168óra, 2020. július-szeptember (32. évfolyam, 27-40. szám)
2020-07-01 / 27. szám
Zárt számok Latinul: numerus clausus. Egyszer már volt. Rossz emlékű szóösszetétel. Eredetileg e névvel fogadott el a magyar parlament 1920-ban egy törvényt, amely korlátozta az egyetemeken a zsidó származású hallgatók számát, mert a magyar keresztény nemzetpolitika, a trianoni határok közé szorult magyar elit szemében szálka volt, hogy az értelmiségi pályák, a szellemi élet nagy részét az asszimilálódott zsidóság alkotta. „Ez nekünk jár" - szólt az indulatos nemzeti hübriszt kifejező jelmondat. A nemzeti érzelmű elitnek csak addig kellettek a magukat teljes egészében magyarnak tekintő hazafias zsidók, ameddig Versailles-ban ezzel lehetett bizonygatni, milyen fantasztikus a magyar kormány nemzetiségeket befogadó politikája, a „mi zsidóink” szinte már magyarabbak lehettek a magyaroknál. Ez az érvelés nevetségessé vált, hiszen miközben a béketárgyaláson ezzel fényezte magát a kormány delegációja, a szöveget fogalmazó Teleki Pál éppen a zsidók munkatáborba zárását szorgalmazta a magyar országgyűlésben. Nos, e fiaskó okán a diktáló győztes hatalmak legyintettek, és jön Trianon. 2020-at írunk, s Orbán ugyanilyen térfoglalásra készül, illetve ennél már tovább is lépett. Zajlik a szellemi, kulturális élet einstandolása. A kormány fokozatosan bezárkózik a nemzeti színfalak mögé, amelyeknek külső homlokzatára barátságos díszleteket aggat, s becsapja a világot. Látványpolitikája egyikeként mai telekipálunk milliárdokat ad a hazai zsidó szervezeteknek zsinagógák és temetők felújítására, Izrael-barátságot imitál, s közben páros lábbal tapossa a szellemi szabadságot, a kulturális, oktatási élet szereplőit, közülük is a liberális, szabad szellemű értelmiséget. 2011-ben a Magyar Tudományos Akadémia filozófusait pécézte ki, ország-világ előtt koncepciózusan csalással vádolva őket, majd a Magyar Művészeti Akadémia felemelésével megkezdte a teljes hazai tudományos, művészeti világ kettéválasztását és a nemzeti értékek jegyében a diszkriminálását. A Közép-európai Egyetem, a CED után a művészeti egyetemeket, köztük zászlóshajóként a Színház- és Filmművészetit hajtja gazdasági oligarchái segítségével a politika irányítása alá, s ma már nem is titkolja, hogy mindezt azért, mert ott sem tűri a liberális szellemet. A kormány szócsövévé silányított napilap rendre a szabadelvűséget gyalázó cikkeket közöl, összemosva a politikai liberalizmust a művészet eredendő liberalizmusával. Ez a trükk az egyébként jó szándékú választópolgárok szemében ismét ellenséggé teszi a szabad szellemű értelmiséget, amiből egyenesen következik a rejtett antiszemitizmus, amely mára a köznyelvben a nyíltan liberális fertőnek megbélyegzett, és a nemzettől idegen testet képező szellemi szabad gondolkodókra irányul. Előjele is volt már ennek, amikor Esterházy Pétert lezsidózták, majd nem sokkal később Székhelyi Józsefet a zsidó származása miatt nem akarták felengedni a színpadra hősi városunkban, Egerben. Ki hitte akkor, hogy e periférikus, durva népi zsidózás szépen lassan a központi politika ügyesen rejtett eszközévé válik? Azzá vált. A kormány nem fogja leírni a számokat, nyilvánosan nem mérlegeli, hány szabad gondolkodó marad talpon e tisztogatási hullám után, csak azzal fog büszkélkedni, hogy mindenütt győzött a magyar nemzeti értékeket előtérbe helyező politika. Trianon nélkül is magába zárkózik ez a nemzet, vagyis az a része, amelyik csak egy párt, egy ideológia mentén tud létezni. Ilyen a magyar nemzeti numerus clausus ma, 2020-ban. Itt tartunk. Rózsa Péter 2020. júliusi. 3 VEZÉRCIKK