Új Élet, 1984 (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Bp. Bérmentesítve, Bp. 72. XXXIX. évfolyam 1. szám 1984. január 1. Antalfi Mária, Barabás Tamás, Domán István, Kertai Klára, Rácz György, Zsadányi Oszkár írása Kárász Izabella és Langer Margit verse EGYES SZÁMÁRA: 5,— Ft A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA 35 éves a KGST... ״ Nem volna helyes, ha a szocialista országok kedvezőtlenebbé váló gazdasági helyzetét leegyszerűsítve, csupán a hetvenes évek világpiaci árváltozásainak ,begyűrűző hatásával magyaráznánk. Ez súlyos következményekkel járt ugyan, de bizonyos strukturális aránytalanságok, egyensúlyzavarok a termelésben és a fogyasztásban is már ezt megelőzően kirajzolódtak. Ezek részben a korábbi elzárkózásnak, s az akkori gazdaságpolitikának a következményei, részben viszont összefüggtek például a nyugati, ,fogyasztói’ társadalom, bizonyos kedvezőtlen, demonstrációs hatásával is, amely a kelet-nyugati gazdasági és más kapcsolatoknak a válságot megelőző években bekövetkezett normalizálódásából, a világgazdaságba való visszakapcsolódás tényéből következett.” Bár ezúttal „szakszöveg”-et idéztünk, amely különben az MSZMP központi lapja, december 20-i számában jelent meg, igazán nem azért tettük, mintha kedves olvasóinkat képzett közgazdászoknak vélnénk. Szentes Tamásnak, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem neves tanárának nyilatkozata azonban nemcsak a professzor tudományos felkészültségét jelzi, hanem azt az önkritikus és őszinte szellemet, amely feltétlenül jellemzi a mai magyar közéletet. Másrészt itt olyasmiről van szó, ami mindannyiunk kenyerét, életét érinti. A naptári év végén, ami mind az ország, mind az egyes családok háztartásában úgyis a számvetés ideje és most, amikor 35-ik évfordulója van annak, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakult, különben is alkalom arra, hogy mi is szóljunk legalább egy szót a gazdasági problémákról. A kortársak emlékezhetnek rá, hogy a KGST egy bontakozni kezdő ״ hidegháború”-nak és a ״ világpiac” szétszakadásának árnyékában alakult meg. A világgazdaság problémáit akkor első־ sorban a háborús fenyegetés, fenyegetettség határozta meg, de — ahogy a Szentes Tamás nyilatkozatából vett idézet is utal rá — kialakultak és meggyökeresedtek bizonyos aránytalanságok, bénító elzárkózások a szocializmus építésébe fogott országok gazdasági tömbjén belül is. A szocialista tábor tágulásával hol javult a helyzet, hol újabb nehézségek és hibák vetődtek fel. Külön baj volt az is, hogy a nagy eredmények mellett hallgattak, hallgattunk a nehézségekről — még akkor is, ha azok csak nyílt szóval lehettek volna orvosolhatók, és hallgattunk a belső aránytalanságokról, konfliktusokról is. A hatvanas években viszont mindaz, amit a KGST négy betűje jelez, nemcsak nagy fejlődésnek indult — nem utolsósorban éppen hazánkban — az enyhülés zászlaja alatt, hanem mód nyílott a korábbi elzárkózások, a részben elkerülhető zavarok tisztázására, felszámolására is. Ekkor robbant ki aztán — a hetvenes, évek elején — az ún. „olajválság”, ami az egyik, ha nem is egyetlen oka az immár esztendők óta tartó, s bennünket is közelről érintő-sújtó világgazdasági válságnak. Tehát ez egy olyan időszakban támadt — és támadott —, amikor világpolitikai vonatkozásban az enyhülés, szűkebb, gazdasági értelemben pedig a világpiachoz való felzárkózás (újracsatlakozás) óhaja jellemezte a szocialista tábort is. Ám történelmi tény, hogy a KGST annak idején mindennel (Folytatása a 2. oldalon.) Az egykor országosan ünnepelt költő, akinek 140. születési évfordulójára egyedül Mezőcsát nagyközség emlékezett meg méltó módon, több mint 60 évtizeddel ezelőtt, december 31-én, az 