2000, 1992 (4.évfolyam) június

Lengyel László: Berendezkedés

2000 és alkudozás érdekközösséget teremt. A kormányzat a privi­légiumosztás kormányzata. A konszolidáció ismert kettős módszere is kialakul: mézesmadzag és bunkósbot.­ Ennek a berendezkedésnek két komoly korlátja van. Az egyik az égető káderhiány. A kormánykoalíció pártjai ne­hezen tudnak elfogadható szakértőkhöz jutni, illetve nehe­zen kapnak embert a közigazgatásba és az állami vagyon kezelésére. Ennek legfőbb oka a közigazgatói munka nagy népszerűtlensége, továbbá a második Antall-kormány sza­kértelmesedésének megállása. Az 1991-es év nagy szakér­tői csalódása Kupa Mihály szereplése az év második felé­ben, és Surányi György MNB-elnök leváltása." A második korlát az állami vagyon folyamatos leértékelődése, az ál­lamgazdaság válsága. A tulajdonszerzés egyben válságkeze­lést, csődelhárítást is jelent, amelyet a berendezkedési po­litika ma még kézivezérléssel, telefonos szabályozással pró­bál megoldani. (Az ágazati minisztériumok rákényszerül­nek, hogy a vállalati csődöket a bankokkal, az adóhivatal­lal, a társadalombiztosítással, a Vagyonügynökséggel tele­fonos kapcsolatban vezényeljék le, engedjétek el ezt, ve­gyétek át azt, cserébe ezért. Csakhogy se a minisztériumok­nak, se a bankoknak, se az APEH-nek, a társadalombizto­sításnak és a Vagyonügynökségnek nincs arra külön forrá­sa, apparátusa, embere, hogy a vállalati kényszertulajdono­si helyzeteket kezeljék. Ezért e „marjaizmus" csak káoszt szülhet.) bb) A miniszterelnök ismét egyeduralkodóvá vált. 1991 nyarától nemcsak megállította pénzügyminisztere előretö­rését, de vissza is szorította, meg is törte őt. A miniszterel­nök folyamatosan súlypontáthelyezéseket hajt végre, úgy egyensúlyoz, hogy sem kormányában, sem pártjában nem alakulhat ki vele szemben erős tényező. A második Antall­kormány döntési rendszerében a kormányülés a miniszter­elnök által tartott nevelési értekezletet, a Gazdasági Kabi­net­ és a közigazgatási államtitkári ülések a pénzügyminisz­ter és államtitkára oktatói gyűléseit jelentették. 1991 őszén megindult az ágazati minisztériumok önállósodása. Jelentős változás az eredeti miniszterelnöki elképzeléshez képest, hogy a miniszterelnök immár nem a politikai ál­lamtitkárokon keresztül kívánja ellenőriztetni és ellensú­lyozni minisztereit, hanem elegendőnek tartja a miniszter­elnökségi és belügyminisztériumi ellenőrzést.10 A Kupa­program elhalt. A pénzügyminiszter vereséget szenvedett a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésekben, így az adós­ságkezelésben," az államháztartási és költségvetési ügyek­ben,12 a privatizációban." Veszített az expo és a kárpótlás kérdéseiben. Kezdeti nemzetközi tekintélye elenyészett. Lemondással fenyegetőzött és nem mondott le. A képvise­lőség nem hozzáadott, hanem elvett belőle. A miniszterel­nöki darálóba került és le is darálták. A főbb gazdasági sze­replők előtt hitele szétporladt. Most már alkalmassá vált arra, hogy az Antall-kormány minisztere legyen a választási kormányban."­ A miniszterelnök célja nemcsak az egyik fej elsorvasztá­ . A durva antikommunista, szakmaellenes politikai kampányok, a veszettek szabadon engedése a pórázról kiválóan alkalmas a te­relésre. A politikai mozgalmak szolgáltatják a hisztériát, a kor­mány a védelmet és a privilégiumokat. A politikai publicisztiká­ban megtámadott szakmák vezetői - bankárok, vállalati vezetők, szövetkezeti elnökök, állami gazdasági elnökök - kénytelenek rá­ébredni, hogy a politikai kampány másik oldalán az a kormány is áll, amely igazgatási jogosítványaival élve végre is tudja hajtani leváltásukat.­­ A csalódás nemcsak a tömegkommunikációban és a politikai közvéleményben jelentkezik. Sokkal fontosabb, hogy Kupa Mi­hály szakmai és vezetői összeroskadása 1991 nyarától a Pénzügy­minisztérium apparátusában és a szakmai közvéleményben váltott ki ellenérzéseket, az MNB elnökének lemondatása pedig a banká­ri közvéleményt rázta meg. A Pénzügyminisztérium szakmai szét­zilálódását Kupa Mihály nemhogy megállította volna, de tovább erősítette. Surányi távozása után viszont arra derült fény, hogy a Magyar Nemzeti Bank csak a minisztériumokhoz képest mutatott jobb képet, szakmailag ugyancsak válságba kerülhet. 