Új Élet, 1993 (48. évfolyam, 1-23. szám)
1993-01-01 / 1. szám
ÚJ ÉLET Ára: 18 Ft A magyarországi hitközségek lapja XLVIII. évf. 1. 1993. január 1. Tévész 8. 5753. A FASIZMUS ELLEN CIONISTA MEGOLDÁS A Cionista Vezetőség Jeruzsálemben megtartott ülésén részletesen megtárgyalta az utóbbi időben Németországban, több európai országban és másutt kitört fajüldöző és antiszemita jelenségeket. A Cionista Vezetőség nyomatékosan elítéli a külföldiek és zsidók elleni akciókat, az erőszakos támadásokat és az éles antiszemita propagandát, amely a neonácizmus újjászületésének veszélyével fenyeget. A Cionista Vezetőség támogatja a világ és Németország felvilágosult erőinek a fajüldözés, idegengyűlölet és antiszemitizmus elleni harcát. A Cionista Vezetőség felhívja a Németországban és a világ többi országában élő zsidókat, hogy fokozzák az Izraelbe történő alijázást, mert ez az antiszemitizmus cionista megoldása. A bevándorlási és befogadási osztály most is és a jövőben is megerősített eszközökkel készül ennek a folyamatnak a segítésére. A Cionista Vezetőség világszerte kampányt indít az antiszemitizmus ellen, és ezért az alábbi határozatokat hozta: a) Megbízza a cionista szövetségeket és a cionista mozgalom küldötteit, hogy álljanak az antiszemitizmus és fajüldözés elleni harc élére, és minden országban hozzanak létre társadalmi bizottságot a tevékenység irányítására, valamint — egyebek közt — a zsidó diákoknak és ifjúsági mozgalmaknak a kampányba történő bevonására. b) A zsidó közösségek képviselőinek részvételével központi konferenciát rendez Jeruzsálemben, amely az antiszemitizmus cionista megoldásának témájával fog foglalkozni. c) Megbízza a Jointnak a cionista zsidó neveléssel foglalkozó szervezetét, hogy indítson megfelelő nevelési programot a diaszpóra zsidó iskolái és ifjúsági mozgalmai számára. d) Az izreali kormánnyal, a művelődési minisztériummal, az Izraeli Tájékoztatási Központtal és az Izraeli Cionista Tanáccsal együttműködve tájékoztatási kampányt indít Izraelben, a nácizmus újjáéledésének veszélyeiről. A határozatok végrehajtása érdekében a Cionista Vezetőség külön végrehajtó bizottságot hoz létre Dávid Hogoelnak, a Cionista Világszervezet tájékoztatási osztályvezetőjének irányítása alatt. A bizottság munkáját a főigazgatók szakmai bizottsága fogja segíteni. Sárga csillag démon ellen? A világ zsidó múzeumai között, egyik legélőbb, állandóan változó, mindig aktuális, szívszorongató témáival, dr. Grimm kis zsidó múzeuma Münchenben. A jelenlegi kiállítás 36 táblája a Dávid-csillagról mesél. Visszanyúl a múltba, elmondja a sárga csillag történetét, amikor a sárga szín a reménység, a bizalom színe volt. A sárga csillag az alkimisták mágikus jele. Bíznak démoni erejében, a félelmetes démoni erőkkel szemben. A középkorban a serfőzők szimbóluma volt és a vendéglők ajtajára volt festve vagy kitűzve. Már a hetedik században jelekkel különböztették meg a kalifák a másvallásúakat, így keresztényeknek a kék, zsidóknak a sárga szín volt előírva. Az egyház szigorú öltözködési szabályokkal jelölt meg mindenkit, hogy kétséget kizárólag nyilvánvalóvá legyen társadalmi helyzete, származása. Így hord a király koronát, a katona sisakot, a nemesnek barett, a parasztnak sapka az előírás. 1215-ben II. Innocent pápa szigorúan megkövetelte az öltözködési szabályok betartását. A zsidók számára előírt kalap szarvakkal kidolgozott vörös színű, amit számos középkori miniatúrán láthatunk. Zsidóknak tilos volt a szakállukat lenyíratni, hosszú kabátot kellett hordaniok, a nőknek fátyolt. Ezeket a rendeleteket a francia forradalom törölte el. Először Prágában használták fel zsidó szimbólumként, a hétágú gyertyatartó mellett került a sírkövekre és vált a zsinagógák díszítő elemévé. Nekünk, akik túléltük a sárga csillag véres korszakát, akiben nem dermedt történelemmé a múlt, amikor a büszkeség és reménység szimbóluma a megszörgyenítés szimbólumává lett. 1941. szeptember 1-jén jelent