1921-es év utolsó napján hunyta le szemét. Valamikor országszerte szavalták Kiss József verseit, finom rímeit visszhangozták felolvasó termek és iskolai osztályok falai a Kárpátoktól az Adriáig. Költői pályájának csúcsán sem szégyelli, hogy ortodox zsidó családból származik és anyai nagyapja kántor volt: ״ Kaftános ősöm, nem röstellek én, s Ki a páncélt sem mód felett imádom. / A dalt telőled örököltem én, / S az mégis legszebb ezen a világon, / Idővel nem dacol, csak költemény; / Legalább én, a rongyos bárd úgy látom: / A rozsda dőzsöl a nagy lakomán — / Te élsz tovább kaftános nagyapám?’■ Amikor nemesi családfákat kutattak sokan, a költő büszkén hangoztatja, hogy Reb Mayer Litvák, a nagyapa, honnan jött: ״ Se dón, se von, se pán, se sir — csak reb, / Művelt füleknek tiszta gaudium. / Lehetne hősnek tán érdekesebb, / De meghatóbb nem bízvást mondhatom. / Pogrom elöl oldott a kereket / S bújdosva jött át vad országokon: / Aprópénzét is, futván, odahagyta, / Zsebében nem maradt egy árva batka.” (Legendák a nagyapámról) A költő nehéz küzdelmet vívott az elismertetésért. A magyar falu asszimiláns zsidó világát hozta magával útravalóul, de végül a modern nagyváros gondjánakbajának, örömének-vígságának kifejezője lesz. Elsőként ír dicshimnuszt egy varrógépről versében, amely egy szegény lánynak reményt és esélyt ad az érvényesülésre, félárva testvérei eltartására: /S jött egy kis ügyes szerkezet, / Amelyben lélek lüktetett, / Amelyre nagyanyáink még / Elszörnyülködtek volna tán, / Hogy boszorkányság... nem egyéb: / Jött egy parányi varrógép!" (Mese a varrógépről) Kiss József saját sorsával érezte egynek az elnyomottak, kisemmizettek ügyét. Temesvári tartózkodása alatt, az ottani zsidó hitközség jegyzőjeként működött, Dózsa György emlékét idézi, akit a környéken öltek meg ... / ״ Ki koporsót és sírt nem látott... / Itt Dózsa Györgynek trónja állott / Sistergő, izzó, gyilkos fénybe’... / Itt nyomtak koronát fejébe ... / Túlnan az országút szegélyén, / A nyesett akácfasor végén, / Ott szoktam korhadt kis fapadon / Elmerengni nyári alkonyon; / Vöröses izzó lánggomolyba',ןי Miként ha parázs láva folyna, / És a káprázat közepében / Ott ül Dózsa királyi széken / Parázsból, gúnyból koronája / Kivillan a nagy éjszakába, / Hogy belepirul még az ég is, / Mely látta, nézte, tűrte mégis! /. De jönnekmúlnak évszázadok / És — reszkessetek — feltámadok! / Szellemem a földet bejárta, / S rám ismertek: — ez Dózsa árnya!” — ׳ Míg emberjog tiporva senyved S hazugság marad a legszentebb / Míg könny és vér patakokba folynak / És átka lesz csak a nyomornak . / Míg egy szív lesz, amely fellázad, Hogy a születés megalázhat, Megalázhat, pokolra vethet:■ Dózsa lelke meg nem pihenhet.” (Dózsa György) A tiszaeszlári vérvád idején, amikor a gyűlölet szennyes hullámai öntötték el az országot, gyönyörű szavakkal tesz hitet hazaszeretete és embersége mellett: ״... Zord századokból éji rém / Jár szerte a föld kerekén, / Szemében máglyafény lobog, / Lehet, ide is bekopog... / Meg-megújul a régi vad: / Azt mondják, vért iszik apád, / S ha felnősz, akkor ott, ahol: / Majd te is, te is vért iszol! // Mi nem szeretjük e hazát, / Reánk olvassák könnyedén; / Madár fészkét, odvát a vad ! Szeretheti — nem te, nem én! / A gályarabnak bélyege, / Mit hóhér homlokára süt, / Nem oly gyalázó, mint e vád, / Mely ólálkodik mindenütt... //׳ Ha védekezel — ingerelsz, / Ha szótlan tűröd — gyávaság: / Feljajdulsz, érzékenykedel / S a néma jaj is vall reád! / Egy törvényre dobog a szív, / Kering a vér, eszmél az agy, / Kivétel nincs — csak egy, csak egy, / És e kivétel, az te vagy!...” (Az ár ellen) A Hét című folyóiratot 1889 végén indítja meg és szerkeszti. Közel két