Új Élet, 1989 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1989-01-01 / 1. szám

Bp. Bérmentesítve, Bp. Z1 Chanukka ünnepségek Zsidókérdés - magyar kérdés A Tolnai Világlapja Zsidó irodalomtörténet Ára: 6.— Ft A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA XLIV. évfolyam, 1. szám, 1989. Január 1. Tévész 24. 5749. Magyar—Izraeli A Magyar Tudományos Aka­­démia épületében december 19- én megtartotta alakuló ülését a Magyar—Izraeli Baráti Társaság. Az eseményen jelen volt Slomo Marom, Izrael budapesti érdek­­képviseleti hivatalának vezetője. Az előkészítő bizottság nevé­­ben Rapcsányi László, a Ma­­gyar Rádió főmunkatársa kö­­szöntötte az egybegyűlteket, majd Mezei András író mondott beszédet. Meleg szavakkal szólt azokról, akik a hivatalos ál­­lamközi viszony szüneteltetése alatt is ápolták a magyar—iz­­raeli kapcsola­tokat. Ezt kvetően a résztvevők megszab­ták a társaság alapsza­­bályát. Az okmány értelmében Baráti Társaság 31 Magyar—Izraeli Baráti Társa­­ság célja a magyar és az izraeli nép közötti társadalmi, tudomá­­nyos, művészeti, kulturális és vallási, valamint személyes kap­­csolatok ápolása. A társaság tag­­ja lehet minden magyar, vagy külföldi állampolgár, aki annak célkitűzéseit elfogadja. Az alap­­szabály értelmében a társaság­­nak jogi személy is tagja lehet. Az ülés résztvevői 25 tagú el­­nökséget alakítottak, amely ké­­sőbb saját tagjai közül választja meg az elnököt. A 25-ből 4 el­­nökségi tagot a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület delegál. Az alakuló ülés részletes is­­mertetésére később visszatérünk. Új Alapítvány A Ke­sztények és Zsidók Nemzetköi Tanácsának kezde­­ményezés­e és égisze alatt jött létre egy új alapítvány. Célja, motiváció, igen progresszív tö­­rekvése k­övetkezménye. Létre­­hozói jól­átják, hogy korunk­­ban szerte a világon a tömeg­­kommunikció, a sajtó, a rádió, a televízió a rengeteg folyóirat és kiadvár rendszeresen közli nézeteit, lenyomásait az esemé­­nyekről. S ezek általában fe­­lületesen­­formálják a közvé­­leményt arcról a kegyetlensé­­gekről, tüzeletlenségekről, gyű­­löletről, aelyek ma is létez­­nek, sőt erős helyeken növe­­kednek földekön, ahogy 50 év­­vel ezelőtt történt. Csak ké­s embernek van ideje, lehetőge, hogy az alat­­tomos fajgylölettel szemben felvegye a hrcot és kifejtse el­­lenvélemény. Ezeket a nyékét figyelembe véve csak átélhetjük Sir Sig­­mund Sternb­gnek, Lord Wei­­denfeldnek és másoknak a szé­­­leslátókörűségt, elővigyázatos- ságát, je­gyzetf­elismerését, hogy megszervezek és létrehoz­­tak egy olma Alapítványt, amelynek felatja lesz, hogy a különböző fejezetek közötti dialógusok erem­ényeit, együtt­­működésük cél­tűzéseit széles­­körben is mérjék és népszerű­­sítse. Egyben maga elé tűzi, hogy ezen a terleten további kezdeményezésein erőfeszítése­­ket tesz. Ez az Alapítvány­­természete­­sen nem versenyezni akar ha­­son­ló célú szervezetekkel,­­ame­­l­yek ezen a területen működ­­nek, hanem segítséget akar nyújtani. Az Alapítvány céljai közé tartozik az is, hogy egész évi tevékenységéről jelentést adjon ki, amelyben áttekintést nyújt majd a felekezetek közötti po­­zitív fejlődés mozzanatairól (el­­sősorban a zsidók és kereszté­­nyek közötti­ekről). De nem hall­­gatja el a reakciós és negatív vonatkozásokat sem, sőt, felhív­­ja veszélyeikre a figyelmet. Szándékában áll a különböző országok különleges gazdasági, szociológiai és politikai feltéte­­leit a vizsgálat alapjaivá tenni. Az Alapítvány ugyan angol kezdeményezésből származik, de törekvése, hogy a tagság össze­­tétele olyan legyen, amely a munkaprogram nemzetközi jel­­legét tükrözi. Az ökumenikus Alapítvány először Londonban ülésezik és a kutatások