168óra, 2015. október-december (27. évfolyam, 40-52. szám)
2015-10-01 / 40. szám
XXVII. évfolyam 2015/40. szám 168 ÓRA Közéleti hetilap Főszerkesztő: Mester Ákos Főszerkesztő-helyettes: Jolsvai András, Nagy Csaba (online) Vezető szerkesztő: Karácsony Ágnes Szerkesztő: Krug Emília Képszerkesztő: Simon Márk Főmunkatárs: Buják Attila, Mészáros Tamás Munkatárs: Herskovits Eszter, Lampé Ágnes, Pungor András, Sándor Zsuzsanna, Sztankay Ádám Művészeti vezető: Niczkó Zsuzsanna Tervezőszerkesztő: Kozák Gábor Online: Ács Ferenc, Horn Gabriella, Kofer Attila Online rádió: Pásztor Magdolna vezető szerkesztő Szerkesztőség: 1023 Budapest, Bécsi út 3-3. Tel.: 335-1481, 335-1482, fax: 335-1486 Szerkesztőségi titkár: Nagy Zsuzsa E-mail: szerk@168ora.hu; internet: www.l68ora.hu Kiadja: Telegráf Kiadó Kft., 1023 Budapest, Bécsi út 3-5. Tel.:335-1484, 335-1485, fax: 335-1486 E-mail: kiado@168ora.hu Felelős kiadó: Papliczky Pál igazgató Hirdetésfelvétel: 438-5551 Nyomda: Oláh Nyomdaipari Kft. 1211 Budapest, Központi út 69-71. Felelős vezető: Oláh Miklós ügyvezető. Terjeszti: a Magyar Lapterjesztő Zrt. és az alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Belföldre előfizethető a kiadóban, valamennyi postán, kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy évre: 19 920 Ft fél évre: 11 490 Ft negyedévre: 6480 Ft egy hónapra: 2300 Ft Külföldre előfizethető a Magyar Posta (36-1) 477- 6300 és a Hungaropress Kft. (36-1) 3484060-as hívószámán. Kézbesítési reklamáció kiadói előfizetés esetén: pénteken és hétfőn 9 és 14 óra között a 438-5576-os telefonszámon, illetve a kiado@168ora.hu e-mail címen, valamint minden előfizető számára a Magyar Posta 06-80444444 ingyenesen hívható telefonszámán és az ügyfelszolgalat@posta.hu e-mail címen. ISSN 0864-8581 A Telegráf Kft. a MATESZ tagja. NOTESZ 3 VÁSÁRHELYI MÁRIA Ha létezik a politikai manipulációnak nemcsak kormányokon, hanem rendszereken átívelő iskolapéldája, akkor a bős-nagymarosi vízlépcső története bizonyosan az. Én is ott vonultam 1989-ben az Alkotmány utcában a megépítését ellenző több tízezres tömegben a gyermekeimmel, és együtt skandáltuk: „Népszavazást!” „Demokráciát!” 1989-ben mindenki vízlépcsőszakértő volt. A képlet így állt: a „komcsik” vízlépcsőpártiak voltak, az ellenzék pedig ellenezte megépítését. A vízlépcsőellenesség a diktatúrával való szembenállás szimbóluma lett. Számomra ma már nyilvánvaló, hogy egy tisztán szakmai probléma vált olyan politikai kérdéssé, amely immár 30 éve lehetetlenné teszi a racionális megoldását. FORRÓ KRUMPLI Arról, hogy vízlépcső épüljön a Duna felső szakaszán, már az ötvenes években tárgyalások kezdődtek az érintett országok között, a hetvenes évek közepén pedig alá is írta Csehszlovákia és Magyarország a megvalósításáról szóló szerződést. A vízlépcső feladata lett volna a két ország növekvő áramszükségletének kielégítése, a Duna folyamatos hajózhatóságának biztosítása és a Szigetköz élővilágának megőrzése. Az építkezés a nyolcvanas évek közepén kezdődött el, ám az akkor éledező környezetvédő mozgalmak hallani sem akartak arról, hogy a mesterséges gát megépüljön. Egymást követték a tiltakozó akcióik, és az ugyancsak akkoriban szerveződő ellenzéki mozgalmak csatlakoztak az építkezés elleni megmozdulásokhoz. És ahogy növekedett a Kádár-rendszerrel elégedetlenek tábora, úgy szaporodott a vízlépcsőt elutasítók száma is. Egymást követték a tiltakozó petíciók és megmozdulások, míg végül a már egyébként is az összeomlás határán álló rendszer vezetői rémülten leállították az építést. A bős-nagymarosi gát ügye forró krumpli, amit azóta egymás kezébe dobálnak az éppen hatalmon lévő politikai pártok. Meghatározó szerepe volt az MSZP-SZDSZ-koalíció 1998-as választási vereségében annak, hogy Horn Gyula tárgyalásokat kezdett a szlovákokkal a vízi erőmű építésének folytatásáról, az ellenzéki Fidesz pedig, rájátszva a rendszerváltáskori reminiszcenciákra, ismét kampánytémává tette az építés ellenzését. Bár formálisan 0:0-ra végződött a magyar állam által Hágában indított per, valójában Magyarország elbukta. Az első Fidesz-kormány is fontolóra vette az építkezés folytatását, ám politikai tanácsadói villámsebesen lebeszélték erről. Mindeközben az elmúlt húsz évben Magyarország több mint 1400 milliárd forint értékű meg nem termelt villamos energiától esett el, a Duna hajózhatósága a magyarországi szakaszon megoldatlan, a Szigetközben élők vízellátása állandó problémát jelent, a környék élővilága folyamatosan pusztul, a dunai árvizek idején tehetetlenül nézzük az ár pusztítását. A festői Dunakanyarban pedig afféle tájsebként éktelenedik a félbehagyott erőmű torzója. Az utóbbi napokban ismét napirendre került a kérdés. A Szigetközben kialakult tarthatatlan helyzet miatt a kormány tárgyalásokat kezdett a szlovák féllel annak érdekében, hogy új gátrendszer építésével növelhessük a Dunába jutó víz mennyiségét. A tervet a szlovákiai erőmű első igazgatója, Július Binder dolgozta ki, akinek neve szitokszó volt nálunk a rendszerváltás első éveiben. Ablakon kidobált milliárdok, a természet folyamatos pusztulása, a lakosság életkörülményeinek romlása - így vonható meg az egyenlege annak, amikor szigorúan szakmai kérdésekben politikai érdekek döntenek.