évtizedig egységbe fogja a hazai irodalmi életet. „Munkatársai szabadon követték a maguk ellentétes vonzalmát” — írja róla Komlós Aladár irodalomtörténész tanulmányában. ״ Bizonyos, hogy a Hét új korszakot jelent a magyar irodalom történetében . . . Megérdemelte, hogy Kollányi Boldizsár (A Holnap szerkesztője) meghajtotta előtte zászlaját: ״ Volt ennek a meddő, zavaros. (Folytatása a 2. oldalon.) Aki ״ Tüzek”-et gyújtott... ״ Hoztam magammal egy egész világot, Álomerdőket, akácillatot, Az én istenem mindennel megáldott. Amit csak jókedvében adhatott.” (Intermezzo) (Villányi Atoló) Megemlékezés a gettó felszabadulásának 39. évfordulójáról Január 18-án, szerda reggel 9 órakor a Wesselényi és Kertész utca sarkán levő iskola falán elhelyezett emléktábla előtt, a gettó felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendez a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöksége. Ezt követően a Wesselényi utcai árkádsoron elhelyezett emléktáblát koszorúzzák meg. Az ünnepi megemlékezésre mindenkit szerettei meghívunk és elvárunk. Sárádi esz ám! Irta: Kardos Péter főrabbi Mint költeményekben a visszavisszatérő refrén, úgy ismétlődik az elkövetkezendő hetek szikrájában a meg-megújuló kérés, parancs, felszólítás: engedd el népemet! Ezekkel a szavakkal járul Mózes a fáraó elé annak érdekében, hogy véget érjen az évszázadok óta tartó rabszolgaság, elnyomás, a kegyetlen robotmunka, amelylyel vájmorern esz hajéhem — megkeserítették életüket... Ne merüljünk el most a részletekbe, arról elmélkedvén, vajon mit jelent az ő népének lenni. Hiszen végigtekintve a történelmi múlt évszázadain, keserű tapasztalatból tudjuk, hogy a kiválasztottság soha nem jelentett kiváltságot, kivételezettséget, valamiféle megkülönböztetettséget, jólétben megújuló bánásmódot. De ugyancsak tapasztalatból tudjuk, hogy egyet feltétlenül jelentett. A fennmaradást. Mert ahány megpróbáltatás, ahány kataklizma, ha keveseknek is, ha töredékeknek is — de annyi megmenekülés... Néhány nap múlva idézzük a Szentírás parancsát: őrizzétek meg ezt a napot nemzedékeiteken át, örök törvényül! így szól a parancs, amely őseink egyik legnagyobb történelmi eseményére utal: az egyiptomi rabszolgaság végére, a megszabadulásra, a szabadság kezdetére. Napjaink Tóra-olvasmánya ezekre a nagyszerű időkre emlékeztet. Bölcseink szerint négy érdem fejében váltak őseink méltókká a szabadulásra. Közülük kettő, mert féltő gonddal őrizték meg családi életük szent tisztaságát és mert sajátos szokásaikat nem változtatták meg. Ez óvta, védte meg Izrael gyermekeit a legnyomasztóbb viszonyok és körülmények között a rabszolgává való lealacsonyodástól és a méltatlanságba való lesüllyedéstől. Ezért volt ő a kiszabaduláskor ,Divausz Hásem” — Isten serege. És ezek után már érthető, hogyan énekelhették fáraó rabszolgái a kiszabadulás után a Vörös tenger partján a világ legrégibb szabadságdalát. Csak azok, akik a rabszolgaságban is szabadok tudtak maradni, csak azoknak tiszta lelkéből szállhatott oly fölséges dal Istenhez, mint a „Sirász Három”, csak Divausz Hásem, csak az Örökkévaló hadseregei, akiknek testén a vértanúság gyógyuló sebei, ajkukon a megdicsőült mártírmosolyt csak ezek énekelhették. ״ Ki olyan mint Te a hatalmasok között, Örökkévaló Ki olyan, mint Te, dicső a szentségben — félelmetes dicsőségű csodatevő. Amikor ezeket a szavakat olvassuk a Tórából, mindannyian felállunk a helyünkről és eleget teszünk a Tóra parancsának: úgy tekintjük magunkat, mintha mi is ott lettünk volna akkor, a Vörös tenger partján. Mind a mai napig őrizzük a parancsolatot és emlékezetünkben él a rabszolgaságból való megszabadulás napja, így volt ez elődeinknél, így nálunk, s reméljük, utódainknál is.