Új Élet, 1996 (51. évfolyam, 1-24. szám)

1996-01-01 / 1. szám

-ע22'0| ' | ||pr LI. évf. 1. szám 1996. jan.1. Tévét 9. 5756. Ara: 32 FORINT —| A MAGYARORSZÁGI HITKÖZSÉGEK LAPJA tt ki. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közgyűlése Zoltai lemondását nem fogadták el — Streit Sándor kivár — Rabbi־ ság szabályzat nélkül — Schweitzer József a Dohány-templomban — Deutsch László főrabbi kontra Berend Rózsa igazgató A Magyarországi Zsidó hitközségek Szövetsége december 17-én, vasárnap tartotta közgyűlését. Feldmájer Péter elnök üdvözölte a tanácskozás résztvevőit és felkérte Deutsch László főrabbit, hogy mondja el a nyitó imát. Annak elhangzása után az egybegyűltek —, az elnök javaslatára — az elhunytakról emlékeztek meg. Ennek kapcsán Feldmájer Péter a következőket mondotta: —Mindenekelőtt emlékezzünk Jichák Rabinról, Izrael miniszterelnökéről, a kiváló államférfiról, családapáról, zsidó emberről, tábornokról, aki életét áldozta Izrael és a béke ügyéért. Kimondani is szörnyű, hogy ezt az embert egy zsidó ölte meg. Az elnök szavai után a jelenlévők egyperces néma felállással adóztak Jichák Rabin, valamint az itthon elhunyt hittestvérek: dr. Winter Miklós, a szegedi hitközség elnöke, Brüll József, Sámuel József, dr. Gonda János, Lewbeer Sándor, Kollmann Béla, Fogarasi György, Sarlós Pál, Siklósi Béla, Ungár György, Sziklai Antal, Altman Lajosné, Schreiber Pál, Piliczer Gyula, Rudas Sándor és Réti László emlékének. A következőkben a MAZSIHISZ elnöke megállapította, hogy a közgyűlés határozatképes. A továbbiak során utalt arra, hogy a képviselőtestület tagjai előzetesen kézhez kapták az írásos anyagot, amely a MAZSIHISZ vezetésének az elmúlt időszakban végzett munkáját vázolja fel. Ehhez az írásos beszámolójelentéshez fűzött szóbeli kiegészítést az elnök, amelyből az alábbiakban idézünk. A vezetőség a legfőbb problémákra igyekezett koncentrálni, és igyekezett olyan problémákat megoldani, amelyek rendkívül bonyolultak, és amelyek mindenképpen a zsidó közélet homlokterében állnak. Önök láthatják, hogy ezek a döntések nem viták — rossz szóval —, veszekedések nélkül történtek. De ezek a viták egy ilyen testületben természetesek, hiszen rendkívül sok érdek ütközik, minél magasabb szintre jutunk, annál inkább több érdek van, s ezeket valamilyen módon egyeztetnünk kell. Néhány olyan kérdésről, ami a jelentés kiküldése óta felmerült, s a legutóbbi vezetőségi ülésen is felvetődött, külön kívánok szólni. Az egyik ilyen kérdés, ami számomra technikai kérdés volt, de mégis komoly vitát okozott, az a jutalom, amelyben a vezetőség — mind a BZSH, mind a MAZSIHISZ részéről — az igazgató urat részesítette. A jelentésben olvashatták, hogy 500 ezer forint bruttó összegű jutalmat szavaztunk meg Zoltai úrnak. Tettük ezt azért, mert munkáját kiválóan végezte, és úgy éreztük, hogy 5 évi munka után egy ilyen bruttó összegű jutalom megilleti. Elképesztő — folytatta Feldmájer Péter —, hogy nem egészen 30 perccel ezelőtt Kern elnök úr eljárásunkat alattomosságnak — azt hiszem ezt a szót használta —, alattomos támadásnak minősítette. Ehhez képest el kell mondanom, hogy szóba sem került, eszembe sem jutott, hogy én támadjam ezzel kapcsolatban Zoltai urat. Mással lehet, hogy támadni akarnám, de nem akarom éppen most, mert nincs ilyen indok. Én azt hiszem, hogy a jelentés olyan, ami hű krónikája a vezetőségi ülésen hozott döntéseknek. A másik kérdés, ami felmerült a BZSH közgyűlésén: miért kellett elemezni részletesen azt a vitát, ami a BZSH és a MAZSIHISZ vezetői