapi — és holnaputáni — nemzedékeknek sem szabad elfeledniük Adolf Eichmann nevét és perét. Chanukka-ünnepségek országszerte A BUDAI KÖRZET Frankel Leó utcai kultúrtermében a zord időjárás, a metsző hideg szél ellenére nagyon sok gyermek, talmudtóra tanulók és vendégeik jöttek össze, megtöltve a gyönyörű termet. A körzet főrabbija és talmudtóra tanítója, Schöner Alfréd gyújtotta meg a Menóra gyertyát. A Menóra mögött két ezüst gyertyatartó állt, amelyeknek talpazatába két testvér nevét vésték be, akik Auschwitz gázkamráiban szenvedtek mártírhalált. És íme évtizedek múlva is emlékeznek az élő gyermekek vértanú testvéreikre. Mintha a fellobbanó lángocskákban az ő lelkük is ragyogott volna. A főrabbi a gyermekek elé állva, kezének egyetlen mozdulatára, felcsendült a kicsinyek ajykáról az ősrégi melódia, moauz cur jesuoszi. Felejthetetlen, szívet dobogtató, lelket üdítő élmény volt. A vallási rész befejezése után fővárosi művészek szórakoztatták a gyermek és felnőtt közönséget. Az ünnepélyen megjelent dr. Seifert Gézáné, a BIH főtitkára és dr. Singer Ödön főrabbi-tanfelügyelő, akik a gyermekeknek egy-egy tábla csokoládéval kedveskedtek. Az est befejezésekor akaratlanul is a Zsoltáros igéi suhantak át a lelkeken: mipi aulálim vöjamikim jiszádto auz ... kisdedek és gyermekek ajkán erősödik az isteni ige, az ősi tanítás ... AZ ANNA FRANK GIMNÁZIUM december 20-án, vasárnap este rendezte meg hagyományos Chanukka-bálját a Goldmark teremben, amelyet zsúfolásig megtöltött az ünnepi áhítattal átitatott ifjúság. Megjelent az ünnepségen a MIOK elnöksége képviseletében Bakos Lajos elnökhelyettes, dr. Seifert Gézáné főtitkár. Az ünnepi gyertyát Fröhlich Róbert tanuló gyújtotta meg és a termet betöltő közönség az iskola énekkarával közösen énekelte el monut curt. Az ünnepi beszéd — melyet erre az alkalomra az iskola hittantanára, Hochberger László főrabbi írt és Mezei Yvette tanuló mély átéléssel mondott el — különösen magával ragadta a hallgatóságot. E beszédből idézzük az alábbi sorokat, amelyek sommázzák a mai magyar zsidó ifjúság, a gimnázium tanulóinak célkitűzéseit. — ... Harmadik áldás a Schechejónu ... amiért a mi nemzedékünk megélhette ezt a napot. Láncszem vagyunk mi, a zsidó gimnázium növendékei a történelem folyamatosságában. A múlthoz kapcsolódunk, a jelent szolgáljuk és a jövőt készítjük elő, tanulásban, munkában, zsidó életünk vitelében. Iskolánk hagyományaihoz, múltunk tanításaihoz híven akarunk élni, dolgozni, a szép jelenben, a még szebb jövendőért. Utunkra hint fényt a Menóra lángja, amely bevilágítja otthonunkat és további életünket. Az iskola énekkara ünnepi dallamokat énekelt, vidám diáktréfákat adott elő, és Back Sándorné, az intézet tornatanárának szellemes koreográfiájára táncoltak el a növendékek egy jelenetet. Az est második részében neves fővárosi művészek szórakoztatták a nézőket. A chanukkai előadás után a gimnáziumi bálok immár hagyományossá vált Arató-discó műsorára táncolt éjfélig az ifjúság. A nagy sikerű Chanukka-bál rendezése Schöner Alfrédné, a gimnázium igazgatónője és munkatársai hozzáértő, lelkes munkáját dicséri. A BIH VII. BELSŐ KÖRZETE december 21-én, este rendezte a Goldmark teremben banukkaünnepélyét. A rossz idő ellenére is megtelt teremben, Reich Ferenc, a körzet elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kovács Sándor főkántor gyújtotta meg a Dohány utcai zsinagóga gyönyörűszép, ezüst Menórájában a chanukka gyertyákat, majd a közönség együtt énekelte a moauz cárt. Dr. Salgó László főrabbi méltatta Chanukka jelentőségét, kiemelve, hogy a magyar zsidóság számára ez az ünnep nemcsak a emlékek és hagyományok fenntartását jelenti, de jelenti egyből azt is, hogy bizonysága legyen a intenzív vallási életnek, amely hitközségünkben és a vidéki hitközségekben folyik. A legkiseb kortól az ifjúságig ünnepsége rendezett valamennyi budapest körzet. Az a Menóra, amelyben évről évre a Dohány utcai zsinagógában meggyújtják a hanukka-gyertyákat, jelképe a magya zsidóságnak, mert a felszabaduló után készült, abban a biztos reményben, hogy a romok feletti élet épül és a lelki romok is újjáépülnek és folytatják az ősi örökséget. Az ünnepi beszéd után Kovác Sándor főkántor, Lisznyai Márii zongorakíséretével liturgiát , héber dalokat énekelt. A műsorban neves művészek igen nívó programmal gyönyörködtették a hallgatóságot. Az ünnepség Reicl Ferenc elnök zárószavával ért véget. A HEGEDŰS GYULA UTCA KÖRZET zsinagógájának féleméleti gyülekezeti termét zsúfolást (Folytatás a 2. oldalon) / A Budai Körzet talmudtarásai. (Villányi fotó) Megemlékezés a gettó felszabadulásának 37. évfordulójáról Január 18-án, hétfő reggel 9 órakor, a Wesselényi és Kertész utca sarkán levő iskola falán elhelyezett emléktábla előtt, a gettó felszabadulásának17. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendez a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöksége. Ezt követően a Wesselényi utcai árkádsoron elhelyezett emléktáblát koszorúzzák meg. Az ünnepi megemlékezésre mindenkit szeretettel meghívunk és elvárunk. Él-e még bennünk az Atyák szelleme? írta: Zucker István szegedi rabbi „S szólt József testvéreihez: Én vagyok József. Él-e még atyám? De ők nem válaszoltak neki, mert megrettentek tőle.” Ezt a jelenetet fogják a legközelebbi szombaton felolvasni a Tórából. Thomas Mann, a nagy regényíró tetralógiában dolgozta fel József és testvéreinek bibliai történetét. A nagyszabású műnek csúcspontja ez a jelenet, amikor József megismerteti magát testvéreivel. „Én vagyok József.” S felhangzik az első kérdése is: Háajd Övichoj — „Él-e még az én Atyám?” E kérdésre József nem kap választ, mégis azt mondja: „Sietve menjetek el Apámhoz és hozzátok el Őt magatokkal.” OV! Ezzel az ismert szóval nemcsak a földi édesapát fejezzük ki, hanem mindenki atyját, az Atyák Istenét is értjük alatta. József tágabb értelemben tanúvallomást tett hitéről testvérei előtt afelől is faggatta őket: „Háajd Ovichoj” — Hisztek-e még az én Istenemben? Ugyanilyen értelemben használja ezt a szót MÁLEÁCHI próféta híres szózatában: „Nemde egy Atyánk van mindannyiunknak? Nemde egy Isten teremtett bennünket?” A zsidó próféták elsőként tanították, hogy minden ember testvérként viszonyuljon a másikhoz, hogy megszépítsük egymás életét a földön. (Egy magyar világjáró látta, hogy az Alpok egyik csúcsán, ahová nehéz ugyan feljutni, de ahonnan igen szép kilátás nyílik, egy padot létesítettek a következő felirattal: Lebensverschönerungsgeselltschaft.) Ezt a padot az Életet Megszépítő Társaság állította. Ilyen, az életet megszépíteni akaró feladatot vállalt magára a zsidóság, amikor elsőként hirdette meg az emberiségnek: „Nemde egy Atyánk van mindannyiunknak.” Hogyan fejeződik ki ez a hit a gyakorlati életben, napjaink világában? RÁSZ, a hagyományos magyarázó szerint, József magatartásával és szavaival bizonyította testvéri voltát Jákob fiai előtt. A józsefi kérdést mi is feltehetjük saját magunknak: „Háajd Ovi hhoj?” „Él-e még az én Atyám?” Él-e még bennünk valami az elődök szelleméből? Az „Egy Atyánk van mindannyiunknak” hitéből maradt-e legalább egy szikra a lelkünkben? Az Atyák, az előző nemzedék számára ahár élet volt a zsidóság. Szombat, ünnep, szertartás, rítus. Ez nem elméleti kérdés, hanem gyakorlati: mindenkinek tennie kell valamit! A zsidóság élete nemcsak a templomi áhítatot jelenti, az időnkénti templombajárás is fontos, de nem elegendő. A zsidóság vallási és erkölcsi életszemlélet, amelynek a mindennapok világában kell megvalósulnia. Évszázadunkban a világ megváltozott, de a zsidóság vallási élete nem függ a korok változásától. Érzelmek és tettek egysége teszi az embert jó zsidóvá és ezek az érzelmek és cselekedetek nincsenek ellentétben a mi korunkkal, hanem abban megvalósíthatók, egyéni és közösségi életünket széppé és emelkedetté teszik. Törekedjünk arra, hogy érzésben és magatartásban kövessük Atyáink hitét, hogy Józsefhez hasonlóan megtalálhassuk a közös nyelvet testvéreinkkel. Hogy mi is elmondhassuk „Ajd Ovi Choj” — Él még Atyáink Istene.