2000, 1992 (4.évfolyam) december
Lengyel László: Válság, kezelés, berendezkedés
Válság, kezelés, berendezkedés LENGYEL LÁSZLÓ ] XX kilencvenkettő nyarának elején az Antall-kormány és a Magyar Demokrata Fórum sorozatos vereségeket szenvedett. A júliusi parlamenti zárásra világossá vált, hogy az MDF újabb blokád alá került: 1. a kormány és a párt parlamenti és parlamenten kívüli eszközökkel sem tudta elérni a Magyar Televízió és Rádió elnökeinek leváltását, a hatalomátvételt a nemzeti médiában; 2. a költségvetési hiány nagysága - éves szinten 200 milliárd fölé kerülése - teljesen illuzórikussá tesz minden ígért növekedést 1992-re, és nevetségessé a dinamizálási programokat;2 3. az első csődhullám „váratlan" és drámai hatása;2 4. a kisbéri időközi választások elveszítése és a kormány, illetve a kormánypártok népszerűségének mélypontra süllyedése.4 Amikor a kormány egy 240 milliárdos éves hiányt próbált elfogadtatni a Nemzetközi Valutaalappal, ezzel a költségvetési hiány átlépte a GDP 5%-ig engedett szigorú határát. Az IMF ugyan több kelet-európai országban, így Oroszországban vagy Lengyelországban is kénytelen hozzájárulni szigorú szabályainak fellazításához, de Magyarország esetében nem kívánt ekkora nyilvános engedménybe belemenni. Sikerült a magyar kormányra nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy legalább formálisan tartsák be a bűvös határt, ne kockáztassák a mindkét fél számára kellemetlen átmeneti vagy végleges szakítást. 3 1992 első félévében a 61 260 jogi személyiségű gazdasági szervezetből 1337 ellen indult csőd- és 1009 ellen felszámolási eljárás. A több mint 300 főt foglalkoztató 1935 gazdasági szervezetből 156, illetve 33 ellen következett be csőd és felszámolás (KSH). Más metszetben: „A csődeljárás alatt levő, kettős könyvvitel szerint működő szervezetek bruttó termelési értéke 1991-ben 160 milliárd forint volt, és mintegy 190 ezer foglalkoztatottat érintett. Az 1992-ben indított felszámolás alatt lévők 1991. évi bruttó termelési értéke 26,3 milliárd forint volt, és 33 ezer főt foglalkoztattak" (PM). Megint más metszetben: a bíróságokhoz benyújtott több mint 7000 csőd- és felszámolási kérelem a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak 20-21%-át, a bruttó termelési érték 14-15%-át, a konvertibilis elszámolású export 18-20%-át érinti. A nagybankoknak 300 milliárd forint kétes kinnlévőséggel kell számolniuk. A miniszterelnök ismét politikai fordulatra kényszerült, az új kiegyezés előkészítése Miként az 1990-es győzelem után csak az MDF-SZDSZ paktummal lehetett megoldani a kormányozhatósági patthelyzetet, most hasonló megegyezésre volt szükség. Ki kell egyezni bizonyos kérdésekben - elsősorban a nemzeti média, a médiatörvény, az 1992-es költségvetés és új adózási formák ügyeiben - az ellenzéki pártokkal, hogy fennmaradhasson a kormány működőképessége. Konszenzust kell keresni bizonyos társadalmi csoportokkal,a szakmákkal, hogy folytatódhassék a privatizáció, a külföldi tőke beáramlása, de ami a kormánypártnak fontosabb, hogy remény legyen komolyabb eredményre a 94-es választásokon. Antall József kinevezte Katona Tamást miniszterelnökségi államtitkárnak azzal a céllal, hogy valami-4 A kormánypártot különösen fájdalmasan érintette két időközi - a békéscsabai és a kisbéri - választás negatív eredménye, mert erős választási kampányt folytattak, amelynek tétje a kormány, és nem a helyi társadalom jó működésének megítélése, illetve két kormányzati tisztviselő volt. A fájdalmat növelte, hogy az MDF miniszter és államtitkár jelöltjét nem is az egyesült, hanem az egymással is versengő ellenzék győzte le. A nómenklatúra-burzsoáziával való kiegyezést, a társadalmi konszenzust ezen a legkényesebb területen a GAM egyik dokumentuma javallotta. Ezt az elképzelést Bogár László NGKM-államtitkár és MDF elnökségi tag fogalmazta: „Politikailag fel kell tudni dolgozni azt a tényt, hogy a magyar polgárság fő ereje a »nómenklatúra-burzsoázia« lesz, s a helyzet objektív kényszeréből adódóan a tartós politikai kiegyezésre kell törekednünk a konfrontáció helyett." (GAM-jelentés, 1992. június, 7.old.) A tézis már az 1992. májusi balatonkenesei együttes kormány- és MDF-frakció ülésen élénk vitát váltott ki, és nem vetették el. Ugyanitt a miniszterelnök a fő társadalmi szereplőkkel való kiegyezésről beszélt. Ez Csurka István és radikális csoportja kiszorításának kezdete, a Monopoly-csoport hivatalos privatizációból való lassú kiiktatásának eleje. Ennek az ülésnek a hatására fogalmazódik meg Csurka fejében a „konszenzussal csibészkedés" elítélésének gondolata, valamint, hogy „kiáltania kell". Hiszen a GAM-jelentésnek ekkori változatai ilyeneket írnak: „A relatíve lassú privatizáció alapvető oka itt is... néhány alapvető kérdés tisztázatlansága. Legfőképpen az, hogy kell-e, lehet-e (s ha igen, hogyan?) differenciálni az egyes privatizációs alanyok között aszerint, hogy külföldi vagy belföldi, hogy menedzser vagy munkás, hogy nómenklatúra vagy nemzeti burzsoá?" (8.old.) De Csurka kiszorítása a materiális javak feletti rendelkezésből ekkor még nem jelentette kilökését a szellemi javak fölötti parancsnoklásból. Ellenkezőleg. Mintegy kárpótlásként kapta a parlamenti kulturális bizottságban Gombár Csaba és Hankiss Elemér meghallgatásait, az MDF-liberálisok és a kormány támogatását. A két meghallgatásból következő teljes bukás juttatta a miniszterelnököt arra az álláspontra, hogy immár a „szellemi területet" is ki kell vonnia Csurka és társai hatása alól, és megegyezést kell keresnie. Hiába a miniszterelnöki fenyegetés, hiába a Kónya-féle bizalmatlansági indítvánnyal való zsarolás, hiába a televízió és rádió előtti tüntetések, a köztársasági elnök értésre adta, hogy semmiképpen sem írja alá az elnökök leváltásának dokumentumát. A két elnök meghallgatása súlyosan rontotta az MDF és a kormány tekintélyét. A növekedési ígéretek és a dinamizálási elképzelések (akár a Szabó Tamás-féle GAM, akár Kádár Béla előadásában) vagy a KDNP gazdasági programjában már 1992 elejétől komolytalanoknak tűntek. Igaz ugyan, hogy mind az ellenzéki, mind a független szakértők csak a hiány kétszeresét, vagyis 150 milliárd Ft körüli összeget prognosztizáltak december-januárban, de már ennyi mellett is képtelennek látszott a növekedés és dinamizálás. A kormányzat azonban egészen júliusig hangoztatott még optimista becsléseket. 3 LENGYEL LÁSZLÓ