között kirobbant. Azért kellett elemezni, mert a vita megtörtént. Azért kellett kiküldeni az anyagokat, mert a levélváltás megtörtént. Három olyan alapvető tényező volt, alapvető kérdés volt, amellyel foglalkozott a MAZSIHISZ és a BZSH vezetősége az elmúlt időszakban. Az egyik ez a bizonyos vitakör, a másik a közösségi kárpótlás ügye, a harmadik kérdéskör pedig a reszortelöljárók kijelölése. Igyekeztem ezt a három dokumentumot úgy összeállítani, hogy mindenki lássa, miből indult ki a vita, és mi lett ennek a vitának a végeredménye. A magam részéről ki tudom nyilatkoztatni, hogy elfogadván az idézett véleményeket — Ölti úr véleményét, amelyet idéztem is —, hogy itt meg kell tanulni mindenkinek együtt dolgozni a másikkal, és valamilyen módon békét kell kötni. Ezt tudomásul kellett vennünk, és ezt próbáljuk követni. A másik kérdéskör a reszort-elöljárók kijelölése volt. Úgy éreztük, hogy ez a munka, ami itt folyik, sokkal jobbá tehető ezzel. A reszort-elöljárók megkezdték a munkájukat. A következő kérdéskör a közösségi kárpótlás ügyében meghozott döntések voltak. Én úgy hiszem, hogy amit koncepcióként eldöntöttünk —, amit megkaptak — az egy olyan helyes és messzemutató döntés volt, amit mindenképpen követnünk kell. Megköszönöm a vezetőség tagjainak a munkájukat, de külön Pollák doktor úrnak is — aki köztünk ül —, hogy nagyon jelentősen segített. Egy olyan anyagot terjesztett a vezetőség elé, ami tulajdonképpen a később elfogadott — és önök által is elfogadott — koncepciónak az alapjait képezte. Mégis mi a legfőbb vitatéma ezekben a közösségi kárpótlási ügyekben? Az egyik az ott húzódik, hogy mit és milyen módon kérjünk vissza a magyar kormánytól. A mi álláspontunk az, hogy ragaszkodnunk kell a teljes kártérítés elvéhez, de — és ez nagyon fontos — az ország teherbíró képességét nem szabad megterhelnünk, mert ellenkező célt érnénk el. A másik vitakérdés, ami a zsidó tárgyalási oldalon belül feszül, az a nemzetközi szervezetek és a magyarországi zsidóság közötti vitás kérdések. Itt a vita azon folyik, hogy az esetleg visszakapandó vagyonokat hogyan, mi módon és ki kezelje s a visszakapandó vagyonnak mely része kerüljön bele adott esetben egy közös alapba, egy közös alapítványba, és mely része kerüljön vissza közvetlenül a hitközségekhez. A nemzetközi közösség álláspontja szerint az alapítványt Magyarországon kell létrehozni. Többféle javaslatot tettek. Először elfogadták, hogy az alapítvány vagy az alap vezetésének a többségét a magyarországi zsidóság delegálja. Legutolsó közlésük szerint azt kérik, hogy ők delegálják a többségét ennek a grémiumnak, és a kisebbségét a Magyarországon élő zsidóság. A másik kérésük az, hogy valamennyi visszakapott vagyontárgy kerüljön be ebbe az alapba. A mi álláspontunk azonban az, hogy olyan esetekben, amikor létező hitközségekről van szó, akkor a vagyonnak ahhoz a hitközséghez kell visszakerülnie, amelyik korábban annak tulajdonosa volt. Mindazon esetekben azonban, amikor a tulajdonost nevesíteni nem lehet, mert a hitközség megszűnt, és a megszűnt hitközség jogutódjaként valamelyik központi szerv lép fel, akkor ez bevihető egy közösen kezelendő alapítványba vagy alapba. Ez két olyan témakör, ami közöttünk még vitaként áll fenn. De emögött meghúzódik egy, hogy úgy mondjam, hitbéli vita. Hiszünk-e abban, hogy Magyarországon lesz zsidóság öt év múlva, tíz év múlva, húsz év múlva, száz év múlva, vagy nem hiszünk benne. Mert ha abból indulunk ki, amiből kiindul a külföldi oldal egy része, hogy Magyarországon