10 A miniszterelnök teljes visszatéréséig fölhasználta a politikai államtitkárokat. Úgy 1991 tavaszán versenyt futtatta Szabó Ta­más PM politikai államtitkárt saját miniszterével és Surányi György MNB-elnökkel a külső adósság kérdésében. Szabó Tamás fokról fokra a pártközpont emberévé vált a Pénzügyminisztérium­ban. De később a miniszterelnök már nem tartott igényt arra, hogy politikai államtitkárai felkeressék vagy a pártügyekkel aktí­van foglalkozzanak, és föl- vagy lefelé buktatta őket. Hasonlókép­pen fölhasználta a miniszterelnök Kádár Béla NGKM-miniszter szakmai és politikai ambícióit Kupa Mihály ellenében. Kádár Bé­la szinte minden fontosabb ügyben ellentmondott a pénzügymi­niszternek. Csakhogy győzelme pirrhuszi győzelem, mert elképze­léseinek nagy része továbbra sem vétetik komolyan, minisztériu­ma teljesen bizonytalan, ellensúly szerepe megszűnt. És ugyancsak önként megy bele abba a csapdába, amibe Kupa Mihály, azaz a szakértői szerep helyett a politikai szerepet vállalja a képviselő­jelöltséggel. 11 1991 áprilisától augusztusig négyen is tárgyaltak különböző irányokban a külső adósság kezeléséről. Maga Antall miniszterel­nök, felhatalmazása alapján Szabó Tamás politikai államtitkár, Kupa Mihály pénzügyminiszter és végül Surányi György MNB-el­nök. E tárgyalásokat egymás háta mögött, egymást keresztezve folytatták, lejáratva ezzel a kormányt és Magyarországot. Az itt kialakult párharc eredményeként dőlt el 1991 nyarán, hogy Surá­nyi Györgynek mennie kell. De ebben a párviadalban az is bebi­zonyosodott, hogy a pénzügyminiszternek se szakmai meggyőződé­se, se politikai hatalma, felhatalmazása nem elegendő arra, hogy döntsön az ügyben. 12 Először az 1992-re vonatkozó új adószabályok kidolgozóit hagyta cserben politikai okokból 1991 tavaszán - akik a sajtóból tudták meg, hogy miniszterük nem támogatja előterjesztésüket­­, majd az államháztartási törvény kidolgoztatását adta fel. Belenyu­godott abba, hogy a társadalombiztosítás reformját nem valósítják meg, tudomásul vette, hogy a költségvetés a hagyományos szerke­zetben, alkudozások révén fog eldőlni. Nemcsak hogy belement az alkukba, de világossá is tette, hogy csak a politikai nyomásnak van értelme, ha valaki költségvetési pénzhez, kedvezményhez akar jutni. (így például a kisgazda 33-akkal folytatott tárgyalásai eredményeként tett engedményt a mezőgazdasági kistermelők adóztatásával kapcsolatban, azaz a koalíciós hűségért cserébe szak­mai álláspontot adott fel .) 13 A privatizációban nem sikerült keresztülvinnie többet, mint a Vagyonügynökség megingatását. Nem tudott új irányt adni a pri­vatizációnak, hanem bele kellett nyugodnia abba, hogy a privati­zációban az ágazati minisztériumok, a Vagyonügynökség, majd a harmadik Antall-kormányban Szabó Tamás miniszter leiratos úton szabályozzanak. 14 A gazdasági élet szereplői nagy várakozással tekintettek Kupa Mihályra és programjára. A nagyvállalati vezetők szövetségest lát­tak benne az Állami Vagyonügynökséggel szemben. A kisvállal­kozók vállalkozásbarát gazdaságpolitikát reméltek. A nagy keres­kedelmi bankok vezetői abban bíztak, hogy a pénzügyminiszter megbízható és kiszámítható kormányzati partner lesz, aki tisztázza a vállalatoknál befagyott hitelek és a központi költségvetés viszo­nyát, akivel meg lehet egyezni az együttes csődmenedzselésben, aki menedéket ad a banki tulajdonosi jogokat önkénnyel gyakor­ló Vagyonügynökséggel szemben. Az önkormányzatok egy politi­kai előítéletektől mentes, együttműködő pénzügyminisztert vár­tak személyében. A szakszervezetek hiteles tárgyalópartnert, Kupa Mihály mindenkivel találkozott, tárgyalt, ígéretet tett. Ezeket az ígéreteket nem volt képes beváltani. Ugyanabba a helyzetbe ke­rült, mint Medgyessy Péter Grósz Károllyal és a politikával szem­ben. Ha a politikai karrier, a megmaradás érdekében a költségve­tésben osztogatni kell - akkor osztogatunk. Ha fosztogatni - ak­kor fosztogatunk. A gazdasági szereplők csalódása érthető. És ért- 5 BERENDEZKEDÉS

Next