Ruth Weyl asszony felügyelete alatt folynak majd, akinek sokéves tapasztalata van az ökumenikus munkában. Szá­­mos szakértő különböző orszá­­gokban és földrészekről bejelen­­tette már, hogy kész segítséget nyújtani ezen a területen. Az Alapítvány felvette a kapcsola­­tot olyan szervezetekkel, ame­­lyek ezen a területen aktívak és érdeklődést mutattak az ügy előmozdítására. Domán István Zsidó múlt és közelmúlt a Valóság tükrében Két érdekes taulmány fog­­lalkoziik a Valóságon a magyar zsidósággal. Walte Pietzsch — wiesbadeni történet — A zsi­­dók bevándorlása lak­d­ából cí­­mű írásában idézi Marton Er­­nőnek 1941-ben — ,a holocaust előestéjén” — megjz­ént, A ma­­gyar zsidóság csaláfája című könyvét, amely mint közli, ta­­but tört meg azzal, hogy a ma­­gyarországi zsidóság eredetét, regionális megoszlást és de­­mográfiai fejlődését azonul be­­mutatja. Marton kiindulópontja az 1735 és 1738 között végrehaj­­tott magyarországi zsidó család­­főszámlálás, a Consciptio Ju­­deorum volt. Bár nyiltan sokan megpróbáltak annak idején ki­­bújni az adatszolgáltatás alól, a Conscriptio alapján meg lehe­­tett állapítani, hogy a magyar­­országi zsidóság fele lengyel ga­­líciai bevándorlásból származott, és hogy egy részük már 1700 előtt letelepedett elődökre ve­­zette vissza származását. Mar­­ton hozzátette ehhez, hogy az 1720 és 1825 között eltelt száz évben a magyarországi zsidók száma kereken 180 ezerrel nö­­vekedett, míg részarányuk az összlakosságból ugyanezen idő alatt 0,5 százalékról 1,8 száza­­lékra nőtt. A későbbiekben ez a százalék tovább emelkedett, de ennek nem a galíciai beván­­dorlás volt a fő oka, hanem a magyarországi, de nyugodtan hozzátehetjük, magyar-zsidók gyermekeinek nagy száma. Újabb komoly galíciai hullám akkor következett be Magyaror­­szágon, — és tegyük hozzá Ausztriában —, amikor az első világháború alatt ,az orosz cári hadsereg elől menekültek Bu­­dapestre (és Bécsbe) galíciai zsi­­dók.­­Pietzsch itt vitába száll Szekfű Gyulának és Teleki Pál­­nak a 20-as évek elején meg­­jelent tanulmányaival, amelyek kifejezetten az 1867 utáni idő­­szak liberális mulasztásaira hi­­vatkoztak, vagyis arra, hogy nem korlátozták a bevándorlást. Más kérdés, hogy a szerencsét­­len menekülteket sem Pietzsch, sem a mai olvasó nem tekint­­heti valamiféle ellenségnek. Ám tény, hogy a XX. század legelején, amikor a magyar zsi­­dóság egy része értelmiségi jel­­legű munkakörbe került, a XIX. század végéig egyre szaporodó magyarországi zsidóság száma csökkenni kezdett. Bár Walter Pietzsch nem elégszik meg tel­­jesen azzal a napi politikai ma­­gyarázattal, miszerint ״ a hábo­­rús vereség, a történelmi Ma­­gyarország szétzúzása és a kom­­munista Tanácsköztársaság okoz­­ta sokk­hatás alatt az akkori magyar politikusok és történé­­szek­ szerint a galíciai kérdést illetően nem is a ■történelmi igazságot keresték volna, hanem sokkal inkább egy olyan bűn­­bakot, amelyet a régi Magyar­­ország összeomlásáért veszélytele­­nül­ és következmény nélkül fe­­lelőssé lehetett tenni”. Lényegé­­ben elítéli Szekfű Gyuláék egy­­kori magyarázatait. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a mai, diffe­­renciált történelemkutatásnak túl kell lépnie azon a nézeten is, ami Lőw Lipót főrabbi 1874- ben megjelent, Magyarországi zsidók története című­ könyvé­­ben kapott megfogalmazást. Eb­­ben Lőw Lipót beszámol ״ egy (Folyt a 3. oldalon) Felhívás ! A VII. Belső és Belvárosi Körzet 1989. januárjától a Hő­­sök Zsinagógájában (VII., Wes­­selényi u. 5.) péntek este gyer­­mekistentiszteletet tart. Az első ilyen január 6-án 16.30 órakor lesz. Az általános- és középis­­kolás korú gyermekeket és hozzátartozóikat szeretettel vár­­ták. Judaisztikai Kutató Csoport megnyitó ünnepsége Nagy jelenőségű tudományos esemény színhelye volt a közel­­múltban Budapest. A Magyar Tudományos Aka­­démia Judaisztikai Kutatócso­­portja 1988. december 13—14-én megnyitó ünnepséget és tudo­­mányos ülésszakot tartott. Az Akadémia dísztermében rendezett megnyitó ünnepségen megjelent Sarkadi Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal általános elnökhelyettese, a MIOK és a BIH képviseletében dr. Seifert Gézáné főtitkár, dr. Schöner Alfréd főrabbi, az Or­­szágos Rabbitanács elnöke, dr. Schweitzer József, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójá­­vall az élen az intézet tanári kara, valamint a rabbikar több tagja. A megnyitó ünnepség Berend T. Iván professzornak, az MTA elnökének beszédével kezdődött. Berend professzor angol nyelvű beszédében a magyar tudományos intézményi hálózat szerves részé­­nek nevezte a judaisztikai kutató­­csoportot, melynek munkája elé nagy várakozásokkal tekint a magyar tudományos élet. Emlé­­keztetett arra, hogy Kaufmann Dávid páratlan értékű könyvtári és­­kézirati hagyatéka az Akadé­­mia könyvtárának féltett kincse. Utalt arra, hogy az Akadémia keretében már korábban is foly­­tak judaisztikai vonatkozású ku­­tatások. Emlékeztetett Goldziher Ignác, sokáig az Akadémia első osztályának elnöke. Hahn István professzor az Akadémia tagja s az élete végén megfelelő meg­­becsülésben részesült, Scheiber Sándor professzor munkásságára. Fontosnak minősítette az együtt­­működést az akadémiai kutató­­bázis és a judaisztika más, hazai és külföldi művelői között. Komoróczy Géza egyetemi ta­­nár, a kutatócsoport vezetője be­­szédében elmondotta, hogy a ku­­tatócsoport a Memorial Founda­­tion kezdeményezésére, a Magyar Tudományos Akadémia és sze­­mélyesen Berend T. Iván elnök segítségével és jóváhagyásával jött létre. Kegyelettel szólott Scheiber Sándorról és Dán Ró­­bertről, akik a szervezés korai időszakában a terv megvalósítá­­sát hathatósan segítették. Ezek után rátért a kutatócsoport prog­­ramjának általános jellemzésére. Hangsúlyozta a termékeny együttműködés szükségességét a most megalakult kutatócsoport és a hebraisztika és a judaisztika művelésében bármi módon ér­­dekelt intézmények között. Megjelent és felszólalt a meg­­nyitó ünnepségen Mark Palmer az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Nagy hatású köszön­­tő szavaiban hangsúlyozta, hogy kormánya milyen fontosnak tart­­ja a kelet-európai és szovjet­­unió-beli zsidóság közösségi éle­­tének és kultúrájának fennma­­radását. Ugyancsak jelen volt a megnyitó ünnepségen Slomo Marom is, Izrael Állam érdek­­képviseleti hivatalának vezetője, helyettese dr. Haim Gordon tár­­saságában. Részt vett és felszólalt dr. Jerry Hochbaum, a Memorial Foundation for Jewish Culture alelnöke, akinek döntő szerepe volt­ a judaisztikai kutatócsoport megteremtésében és szerepe foly­­tatólagosan jelen van a tudo­mányos program végrehajtásá­­ban. Az ünnepségen részt vettek külföldi tudósok. Ephraim E. Urbach professzor, az Izraeli Tudományos Akadémia v. elnö­­ke, Moshe Carmilly professzor a volt kolozsvári főrabbi, a Yeshiva University ny. tanára, Vermes Géza a Brit Akadémia rendes tagja, oxfordi professzor, Pinhas Artzi, a Bar-Ilan egyetem professzora, Sarah Jajet, a Je­­ruzsálemi héber egyetem pro­­fesszora, Peter Schäfer, a nyu­­gat-berlini Freie Universität pro­­fesszora, Steven Lieberman, a Dropsie University v. professzo­­ra, Mrs. Mira Koshitzky, a Ca­­nadian Jewish Congress elnöke és Yitzchak Mayer, a Jewish Agency jeruzsálemi központjá­­nak vezető munkatársa. A Ma­­gyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Lóránd Tudományegye­­tem, valamint a Budapesten