Kiss János szerk.: Religio, 1926.
3. szám
246 VEGYESEK A «RELIGIO» ÉRDEKÉBEN. Mindenekelőtt nagy köszönetet mondok azoknak a jótevőknek, akik folyóiratom fenntartásához a megrendelési díjon felül is hozzájárulni kegyeskedtek. Azután köszönetet mondok mindazoknak, akik az évi díjnak beküldése által előmozdították a folyóirat fennállását. Némelyek azt mondják, hogy a megrendelő nem pártoló, hanem egyszerűen vevő, aki pénzéért megkapja az ellenértéket, melyet ő is igényel. Ámde ez nem egészen így van. A kenyeret, a ruhát, sőt majdnem így a napilapot is megveszik, mert ezek nélkül nem tudnak ellenni. Ugyanez tudományos vállalatról, legalább ily mértékben, nem áll, enélkül többé-kevésbbé ellehet az ember s ahhoz, hogy ily vállalathoz pénzt adjon s a megrendeléssel járó fáradságot is magára vegye, bizonyos fokú lelkesedés,törődés és áldozatkészség is szükséges. Akárhányszor egyik-másik hosszabb időn át nem olvashatja el a közlöny cikkeit, de részint a kedvezőbb idő reményében, részint csupa pártolásból kitart az általa becsült és szükségesnek tartott vállalat mellett. Azért én nagy hálával vagyok fizető megrendelőim iránt, nélkülük nem állhatna fenn folyóiratom, a fenntartásra a szorosan vett szakférfiak, csekély számuk miatt, nem elégségesek. Kérem is összes megrendelőimet, maradjanak meg folyóiratom mellett s küldjék be annak igazán csekély árát. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy megrendelőimnek egy része a jelen évre még mindig nem fizetett, pedig minden füzetemben hangoztatom úgy folyóiratom fennállásának, mint a fizetésnek szükséges voltát, sőt a hátralékosokat külön-külön levélben, természetesen nagy költséggel, ebben az évben már kétszer felszólítottam. Az ilyen külön felszólítás költségeit azzal, hogy mindenki magától és jó hamar fizet, meg kellene takarítani, hogy magának a folyóiratnak nagyobb terjedelmére fordíthassam. Akik hátralékukat ismételt felszólításra sem küldik be, azoktól kénytelen leszek azt postai megbízás útján bevételezni; ennek költsége a megrendelőt terheli. Sok, igen értékes dolgozat vár közlésre, mind érdekes és korszerű tárgyról. A szaktudósok nagyon szükségesnek vallják folyóiratomat mint egyetlen magyar katholikus hit- és bölcselettudományi közlönyt ; enélkül nem is tudják szakdolgozataikat élne-