Új Élet, 1992 (47. évfolyam, 1-24. szám)
1992-01-01 / 1. szám
1992. január 1. HAGYOMÁNY, HAGYOMÁNY... A törvény könyve Az örök érvényű és időtlen SULCHÁN ÁRUCH magyar fordítása 55 évvel ezelőtt jelent meg. Az eredeti művet az akkori Magyarország határain túl is jól ismert Rabbi Ganzfried Slomó (1804—66) szerkesztette, amivel új fejezetet nyitott az univerzális zsidó világban, amely már a könyv címében is jelzi a KICUR (rövidítés) szót. A bonyhádi jesiván tanult, előbb Brezovise hitközségének volt rabbija, majd szülővárosának, Ungvárnak lett dajanja haláláig. A responzum irodalommal kapcsolatos több műve közül a „Kicur Sulchán Áruchhal” tette fel a koronát. Családi vonatkozásban dr. Bródy Heinrich prágai főrabbinak volt a nagyapja, míg a mi Gervai Sándorunknak (1969-ben hunyt el) volt a dédnagyapja. Rabbi Ganzfried Slomó három kötetre osztotta művét, amely nagy népszerűségnek örvendett és örvend ma is. Eddig több mint száz kiadást ért meg, különböző nyelveken. Egy másik magyar-zsidó pap, dr. Singer Leó várpalotai főrabbi fordította magyarra. Hogy a magyar ugaron az utolsó században Maran Joszef báró grandiózus műve, a „Sulchán Aruch” gyökeret vert, abban nem kis része volt a két magyar származású rabbinak. Az eredeti mű a „Sulchán Aruch” a Maran Joszef báró által Birján megkezdett, majd a mellette lévő Csáton befejezett négykötetes mű, két évvel későbben Velencében került először kiadásra. A bölcsőtől a sírig, minden zsidó életútját szabályozó 248 PARANCSOLÓ ÉS 365 TILTÓ TÖRVÉNYÉVEL Maram Joszef báró a ״ Sulchán Áruch”-ot a zsidóság törvénykódexévé tette. Még ma sincs pontja a világnak, ahol naponta ne vennék elő, hogy a legkülönbözőbb ügyekben ne kérnék ki a még mindig friss és élő ״ Sulchán Aruch” tanácsát. A mű megírása valójában a még grandiózusabb ״ Bét Joszef” kivonata. (A Maran ezen 20 éven keresztül dolgozott.) A ״ Sulchán Aruch”hoz csupán élete alkonyán fogott hozzá. A ״ Sulchán Aruch” első könyve az ״ Orách Chájim”, az istentiszteleteknek, imáknak, szombatnak, ünnepnek és böjtnek van szentelve. A második könyv a ״ Jore Déa” a kaszat, a bálványimádás, a kamattilalom, a szülők tisztelete, a halottakkal való foglalkozás, valamint a hozzátartozó után kötelező gyász szabályait tárgyalja. A harmadik könyv az ״ Even Haezer” házassági, valamint családjogi törvényeket, az utolsó, a negyedik könyv a ״ Chosen Hamispat” a magán-, valamint a büntetőjogot ismerteti. Megjelenése után, Rabbi Mose Isseries (REMO) krakkói rabbi a korabeli askenáz zsidóság vallási ügyekben legnagyobb döntőbírája, azzal a megjegyzéssel, hogy a ״ Sulchán Aruch” főképp a szefárd zsidóság életútját vette tekintetbe, azt az askenáz szokások szemmeltartásával egészítette ki. Azután, hogy Maran Joszef báró elfogadta a ״ REMO” vallásbölcseleti toldalékát, a világ zsidósága magára nézve kötelezőnek ismerte el. (Itt megjegyezzük, hogy az askenázoknál ma is ״ REMO” döntése a mértékadó.) Az askenázokhoz csatlakoztak a jemeniták is, azután, hogy Rabbi Dávid Mizrachi, szánaai bölcs ״ Stilej Zétim” címen, törzse szokásaihoz alkalmazva magyarázatot írt az örök érvényű és időtlen ״ Sulchán Áruch”-hoz, amelynek kivonatai 55 évvel ezelőtt jelentek meg először magyar nyelven ... Maran Joszef Ben Efrájim báró tekintélyes helyet foglal el a zsidóság történelmében. 