2000, 1995 (7.évfolyam) szeptember
Ewa Domańska: Fehér Tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete
Fehér Tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete EWA DOMANSKA A XL. elmúlt ötven év során kétszer is tanúi lehettünk a történelemről való gondolkodás változásának. Az első „fordulat" elindítója Carl G. Hempel, a másodiké Hayden White volt. Hempel viszonylag rövid cikke, The Function of General Laws in History (1942) és White tekintélyes kötete, a Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth Century Europe (1973), a történelem elméletére gyakorolt hatásuknak köszönhetően, a mai kritikai történetfilozófia két alapművének számít. Hempel írásának kiindulópontjául az idiografikus történelemfelfogás kritikája szolgált. A covering law model alapelvének megfelelően a történelem a tudomány egyik ága, vagyis ugyanolyan szabályok vonatkoznak rá, mint a természettudományokra. Ezek szerint a történelmi magyarázatnak a tudományos magyarázat deduktív modelljét kell követnie. White ezzel szemben azt bizonyította, hogy a történelem a művészetekhez tartozik. Az általa javasolt diszkurzuselmélet, a tropológia nem más, mint a történeti írások kutatásának retorikai módszere. Ha Hempel a történelem „tudományosításának" jelképe lett, akkor White-ról elmondható, hogy ő a történelmet egy sikamlós „retorikai kanyarba" vezette, ahol ily módon kezdetét vette a történelem esztétizálásának folyamata. Ilyenformán a posztmodern filozófiára jellemző nyelv, beszédmód és elbeszélés iránti, úgyszólván megszállott érdeklődés oda vezetett, hogy a történeti írások elmélete az önálló diszciplínák rangjára emelkedett. Ez a diszciplínával azonosított történetelmélet áll az elbeszélői történetfilozófia érdeklődésének középpontjában. 1993-ban volt a Metahistory megjelenésének húszéves évfordulója. Maga a szerző nem akar hozzá visszatérni. „A Metahistory ma már passé"- mondja. De valóban így van-e? Az effajta állítás nem lehet más, mint a tudatosan alkalmazott retorikai stratégia szimbóluma, egy újabb interpretáció kontextusának létrehozását célzó, kritikusokkal és olvasókkal folytatott intellektuális flört. 1993 februárjában White professzor Groningenben tett látogatása alkalmával interjút készítettem vele. Az alábbiakban ebből az interjúból közlök részleteket. A jegyzetekben olvashatók a White-tanítvány Hans Kellner professzorral készített interjú idevágó részletei. Mindkét interjú autorizált változat. Ewa Domariska EWA DOMANSKA: Úgy gondolom, a mai történetfilozófusok közül professzor úr a legposztmodernebb modernista. HAYDEN WHITE: Hát igen, Gertrude Himmelfarb professzor éppen ezért támadott meg egyik esszéjében. Szerinte az én történetfelfogásom posztmodern. E. D.: És ez nem igaz? H. W.: Nem! E. D.: Mindig úgy gondoltam, hogy önt kapcsolatba hozhatom a posztmodernizmussal. H. W: Ez természetesen így van. Linda Hutcheon posztmodernizmus-szakértő például ezt sohasem mulasztja el megemlíteni. Én a saját elképzelésemet modernistának tartom. Annál is inkább, mert egész fejlődésem és intellektuális épülésem a modernizmushoz kötődött. E terminust nyugati értelemben használom, bár tisztában vagyok vele, hogy Oroszországban a futurista vagy a szimbolista mozgalom lenne a megfelelője. Ami a Nyugatot illeti, itt Joyce, Virginia Woolf, Eliot és Pound nagy modernista kísérleteire is gondolok, és persze azokra, akik a történelemről írtak Spenglerre és Theodor Lessingre. Az én történelemkoncepciómnak láthatóan több köze van a romantikából eredő magasztos dolgok esztétikájához, mint a posztmodernizmushoz.6 E. D.: És saját magát hová sorolja? H. W: Strukturalista vagyok. Formalista és strukturalista. Egyes kutatók a strukturalizmust alárendelik a kriticizmusnak. Többségükkel rokonszenvezem. Őszintén csodálom az olyanokat, mint Derrida, de legfőképpen Roland Barthes-ot, akit az egész háború utáni időszak legkiválóbb, legleleményesebb kritikusának tartok. Nem érdekel, minek neveznek mások. A címkék nem érdekesek. Én csak annyit mondok: itt a könyvem. Olvasd el. Ha segít rajtad - jó, ha nem felejtsd el! A kritikusaim azt írták: „A Metahistory túlságosan formalista. Semmit sem mond a szerzőről, sem a befogadóról, sem a praxisról". Akkor azt mondtam nekik: „Rendben 41 EWA DOMANSKA