Új Élet, 1986 (41. évfolyam, 1-24. szám)

1986-01-01 / 1. szám

A áll. Bp. Bérmentesítve, Bp. 72. XLI. évfolyam, 1. szám 1936. január 1. — 5746. Tévész 20. EGYES SZÁM ÁRA: 6.— FI A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA ״ Előttem csak az a cél lebeg, hogy hazámat és ezen belül a felekezet érdekeit szolgáljam” ״ A fele­kezetnek helyre kell ál­lítania minden vonatkozásban a reputációját” A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének választói Teljes Ülése Nagy fontosságú esemény szín­­helye volt — egy héten belül másodszor — a hitközség Síp utcai székházának második eme­­leti díszterme, amely ezúttal is zsúfolásig megtelt. Itt tartotta választói teljes ülését a Ma­­gyar Izraeliták Országos Kép­­viselete. Az ülést Bárdi Dezső a MIOK alelnöke nyitotta meg. Köszöntötte az Országos Képvi­­selet megjelent tagjait, s meg­­állapította, hogy az ülés hatá­­rozatképes. Megnyitó beszédét a következőképpen folytatta: ״ Engedjék meg, hogy minde­­nekelőtt mély tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntsem a magam, s az Országos Képviselet minden tagja nevében Miklós Imre államtitkár urat, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét és a kíséretében megjelent Lóránt Vilmos tanácsos urat. Rendkívül nagy megtisztelte­­tés felekezetünknek államtitkár úr szíves megjelenése választói Teljes Ülésünkön, amely annak ünnepi hangulatát, s fényét ma­­gasra emeli. Mélyen tisztelt Teljes Ülés! Bejelentem a tisztelt Teljes Ülésnek, hogy — a Magyar Iz­­raeliták Országos Képviselete el­­nökségének javaslatára — az il­­letékes állami szervek hozzájá­­rultak­ ahhoz, hogy dr. Losonci András tanár urat, a MIOK Szeretetkórháza és Betegotthona igazgató-főorvosát a Magyar Iz­­raeliták Országos Képviselete elnökévé megválasszák. Tisztelt Teljes Ülés! önök mindannyian ismerik dr. Losonci András tanár urat, a MIOK Szeretetkórháza és Beteg­­otthona igazgató-főorvosát, aki eddigi működésével, a kórház igazgatásában kifejtett rendkí­­vül eredményes vezetői és orvosi tevékenységével hivatástudatá­­val, a betegellátás színvonalának jelentős emelésével már igen­­csak­ kiérdemelte a felekezet egészének bizalmát, szeretetét és megbecsülését. Dr. Losonci And­­rás úr férfi kora teljében van, kiváló aktivitása, tehetsége, szé­­les látóköre, műveltsége, intelli­­genciája, a közösség tagjaival kialakított közvetlen viszonya, mind-mind predesztinálták őt ar­­ra, hogy a felekezeti főhatóság vezetője legyen. Úgy hiszem, az egész magyar zsidóság véleményét fejezem ki akkor, amikor igaz örömmel üd­­vözöljük annak lehetőségét, hogy dr. Losonci Andrást el­­nökké választhatjuk meg. Mind­­annyian tudjuk, hogy megvá­­lasztásának az a bizalom és megbecsülés az alapja, amely­­lyel személyét illetően viselte­­tünk. Biztosak vagyunk benne, hogy zsidó érzéseivel, szocialista hazánkhoz való hűségével, egyé­­ni becsületességével és tisztes­­ségével, ügyszeretetével úgy fog­­ja betölteni az elnöki tisztét, mint ahogy azt nagy elődei is tették. Javaslom tehát az Intézőbi­­zottság nevében a tisztelt Teljes Ülésnek, hogy dr. Losonci And­­rás tanár urat, a Magyar Izrae­­liták Országos Képviselete Szere­­tetkórháza­ és Betegotthona igaz­­gató-főorvosát — akit a Buda­­pesti Izraelita Hitközség válasz­­tói közgyűlése 1985. december 9-én a Budapesti Izraelita