1488- ban született a spanyolországi Toledóban, amelyet az inkvizíció karma elől családjával négyéves korában hagyott el. Azután, hogy Törökországba menekültek, előbb Szalonikiben tanult, majd Adriapolisba került. Sok vándorlás után az európai Törökországban lévő Nicopolis városáig jutott, ahol a Talmuddal kezdett foglalkozni. A Misna tanulásába annyira elmerült, hogy azt már kívülről tudta. Harmincéves korában, mint korának egyik legnagyobb ״ gáonjára” tekintettek fel. Életművében, a ״ Bét Joszef”ben, amelyen húsz éven keresztül dolgozott, össze kellett egyeztetnie a halada valamennyi addigi döntvényeit a Mikrán, a Misnán és a Talmudon keresztül, egészen a ״ poszkim”-ig. A ״ Bét Joszéf”-ot Velencében adták ki. Időben az utolsó, míg szellemi értékben a legnagyobb műve volt. Több alkalommal jártunk abban a házban, ahol a most 428 éves, de örök életű ״ Lulehán Árach” megszületett, ahol 87 éves korában tért meg őseihez a csáti bölcs, az utolsó nagyok — talán legnagyobbika... Galili-Gemeiner Ervin A mi koldusunk Egyszer csak megjelent. Csöngetésére szaladtam ajtót nyitni, és ott állt egy szakállas öreg koldus. — Rögtön adok egy kis pénzt — mondtam, de ő kezével hadonászni kezdett. Szájára mutatott ״ Krrr... Hdr ...” dadogott. Apám odajött és a koldus hadonászásaira ő bólogatott. — Éhes a szegény, adjatok valamit enni — szólt szomorúan apa, aki „megértette” az öreget. Anyám kitett egy kis széket az ajtó elé, levest hozott és ebédről megmaradt ételt. Koldusunk jóízűen megette, majd zsíros kalapját megemelte, megköszönte és elment. Azután hónapokig a a szokásos időben fél három körül megjelent. Anyám már előre kitette a kis széket és várta. Mi nem is ettük meg egészen az ebédet, hagytunk neki ennivalót. Egyszer nem jött pár napig. Hiányzott. Apa többször is kérdezte: ״ Nem volt itt a mi koldusunk?” Vártunk. Pár nap múlva ismét jött. Torkára mutatott, ami azt jelentette, hogy beteg volt. Mi bólogattunk, de ezzel nem elégedett meg, mutogatott a szoba felé. Apámat kereste, mert csak ő tudott vele ״ beszélni”. Apám néha félóráig is „beszélt” vele, és nekünk elmondta, hogy valami otthonban lakik az öreg, vidéki. Apa hozott térképet és megmutatta, hogy gyöngyösi. Mi ámulva néztük ezt a társalgást. A mi koldusunk ״ Krrr. Chr...” dadogott, apa bólogatott, így ment ez majdnem egy évig. Apa hirtelen beteg lett. Megfázott, kórházba került. Az öregnek mondtuk, hogy nincs itthon, bevittem a szobába, mutattam apám üres ágyát, azután torkomra mutattam, köhögni kezdtem. Megértette. ״ Kooo ... Koooo ...” nyögte, ami azt hiszem kórházat jelentett. Szomorúan evett, meghajolt és elment. Apám megmentésére hiába volt minden igyekezetünk, minden erőfeszítésünk, bekövetkezett a szörnyű végzet. Meghalt az én drága jó apám. Gyász borult ránk. Az öreget hetekig nem láttuk, nem voltunk otthon abban az időpontban, amikor jönni szokott. A szomszédasszony többször látta, beleselkedett, csendesen elment. Sejtett valamit. Csend borult a lakásra. Egyszer csak megjelent. Csengetésére szaladtam ajtót nyitni, és ott állt a mi koldusunk. Fekete gyászszalag volt a karján. Amikor megláttuk, mindannyian sírtunk. Anyám hozta az ebédjét, ő csak egy pár kanállal evett. Fáradtan felállt, szívére tette a kezét, mélyen meghajolt és elment. Nem jött többé. Ezerkilencszáznegyvennégyben ,,bevonultam” a KISOK-pályára, a kiragasztott plakátok parancsára. Több ezren voltunk ott, sok-sok ismerős. Egy csoport közepén legnagyobb megdöbbenésemre és csodálkozásomra megpillantottam a mi koldusunkat. Odamentem hozzá, és könynyes szemmel megöleltem. A többiek csak nézték. ״ Süketnéma” mondták. ״ Tudom, ismerem, nagyon jól ismerem, apám nagyon szerette” — szóltam meghatottan, majd büszkén megjegyeztem: ״ Tud beszélni, igenis tud beszélni, apámmal sokat beszélt”. ״ Hogyan beszélt?” kérdezték ״ Ezt csak ők tudták” mondtam a kis csoport meglepetésére. Elbúcsúztam az öregtől, és apa emlékére egy puszit adtam gyűrött arcára. Mosolygott. Még soha nem láttam mosolyogni. Hirtelen — amikor menni akartam — megfogta mindkét kezem, szomorú szemével reám nézett és hadarni kezdett: ״ Chrrr... Krrr..., Mmmm...” és én, mint apa ... bólogattam. Ő megnyugodott, elengedte a kezem, meghajolt. Azt hitte szegény, hogy megértettem. Sok-sok év telt el azóta. És még most is, ha hasonló öreg embert látok, eszembe