Új Élet, 1997 (52. évfolyam, 1-24. szám)
1997-07-15 / 14. szám
A csodálatos fáspince (5. oldal) A Sportolóink az olimpián (2. oldal) Elie Wiesel aktuális kérdésekről (3. oldal) Diplomaosztás a József körúton Schweitzer József csak az igazgatói székből állt fel • Öt évre Schoner Alfréd a rabbiképző és a tanárképző főigazgatója Az Országos Rabbiképző Intézet gyönyörűséges, patinás díszterme és a folyosó is zsúfolásig megtelt prominens vallási és világi tisztségviselőkkel, egykoron végzett és friss diplomásokkal, szülőkkel, hallgatókkal, érdeklődőkkel. Schweitzer József országos főrabbi — hálát adva az Örökkévalónak — a Rabbiképző 119., a Tanárképző Intézet 5. tanévét ünnepélyesen befejezettnek nyilvánította. Ezután bejelentette: elérte azt az életkort, amelyben az intézet, valamint saját érdeke is úgy kívánja , „nyugalmasabb életet válasszon”. Schweitzer József szerencsére (!) nem búcsúzott, hiszen ígéretet tett, amíg ereje, egészsége lehetővé teszi, tanárként, rabbiként, országos főrabbiként egyaránt dolgozik, funkcionál. Majd szomorú kötelességének eleget téve a közelmúltban elhunyt kollégára, barátra, Kende Frigyesre emlékezett, emlékeztetett. Tájékoztatást adott az intézet évközi tanulmányi rendjéről, köszönetet mondott rabbi David Zitternek azért a magas szintű oktatásért és szeretetért, amelyben az Izraelben tanuló hallgatókat részesítette, mindazoknak, akik támogatták az intézet munkáját (a JOINTnak, a MAZSIHISZ-nek), majd az igazgatási tevékenységben nyújtott kimagasló együttműködésükért Schmideg Józsefnek és Pasqualini Zoltánnénak hálás köszönetét fejezte ki. Ezt követően megható mondatok és örök érvényű gondolatok hangzottak el. Bár a következő szombaton újhold haftaráját olvassuk, azonban a Kórach heti szakasz haftarájában Sámuel búcsúzik népétől és tisztségét új erőnek adja át. Auschwitzban meggyilkolt édesapám után a nevem Jehuda ben Sámuel. Tehát a név is köt a bibliai Sámuelhez. Átadom tehát az intézet vezetését —javaslatom alapján — egykori tanítványomnak, kollégámnak, Schőner Alfrédnak, kívánva munkásságára áldást és eredményeihez sikereket a költő szavaival szólva: ״ nem egészen dicstelenül, folytasd barátom, nagyobb dicsőséggel”... ■ ■■Úgy hiszem, általában mindenkivel szemben teljesítettem mindazt, ami reám bízatott. A hűség útját választottam, azon jártam mindig és mindenhol, ahol szolgálatot teljesítettem; a Wesselényi utcai polgáritól , a Zsidó Gimnáziumtól kezdve Pécsett 35 éven át, azután a Csáki utcában a (Hegedűs Gyula utcai) templomban, majd itt, a Rabbiképző Intézetben. Amennyire lehetséges volt, minden megszakítás nélkül igyekeztem szolgálni ezt a sok-sok csapástól sújtott magyarországi zsidóságot — előbb a holocaustot követően a vidéki hitközségek újjáépítésében, majd 40 évig — igen nehéz körülmények között — őrizve a lángot, megőrizve, hogy átadhassuk az ifjabb nemzedéknek. Célunk nem a magunk, hanem a Tóra dicsőségét, tiszteletét emelni. Az országos főrabbi beszéde után Schöner Alfréd vette át a szót. Meghatottan emlékezett arra, amikor is e falak között hét évet töltött, és ahol megadatott számára, hogy a kor legnagyobbjaitól hallgathatta a Tóra szavát. Majd üdvözölte, köszöntötte a megjelenteket, hálát adva a Mindenhatónak, hogy megtisztelő feladatát tíz hónapja elkezdhette és a következő tanévtől újra folytathatja, szüleinek, akik elindították ezen az úton, s éppúgy, mint rabbivá avatásának óráján, néhány pillanatot szentelt édesanyja emlékének. Hangsúlyozta, hogy Schweitzer professzort, országos főrabbit valamennyi volt és jelenlegi tanítványa méltán aposztrofálja a magyarországi zsidóság világító fáklyájának. Kivánom — mondotta — az országos főrabbinak és családjának, hogy jó erőben, egészségben, boldogságban az emberi kor legvégső határáig vezessék továbbra is a