Új Élet, 1982 (37. évfolyam, 1-24. szám)

1982-01-01 / 1. szám

Bp. bérmentesítve, Bp. 78. UJ ÉLET Isten vele, őrnagy úr! Barabás Tamás, Benoschofsky Ilona, Rónai Egon, Scheiber Sándor, Simon Gy. Ferenc, Zsadányi Oszkár írása, Frideczky Frigyes és Mezei András verse XXXVII. évfolyam, 1. szám 1982. január 1. A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA EGYES SZÁM­ÁRA: 5.— Fr Az Országgyűlés téli ülésszakán jelentette ki, többek mellett, Kál­lai Gyula: „A Hazafias Népfront nemzetközi munkáját azzal a meg­győződéssel végzi, hogy a társa­dalmi erők mozgósításával Ma­gyarország általános és külpoliti­kai céljait segíti megvalósítani.’’. A Hazafias Népfront elnöke — aki szerényen, de öntudatosan vall a fasizmus éveiben való, an­tifasiszta szellemű harcáról is, Életem törvénye című, nemrégi­ben megjelent memoár-kötetében — hozzátette ehhez, hogy a ma­gyar nép, a mai magyar társada­lom legfőbb hazai és nemzetközi érdeke: a béke. A „kiéleződött, sú­lyos és veszélyes” nemzetközi helyzetben különös erővel küzde­nek a sokmillió magyart összefogó tömegszervezetek, s az azokat át­fogó Hazafias Népfront szervei, hogy kifejezzék aktív békeaka­ratukat. A béke vágyát és a béke erejét szolgáló nemzeti egység szempontjából — Kállai Gyulát idézzük — „nagy jelentőséget tu­lajdonítunk az állam és az egy­házak viszonyának. Ami ezen a téren hazánkban kialakult, törté­nelmi jelentőségű.’’ Tudjuk, hogy ez a mostani — társadalmi haladást, szocializmust igenlő — nemzeti egység nem gon­dok nélkül, s nem is rövid idő alatt született meg. És mert azt is tudjuk, hogy erre a nemzeti egységre a mostani, nehéz időkben különösen nagy szükség van, hát nap mint nap újra meg kell küz­deni érte! Ez a törekvés kitűnt nemcsak Kállai Gyula idézett fel­szólalásából, hanem az országgyű­lési ülésszak más beszédeiből, s egész tartamából és tartalmából is. Mert, igenis, meg kell küzdeni holnapunkért, belső és külső bé­kénkért,­­ azért, hogy a különböző felfogásokat, világnézeteket és, tegyük hozzá, érdek­árnyalatokat is képviselő nemzeti egység ne csupán megmaradjon, de tovább is gazdagodjék. Húsz éve történ­t Adolf Eichmann nevéhez nem kell fűzni jelzőt: jelenti, jelképe­zi e név mindazt a „vadságot, em­bertelenséget, újra felbukkant kö­zépkoriságot”, amivel Ilja Ehren­­burg annak idején magát a német nácizmust jellemezte. Nekünk, magyar zsidóknak különösen „so­kat” — magát a poklot — jelenti e név, hiszen Eichmann-nak sze­mély szerint is különösen sok kö­ze volt ahhoz,, hogy több mint fél­millió magyar zsidó — Magyaror­szág német megszállása, 1944. már­cius 19-e utáni időkben — elpusz­tult. De nem is kell zsidónak — és nem is kell magyarnak — lenni ahhoz, hogy Adolf Eichmann kül­sőleg oly jelentéktelen figurájában felismerjük a „modern középkori­ság” oly jellemző típusát, a tömeg­­pusztítás, a halál bürokratáját, aki szenvtelenül, parancsok és papí­rok segítségével küldi sírba a cse­csemőket és öregeket, s akit még a fanatizmus sem ment. Mert a fa­natizmus is csak eszköz, parancso­kat teljesítő — és parancsokat osztó — „feladat” számára. Eich­mann az íróasztal szuper — Néró­ja, pontosabban egy mini — Né­rója — a tömeggyilkosság hivatal­noka — volt. Húsz évvel ezelőtt kezdődött az a per Izraelben, amely Eich­mann kivégzésével végződött. Úgy gondoljuk a holnapi — és holnap­utáni — nemzedékeknek sem sza­bad elfeledniük Adolf Eichmann nevét és perét. Chanukka-ünnepségek országszerte A BUDAI KÖRZET Frankel Leó utcai kultúrtermében a zord időjárás, a metsző hideg szél el­lenére nagyon sok gyermek, tal­­mudtóra tanulók és vendégeik jöttek össze, megtöltve a gyönyö­rű­ termet. A körzet főrabbija és ta­lmudtóra tanítója, Schöner Alfréd gyújtotta meg a Menóra gyertyát. A Menóra mögött két ezüst gyertyatartó állt, amelyek­nek talpazatába két testvér nevét vésték be, akik Auschwitz gáz­kamráiban szenvedtek mártírha­lált. És íme évtizedek múlva is emlékeznek az élő gyermekek vértanú testvéreikre. Mintha a fellobbanó lángocskákban az ő lelkük is ragyogott volna. A főrabbi a gyermekek elé állva, kezének egyetlen mozdula­tára, felcsendült a kicsinyek ajy­káról az ősrégi melódia, moauz cur jesuoszi. Felejthetetlen, szívet dobogtató, lelket üdítő élmény volt. A vallási rész befejezése után fővárosi művészek szórakoztatták a gyermek és felnőtt közönséget. Az ünnepélyen megjelent dr. Seifert Gézáné, a BIH főtitkára és dr. Singer Ödön főrabbi-tan­felügyelő, akik a gyermekeknek egy-egy tábla csokoládéval ked­veskedtek. Az est befejezésekor akaratlanul is a Zsoltáros igéi suhantak át a lelkeken: mipi au­­lálim vöjamikim jiszádto auz ... kisdedek és gyermekek ajkán erősödik az isteni ige, az ősi ta­nítás ... AZ ANNA FRANK GIMNÁ­ZIUM december 20-án, vasárnap este rendezte meg hagyományos Chanukka-bálját a Goldmark te­remben, amelyet zsúfolásig meg­töltött az ünnepi áhítattal átita­tott ifjúság. Megjelent az ünnep­ségen a MI­OK elnöksége képvi­seletében Bakos Lajos elnökhe­lyettes, dr. Seifert Gézáné főtit­kár. Az ünnepi gyertyát Fröhlich Róbert tanuló gyújtotta meg és a termet betöltő közönség az iskola énekkarával közösen énekelte el monut curt. Az ünnepi beszéd — melyet erre az alkalomra az iskola hit­tantanára, Hochberger László fő­rabbi írt és Mezei Yvette tanuló mély átéléssel mondott el — kü­­lönösen magával ragadta a hall­gatóságot. E beszédből idézzük az alábbi sorokat, amelyek sommáz­zák a mai magyar zsidó ifjúság, a gimnázium tanulóinak célkitű­zéseit. — ... Harmadik áldás a Sc­­hechejónu ... amiért a mi nem­zedékünk megélhette ezt a na­pot. Láncszem vagyunk mi, a zsidó gimnázium növendékei a történelem folyamatosságában. A múlthoz kapcsolódunk, a jelent szolgáljuk és a jövőt készítjük elő, tanulásban, munkában, zsidó életünk vitelében. Iskolánk ha­gyományaihoz, múltunk tanításai­hoz híven akarunk élni, dolgozni, a szép jelenben, a még szebb jö­vendőért. Utunkra hint fényt a Menóra lángja, amely bevilágít­ja otthonunkat és további életün­ket. Az iskola énekkara ünnepi dallamokat énekelt, vidám diák­tréfákat adott elő, és Back Sán­­dorné, az intézet tornatanárának szellemes koreográfiájára táncol­tak el a növendékek egy jelene­tet. Az est második részében ne­ves fővárosi művészek szórakoz­tatták a nézőket. A chanukkai előadás után a gimnáziumi bálok immár hagyo­mányossá vált Arató-discó műso­rára táncolt éjfélig az ifjúság. A nagy sikerű Chanukka-bál rende­zése Schöner Alfrédné, a gimná­zium igazgatónője és munkatár­sai hozzáértő, lelkes munkáját di­cséri. A BIH VII. BELSŐ­ KÖRZETE december 21-én, este rendezte a Goldmark teremben b­anukka­­ünnepélyét. A rossz idő ellenére is megtelt teremben, Reich Fe­renc, a körzet elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kovács Sándor főkántor gyújtotta meg a Dohány utcai zsinagóga gyönyörűszép, ezüst Menórájában a chanukka gyertyákat, majd a közönség együtt énekelte a moauz cárt. Dr. Salgó László főrabbi méltatta Chanukka jelentőségét, kiemel­ve, hogy a magyar zsidóság szá­mára ez az ünnep nemcsak a emlékek és hagyományok fenn­tartását jelenti, de jelenti egyből azt is, hogy bizonysága legyen a intenzív vallási életnek, amely hitközségünkben és a vidéki hit­községekben folyik. A legkiseb kortól az ifjúságig ünnepsége rendezett valamennyi budapest körzet. Az a Menóra, amelyben évről évre a Dohány utcai zsina­gógában meggyújtják a h­anuk­ka-gyertyákat, jelképe a magya zsidóságnak, mert a felszabaduló után készült, abban a biztos re­ményben, hogy a romok felett­i élet épül és a lelki romok is újjá­épülnek és folytatják az ősi örök­séget. Az ünnepi beszéd után Kovác Sándor főkántor, Lisznyai Márii zongorakíséretével liturgiát , héber dalokat énekelt. A műsor­ban neves művészek igen nívó programmal gyönyörködtették a hallgatóságot. Az ünnepség Reicl Ferenc elnök zárószavával ért vé­get. A HEGEDŰS GYULA UTCA KÖRZET zsinagógájának félemé­leti gyülekezeti termét zsúfolást (Folytatás a 2. oldalon) /­ A Budai Körzet talmudtarásai. (Villányi fotó) Megemlékezés a gettó felszabadulásának 37. évfordulójáról Január 18-án, hétfő reggel 9 órakor, a Wesselényi és Kertész utca sarkán levő iskola falán elhelyezett emléktábla előtt, a gettó felsza­badulásának­­17. