Zsöllye, 2001 (2. évfolyam, 2-9. szám)

2001-12-01 / 9. szám

[ISIJ FULLAJTÁR ANDREA, LUKÁTS ANDOR, BODNÁR ERIKA, KOCSIS GERGELY, SZABÓ GYŐZŐ, ELEK FERENC, LENGYEL FERENC, NAGY ERVIN, ÚJLAKI DÉNES, REZES JUDIT TÖRŐCSIK MARI, PELSŐCZY RÉKA, ÓNODI ESZTER, KISS ESZTER, BERTALAN ÁGNES, CSÁKÁNYI ESZTER, FEKETE ERNŐ, RÁBA ROLAND, KUN VILMOS KHELL CSÖRSZ (!] SZAKÁCS GYÖRGYI [flfe] FODOR GÉZA, UNGÁR JULI l£ HORVÁTH CSABA , JENEY ZOLTÁN , ZSÁMBÉKI GÁBOR „...még síromban is azokkal tartok, akik nem tisztelik a rám fo­gott vagy valódi rigolyáimat, bátran túllépnek a bearanyozott hü­lyén, olyan kezdemények és tetők felé, amilyenekről én nem is ál­modhatok” — írta legnagyobb szabású gyűjteménye köszöntésé­ben Weöres Sándor. Zsámbéki Gábor az általa rendezett, 1972-es kaposvári Szent G­yörgy-ősbemutató idején rettenetesen tisztelte a szerzőt, most, három évtizeddel később viszont már bátran foglal­ja a maga szinte konstruktivista elképzelésébe Weöres barokkosan burjánzó shakespeare-i látomását. A Katona József Színház előadá­sa mintha megtartana egy „bearanyozott hülyét”: a sokadik hata­lomváltásnál trónra emelt Uttaganga királykisasszonyt, az ütődött negyvenéves gyermek szerény karátú aranyszín jelmezt kapott a tervező Szakács Györgyitől, sárgásan fénylő orcájának vegyjele is áll. Megkoronázva őt éppen rajta lépnek túl a túllépésben nagy jár­tasságot mutató sileneiek. Túlléptek ők zsarnokuk, az évről évre szüzeket követelő Sárkány uralmának tényén, túl az Ötök Tanácsa által fikcionált szörny sejtett nemlétén, túl a rómaiak betörésén, majd visszaverésén is. Csákányi Eszter mint Uttaganya az idiotiz­ KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ WEÖRES SÁNDOR: SZENT GYÖRGY ÉS A SÁRKÁNY más végtelen magányát árasztja, s megnyer az idült infantilizmus­­nak. Ő az egyetlen, aki mindig azt mondja és teszi, amit gondol. Férfiért, vőlegényért bömböl, rokon dalia nadrágjában kotorászik, pipilni akar, ha pipilni kell, és ha senki sem törődik óhajával, hát pi­pil egy királyi fejfedő alkalmi bilijébe. Ez a kortalan gyermekem­ber, ez a gyári hibás baba az egyik befelé néző a kint, a fent, a tá­vol extrovertált kémlelői mellett. A másik a százesztendősen már ugyancsak kortalan anyakirálynő, a mesebeli agg: Inganga. Törőcsik Mari az élőhalott szunyókálás és a hiperaktív kormány­zás mezsgyéjén imbolyogva csinál furmányos nénikét, mamóka­­szentet az elillant „nagy idők” korcs utódokkal megvert tanújából. Ő mindig azt mondja és azt teszi, amit tanácsos mondani és tenni. Inganga logikájához nem érnek föl, Uttaganga észjárásához nem ér­nek le a számos többiek. Csákányi lenyelt mosolyában és riadt te­kintetében, e golyóbisnyi nehézkedésben — és Törőcsik pillantásá­nak ifjúságvisszakövetelő kacérságában, a parancsolóan fel-felcsat­­tanó kicsi test csonttalan könnyűségében az előadás legkiegyensú­lyozottabb, legkiérle­ltebb színészi kvalitásai bujkálnak. Az eredendően misztériumjátéknak eltervelt Szent György és a Sárkány a vásáriság, a mutatványosság eszközeit bevetve bomlik ki a nézők által ezúttal három oldalról övezett színen. A Khell Csörsz, alkotta tér medencéjébe kék műanyagszemcsék millióját öntötték: mintha a tenger masszája magára rántaná az ég hártyáját; mintha azúrhomokká dermedt volna a végtelen víz. A granulátum mű­sége folyamatosan feszélyező, ellenpontozó jelentéseket von az időnként problémátlanul, máskor alig követhetően, megint máskor példázatosan forgó, fragmentált kavalkádba, mely egyetlen tavasz­­ünnep tébolyaként, a szüzesség és a szexus monumentális párbaja­ként is felfogható (Szent György ártatlan, a Sárkány nőfaló). A díszlet valójában nem fér el a Katona József Színházban, beveri a fejét a reflektorokba, oldalsó kis tribünjei szoronganak, olykor nincs elegendő megfelelő járás (bent is ragadnak a kényszerűen nézelődő szereplők, s ebben nehéz koncepciót felfedezni), az „égi” magasba tekergő spirálútjával, a porond „kék fűrészporának” halmokba sep­­regetett vagy örvényekké kotort anyagával mégis attraktív, előnyö­sen elvont tere a darabnak. A második részre itt-ott kissé elvéko­nyodó színművet és a már kevesebb érdekességet tartogató színészi formálást akár feledtetheti is a díszlet játéka, főleg síkjának erős megdőlése. A szép lassúsággal peregve alácsúszó gömböcskék alvi­lági eltűnte az addig sem kontinuus, de a maga módján valamiképp egységes „régi világ” végét jelenti. Jöhet Bardanes, a frázisok fel­kent fiatalja , hogy új univerzumot alkotó hevében még pipilni se engedje a bábkirálynőt, fiába Holand Bardanese a mozgalmas pro­dukcióban eddig nem látott, szétszórt dinamizmussal rohangászik, hogy programjának varázsgyűrűjébe bűvölje immár a Sárkánytól és a rómaiaktól is szabad honfitársait. Zsámbéki Gábor rendezése szemcsékként rakja egymás mellé a jeleneteket. A szöveg néha ki­szalad az akció alól, illetve a lazán jambizáló versbeszéd csigavona­lát nehéz léptű és egyenes vonalú sietősséggel keresztezi a kidolgo­zás. A sok közreműködő mintegy harmadának nem sikerült funkciót -NAGY ERVIN, TÖRŐCSIK MARI

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék