168óra, 1994. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 2. szám
Ki gondolta volna akár csak öt évvel ezelőtt is, hogy a magyar nehézipar egyik fellegvárának számító Ózdon a kohászati üzemek hajdani tizennégyezer dolgozójából 1994 januárjára már csak 2700-nak lesz munkája, s hogy a kohók hidegen ásítanak majd az odatévedő látogatóra. A gyártelepről, a településről és lakóiról készült Kakuk György riportja. 1893 Község, Borsod megye, 2304 lakos. Hozzátartozik az ózdi vasgyártelep és a Korubányatelep. A vasfinomító gyár évenként 245 000 méter mázsa vasat dolgoz fel. A nádasdi gyárral 16 km hosszú vasút köti össze. Barnaszéntelepek. (Athenaeum Kézi Lexikona) 1922 Nagyközség, 6062 lakos, magyar, tót, német összetételű. A járás székhelye, járásbíróság, adóhivatal. Vasúti állomás. A rimamurányi-salgótarjáni vasmű jelentékeny ipartelepe, nagy vasgyára és vaskohója, községi és magánkórháza, és több munkásjóléti intézménye van. (Révai Nagy Lexikona) 196134 155 lakos. A magyar kohászat egyik legrégibb telephelye. Az Ózdi Kohászati Üzemek állították elő 1959-ben Magyarország nyersvasgyártásának 29 százalékát, nyersacél-termelésének 34 százalékát, hengerelt árutermelésének 33 százalékát. (Új Magyar Lexikon) 1994 Az Ózdi Kohászati Üzemek valamikori tizennégyezer dolgozójából mindössze 2700-nak maradt meg a munkája. A város 47 ezer lakójából 18 ezer állástalan, a néma város Ózdra, hát oda menj el. Oda, de csak akkor, amikor ránehezül a városra a csípős köd, hidegen, átláthatatlanul, hogy az üres kémények, de még a döglött kohók tetejét se látni. Ilyenkor menj, mert a napsütés hazug, itt nem igaz a fénye. A köd és a kormos sár - hát ez az, ami igaz. Meg amit a buszsofőr mond az állomás és a város között. Rándít egyet a vállán és balra biccent a fejével. - Ez a vasgyár itten. Vagyis csak volt, mert ez már semmi. Az meg ott a Peko - néz jobbra -, szóval, a Petrenkó azzal a fekete Jaguarral. Na, viszlát! Még talán lehet egy kicsit bámulni az elegáns autót, de csak addig, amíg el nem tűnik és kérdezni sincs kitől: hát ez meg hogy kerül ide? Ide, ahol a kohászról elnevezett szállóban a recepciós hölgy - mi máson is - a mindennapokon zsörtölődik. Indulat nélkül beszél, mintha hinné azt, hogy itt már semmi nem változik, minden marad így, ahogy van. A havi nyolcezer, meg azok, akik negyvenből dőzsölnek. .. .meg ötvenből, hát azoktól senki nem kérdezi, mit lesz itt? Hogy kik dőzsölnek, az már nem derül ki. A hölgy csak felfelé tekinget: — Hát azok ott. „Azokról” csak legendák keringenek, az emberekről viszont statisztikák is készülnek. Ha a város egészét nézzük, akkor itt mindenki, tehát a negyvenhétezer ózdi ötvenhatvan százalékkal él a létminimum alatt. Szakszerű döbbenet ez, pontosan megfogalmazva. Nyerges Tibor, a családsegítő szolgálat igazgatója térdére könyökölve ül a vörös műbőrrel behúzott fotelben és önti a fejemre az adatokat.