Hit­­község elnökévé már megválasz­­tott — a Magyar Izraeliták Or­­szágos Képviselete elnökévé — a ciklus tartamára — válassza meg.” Ezután szavazásra került sor, amelynek eredményeként Bárdi Dezső megállapította és határo­­zatilag kimondta, hogy az Orszá­­gos Képviselet dr. Losonci And­­rást, a MIOK Szeretetkórháza és Betegotthona igazgató-főorvosát egyhangúan — a ciklus tartamá­­ra — a Magyar Izraeliták Orszá­­gos Képviseletének­ elnökévé megválasztotta. Az alelnök javaslatára há­­romtagú bizottság — dr. Schweitzer József főrabbi, Ro­­senberg Gyula és dr. Török László képviseleti tagok — kérte fel dr. Losonci Andrást, a MIOK új elnökét a teremben való meg­­jelenésre. Az elnök — az ülés résztvevőinek nagy tapsától ki­­sérve — jött be a díszterembe és elfoglalta helyét az elnökségi emelvényen. Bárdi Dezső a következő sza­­vakkal fordult az elnökhöz: Igen tisztelt Elnök Úr! Mint az Országos Képviselet jelen választói Teljes Ülésének ideiglenesen megbízott elnöke őszinte örömmel, igaz baráti és testvéri érzésekkel eltelve te­­szek eleget — a részemre olyan megtisztelő és kedves — megbi­­zatásnak, hogy közöljem: a MIOK Teljes Ülése önt most egyhangúan az Országos Képvi­­selet elnökévé választotta. Igen tisztelt Elnök Úr! Amikor az ön személyében az Országos Képviselet Teljes Ülé­­se nagy tapasztalatú, s hosszú gyakorlattal rendelkező, maga­­san kvalifikált orvos-tanárt emelt a felekezet legfőbb veze­­tői tisztségére, óhatatlanul eszünkbe jutnak az Ön nagyne­­vű elődei, élükön dr. Hirschler Ignáczcal, a magyar szemészet egyik megalapítójával és úttörő­­jével, akinek felfedezéseit ma is számon tartja az orvostudomány. Dr. Hirschler Ignácz az Orvos­­egyesület elnöke e tisztének be­­töltése mellett igen élénken vett részt a magyar zsidó közéletben. Az 1868—1869-es Országos Zsidó Kongresszus, majd a Pesti Iz­­raelita Hitközség elnökévé is megválasztották, ő alapította a Magyar Izraelita Kgrletet, s az Izraelita Ösztöndíj Egyletet is. Mint jó magyar, s vallásos zsidó, a honi izraeliták magya­­rosodása, kulturális haladása és emancipációja terén fáradhatat­­lan munkát végzett és szerzett igen-igen nagy érdemeket. Dr. Hirschler Ignácz és társai a Biblia előírásai szerint csele­­kedtek, amikor segíteni igyekez­­tek az embereken, s ma — a modern tudomány korában —, amikor az emberi szervezet tit­­kait, az élet eredendő jelensé­­geit sem ismerjük még teljesen, akkor a gyógyítás fogalmához — a mi meggyőződésünk szerint — nemcsak a tudomány tarto­­zik hozzá, hanem a hit, a cse­­lekvéshez való­ ihlet, s a benne rejlő művészet is. Igen tisztelt Elnök Úr! Ön elmúlt időbeli működésé­­vel kiérdemelte az egész magyar zsidóság hálás köszönetét, elis­­merését, nagyrabecsülését és én most — ez ünnepi órában —, amikor mindezt tolmácsolom Önnek, biztosíthatom arról, hogy a felekezet közösségi szelleme és ennek megfelelő érzésvilága, a kongresszusi és ortodox hívők összetartozása, s összefogása, garancia önnek arra, hogy fe­­lekezeti közéleti működése ide­­jén majd­ maradéktalanul össze tudja egyeztetni igaz zsidó ér­­zéseit, hitét, a vallási tradíciók­­hoz való ragaszkodását hazánk, a Magyar Népköztársaság szo­­cializmust építő társadalmával, s dolgozó népünk szolgálatával. Igen tisztelt Elnök Úr! Amikor kifejezést adok an­­nak a bizalomnak­­ és szere­­tetnek, amelyet