Palásthy Pál szerk.: Religio, 1865. 1. félév

23. szám

—M 178 ér vén még a város által az épületre szánt évi 10,000 frtot. Ha elgondoljuk, hogy mindeddig a templomra csak 426,000 frt. fordittatott, s a roppant elő-, oldal-és házfalak, a tornyok, a krypta- és templomövezetek, a faragványok, az ideiglenes templom felszerelése mind­ezen öszvegből kerültek elő, míg a városi Re­doute, melynek régi alapfalai egy részben megmarad­tak, már eddig is benső felszerelésével 800,000 frtba került, bízvást elmondhatjuk, hogy kevés pénzzel sokat, igen sokat hoztunk létre. Eszmelánczolatnál fogva meg kell jegyeznem, hogy mindez a templomépí­tési bizottmány érdeme. Különösen meg kell neveznem az elnököt, tek. S­á­g­o­d­y Sándor alpolgármester urat, ki sokfelé lévén elfoglalva, teendőkkel elhal­mozva, még e czélra is magát feláldozta, továbbá az ügyes tollnokot és pénztárnokot, Cserhalmay Fe­rencz és Benke Endre, a bizottmányi tagokat Me­d­e­c­z lovag és Gr­­­o­s­s orvos, a fáradhatlan gondno­kokat Hampe­l, Dietl, Gr­atze­r, Safranko, s a főmérnök és építész Reitter és Hild urakat. Sok történt tehát a múlt évben is, aránylag sok. De ime már a határhoz közeledtünk, hogy a nagy kúp építéséhez nyúljunk. Ez nagy feladat, s habár többé nem oly mesés és hihetetlen, mint egy­kor , midőn Bruneleschi a Maria del Fiore templom kúpját a firenzei tanács előtt tervezgette, amidőn mint őrült a tanácsteremből kiűzetett „tenendolo del tutto pazzo" , s habár a kúprendszer szilárdsá­gáról már úgy meggyőződtünk, hogy a földrengés ellen nem vonunk többé az épület körül vízárkokat, s nem idézzük többé a művészről a szavakat, miket Dante a felnevezett nagy építészről elzengett: „Dai terremuoti ti ho­ guardato io, dai fulmini ti guardi Iddio" , mindazonáltal még napjainkban ily óriási kúp emelése oly munka, melyhez harminc­-negy­venezerrel fogni nem lehet, ha csak azt évekig húzni, a felső falrétegeket a behatott elemek és nedv miatt évenként lebontani, a költséges állványokat három­szor-négyszer megújítani nem akarjuk. Azért terve­zett a bizottmány már két évnek előtte nagy sors­játékot, s kérelmét illő helyen be is nyújtotta, de ké­relmétől elüttetett. Már ekkor mondá szerénységem, és hálásan említem, hogy tek. Reitter cs. k. fő­mérnök úr által támogattattam is, miszerint kölcsönt kell kieszközlenünk, h­a a kúphoz nyúlni akarunk, de nem találtam akkor elismerő visszhangra. Azon­ban legfényesebb igazolásomra a múltévi lipótvárosi búcsú előnapján telt. Gross Ferencz főorvosul­ ter­vezte az azóta már ismert és megindított százezer forintos kölcsönt. Öröm és aggodalom között fogad­tuk el a tervet, de csakhamar jobb reggelre virrad­tunk, szerencsés jóslatként üdvözöltük az első ma­gyar biztosító társaság vallásosan hazafias, nemes, lelkesítő, érezbe és kőre vésendő azon egyhangú határozatát, melynél fogva, még a tervnek fensőbb jóváhagyását be sem várva, bis dat qui cito dat, 20.000 forintot ajánlott fel. A jóváhagyás tovább késett, a városi felterjesztés csak f. é. január hó vége felé jutott a magas helytartótanács elé, de nagys. Havas tanácsos úr oly szaporán és annyi okokkal támogatottan adta elő az ügyet, hogy azonnal elfo­gadtatott. Azóta a munkához fogtunk, az első ma­gyar biztosító társaság fényes példája gyújtott, a rokonérzelmű pesti takarékpénztár 10,000 frt., mint a mai „Lloyd" az örömhírt hozza, a jeles kereske­delmi bank ugyanannyit jegyzett volna alá. Min­denütt dicső férfiak állnak az élen. Szerény önma­gam Medecz lovag úr kíséretében már egyéb intéze­teknél is: Ipar, Hitelbank stb. tisztelkedtünk, s na­ponkint körutat teszünk a fővárosban. A többi bi­zottmányi tagok, nevezetesen Dr. Grross úr sem kés­nek részvényeseket keresni. Medecz, Hampel, Gross urak egyenkint 1000 frt. jegyeztek. A biboros áldor­nagy, kinek székesegyházi propylaeuma, a nagy­szombati gymnasium fentartása, az esztergomi semi­narium, szürke nének esztergomi, s minden néven ne­vezendő jótékony intézetei végtelen sommákat nyel­nek el, úgy hogy pénzereje habár megtörve nem, de megfogyva már, 2000 frttal járult a vállalathoz, ki, miután templomunkra már ezreket költött, újra be­bizonyította , hogy jótékonysága csak ott ismer ha­tárt, hol a lehetetlenség kezdődik. Reméljük, hogy a többi főpapok és káptalanok is, habár saját me­gyéikben majdnem mesés öszvegeket fordítanak templomok­, iskolák­, és más intézetekre, nem hagy­nak minket vigasztalás nélkül. A jótékony alapítvá­nyokat is lehet e czélra fordítani, minthogy a rendes ötszáztéli kamat pontosan fizettetik. Illik, hogy ez alkalommal a már megpendített, vagy jobban mondva megkondított tárgyat is befe­jezzem, a harangokat értem. A nagy harangon kívül, még két más kisebb szükségeltetvén, megkezdettem a gyűjtést. Isten egy jótevőhöz vezetett, Schlechta Ignácz úrh­oz, egy 79 éves érdemteljes polgárhoz, ki sz. István király tiszteletére 27 mázsás harangot ön­tetett, mely felszerelésével együtt 3000 frtba került. "... . Ő eminentiája hivatalos levélben köszönetét és atyai áldását küldötte meg a tiszteletreméltó aggastyánnak. A másik harangra, mely 2000 frtba kerül, szintén szerencsés sikerrel gyűjtöttünk. A jótevők élén a

Next