meg a rendelet, amivel a nácik kötelezővé tették minden hat éven felüli zsidónak a sárga , csillag hordását, hogy ezzel is előkészítsék az áldozatokat a végső megsemmisítésre. Így lett a Dávid-csillag — ami egykor a védelmet jelentette a démonok ellen — a kiírtásra szántak megjelölése. Izrael — ahol kivirágzott a sivatag — zászlajára tűzte a Dávid-csillagot, mint a reménység és bizalom jelképét. ■ 1_ Kuratóriumi ülés A Magyar Auschwitz Alapítvány a Holocaust Dokumentációs Központ 1992. évi tevékenységéről és az 1993-tól 1995-ig terjedő időszak feladatairól tárgyalt legutóbbi ülésén a szervezet kuratóriuma, dr. Straub F. Brúnó akadémikus elnökletével. A résztvevők üdvözlésekor az elnök külön is köszöntötte Keller Lászlót, a Zsidó Világkongreszszus kelet-európai elnökét, akit a testület előző ülésén választottak a kuratórium tagjainak sorába. Amint az írásos beszámolóból kitűnt — a kuratórium korábbi állásfoglalásának megfelelően — már megkezdték a magyarországi vészkorszak 50. évfordulójához kapcsolódó megemlékezés előkészítését. Erre az alkalomra tervezik többek között emlékérem kiadását, az évfordulóhoz méltó kiállítás rendezését, különböző kiadványok megjelentetését. A tervek megvalósítása azonban — mutat rá az írásos előterjesztés — feltétlenül igényli azt az anyagi bázist, amelyet a hazai társadalom és a külföldre elszármazottak áldozatkészségével lehet megteremteni. Az alapítvány együttműködést kezdeményez valamennyi olyan szervezettel, intézménynyel és magánszemélyekkel, akik, illetve amelyek készek arra, hogy feladatot vállaljanak a vészkorszak 50. évfordulóján esedékes megemlékezésben. A beszámoló szerint örvendetesen fejlődtek az elmúlt időszakban a szervezet hazai és nemzetközi kapcsolatai. Neves vendégeket is fogadtak, köztük Randolph L. Braham professzort, a világhírű holocaustkutatót. Ugyancsak itt járt dr. Thomas Rahe, a Bergen-Belseni Emlékmúzeum igazgatója. Dr. Szita Szabolcs, a HDK tudományos vezetője több, nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott itthon és külföldön. Legutóbb a jeruzsálemi, a tel-avivi és a haifai egyetemen. A beszámoló feletti vitában többen is szóvá tették az ifjú Sággal való intenzívebb foglalkozás fontosságát. Hangsúlyozták: ezen a téren sürgősen lépni kell azért, nehogy a fiatalok káros — rasszista, antiszemita, idegengyűlölet ideológiák befolyása alá kerüljenek. Napjainkban ugyanis kétségtelenül fennáll ennek a veszélye. A kuratórium egyhangúan állást foglalt amellett, hogy a holocaust 50. évfordulójáról sorra kerülő megemlékezés az egész magyar társadalom, a nemzet ügye. V. T. Rendhagyó monológ Schönfeld Judit vagyok. A csoportos képeken a legnagyobb gyerek, alul pedig egyedül a hegedűmmel. A fotók persze nem most készültek. Régen, kb. 1940-ben. Alig hatodik évemben járhattam, a testvéreim még kisebbek voltak. Nem tudtuk előre, hogy már csak néhány évünk van hátra. 1944- ben, a képen látható anyukánkkal együtt vagonba zárnak minket és gázzal megölnek, krematóriumban elégetnek. Addigra még egy testvérünk lett, úgyhogy 1944-ben a nyilasok már ötünket tereltek-ütlegeltek fel a marhavagonba, középütt ölelt át védőn bennünket anyu, aki hathetes pályását, Alizkát tartotta egyik karjával, míg a másikkal minket próbált takarni... Így jöttünk egymás után: S. Judit, S Iván, S. Róbert, S. Hédi és S. Aliz. Borzasztóan féltünk, sírtunk, különösen Auschwitzba érkezésünkkor, ahol kutyák acsarkodtak, egyenruhások ütöttek minket. Engem elválasztottak a többiektől, amikor nem akartam megválni tőlük, hatalmas pofont kaptam, soha többé nem láttam őket. Beosztottak hegedülni a zenekarba. Ha új csoportok jöttek, mi vidám zenét kellett hogy játsszunk . . . Kevés ideig bírtam, amikor már használhatatlanná váltam, én is eljutottam anyuék után, a gázba, krematóriumba. De addig nagyon sokat szenvedtem, hiányoztak a szüleim, testvéreim. A család, akiről most itt fénymásolat képet küldök, velem együtt megszűnt