Új Élet, 1997 (52. évfolyam, 1-24. szám)
1997-01-01 / 1. szám
Ára: 42 FORINT Lll. évf. 1. szám 1997. január 1. Tévét 22.5757. א Y YTA Ha nem lenne ma ünnepünk, akkor is öröm látnom ezt a rengeteg embert, kedves arcot egy olyan kulturális eseményen, amely a zsidó kultúra gyöngyszemeiből merít. Ez a kincsestár végtelenül mély és gazdag. Az újra magára találó magyar zsidóság egyik nagy feladata a szabadság újrarendeződő éveiben, hogy ezt a kincset felhozza a „múltnak mélységes kútjából", és az egyetemes magyar kultúra, a magyar társadalom közkincsévé tegye. Hiszen mind zsidó, mind nemzsidó testvéreink hosszú ideig nem ismerhették ezt a kincset. Mi, zsidók erőt, önismeretet, tartást nyerünk belőle, hasonlóképpen nemzsidó testvéreink, hiszen csak olyanokkal élhetünk békében és barátságban, akiket ismerünk. Egy népet, egy karaktert leginkább annak a népnek a sorsát, lelkét megragadó művészetből lehet a leghatásosabban megismerni. A kelet-közép-európai zsidó zene ilyen kifejező eszköz. Örömmel látom, hallom, hogy ez a muzsika világszerte reneszánszát éli. Zsidó és nemzsidó együttesek, zsidó és nemzsidó közönség játssza, élvezi. Itt, az Almássy téren, a népzene Budapesten begyökeresedett fórumán valóságos hagyománnyá nőtte ki magát a zsidó táncház, az évente megtartott nagy sikerű klezmerest. Amikor ezt látom, egy pillanat alatt elfelejtem a politika, az előítéletek nyűgét, ami kint, a kultúrán kívüli világban sajnos még sújt bennünket. Ezért a békébe oldó hatásáért van akkora szerepe a lelket erősítő, a léleknek békét hozó kultúrának társadalmi bajaink, konfliktusaink föloldásában. Tudjuk: az egész magyar kultúra válságos pillanatait éli. Kevesen látják be egyre anyagiasabb világunkban: olcsóbb a kultúra, a művészet térnyerését támogatni, mint később a kulturálatlanságból fakadó romlást, rombolást kezelni, gyógyítani. Mindez azért jutott eszembe, mert ma itt Chanukka-gyertyát is gyújtunk. Mint minden zsidó ünnepnek, ennek is rengeteg jelentéstartománya van, s arra csak újabbakat rak rá a sok ezer éves zsidó élet. Ebből lesz a hagyomány, amelyhez minden nemzedék hozzáteszi a magáét. A Chanukka egy idegen hatalom elleni győzelem történelmi emléke. Mátitjáhu, Makkabi és fiai, valamint felhívásukra a Módin nevű falu lakói, majd az egész zsidó nép gerinces tagjai azért lázadtak fel az idegen hatalom elnyomása ellen, mert az nem engedte a saját, a vallása köré szerveződött nép kultúráját gyakorolni. Ehhez a magatartáshoz akkor is ragaszkodott a zsidóság, amikor már nem volt saját hazája. Ennek a több ezer éves, nemzedékről nemzedékre áthagyományozott ragaszkodásnak, hűségnek köszönhető az is, hogy mi itt, ebben a kellemes hangulatban élvezzük a zsidó kultúra, azaz a zsidó létezés gyümölcseit. Zsidók és nemzsidók egyaránt. Hiszen akár az örökkévalónk, úgy az emberségünk, a különböző kultúrákban kifejeződő lelkünk is azonos. Ez minden emberben egyazon isteni szikra alapján gyűl fel. Ez az est is bizonyítéka: a különbözés, a másság nem a kirekesztésben, az egymást eltaposó, lélektelen versenyben érdekelt, hanem egymás alkotó kiegészítésében, többletgazdagsághoz juttatásában. Ennek az eszmének a képviselete a mai zsidóság nagy feladata Magyarországon és szerte a világban. Izrael, amelynek minden gazdasági, kulturális eredményét a magunkénak is valljuk, büszkék vagyunk rá, ezt jeleníti meg az egész világ számára. E nagy programhoz mi is hozzátesszük a magunkét. A miénknek tudjuk azt a Múlt és Jövőt, amely 1911- től 1944 márciusáig működött Patai József alatt, s azt is, amelyet 1989- től Kőbányai János visz tovább. Miénknek tudjuk Mezei András költészetét, aki a régi rendszerben is úgy tudott alkotni, hogy magyar zsidó költő maradt, vagy az itt fellépő Budapester Klezmer Bandet s a most bemutatkozó veszprémit. Ez utóbbi azért is külön öröm, mert mutatja: a holocaustban nagyobb veszteségeket szenvedett vidéki zsidóságunk is magára talál. Már nem csak temetőket tesz rendbe, emléktáblát állít, de hál' Isten önálló kultúrateremtésre is futja erejéből. Már tud mulatni is. Igen, néha mulatni, önfeledten örülni, ünnepelni is tudunk. E célból írta meg Sólem Aléhem nagy regényét, amelynek a születésnapját ünnepeljük, most érkezett a nyomdabál. Ez is egy ünnep. A könyv népének minden könyv születése ünnepe, s a könyvkiadóvá fejlődött Múlt és Jövő a közeljövőben több ilyen ünneppel készül megajándékozni bennünket. A legtöbb zsidó ünnep a gyász, a szomorúság ünnepe. Ritka kivétel ez alól a mostani Chanukka, majd tavasz tájt a Púrim. Mindkettő arra az élményre emlékezik, amikor nagy veszélyből, szorongattatásból szabadultunk meg. Szabadság — ez is az ünnep feltétele. A külsőé és a belsőé. Ezt a szabadságot hirdeti a zene, a vers, a sok kedves művész produkciója. Abban a reményben kívánok mindenkinek Chánukká Száméához, azaz örömteli, boldog Chanukkát, hogy akik itt velünk ünnepelnek, s akik nincsenek itt, egyaránt részesüljenek e belső és külső szabadság kegyelmében. Zoltai Gusztáv beszéde az Almássy Téri Szabadidő Központban, az R&F Produkciós Iroda és a Múlt és Jövő által rendezett Chanukka-esten. A több mint nyolcszáz vendég közül számosan most láttak először rituális gyertyagyújtást, amelyet Fekete László főkántor végzett. A jiddis irodalom gyöngyszemeiből Gáti Oszkár és Sivók Irén olvasott fel. Chanukkai ünnepi beszéd Akárcsak a Hegedűs a háztetűnben, itt is fergeteges sikert aratott a Budapester Klezmer Band Ez a kisfiú gyönyörű hangjával és hibátlan kiejtésével ejtette ámulatba a Madách Színház közönségét. A gyertyagyújtás után: Hegedűs a háztetőn. A Joint, a Szochnit és a MAZSIHISZ voltak a vendéglátók HAGYOMÁNY, HAGYOMÁNY Smot: az asszimiláció és következményei ״ És Izrael fiai szaporodtak és gyarapodtak és megsokasodtak és megerősödtek igen nagyon, és megtelt velük az ország... És támadt új király Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. És szólt a király népéhez: íme Izrael fiainak népe nagy és hatalmasabb nálunk. Rajta, bánjunk furfangosan velük..., mert ha háború lenne, ők is ellenségeinkhez csatlakoznának, harcolnának ellenünk, és eltávoznának az országból.” (Exodus 1.7—10.) Tulajdonképpen már jóval előbb, amikor József kérésére és a fáraó invitálására Jákob háza népe lement Egyiptomba, hogy ott ideiglenesen menedékre találjanak az éhínség elől — elkezdődött a galut, a szétszóratás átka, a zsidógó lesz minden baja és baja. Kánaánban, vagyis Izrael földjén, Erec Jiszráélban lehet éhezni, lehet szenvedni, de nincs galut, mert Jákob háza otthon van. Egyiptomban viszont, a húsosfazék mellett, Gósen zsíros földjén, akármilyen jó dolguk is volt Jákob ivadékainak, akármennyire is övezte őket testvérük, József nimbusza, máris megkezdődött a galut. Az egyiptomi galut története kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit a mi nemzedékünk is átélt. A zsidó történelem évezredek óta önmagát ismétli, és mi — szenvedő alanyai — nem tanulunk saját múltunkból. A Gósenben letelepedett és ott szabadon és háborúzatlanul élő izraeliták szálkák voltak az egyiptomiak szemében. József halála után elfelejtették érdemeit Egyiptomban, hogy megmentette őket az éhha- láltól, és az új fáraó szemrebbenés nélkül jelentette ki, hogy nem ismeri Józsefet, soha hírét sem hallotta. Jákob fiai maguk is hozzájárultak az egyiptomi antiszemitizmus kifejlődéséhez, éspedig azzal, hogy vad asszimilációba kezdtek, eltávolodtak a Jákob házában bevett egyistenhitről, és majmolni kezdték az egyiptomi kultúrát. A Midrás szerint sokan visszatértek a pogány szertartásokhoz, bálványimádáshoz, mások meg elhagyták a Brit Milát, a cicrumcisiót, hogy ezzel is hasonuljanak a gazdanéphez. Az izraeliták megtöltötték a színházakat, a szórakozóhelyeket (Tanchuma Smot), mindenhol ott voltak, és szemet szúrtak a gazdanépnek, aki megunta őket, és mint napjaink antiszemitái, igyekezett visszaszorítani őket a gazdasági élet különböző területeiről. Sámson Rafael Hirsch, a nagy német zsidó tóramagyarázó, a német neoortodoxia megteremtője megjegyzi, hogy az egyiptomi zsidóüldözés iskolapélda abból a szempontból is, hogy nem a népből indul ki, hanem a király környezetéből, az uralkodó körökből, akik „hazafias” jelszavakkal próbálják a népet a héberek elleni hangulatkeltés szolgálatába állítani. A király, a fáraó magas államérdekeket említ, és a zsidók elnyomását, gyötrését és később kiirtását „nemzeti politikának” tünteti fel. (Naftali Kraus: Az ősi forrás) y vvvvv wyv v'׳\'vy yvy yy yy v vy y vy WVVV y v'׳\'>/y v V y y y y y v vyv v v Vy v w y \< MEGHÍVÓ A Budapesti Zsidó Hitközség a gettó felszabadításának 52. évfordulója alkalmából emlékező istentiszteletet tart. 1997. január 19-én (vasárnap) 10.00 órakor a közelmúltban felavatott Dohány utcai zsinagógában. A kegyeletes megemlékezésre mindenkit szeretettel meghívunk és várunk. Zoltai Gusztáv a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója Dr. Korn József a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke