Zsöllye, 2001 (2. évfolyam, 2-9. szám)
2001-12-01 / 9. szám
[ISIJ FULLAJTÁR ANDREA, LUKÁTS ANDOR, BODNÁR ERIKA, KOCSIS GERGELY, SZABÓ GYŐZŐ, ELEK FERENC, LENGYEL FERENC, NAGY ERVIN, ÚJLAKI DÉNES, REZES JUDIT TÖRŐCSIK MARI, PELSŐCZY RÉKA, ÓNODI ESZTER, KISS ESZTER, BERTALAN ÁGNES, CSÁKÁNYI ESZTER, FEKETE ERNŐ, RÁBA ROLAND, KUN VILMOS KHELL CSÖRSZ (!] SZAKÁCS GYÖRGYI [flfe] FODOR GÉZA, UNGÁR JULI l£ HORVÁTH CSABA , JENEY ZOLTÁN , ZSÁMBÉKI GÁBOR „...még síromban is azokkal tartok, akik nem tisztelik a rám fogott vagy valódi rigolyáimat, bátran túllépnek a bearanyozott hülyén, olyan kezdemények és tetők felé, amilyenekről én nem is álmodhatok” — írta legnagyobb szabású gyűjteménye köszöntésében Weöres Sándor. Zsámbéki Gábor az általa rendezett, 1972-es kaposvári Szent György-ősbemutató idején rettenetesen tisztelte a szerzőt, most, három évtizeddel később viszont már bátran foglalja a maga szinte konstruktivista elképzelésébe Weöres barokkosan burjánzó shakespeare-i látomását. A Katona József Színház előadása mintha megtartana egy „bearanyozott hülyét”: a sokadik hatalomváltásnál trónra emelt Uttaganga királykisasszonyt, az ütődött negyvenéves gyermek szerény karátú aranyszín jelmezt kapott a tervező Szakács Györgyitől, sárgásan fénylő orcájának vegyjele is áll. Megkoronázva őt éppen rajta lépnek túl a túllépésben nagy jártasságot mutató sileneiek. Túlléptek ők zsarnokuk, az évről évre szüzeket követelő Sárkány uralmának tényén, túl az Ötök Tanácsa által fikcionált szörny sejtett nemlétén, túl a rómaiak betörésén, majd visszaverésén is. Csákányi Eszter mint Uttaganya az idiotiz KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ WEÖRES SÁNDOR: SZENT GYÖRGY ÉS A SÁRKÁNY más végtelen magányát árasztja, s megnyer az idült infantilizmusnak. Ő az egyetlen, aki mindig azt mondja és teszi, amit gondol. Férfiért, vőlegényért bömböl, rokon dalia nadrágjában kotorászik, pipilni akar, ha pipilni kell, és ha senki sem törődik óhajával, hát pipil egy királyi fejfedő alkalmi bilijébe. Ez a kortalan gyermekember, ez a gyári hibás baba az egyik befelé néző a kint, a fent, a távol extrovertált kémlelői mellett. A másik a százesztendősen már ugyancsak kortalan anyakirálynő, a mesebeli agg: Inganga. Törőcsik Mari az élőhalott szunyókálás és a hiperaktív kormányzás mezsgyéjén imbolyogva csinál furmányos nénikét, mamókaszentet az elillant „nagy idők” korcs utódokkal megvert tanújából. Ő mindig azt mondja és azt teszi, amit tanácsos mondani és tenni. Inganga logikájához nem érnek föl, Uttaganga észjárásához nem érnek le a számos többiek. Csákányi lenyelt mosolyában és riadt tekintetében, e golyóbisnyi nehézkedésben — és Törőcsik pillantásának ifjúságvisszakövetelő kacérságában, a parancsolóan fel-felcsattanó kicsi test csonttalan könnyűségében az előadás legkiegyensúlyozottabb, legkiérleltebb színészi kvalitásai bujkálnak. Az eredendően misztériumjátéknak eltervelt Szent György és a Sárkány a vásáriság, a mutatványosság eszközeit bevetve bomlik ki a nézők által ezúttal három oldalról övezett színen. A Khell Csörsz, alkotta tér medencéjébe kék műanyagszemcsék millióját öntötték: mintha a tenger masszája magára rántaná az ég hártyáját; mintha azúrhomokká dermedt volna a végtelen víz. A granulátum műsége folyamatosan feszélyező, ellenpontozó jelentéseket von az időnként problémátlanul, máskor alig követhetően, megint máskor példázatosan forgó, fragmentált kavalkádba, mely egyetlen tavaszünnep tébolyaként, a szüzesség és a szexus monumentális párbajaként is felfogható (Szent György ártatlan, a Sárkány nőfaló). A díszlet valójában nem fér el a Katona József Színházban, beveri a fejét a reflektorokba, oldalsó kis tribünjei szoronganak, olykor nincs elegendő megfelelő járás (bent is ragadnak a kényszerűen nézelődő szereplők, s ebben nehéz koncepciót felfedezni), az „égi” magasba tekergő spirálútjával, a porond „kék fűrészporának” halmokba sepregetett vagy örvényekké kotort anyagával mégis attraktív, előnyösen elvont tere a darabnak. A második részre itt-ott kissé elvékonyodó színművet és a már kevesebb érdekességet tartogató színészi formálást akár feledtetheti is a díszlet játéka, főleg síkjának erős megdőlése. A szép lassúsággal peregve alácsúszó gömböcskék alvilági eltűnte az addig sem kontinuus, de a maga módján valamiképp egységes „régi világ” végét jelenti. Jöhet Bardanes, a frázisok felkent fiatalja , hogy új univerzumot alkotó hevében még pipilni se engedje a bábkirálynőt, fiába Holand Bardanese a mozgalmas produkcióban eddig nem látott, szétszórt dinamizmussal rohangászik, hogy programjának varázsgyűrűjébe bűvölje immár a Sárkánytól és a rómaiaktól is szabad honfitársait. Zsámbéki Gábor rendezése szemcsékként rakja egymás mellé a jeleneteket. A szöveg néha kiszalad az akció alól, illetve a lazán jambizáló versbeszéd csigavonalát nehéz léptű és egyenes vonalú sietősséggel keresztezi a kidolgozás. A sok közreműködő mintegy harmadának nem sikerült funkciót -NAGY ERVIN, TÖRŐCSIK MARI