168óra, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1999-11-18 / 46. szám

PÁTER NOSZTER Sorozatunkban olyan embereket szólaltatunk meg, akik egykor reflek­torfényben álltak, ma azonban már nem talál­kozunk velük a Tisztelt Ház folyosóin. Mert előbb-utóbb a politikus is civil lesz. Ezúttal Beke Katát, az egykori kultusz­minisztériumi államtitkárt kereste fel BÁNYAI GYÖRGY Nem a politika hozta rá a szívbetegséget, hanem a nyu­galom esztendei. Igaz, ezt be­írta már a sors a család histó­riájába. A família több férfi­tagja szívinfarktusban halt meg. - Szép halál, elfogadtam volna - mondja Beke Kata. - A Gondviselés másképp akar­ta. Hiszek Istenben. Amit vé­letlennek neveznek, az szerin­tem a Gondviselés. Másfél esztendeje, hogy bekopogott hozzá az elmúlás. Ő nem is vett róla tudomást egy hónapig. Háziorvosa ugyanis szabadságon volt, s mivel Beke Kata hűséges ter­mészet, megvárta. Lábon hordta ki az infarktust. Míg jött egy újabb, enyhébb, de azért jelentős roham. Aztán a kórház, a vizsgála­tok, majd bypass- és szívbil­lentyűműtét. - Nem voltak az operáció után különösebb kínjaim. Csak az a két hónap és húsz nap, a lábammal. Mert a varrat kinyílt és el­fertőződött. Onnan vették ki az érdarabot, melyet a bypassműtét során a szívébe ültettek, áthidalván a beteg szakaszt. Szűkszavúan fogal­maz, idő még volna rá, csak a hely tán kevés. Különben ott a könyv, nemsokára, december első napján jelenik meg a Kis ma­gyar Varázshegy, Füred és előzményei. Tizenegy hónap története. Nemcsak az övé. Betegtársaké és orvosoké. Szépségről és örömről is szó lesz benne. A Belvárosi Kiadó gondozásában lát napvilágot. Lám, ilyen a nyelv: a könyvet is gon­dozni kell, ha azt akarják, hogy jó legyen. Hogy le­gyen egyáltalán. Kulcs fordul a zárban: ifjú, csi­nos hölgy érke­zik, Emma, az unokahúg. Jövőre érettségizik. Itt, az angyalföldi másfél szobás la­kásban él ő is. Üdvözlés tisztes távolból. Ahogy mondani szokás: „megfázással baj­lódik.” - Meducaint? - kínálja a nagy­néni, ám ő a fejét rázza. - Akkor bele fogsz halni - jó­solja nevetve. - Mit vigyek a sí­rodra? - Fehér rózsá­ból koszorút. Az exál­­lamtikárnak ez az egyik titka. Szí­vesen nevet. 1H Ugyanakkor nem £ hagyja, hogy el- | vakítsák. Simán £ otthagyta kultusz- | minisztériumi hi- | vatalát, amikor á úgy látta helyes- | nek. Az MDF-et szintúgy. Elment független­nek, ami igazából mindig volt. - Liberális szellemben ne­velkedtem - magyarázza. - Nem a szó napi politikai, ha­nem eredeti értelmében. Nagyapám az egyik példaké­pem. A másik: Morus Szent Tamás. Morus képe a falon. A nagyapa keze munkája a szo­bában. Valamikor a családi ebédlőben állt a garnitúra. Szögletes formák, rézfogan­tyúkkal. Úgy szép, ahogy van, miként a hozzá tartozó vitrin is. - Bauhaus - jegyzi meg Beke Kata. - A nagyapám gyárából való. Ő üzemnek hívta. Nagyon szép, egyedi bútorokat készítettek. Kaesz Gyula és Kozma Lajos ter­vezte őket, később leginkább a nagybátyám. Sok díjat nyert, így 1937-ben, Párizs­ban Grand Prix-t is. Az álla­mosításkor százkét vagy százhárom alkalmazottja volt a nagyapámnak. Az alsó határ - az első kör­ben - száz fő volt. Ha négy-öt emberrel kevesebb... Később ki is telepítették őket. - Nagyapám nem gyana­kodott. Azt mondogatta, ve­le nem lehet baj, hisz a saját kezével teremtette az üze­met, asztalosinasként kezd­te. Apám sokkal realistább volt. A FÜGGETLEN 168 óra 32

Next