a felekezet egé­­sze — annak tagjai — önnel kapcsolatban éreznek, határo­­zottan állíthatom, hogy összes közösségünk, s azok legfőbb fó­­ruma,­ az Országos Képviselet egységesen áll ön mögött, s minden erejével segíti majd El­­nök urat nehéz és felelősségtel­­jes munkájában. Engedje meg, hogy további te­­vékenységéhez nagyon nagy si­­kereket, örömet, boldogságot, hosszú életet kívánjak, adjon önnek a Mindenható olyan erőt, s­ egészséget, hogy jövőbeni el­­képzeléseit maradéktalanul va­­lóra tudja váltani hazánk és fe­­lekezetünk javára, mindany­­nyiunk érdekében, s üdvére. Igen tisztelt Elnök Úr! Engedje meg,­­hogy mint a Magyar Izraeliták Országos Kép­­viselete megválasztott elnöké­­nek az elnöki széket átadjam, ismételten szívből gratuláljak, s kérjem önre az örökkévaló áldását. Ezt követően dr. Losonci András mondotta el az alábbi székfog­­laló beszédet. Tisztelt Alelnök Úr! Hálásan köszönöm az Országos Képviseletnek az ön szavaiban megnyilvánuló bizalmát. Megtisztel személyemben, or­­vosi hivatásom és működésem értékelésében, ígérem, igyekszem majd úgy helytállni, mint ahogy azt eddig a Szeretetkórház és Betegotthon főorvosaként is tet­­tem. Tisztelt Országos Képviselet! A Hazafias Népfront kongresz­­szusáról jövök azzal az üzenet­­tel, hogy ebben a nehéz gazda­­sági és világpolitikai légkörben, amelyben élünk, továbbra is számítanak ránk, a magyar zsi­­dóság hasznos és aktív részvé­­telére a magyar társadalom éle­­tében, mint minden más vallás­­felekezetre. Nagyrabecsüléssel szeretném üdvözölni Miklós Imre államtit-­­kár urat, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, és a kíséreté­­ben jelen levő Lóránt Vilmos egyházügyi tanácsos urat, akik megjelenésükkel tanújelét adják felekezetünk megbecsülésének. Üdvözlöm a Központi Szociá­­lis Bizottság elnökét, a Joint képviselőjét, dr. Borsa Mihály elnök urat. Továbbá a Magyar­ Izraeliták Országos Képviselete elnökségét és Intézőbizottságát; köszöntöm a főtisztelendő Rab­­bikar megjelent tagjait és az Országos Rabbitanács elnökhe­­lyettesét, dr. Schöner Alfréd fő­­rabbi urat, valamint a Község­­kerületek megjelent küldötteit. Ugyanakkor szeretném kifejezni hálámat a Választói Közgyűlés előkészítésében és lebonyolításá­­ban kifejtett tevékenységért mindazoknak, akiket illet. Végül, de nem utolsósorban szeretettel üdvözlöm valamennyi kedves vendégünket. Amikor megköszönöm az Or­­szágos Képviselet küldötteinek és a Magyar Népköztársaság El­­nöki Tanácsának a bizalmát, hogy engem e magas tisztségre méltattak, engedjék meg, hogy Jónás szavaival­­szólhassak, és ne fáradjak bele, míg az égi és ninivei ha­­talmak engedik, hogy beszéljek és meg ne haljak”. Új ember vagyok a felekezeti közéletben, ami nemcsak az ez­­irányú tapasztalat hiányával, de a tisztánlátás előnyével is jár. Hiszek az emberi tisztességben és az erkölcsi elkötelezettségben. Előttem csak az a cél lebeg, hogy hazámat és ezen belül a felekezet érdekeit szolgáljam. Félelem és elhivatottság küzd bennem. Talán nemcsak a földi hatalmak, de a sors vezérelt­e helyre, hogy meghirdessem jó zsidóként és egyenjogú magyar állampolgárként a maradék ma­­gyar zsidóság utolsó reménysé­­­­gét: a jelenlegi súlyos morális és anyagi helyzetből kivezető utat. (Folytatás a 2. oldalon) Az új elnök székfoglaló beszédét mondja

Next