168óra, 2012. október-december (24. évfolyam, 40-52. szám)

2012-11-15 / 46. szám

tl ATTER - pártszittettég Bitó László az ellenzék fordulatairól det­ek, vagy politikai castingra várnak szerep­lőket?­­ Bárki csatlakozhat, aki demokratának vallja magát. De - mivel az Együtt 2014 a bizonytalan szavazóknak is alternatívát akar nyújtani - jobb lenne, ha elsőként nem a balliberális oldal régi veze­tői jelennének meg a színen. Szükség lesz rájuk, ám a politikai pártokra és valahai elnökeikre még „allergiá­sak” a civilek. ► Csakhogy az Együtt 2014 együttműködési megállapodásában az szerepel: olyan szerveze­teket várnak, amelyek szavazóbázissal, prog­rammal rendelkeznek.­­ Most leginkább a civil cso­portok, létező és alakuló kis pártok csatlakozása segítene, hogy széles társadalmi bázisra épülhessen az össze­fogás. Miután ez az alap megszilárdul, mondjuk tavaszra, már beléphet egy ellenzéki demokratikus párt anélkül, hogy elriasztóan nagy lábnyomot hagyna rajta. Különben mi nem aka­runk szavazótáborokat „lenyúlni”. Inkább minél több most még visszahúzódó szavazót aktivizálni, egy táborba gyűjteni. Lehetséges olyan szövetség, amelyben egyetlen párt identitása sem sérül. Megoldási javaslatként nemrég cikkben is felvetet­tem a fordított kétfordulós választás lehetőségét. ► Kifejtené a lényegét? - A Fidesz azért vezette be az egyfordulós választást, hogy a kis pártokat ellehetet­lenítse. Mi viszont ezt a következő választást úgy tekinthetjük, mint ahogy eddig a második fordulót, és egy nagy pártszövetséggel megnyerjük. Majd az új kor­mány helyreállíthatja az alkotmányos jogállamot és a demokratikus választási rendszert. Aztán, mondjuk 2016-ra, kiírhatja a „máso­dik fordulót”, amikor a mos­tani és a még alakuló kis liberális, konzervatív pártok is jó eséllyel indulhatnak, s átléphetik a remélhetőleg 3 százalékra csökkentett küszöböt. ► Nem lehet két évig csak az alkotmányozás­sal foglalkozni. Kormá­nyozni is kell. Másrészt a közös választópárti kor­mányzás épp a „kicsi­ket”, a DK-t és az LMP-t olvasztaná be a nagy kohóba. Nem gondolja?­­ Erről szó sem lehet. A választási pártszövetséget úgy kell megfogalmazni, hogy mindenki megtarthas­sa az identitását. Minél töb­ben vannak a szövetségben, ez annál könnyebb. Jelenleg az MSZP a demokrati­kus ellenzék egyetlen olyan pártja, amely biz­tos lehet benne: szövet­séges nélkül is bejuthat a parlamentbe, netán egyedül is legyőzheti a Fideszt. De mire menne az MSZP egymagában kormányon? Hogyan tudná egyedül felülírni a Fidesz egypárti, két­harmados törvényeit és „egyéjszakás” módosí­tásait? Ez széles körű összefogás nélkül épp­olyan antidemokratikus lenne, mint ahogy Orbánék meghozták a törvényeket.­­ A „fordított két for­dulóhoz” mit szólt Baj­­nai Gordon és az Együtt 2014 mozgalom többi alapítója? — Még nem volt idő a megvi­tatására. Pedig nem elég arról beszélni, mit akarunk elérni. Ez a megközelítés reményt adhat a demokrácia híveinek, azoknak is, akik elfordultak a politikától. Márpedig nélkü­lük nem lehet elmozdítani a „turulban újjászületett kádári Orbánt”. Persze jobb elképze­lései is lehetnek másoknak. A lényeg, hogy felhív­juk a társadalom figyelmét: léteznek megoldások, amelyek áthidal­ják a Fidesz lövészárkait, választási tankcsap­dáit, és győzelemre vihető egy demokratikus szerveződés. Mert nem Orbán Viktort a legnehezebb legyőznünk, hanem reményvesztettséget, a politi­­­kai apátiát. Az emberek nem veszekedő politikusokat akarnak látni, hanem olyano­kat, akik összefognak a jog­állam, a köztársaság újjáépí­téséért. Nem az a kérdés most, Bajnai Gordon lesz-e a miniszterelnök-jelölt. Az sem, hogy megmarad-e az Együtt 2014 mozgalom, vagy esetleg átalakul más formáci­óvá. Az összefogás alapjait kell mielőbb létrehoznunk, mert ez az utolsó esélyünk. Ha nem jön létre, s elveszít­jük a következő választást, a demokratikus szavazók poli­tikai apátiája visszafordítha­tatlanná válhat. És akkor a Fidesz valóban bebetonoz­hatja önkényuralmi rendsze­rét - akár magát Orbán Vik­tort is túlélve. ■ Az összefogás alapjait kell mielőbb létrehoznunk, mert ez az utolsó esélyünk. 23

Next