2000, 2008 (20. évfolyam) április
SZILÁGYI ÁKOS: Marginália és kommentár
meretközlés lehetne, tehát kiszűrhető lenne belőle az értelmező értékelő nézőszempontja. Nem véletlen, mit, honnan és - főként - mi módon ragad ki, mutat fel, hoz összefüggésbe más kiragadott szövegekkel, milyen szövegekre és szövegrészekre csap le leglelkesebben, mit vesz észre és mi mellett megy el süketen és vakon, mely szöveg inspirálja, ébreszt benne gondolatokat (melyik szöveg tükrében pillantja meg saját korának képét vagy saját gondolatait)? Mármost úgy látom, hogy Gyurgyák János monográfiájában, amely pedig tárháza az idézeteknek — valóságos kis idézet-könyvtár, polcain jól követhető rendszer szerint sorakoznak az idézetek teljesen reflektálatlan marad az idézés mint értelemadó szellemi alapművelet. Az idézetek úgy vonulnak be az értelmezés porondjára, mint az artisták, akiket fölülről vagy hátulról az értelemidomár szigorú tekintete követ, nehogy eltérjenek szerepüktől, elbotoljanak valamin, netán mást mondjanak, mint amire az értelmezőnek szüksége van. Kétségkívül folyik a könyvben egyfajta dialógus a szövegeket a könyvtárban olvasó és kijegyzetelő kutató és a szövegek értelmi világának szerzői között, csakhogy ez az értelmezést végző kutató elvileg semleges textuális pozíciójának, egyfajta szövegek fölöttiségének és szövegeken kívüliségének a fikcióján nyugszik, ténylegesen pedig az értelmező történeti elhelyezkedéséből és tudományos intenciójából eredő - utólagos mindent-előre látásának és mindent-jobban-tudásának felel meg, nyomasztó és egyáltalán nem termékeny fölényt biztosítva az értelmezőnek. A történészi érdeklődés sohasem steril. A múlt különféle időszakai, eseményei, alakjai, eszméi iránti érdeklődését nem feltétlenül, főként nem közvetlenül a jelen valamilyen kérdése indukálja, de akármi vezeti is, a múlt elkerülhetetlenül a jelen problematikájának, általános és különös dilemmáinak és kérdésföltevéseinek értelmi tükrében rekonstruálódik-konstruálódik a megismerésben. A közelmúlt különösképpen, de csak különösképpen. Nehéz elképzelni, hogy létezik olyan történeti kutatás is, létezik a múlt olyan megértésének és értelmi rekonstrukciójának szándéka, amely semmiféle összefüggésben nincs a jelen kérdésfeltevéseivel, amelyben semmiféle szerepet nem játszanak azok a feszültségek, vágyak, félelmek, remények, indulatok, amelyek a jelen emberét eltöltik, és gondolatok, amelyek foglalkoztatják. Nem hátránya ez a történeti múlt megismerésének, még csak nem is korlátja, hanem egyszerűen sajátossága, ami ellen nem érdemes küzdeni, de érdemes bevallani, számot adni róla és számolni vele. Nem kétséges, hogy Gyurgyák „nagy elbeszélésének", a magyar nemzetet eredendően megosztó törésvonal-elbeszélésnek („Mi az oka a megosztó éles törésvonalnak évszázadok óta?") a kiindulópontját nem a nemzet históriai múltjában, hanem a szerző politikai jelenében és politikai kérdésfeltevésében kell keresni, még akkor is, ha ez a jelen mint nem igazi jelen, mint le nem győzött, legyőzhetetlennek bizonyult, még a szerző saját - a megosztottság legyőzésére meghívott és hivatott - rendszerváltó politikai nemzedéke által sem legyőzött múlt körvonalazódik az elbeszélés végén. A „megosztó éles törésvonal" - a „haza vagy haladás" régi eszme- és politikatörténeti meséjét eleveníti fel - oly módon repesztette szét a politikai közösséget, és állította szembe egymással az eszmetörténeti értelemben vett progresszió szárnyait, hogy a repedés kettészakította a potenciális és tényleges modernizációs elitet, végigfutott a kultúra, a gazdaság területén, mindent maga alá gyűrve, megtörve, minden eszmét letérítve saját gondolati röppályájáról, a kezdetektől - a politikai nemzet születésétől (19. század első fele) - mindmáig. Akár úgy fogjuk föl, hogy kényszeresen ismétlődik, újra meg újra előjön, felszínre kerül, akár úgy, hogy az idő kétszáz éves tömbjén egyetlen törés szalad végig és akadályozza meg a politikai nemzetté válást, egyfajta fátumként jelenik meg. Nem lehet megszüntetni, nincs az a szabadító hős - szabadító nemzedék , amely képes lenne megtörni ezt, előbb-utóbb rajta is keresztülhalad a törésvonal, és kettészakítja. A szerző csalódottságának ad hangot, hogy a mese saját nemzedéken színre lépésével sem ért véget. De hát véget érhet-e ezen a földön bár- MARGINÁLIÁK 2000 CO 25