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget ren­dez a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöksége. Ezt követően a Wesselényi utcai árkádsoron el­helyezett emléktáblát koszorúzzák meg. Az ünnepi megemlékezésre mindenkit szeretettel meghívunk és el­várunk. Él-e még bennünk az Atyák szelleme? írta: Zucker István szegedi rabbi „S szólt József testvéreihez: Én vagyok József. Él-e még atyám? De ők nem válaszoltak neki, mert megrettentek tőle.” Ezt a jelenetet fogják a legkö­zelebbi szombaton felolvasni a Tórából. Thomas Mann, a nagy regényíró tetralógiában dolgozta fel József és testvéreinek bibliai történetét. A nagyszabású műnek csúcspontja ez a jelenet, amikor József megismerteti magát test­véreivel. „Én vagyok József.” S felhangzik az első kérdése is: Háajd Övi­choj — „Él-e még az én Atyám?” E kérdésre József nem kap választ, mégis azt mond­ja: „Sietve menjetek el Apámhoz és hozzátok el Őt magatokkal.” OV! Ezzel az ismert szóval nemcsak a földi édesapát fejez­zük ki, hanem mindenki atyját, az Atyák Istenét is értjük alatta. József tágabb értelemben tanú­­vallomást tett hitéről testvérei előtt afelől i­s faggatta őket: „Háajd Ovi­choj” — Hisztek-e még az én Istenemben? Ugyan­ilyen értelemben használja ezt a szót MÁLEÁCHI próféta híres szózatában: „Nemde egy Atyánk van mindannyiunknak? Nemde egy Isten teremtett bennünket?” A zsidó próféták elsőként taní­tották, hogy minden ember test­vérként viszonyuljon a másikhoz, hogy megszépítsük egymás életét a földön. (Egy magyar világjáró látta, hogy az Alpok egyik csú­csán, ahová nehéz ugyan feljutni, de ahonnan igen szép kilátás nyílik, egy padot létesítettek a következő felirattal: Lebens­­verschönerungsgeselltschaft.) Ezt a padot az Életet Megszépítő Tár­saság állította. Ilyen, az életet megszépíteni akaró feladatot vál­lalt magára a zsidóság, amikor elsőként hirdette meg az emberi­ségnek:­ „Nemde egy Atyánk van mindannyiunknak.” Hogyan feje­ződik ki ez a hit a gyakorlati életben, napjaink világában? RÁSZ, a hagyományos magyarázó szerint, József magatartásával és szavaival bizonyította testvéri voltát Jákob fiai előtt. A józsefi kérdést mi is felte­hetjük saját magunknak: „Háajd Ovi hhoj?” „Él-e még az én Atyám?” Él-e még bennünk va­lami az elődök szelleméből? Az „Egy Atyánk van mindannyi­unknak” hitéből maradt-e leg­alább egy szikra a lelkünkben? Az Atyák, az előző nemzedék számára ahár élet volt a zsidó­ság. Szombat, ünnep, szertartás, rítus. Ez nem elméleti kérdés, hanem gyakorlati: mindenkinek tennie kell valamit! A zsidóság élete nemcsak a templomi áhíta­tot jelenti, az időnkénti temp­­lombajárás is fontos, de nem ele­gendő. A zsidóság vallási és er­kölcsi életszemlélet, amelynek a mindennapok világában kell megvalósulnia. Évszázadunkban a világ megváltozott, de a zsidó­ság vallási élete nem függ a ko­rok változásától. Érzelmek és tettek egysége teszi az embert jó zsidóvá és ezek az­­ érzelmek és cselekedetek nincsenek ellentét­ben a mi korunkkal, hanem ab­ban megvalósíthatók, egyéni és közösségi életünket széppé és emelkedetté teszik. Törekedjünk arra, hogy érzésben és magatar­tásban kövessük Atyáink hitét, hogy Józsefhez hasonlóan meg­találhassuk a közös nyelvet test­véreinkkel. Hogy mi is elmond­hassuk „Ajd Ovi Choj” — Él még Atyáink Istene.

Next