Zsöllye, 2004 (5. évfolyam, 1-6. szám)
2004-01-01 / 1. szám
Push up először: élénkpiros melltartó a karrierista nők dekoltázsában. Másodszor: szex, Robert (Kovács Ferenc) és Patrizia (Fábián Anita) aktusa a főnöki irodában. S mert ez az iroda a legfelső emeleten van, ahová mindenki vágyik, push up harmadszor: a hierarchia csúcsa. Ilyen reményeket-esélyeket latolgat három jelenetben két nő, egy nő és egy férfi, végül két férfi. A cégről nem tudni, mit gyárt, sokat emlegetett főnöke nem jelenik meg a színen. Szexuálisan elhanyagolt neje (Szilágyi Zsuzsa) viszont kéjjel alázza meg a vezetői posztra pályázó fiatal Sabinét (Bacsa Ildikó remekül öntudatoskodik és szorong). A két nő a dialógusból ki-kilépve reflektál az elhangzottakra, Angelika monológja ráadásul szóról szóra ismétli a Sabinéét, siralmas (és igen közhelyes) képet adnak arról, hogyan kezdik hajszolt napjaikat, teljesen egyformán. A jelenetszervezés élesen elválasztja tehát a karrier küzdelmes világát a belsőtől, ahol a szorongás lakik, de ahol igazi kapcsolatok születnének, ha a monológból dialógus lehetne. A tükörmonológ-technika némileg kifárad a második jelenetben, ahol Robert és Patrizia agresszív szakmai vitává hazudják, hogy egy remek kefélésnél több is lehetett volna köztük. A cím talán megtévesztő lehet, a szerző neve azonban árulkodó. Aki édesbús nosztalgiázásra vágyik, ne szálljon alá az R. S. 9 Színház pincéjébe, mert kevés nyomasztóbb darabot láthat Budapesten, mint amilyen az 0, azok a szép napok. A földbe ásott nő monodrámája a jórészt láthatatlan férfi asszisztenciájával két nap történéseit meséli el egy-egy felvonásban. Az eseményeket a Winnie-karaktert jól eltaláló (ám sajnos enyhén beszédhibás) Florian Leona folyamatos beszéde hozza létre. A hömpölygő mondatok célja, hogy kitöltsék a napot. A szavak és a felbukkanó emlékek még az élethez kötnek, vagyis életben tartanak, és amikor a nő elhallgat, tudjuk, hogy nem csak a közel kétórás darab ér véget. A két állóképben gondolkodó rendezés teljes koncentrációt követel színésztől, nézőtől egyaránt — ez pedig túl nagy kihívás. Egyáltalán, mindenki hazudik. Frank (Zsimbori Soma) az igazi szexet cseréli internetpornóra. Hans a valódi élet lehetőségét szobabiciklizésre váltja fel. Kránitz Lajos élvezi ironikus szerepét. A biztonsági személyzet: végre hús-vér emberek, ezt Tresz Zsuzsa szépen jelzi; míg a karrieristák hidegkék, egyforma öltönyben-kosztümben adják a keményet, az alulkvalifikált Heinrich (Törköly Levente) tompa barnában, Maria (Szabó Margaréta) ragyogó korallban vallja be, hogy nem érti a cég reklámfilmjét. „Egy parkban egy férfi átemel egy pocsolyán egy nőt” — értetlenkedik a férfi az első jelenetben. „De romantikus lehet” — sóhajtja ugyanerről Maria az utolsóban. Mivel őszinték, párbeszédinnie a mozgástól megfosztva él, fokozatosan egyre mélyebbre ássa egy láthatatlan erő. A férfi, Willie (Balkay Géza) mozgásképes, de beszélni, mutatkozni (kopaszparókában, hátulról) csak nagy ritkán hajlandó, nem akar vagy nem tud kapcsolódni az őt szólongató, kérdezgető nőhöz. Philemon és Baucis végóráinak kétségbeejtő becketti parafrázisát látjuk, az öregséget, olyan megvilágításban, hogy semmi szépet ne fedezhessünk fel benne. A leginkább torokszorító jelenetek éppen azok, amelyekben Winnie próbál erőt, reményt csepegtetni magába, imádkozik, keresi Istent és az úgynevezett apró örömöket. Az első kép stati seik sincsenek: e darabban ugyanis minden dialógus hazug. Maria attól fél, hogy egy éjjel rátalál valakire, aki fölakasztotta magát az irodájában. Én nem féltem, ennyi erőt nem koncentrál sem a szöveg, sem a színészi játék. Rumbold Éva kusságába még vegyülnek kis mozgások, a fekete táska nyitogatása, szépítkezés — ekkor Winnie melltől fölfelé még szabad. Az önbecsapási kísérletek a második képben egyre erőtlenebbek, egy fejet látunk csupán a narancsszínű, paravánszerű földdíszletből kibukkanni, mintha csak egy bábelőadásból maradt volna ott, teste nélkül, tehetetlenül. A pici gesztusok is eltűnnek tehát, elvész a reggeli fogmosás öröme vagy annak boldogsága, hogy szemüveggel, nagyítóval bár, de sikerült elolvasni a fogkefe feliratát: ártánysörte. Már az ima sem adhat erőt, csak az, ha a férfi mégis válaszol. Polgár Teréz „Csak ne tűnjek igénytelennek Roland Schimmelpfennig: Push up 1—3 Budapesti Kamaraszínház, Shure Stúdió fia Szilágyi Zsuzsa, Bacsa Ildikó, Kovács Ferenc, Fábián Anita, Kránitz Lajos, Zámbori Soma, Törköly Levente, Szabó Margaréta /Bodolay Géza dj Tresz Zsuzsa r Németh Ákos Artánysörte Samuel Beckett: Ó, azok a szép nárok- R. S. 9. Színház /k Florian Leona, Balkay Géza | Balkay Géza Fotó: Ilovszky Béla (theater.hu)