magyarországi zsidó közösséget, irányítsák mindazoknak lépteit, akik ezt kívánják. Ezt követően Schoner Alfréd ״ korunk, az informatika kora viszonyulásáról a ma emberéhez” sarkalatos témát vetette fel, különös tekintettel arra, hogy miképpen lehet és kell összeegyeztetni az istenhitet, az ősök, a nagyok, elődeink által ránk örökített zsidó hagyományt e modern korszakkal. Ezután köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt tanévben munkáját segítették, a MAZSIHISZ- nek, a BZSH-nak, a Midreset Jerusalajimnak, az izraeli nagykövetségnek, a Szochnut vezetőinek és munkatársainak, a JOINT-nak és a ZSVK-nak. Elismerését fejezte ki tanártársainak, kollégáinak, az általános igazgatóhelyettesnek, Komoly Judit professzor asszonynak, Naomi Spitzer módszertantanárnak odaadó szorgalommal és alázattal végzett munkájáért, Várkonyi Zsuzsának a titkári teendők lelkiismeretes ellátásáért, Miklós Gábor szerkesztő-tanárnak, aki társadalmi munkában kiválóan készítette fel a szociálismunkás-képző hallgatóit. Schöner Alfréd útravalóul néhány mondatot intézett a végzett hallgatókhoz. A Szentírás szavait idézve: „A tudás alapja az istenfélelem”... ez a két dolog, amelyet szerettünk volna még jobban megismertetni a hallgatókkal. Mindenekelőtt a mi legnagyobb kincsünket, a hitünket és a tudásnak különböző formáit, az ősi tudást és a mait egyaránt olyan formában, hogy a középpontban változatlanul ott legyen Izrael, a Cion szeretete, megbecsülése. Majd Jób könyvéből idézve: ״ Van a fának reménye még akkor is, ha gyökereit megnyirbálják és megpróbáltatások sokasága éri.” Vagyis, a magyarországi zsidóság fáját ismert történelmi okok miatt gyökereitől majdnem megfosztották, a zsidók túlnyomó többségét a második világháború szörnyű poko jában elégették. A következő évtizedekben a magyarországi rabbikar tagjai mindent megtettek, hogy a folytatólagosságot biztosítsák, és az elmúlt években már látható volt a fejlődés, a kibontakozás. Utolsó gondolatként egy holocaustot túlélt barátja korabeli levelének utolsó mondatát idézte Schöner. ,A halál árnyékában is vallom, hogy őseink hite a jövő reménysége...” Útravaló értékű, fontos mondat ez — tette hozzá a szónok. Az ősi zsidóság szellemének tiszteletben tartásával, pedagógusi felelősségtudatnál, az egész zsidóság, Izrael Állam és a magyarországi zsidóság iránti feltétlen szeretettel és alázattal kezdjék meg munkájukat. Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója szólásra emelkedve köszöntötte a végzett hallgatókat, hangsúlyozva a rájuk váró munka fontosságát. Kérte őket, jusson eszükbe, milyen anyagi áldozatokkal járt igényes képzésük, majd megnyugtatólag közölte, hogy valamennyiük jövője biztosított, a Lauder Javne, a Wesselényi utcai iskolában, az Anna Frank Gimnáziumban, egy-egy hallgató egyetemen, illetve az Országos Rabbiképző Intézetben folytatja tanulmányait. Érezzétek — mondotta —, a magyarországi zsidóságnak nagy szüksége van rátok. Végül megosztotta a hallgatósággal, hogy a MAZSIHISZ döntése értelmében — mivel vélhetően — Schweitzer József nyugdíjba vonulásával az országos főrabbisággal kapcsolatos munkája jelentősen megnő majd, hitéleti támogatásként, havi 50 000 Ft-tal emelik jövedelmét. Azonban az országos főrabbi és felesége nagylzikűen úgy döntöttek, hogy ezt az összeget mindannyiszor a Codoko Alapítvány kaszszájába utalják át. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató szavai után ismét Schweitzer József emelkedett szólásra. Szívből való kötelességének érzi, hogy Zoltai Gusztáv igazgató úrnak és mindazoknak, akiknek gondolatait tolmácsolta, irányába őszinte köszönetet mondjon. Abban a reményben búcsúzik igazgatói tisztségétől, hogy lehetőségei szerint az intézet reorganizációjában rá háruló feladatokat csekély erői szerint teljesíteni tudja. Vezetése és irányítása alatt Sir Sigmund Sternberg, Várszegi Gábor és Csengeri Imre, nemkülönben a Soros Alapítvány segítségével bővült és a modernizáció útjára lépett a könyvtár. A háborúban sérülést szenvedett könyvek nagy munkát igénylő restaurálása dr. Ottó Rábán Heinichen, a Német Szövetségi Köztársaság volt budapesti nagykövete kezdeményezésére a Niermann-Stiftung Alapítvány nagyvonalú támogatásával megkezdődött és folyamatban van. A JOINT segítségével éveken át vendégtanárok működtek az intézetben, Istenben boldogult Jólesz Károly, és Istennek hála Zvi Moskovits és dr. Menachem Meron professzorok személyében. Kezdeményezésére a megszűnt tanítóképző, majd az 1945—48 között működött rabbiképző intézeti Pedagógium utódaként a Midreset Jerusalajim hathatós segítségével és dr. Smuel Glick professzor páratlan fáradozásainak eredményeképp megalakulhatott az intézet tanárképző szaka judaisztikai tanárok képzése céljából. A szerény kezdetekből, amelyekben dr. Moskovits és dr. Schmideg professzorok voltak odaadó munkatársai, immáron jeles intézmény alakult ki, amelynek eredményeit ma is örömmel tapasztaljuk. Végezetül meleg szavakkal méltatta az Izraelbe hazatérő Spitzer Noémi professzornőnek, a Tanárképző Szak tanárának maradandó munkásságát, és áldást kívánt további életére. A szónokok előadásai között eredményhirdetésekre is sor került. A Tanárképző Főiskola év elején kiadott pályázata az Én ünnepem címet viselte. Három szakemberből álló zsűri bírálta, minősítette a jeligés munkákat. Döntésük értelmében a fődíjat, a Szochnut által biztosított, Izraelbe szóló repülőjegyet Tóth Sándor nyerte. Az első díj, egy 10 000 Ft-os vásárlási utalvány a ZSVK jóvoltából, dr. Krasznai Judithoz került. Berán Dániel és Oláh András is elismerő pénzjutalomban részesült. Az Országos Rabbiképző Intézet hagyományteremtő Misna-pályázatára egy jelentős összeget Morgenstern Benő egykori nyíregyházi rabbi emlékére testvére, Miklós ajánlott fel, amelyet Radnóti Zoltán rabbijelölt kapott kitűnő munkájáért. A végzős tanárképzősök nagynagy örömére elérkezett négyéves munkájuk összegzése, a diplomaosztás... Kitüntetéssel Faházi Eszter, Klein Judit és Havas Ágnes végeztek. Kiváló minősítést Kántor Anita és Pollák András kapott. Jó eredmény dicséri Révész Andrea, Simonyi Ági és Tóth Sándor tanulmányait, kiválónak Váradi Judit bizonyult. Megható jelenet következett: Schweitzer József megáldotta a frissdiplomás tanárokat, tanárnőket. A végzősök nevében Faházi Eszter szólt, elfogódotttan köszönte meg tanáraiknak a sok-sok türelmet, tudást, segítséget, amely nélkül nem jutottak volna el idáig. Komoly Juditot anyjukként szerették, Schweitzer Józsefnek nagyon hálásak, hiszen akkor vette át az évfolyamot, amikor „kosárfonónyi” tudásuk volt csupán. Schöner Alfrédot köszönet illeti, hiszen sokat küzdött úgy az intézményért, mint valamennyiükért. Az esemény záróaktusaként Naomi Spitzer betanításában és közreműködésével operarészlet hangzott el, négy szép hangú, volt és ma is diák előadásában — héberül. Elismerés Klein Juditnak, Grosser Tamásnak, Wéber Edinának és Éliás Viktornak. *** Utóirat. Dramaturgia, ötös. Bárki is tervezte, véletlen volt-e vagy szándékos, de a közös évzáró nemcsak az eddigiektől különbözött külsőségeiben, de napjaink számos rendezvényétől is. Ti. úgy kezdődött, hogy kérésre a jelenlévők közösen elénekelték az Animámint, azaz a Hitágazat többé-kevésbé közismert néhány sorát, amelynek első két szava magyarul: én hiszek... —jelzésértékű. Hangulatában ezt tükrözte a közel kétórás évzáró. Az arcokról leolvasható volt: tanárok, professzorok, oktatók, valamint hallgatók, rabbi- és tanárjelöltek hisznek a jövőben is. góljuk Scweitzer József: A hűség útját választottam, azon jártam mindig és mindenhol, ahol szolgálatot teljesítettem