mű­­ködő teológiai főiskolák részéről jelen voltak Berend T. Iván el­­nökkel együtt Láng István az MTA főtitkára, Hajdú Péter az MTA első osztályának elnöke, Szabolcsi Miklós, Borzsák István, Pochpád Zsigmond, Szabó Árpád akadémikusok, Czeglédi Károly, Telegdi Zsigmond, Marót Miklós professzorok. Vörös Károly az MTA Történettudományi Intéze­­tének főmunkatársa. Tarjányi Béla a Római Katolikus Hittu­­dományi Akadémia professzora. A Református Teológiai Akadé­­miát Pákozdi László Márton professzor és Karasszon István lelkész képviselték. A tudományos ülésszak első előadását Urbach professzor­­tar­­totta, Tudományos kutatás és zsidó élet címen. Többek között ezeket mondotta: Izrael Állam megalapítása előtt a zsidó tudományokkal fog­­lalkozó tudósok legtöbbje szá­­mára zárt terület volt a zsidó irodalom, jog és vallás bölcselet, eltekintve kortárs zsidó filozó­­fusok egy-két tanulmányától. Ma azonban a zsidó tudományok feladatai közé tartoznak olyan témakörök is, mint például a modern héber próza és költészet, a jiddis vagy más egyéb nyelven írt irodalom, amennyiben a tár­­gya zsidó vonatkozású. A zsidó jog alkalmazása Izraelben, a polgárjog szolgáltatásban, a rab­­binátusi bíróságok haláchikus ítéletei, de ugyanígy Izrael és a diaszpóra részének teljes társa­­dalmi és szellemi élete. Urbach nagy figyelemmel kísért előadása után a zsidó tudomá­­nyok egy másik nagy öregjének Weiss Méir professzornak, a je­­ruzsálemi héber egyetem tanárá­­nak meleg hangú és a magyar­­országi esemény jelentőségét méltató köszöntő levelét olvasta fel dr. Sóhweitzer József pro­­fesszor. A tudományos ülésszak má­­sodik előadását Moshe Carmilly — Weinberger professzor tartot­­ta az Országos Rabbiképző Inté­­zet dísztermében. Az eseményen jelen volt Bai László, az ÁEH főosztályvezetője. Az illusztris előadót, az Intézet egykori kiváló növendékét dr. Schweitzer József igazgató üdvözölte, ismertetve és méltatva az előadó életútját, az intézethez fűződő kapcsolatait és tudományos munkásságát. A most megalakult judaisztikai kutatócsoport létrejöttével és a mostani ünnepségsorozattal kap­­csolatban a többi közt ezeket mondotta: Sokan kérdezték mi­­lyen a nexus a több mint egy évszázados rabbiképző és a most elültetett friss hajtású kutató­­csoport között. Szeretném han­­goztatni erre adott válaszomat. A régiek szerint tudományos vetélkedés viszi előbbre a tudo­­mányt. A mi elhatározásunk az, hogy intézetünk és a kutatócso­­port között máris kialakult együttműködés és ennek erősítése útján kívánjuk ezt a célt szol­­gálni. Jelszavunk: Réut szofrim. Carmilly professzor előadásában a gondolatszabadság és a cenzú­­ra szerepét vizsgálta a zsidó ha­­gyományban. A hatalmas történeti és iro­­dalomtörténeti anyag áttekintése után kutatásait az alábbiakban foglalta össze: Bár kétségtelen, hogy kismér­­tékben a cenzúra jelen volt a zsidóságban, végül is a zsidó közgondolkodás arra a meggyő­­ződésre jutott, amely szerint (Folyt, a 2. oldalon) MEGEMLÉKEZÉS A GETTÓ FELSZABADULÁSÁRÓL A főváros zsidósága a budapesti gettó felszabadításának 44. évfordulójáról ünnepélyes keretek között kíván megemlékezni. A Budapesti Izraelita Hitközség elnöksége és elöljárósága a Budapest VII., Dohány u. 2—4. sz. alatti sírkertben levő emlékfalnál rendezi az emlékező ünnepélyt, valamint a koszorúzást. A kegyeletes megemlékezésre, amelyet 1989. január 18-án, szerdán reggel 9 órakor t­artunk, mindenkit szerettei meghívunk és várunk. Dr. B­osonci András s. k. elnök Mózes elhivatása írta: dr. Singer Ödön főrabbi Szentírásunk új lapja van előt­­tünk. Mózes második könyvét kezdjük olvasni. A régi, pátriár­­chális korszak befejeződött. Já­­kób és családja elhagyta