nincs jövője a zsidóságnak, akkor valóban nincs értelme itthon kezelni egy alapot. Ha abban hiszünk, hogy Magyarországon a zsidóságnak van jövője, hogy gyermekeink, unokáink is — egy része legalábbis — itt fog élni, akkor csak az a nézet követhető, amit mi követünk. Ezért nem képviselhetünk más álláspontot, mint azt, hogy az államtól visszakapandó vagyonnak legalább kis részben a működő hitközségekhez kell kerülnie. A többi, ha a közös alapítványba vagy alapba kerül — amelynek még nem eldöntött a formája — ebben az esetben annak a vezetését többségben a Magyarországon élő zsidóknak kell adniok, mert csak ez biztosíthatja azt, hogy az érdekeink megfelelő módon érvényesüljenek. Tudom, hogy lehetnek más nézetek. A vitában annak idején a vezetőségi ülésen elhangzottak más érvek, más nézetek is. Ezeket tudom akceptálni. Egyet nem tudok akceptálni, azt hogy ne higyjünk abban, hogy a magyarországi zsidóságnak van jövője, mert ha nem hiszünk ebben, akkor kár itt töltenünk az időnket. Én azt kérem önöktől, továbbra is bízzanak abban, hogy van jövője a magyarországi zsidóságnak, és ennek megfelelően hozzák meg döntéseiket — fejezte be mondandóját Feldmájer Péter. Ezt követően Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató szólt: — Elnézést, de tulajdonképpen napirend előtti lehetőséget kérek. Az egyik az a bizonyos 300 ezer forint nettó összeg, amit kaptam. Meggyőződésem, hogy szándékos volt Feldmájer úrnak a tájékoztatása, mert ha nem az lett volna, akkor beleírta volna a jelentésbe az igazságot is, hogy ezzel szemben 320 ezer forintot adományba befizettem. Tehát magasabb összeget fizettem be, mint amit kézhez vettem. Gazdasági munkatársaim ezt igazolni tudják az alapítványi befizetésből. Ez az egyik dolog. A másik pedig: a MAZSIHISZ közgyűlésén vagyunk, tehát a BZSH igazgatói funkcióját vállalva, kérem önöktől a felmentésemet. A MAZSIHISZ-t nem kívánom vállalni, és ebben az ügyben bizalmi szavazást kérek. Feldmájer Péter elnök: Zoltai úr bejelentése nagyon drámai és nagyon rossz. Én azt kérem a közgyűléstől, hogy közfelkiáltással és kézfeltartással kérje meg őt, hogy vállalja továbbra is az igazgatói tevékenységet, nagyon jól végzi azt. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e bárki is, aki elfogadja a lemondást? Én azt kérem, személy szerint is Zoltai úrtól, hogy vállalja a további munkát. Azt hiszem, ezt nem lehet, visszautasítani, ha ilyen egyértelmű a bizalom. Zoltai Gusztáv: — Nyilván nem rosszabbító, hanem javító szándék vezetett, amikor a lemondásomat felvetettem. Nem provokálni akartam, csak egyszerűen úgy vélem, hogy valóban strukturális változásokat kell csinálnunk. Én merem remélni, hogy Feldmájer úr ezt a szavazást most azért kérte, mert szerette volna, ha megmaradok tisztségemben. Megpróbálok őszinte lenni és elfogadni, amit Feldmájer úr kért. (Nagy taps.) Az ügyvezető igazgatótól újból a MAZSIHISZ elnöke vette át a szót. Közölte, hogy napirend előtt szólásra jelentkezett Streit Sándor elnökhelyettes. Streit Sándor: — Lemondok a MAZSIHISZ-alelnöki posztomról. Olyan problémák merültek fel időközben, amelyek egy része személyes jellegű, más része pedig közösségi jellegű, amivel nem tudok egyetérteni, s ezt a közgyűlés előtt megtartott elöljárósági ülésen részleteztem az elöljáróknak. Tekintettel az idő rövidségére, mindezt nem szeretném most megismételni. Még egyszer köszönöm bizalmukat. Az alelnök szavait követően Feldmájer Péter reagált az elhangzottakra. — Én azt tudom elmondani a közgyűlésnek, ami a vezetőségi