jut az otthon melege, a mi koldusunk és a KISOK-pálya, ahol sok ezer ember között megláttam. Szinte érzem keze szorítását, látom bánatos arcát, hallom, amint hadarva ״ beszél”. Vajon mit akart mondani? Talán búcsúzott. Bajor Klára ÚJ ÉLET Mai ittas igazság n éhány nappal azután, hogy az Új Magyarország című lap közölte az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról készült törvénytervezetet, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága — a tervezet szövegében fellelhető, kétségtelenül diszkriminációnak minősíthető javaslatok miatt —, tiltakozó levelet juttatott el illetékes fórumokhoz, egyebek közt dr. Szabad Györgyhöz, az Országgyűlés elnökéhez, dr. Balsai István igazságügyi miniszterhez, dr. Salamon Lászlóhoz, az Országgyűlés alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottságának elnökéhez, dr. Sepsey Tamás államtitkárhoz, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökéhez. Ilyen előzmények ismeretében kért tájékoztatást munkatársunk a NÜB vezetőségétől, ahol elmondották: " Amíg magyar bíróság törvénysértő ítélete alapján kivégzettek hozzátartozói jogosultak a kárpótlásra, igen súlyos diszkriminációnak tekintjük, hogy bírói ítélet nélkül, az akkori magyar hatóságok közreműködésével részben itthon, többségükben külföldön, a különböző haláltáborokban elpusztult százezrek még élő, de nagyon kevés számú örököseinek az élet elvesztésének címén nem helyeznek kilátásba kárpótlást a törvénytervezetben. Ez a megkülönböztetés erkölcsileg, politikailag, jogilag egyaránt elfogadhatatlan. A törvénytervezet szerint szabadságelvonásért csak az a munkaszolgálatos kaphat kárpótlást, aki közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében teljesített szolgálatot a második világháború idején. Tehát az ország határain belüli munkaszolgálatról a tervezet készítői egyszerűen nem vettek tudomást. Joggal állíthatjuk, hogy a munkaszolgálatos alakulatok lényegében mozgó vesztőhelyek voltak. A munkaszolgálatot nem honvédelmi érdekből vezették be, hanem elsősorban a zsidóság, továbbá nemzetiségiek, valamint politikai okokból üldözöttek (az akkori rendszer számára megbízhatatlanok) szabadságának korlátozása céljából. Ismeretes az is, hogy az említett, nemkívánatos kategóriákba tartozók életét sem kímélték, sőt különféle kegyetlen módszerek alkalmazásával arra törekedtek, hogy minél kevesebben maradjanak életben. A nemegyszer szadista hajlamú parancsnokok és keretlegények révén ezt sikerült is elérni. A munkaszolgálatot túlélők többsége koncentrációs táborokban vesztette életét. Megengedhetetlen diszkrimináció az is, hogy a kárpótlásban részesíthetők sorában a törvénytervezet nem említi azokat, akiket gettóba zártak, ami tulajdonképpen azonos a kényszerlakhely kijelöléssel. Az erre vonatkozó 3. § b) pontja csak a kitelepítésre hivatkozik, vagyis a kitelepítetteknek szabadságelvonás címét jár a kárpótlás, a gettóba vagy csillagos házba kényszerítetteknek viszont nem. Az eljárási szabályok tervezete — megítélésünk szerint — olyan előírásokat tartalmaz, amelyek a jogos igények teljesítését az érdekeltek nagy része számára végrehajthatatlanná teszik. Időközben módunk volt konzultálni dr. Sepsey Tamás államtitkár úrral, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökével. Élve a lehetőséggel, nyíltan feltártuk előtte aggályainkat, kifogásainkat, a törvénytervezet diszkriminációnak minősülő részeit, és az ehhez kapcsolódó problémákat is felvetettük. Bízunk benne, hogy észrevételeinket figyelembe veszik a törvényjavaslat végleges szövegének kidolgozásánál, és az Országgyűlés olyan törvényt alkot, amely lehetőséget ad az igazságos kárpótlás megvalósítására. V. T. Köszöntjük a 90 éves Mantello Györgyöt A délceg tartású, jóságos arcú Mantello Györgyöt nagyrabecsülő szeretettel és tisztelettel