Kána­­ánt és ezzel a lépéssel súlyos megpróbáltatások között bár — egy új élet idegen országban — az egyszerű jákobi család néppé érett. Egyiptom új kirá­­lya rabszolgaságba taszította őket. Amikor már nem tudták elviselni a megpróbáltatásokat, akkor kezdett derengeni az élet sötét éjszakájában egy új vir­­radat. Mózes megszületett. Szü­­letésével fény áradt a rabszol­­gák kunyhóiba. Mi zsidók eb­­ben a férfiben napjainkig em­­bert látunk. Nem emeljük őt emberfeletti magasságokba. Lát­­juk őt erényeivel, de látjuk em­­beri gyarlóságaival együtt. Iste­­nünk hűséges szolgáját, a Min­­denható legnagyobb prófétáját tiszteljük személyében, ő volt a méltó egyén, aki a legnagyobb fényt, a Tíz Igét, az örök Tant lehozta Szináj hegyének csú­­csáról, hogy az emberi életet minden nép számára bevilágítsa. Heti szakaszunk Mózes ifjúsá­­gának történetét egyszerű sza­­vakkal, minden túlzás nélkül mondja el. Olyan világosan és természetesen, senki sem gon­­dolná, hogy egyszer ő lesz né­­pének vezetője, testvéreinek tör­­vényadója. Születése idején a legnagyobb elnyomatásban éltek övéi. De egy nemes asszonyi irgalom és az igazi anyai sze­­retet megmenti őt, az újszülött csecsemőt a biztos haláltól. Fá­­raó leánya a nádasban síró gyer­­meket örökbe fogadja, királyi nevelésben részesíti, teljes sza­­badságban éli ifjúságát. Ámde egy érzés nem hagyja nyugod­­tan. Testvérei szenvedését nem tudja közönyösen elviselni. El­­ragadtatja magát és a bűnös egyiptomi felügyelőt elpusztítja. Élete veszélybe kerül, emiatt menekülnie kell. Midrán főpap­­jának házában talál menedéket. A Szentírás elmondja, hogy Mózes apósa nyáját legeltette a pusztában, és a Midrás elmeséli, hogy ezt az egyszerű munkát is olyan odaadással és szeretet­­tel végezte, mint később, ami­­kor Isten rendelésére népe élé­­re állt, hogy őket az évszáza­­dos rabszolgaságból kiszabadít­­sa. A legenda szerint egy bá­­rány elfutott a nyájból. Mózes, a hűséges pásztor utána eredt és látta, hogy egy távoli for­­ráshoz futott ez a bárány, szomját oltani. A fáradt bá­­rányt az erős pásztor vállaira emelte és úgy vitte vissza a nyájához. A Midrás bölcseinek költői képzeletét ez az igazán egyszerű tett megindította. Ha egy bárányért ennyire gondosan fáradozott , méltó lett ezáltal, hogy saját népét majdan vezes­­se, sokszor megpróbáltatások közepette is a szabadság út­­jára. Erre azonban egy különös je­­lenség döbbenti rá. A távoli hegy oldalán megpillant egy lángoló csipkebokrot. Nem büszke tölgyet, nem magas céd­­rust — egy kicsiny bokrot, ki­­csínyt, mint népe, az elnyomot­­tató, a rabszolgák tábora. Köze­­lebbről kívánta megnézni ezt a szokatlan tüneményt. Amikor pedig közel ért a csipkebokor­­hoz , isteni hangot hallott: ״ Söál neolecho... vedd le sa­­raidat lábaidról, mert ez a hely, ahol állsz, szent hely az.” Így kezdődött a küldetés, amely et­­től a pillanattól élete utolsó le­­helletéig kísérte. Ezek a szavak megrendítették, ő egyszerű pásztornak tartotta magát. Ér­­demtelennek, és ezért habozott. Mit is válaszoljon, hogyan te­­hetné ő azt, amit az isteni szó­­zat követelt tőle? Hogyan hagy­­hatná el ő, Mózes a nyáját? Hiszen szereti és becsüli ezt a munkát. Szinte szentnek is tar­­totta, és szerette is. A régi bölcsek azonban azt tanították: ״ Seen mokaum ponuj bölau sechi no afilu szne... semmi sem kicsiny ezen a földön, még az alacsony csipkebokor sem.” Az embernek mindenütt és mindenben meg kell látnia az isteni akarat szentségét, csak éppen tiszta szívvel, tiszta szeretettel kell munkáját végeznie. Ha elégedet­­lenség, ha irigység, vagy rossz akarat él az ember szívében munkája végzése közben, akkor az egész életét megmérgezi. (Folyt. a 2. oldalon)

Next