ülésen elhangzott. Ott többen, azt hiszem majdnem mindenki kérte Streit elnökhelyettes urat, hogy ne mondjon le. Én továbbra is ezt kérem tőle. Azt kérem, hogy fontolja meg a döntését, legalább a legközelebbi közgyűlésig maradjon tisztségében. Próbálja meg. Igen rövid idő telt el azóta, hogy ebben a pozícióban van. Én azt hiszem, hogy döntése elhamarkodott, s nagyon nagy hiány lenne számunkra, ha kiválna a vezetésből. Nyilván mindenki szabad ember, mindenki saját elhatározásából hozza meg döntését. Streit Sándor: — Nem tudom — őszintén megmondom —, hogy mit válaszoljak. Tekintettel arra, hogy az imént említett elöljárósági ülésen kifejtettem aggályaimat, most nem kívánom részletezni. Gyakorlatilag elöljáró társaim is megerősítették azt, valamint az elnökség részéről Kern elnök úr is, Zoltai ügyvezető igazgató úr is, hogy felvetéseim jogosak és valósak. Nem tudom, mennyi lehetőség van arra, hogy ezek a sérelmek vagy problémák megváltozzanak a jövőben. Nem látom, hogy milyen garanciák vannak arra vonatkozólag, hogy megváltozna a helyzet ezekben a kérdésekben. Szeretném a véleményeket hallani. Zoltai Gusztáv: — Miután már aposztrofáltál, megint csak azt tudom mondani: a felvetéseid — ahogy elmondottam az elöljárósági ülésen —, ma jogosak. A magam részéről azt az ígéretet tehetem — de merem remélni, hogy az elnök úr részéről is ez a vélemény, hogy ezek a felvetések teljesen jogosak, tehát a tájékoztatási problémák és olyan döntések, amelyeket nem minden esetben a széles plénum előtt hozunk meg. — Én a magam részéről vállalom, hogy semmilyen olyan döntést nem hozok, nem engedek hozni, amiről az elnökhelyettest, az elöljáróságot nem tájékoztatták. Feldmájer Péter így kapcsolódott (Folytatás a 6. oldalon) MEGHÍVÓ Dr. Korn József a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke A Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Holocaust Emlékbizottság a budapesti gettó felszabadításának 51. évfordulója alkalmából 1996. január 18-án (csütörtökön) de. 10 órakor a Hősök Sírkertjében (Budapest VII., Dohány u. 2—4.), a gettó falánál megemlékezést és koszorúzást rendez. A kegyeletes megemlékezésre mindenkit szeretettel meghívunk és várunk. Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója Az országos főrabbi jogköre (Javaslat) 1. ) Az országos főrabbit a rabbitestület javaslata alapján a MAZSIHISZ közgyűlése ruházza fel rangjával és címével, amely a közgyűlési ciklus időtartamának végéig szól. 2. ) Az országos főrabbi a kongresszusi rabbiság szellemi vezetője. 3. ) Az országos főrabbi hatáskörébe tartoznak a vallási élet szabályaival kapcsolatos kérdések. 4. ) A MAZSIHISZ vezetése és Szövetséget érintő lényeges kérdésekben tartozik kikérni az országos főrabbi véleményét, a vallási életet érintő kérdésekben véleményével ellentétes döntést nem hozhat. 5. ) A vallási funkcionáriusok kinevezésével kapcsolatosan a MAZSIHISZ és a BZSH, mint munkáltató köteles kikérni az országos főrabbi véleményét Vallási funkcionáriusnak csak olyan személy nevezhető ki és alkalmazható, aki ellen az országos főrabbi nem emel kifogást 6. ) Az országos főrabbi székhelye a MAZSIHISZ székhelyével egyezően: Budapest VII., Síp u. 12. 7. ) Az országos főrabbi az ország bármelyik zsinagógájában jogosult felszólalni, istentiszteletet tartani, a zsinagógát működtető hitközség egyetértésével. 8. ) Az országos főrabbi állandó istentiszteleteinek helye a Budapest, Dohány utcai főtemplom, ahol vallási funkcióit a Dohány utcai körzet vezetésének egyetértésével látja el.