köszöntjük kilencvenedik születésnapja alkalmából. A világ egyik legjelentősebb zsidó tudományos központjának, a Yeshiva Universitynek díszdoktora. Neve és munkássága már életében történelemmé vált. Mint az ősatya, Jákob magányosan küzdve az éjszaka démonával, úgy indult ő is egymagában a küzdelemre, az iszonyat, a gyilkosság démonaival szemben, 1944 nyarán, magyarországi testvérei megsegítésére, ha lehet kimentésükre a halálos veszedelemből. Ő hívja fel a szabad világ figyelmét és rázza fel lelkiismeretét, hogy tettekre serkentsen. Nyilvánosságra hozza Svájcban az auschwitzi jegyzőkönyvek néven ismert első, a helyszín tapasztalataiból készült dokumentumot a halálgyárról. Ezek a jegyzőkönyvek ma már ismertek a szakirodalom és az érdeklődők széles köre előtt is. Mégis most röviden szólnunk kell róluk. Walter Rosenberg és Alfred Wetzler, két auschwitzi fogoly hajmeresztő módon megszökik a táborból. Eljutnak Szlovákiába és az ottani zsidó tanácsnak részletes jelentést tesznek tapasztalataikról. A tanács eljuttatja azokat a pápai nunciushoz, diplomáciai és más csatornákon Magyarországon is tudomást szereznek róla. A dr. Soós Géza vezetésével működő református ifjúsági csoport segítségével magyarra fordítják és eljuttatják különféle magyarországi közéleti és egyházi tényezőkhöz, az akkori zsidó vezetők legfelsőbb csoportjához. A kormányzó — fia útján — hihetőleg tudomást szerez erről. 1944 áprilisának közepén a jegyzőkönyvek már itt vannak Magyarországon, ahol azokat a legnagyobb titokban kezelik, ám eljutnak külföldre is, de a remélt hatást ott sem érik el. Végül a Palesztina Hivatal vezetője, Moshe Kraus diplomáciai úton eljuttatja más, a már folyamatban lévő magyarországi deportációról szóló adatokkal együtt a jegyzőkönyveket Mantellónak Genfbe. Az erdélyi Beszterce városából származó Mantello, San Salvador genfi főkonzulátusának első titkára. A fiatal diplomata döbben rá arra, amit a szabad világban tevékenykedő testületek és tapasztalt közéleti emberek nem vesznek észre, vagy nem akarnak tudomásul venni. Az iratok óriási jelentőségű fegyvert adnak a zsidómentés kezébe, mert általuk fel lehet rázni a közvéleményt mindarra az iszonyatra, ami akkor Magyarországon végbemegy. Cselekszik, és a hatás döbbetesen óriási. Megmozdul a svájci sajtó, pártok tömegtüntetéseket szerveznek és nemsokára magas rangú személyiségek és olyan kiváló ember is, mint Karl Barth, századunk egyik legnagyobb protestáns teológusa megindítja a küzdelmet a tiltakozás és a mentés érdekében. Hogy mindez már akkor történik, amikor a vidéki deportáció folyamatban van, tragikus tény, de sem a küzdelmet egymagában megindító Mantel- 10, sem követői érdemét nem csökkenti. Mantello György más módon is segít — amennyire erre módja van —, főnöke, San Salvador svájci főkonzulja segítségével, de kormányuk tudta nélkül „honossági” igazolásokat küld Magyarországra azzal a céllal, hogy a címzettek mint idegen állampolgárok mentesüljenek a magyar rendelkezések alól. Amikor a Kasztner csoport egy része végül Svájcba érkezik, minden tőle telhető segítséget megad a menekülteknek. Ekkor szövődik mély barátság a világhírű operaénekes, Ernster Dezső és Mantello között. Mantello György munkásságát behatóan ismertetik Lévai Jenő munkái, és részletesen értékeli azt Randolph L. Braham, a Magyar Holocaust című, a magyarországi zsidóság mártirológiáját részletesen feltáró művének második kötetében. Mantello nem kereste és nem keresi a nyilvánosságot, de nincs is erre szüksége, a már megjelent és még megjelenő dokumentumok a tanúságai annak. Nyilvánosságra hozatalukban a magyarországi zsidóságnak is vannak törlesztendő, erkölcsi kötelezettségű adósságai. E néhány sor csupán a nem felejtő hála és köszönet érzelmeit tolmácsolja. Szálljon áldás ősz fejére. Dr. Schweitzer József