Az 1520 és 1551 közötti időszak mozgalmas volt a magyar történelemben: a három részre szakadt ország bonyolult és gyakran változó hatalmi viszonyai mellett ez a kor a hazai reformáció megjelenésének, terjedésének, az időszak vége felé az erre adott katolikus válasz, az ellenreformációnak az időszaka. A Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztálya 1902 és 1912 között 5 kötetben, közel négyezer oldalon jelentette meg az addig hiánypótló forrásgyűjteményét. Szerkesztői tudós történészek, egyháztörténészek – Bunyitay Vince, Rapaics Rajmund, Karácsonyi János, Kollányi Ferenc, Lukcsics József – voltak, akik összegyűjtötték a magyarországi reformáció és ellenreformáció egyháztörténeti emlékeit, felkutatták a vonatkozó levéltári forrásokat, amelyek gyakran a birtokviszonyokra vonatkozó, vagy éppen a peres iratokban, hivatalos- és magánokiratokban, levelekben voltak fellelhetők, de közlik például az időszakban a külföldi iskolákon, egyetemeken tanult magyar ifjak névsorát is. A 16. századi helytörténet valóságos kincsesbányája – nemcsak egyháztörténeti vonatkozásban.