létezni. Csak apu jött vissza 1945-ben Borból, a munkatáborból. Aztán megtudta, mi már nem létezünk. Soha többé nem lett az a nagyon szép, sudár, a feleségét és gyerekeit büszkén szerető féltő, aki volt, akit imádtunk. Később egy volt bajtársa szintén egyedül maradt özvegyét vette feleségül. Ketten együtt öregedtek meg szeretetben, tiszteletben. Aztán apukám is meghalt, de ő úgy, ahogy az emberek általában szoktak, idős korban, betegségben, egy felnőtt élet után. (De hát milyen élet vált az, az elviselhetetlen fájdalommal?) Most én azért jelentkezem, mert nem tudok nyugodni sem itt, ahol (nem) vagyok évtizedek óta, sem ott, ahol milliók emlékére a haláltáborban emlékművet emeltek. Mert amit akkor mindenki elképzelhetetlennek tartott, az megtörtént: újra itt vannak a gyilkosaink, azok utódai — ismét nyíltan itt vannak a fasiszták. Ha nem öltek volna meg, hegedűművész — nagyon híres hegedűművész! — lettem volna, hazám nagyobb dicsőségére, hiszen már ötesztendősen felléptem a Zeneakadémián. A kisebb testvéreim is nagyon okosak és jók voltak. Biztos, hogy hasznos polgárokká nőttek volna. Magyarokká, mert mi annak születtünk és akként is haltunk meg. Igaz, zsidó validsíi magyarok voltunk, de miért bűn az? S miért erény más vallásiinak lenni? Hiszen mi is Istent imádtuk, tiszteltük, a többiek is ezt teszik, nem? Mi nem nőhettünk meg, mert megöltek bennünket. Még játszani, élni szerettünk volna, nem hagytak. Mindez még arra sem volt jó, hogy a század e borzalmait túlélők ne ismételjék embertelenségeiket? Még tanulságul se szolgált annyiunk mártírhalála? Mit válaszol nekem és annyi gyerektársamnak, szüleinknek a kérdésére a Csurka István bácsi, a Potyka bácsi és az ő tanítványai, mit azok, akik felelős beosztásukból azt nyilatkozzák, nem tilos a horogkereszt, nem tilos a fasizmus, sőt aki 1992- ben azt elítéli, az gazember?! Mi nem éltünk tovább. Nem tudjuk megítélni a kommunizmust. Ha az is gazság volt, ne engedjék megújulni azt sem. De a mi gyilkosainkat életre idézni, újra gyilkolni, szervezkedni és lelkeket mérgezni sem! Mert mivé lesz akkor a világ, mire születnek meg most a (bármiféle) gyerekek? _ A Budapesti Zsidó Hitközség a gettó felszabadításának 48. évfordulója alkalmából 1993. január 18-án (hétfőn), délelőtt 9.30 órakor a Hősök Sírkertjében (Bp. VII., Dohány u. 2—4.), a gettófalnál megemlékezést és koszorúzást rendez. A kegyeletes megemlékezésre mindenkit szeretettel meghívunk és várunk. Dr. Kéri Lajos, Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke ügyvezető igazgatója Holocaust Füzetek Valóra vált egy korábbi elhatározás: elhagyta a nyomdát a Holocaust Füzetek címet viselő sorozat első száma. A kiadvány gondozója a Magyar Auschwitz Alapítvány—Holocaust Dokumentációs Központ. A sorozat céljáról, törekvéseiről kérdeztük dr. Szita Szabolcsot, a dokumentációs központ tudományos vezetőjét. — Kiadványunkról joggal állíthatjuk: olyan írás, amely régi hiányt pótol. Bár ne lett volna rá szükség —, de földrészünk, s hazánk végigszenvedte a fasizmust, és ami vele együtt járt, a tömeggyilkosságok hosszú sorát — mondotta, majd így folytatta: Egyre ritkul azok tábora, akik személyes emlékeik alapján tudnak beszámolni a náci koncentrációs táborok, az ukrajnai, a honi és a németországi munkaszolgálat, a sáncmunkák, s nem utolsósorban a tömeggyilkosságok rémségeiről. Kiadványunk megjelentetése időszerű azért is, mert a fasizmus napjainkban újra támad. Számos országban szervezkednek a neonácik. A Holocaust Dokumentációs Központ gyűjti azokat az anyagokat is, amelyek a napjainkban sajnos ismét jelentkező szélsőjobboldali megnyilvánulásokra, a másság el nem viselésére, a fajgyűlölet szítására, színes bőrű külföldiek, cigányok és mások elleni akciókra vonatkozak. A ma eseményei — éppen az említett lijfasiszta megnyilvánulások — bizonyítják, hogy a múltat nem kell és nem szabad egyszer s mindenkorra lezárni — fejezte be mondandóját dr. Szita Szabolcs. __ ... jó