7közlap, 2000. július-december (2. évfolyam, 49-98. szám)

2000-07-04 / 49. szám

2. oldal KÖZÉLET — GAZDASÁG Ha valaki nem tudta volna, hogy mi is történik pénteken este hat óra körül, illetve, ha nem olvassa a transzparenseket, azt is hihette volna, hogy egy barátságos majális körvonalai kezdenek kialakulni. Ugyanis látszólag jókedv, időnként han­gos kacagás, és léggömbök a téren - első ránézésre ennyit lehetett tapasztalni. Aztán, ha valaki egy kicsivel több figyelmet fordított a látottakra-hallottakra, bizony rájöhetett: életükért, jobb életkörülményeikért kiáltottak az egészségügyiek. Csendes figyelemfelhívás, ez volt a jellemző. Indulatok nélkül. Felvonultak, és úgy érezték, talán így egy kicsit odafi­gyelnek rájuk. Beszéltek, és arra gondolhattak, hogy nem lehet, hogy ezt ne hallják meg. Ha valaki nagyon magasról szemlélte volna őket, és mondjuk, a kiáltások már nem hallat­szanak, akkor neki több száz léggömb vitte az üzenetet. Hiába? Majd kiderül. Azt mondják, nem fogják feladni. Ez volt az első lépés. A látszólagos jókedv tulajdonképpen tényleg nem rossz. A hangos kacagás pedig az öniróniának szól, amikor már saját magán, akár saját nyomorán kezd el nevetni az ember. A lég­ Az egészségilav­ek első figyelmeztetője A léggömbök elszálltak... gömbök ezúttal nem díszítettek, hanem kiabáltak. Azt kiabálták, hogy a szakmára ma, sajnos, a tömeges pályael­hagyás jellemző. A szakdolgozók 30-40 százaléka hiányzik az egészségügyből. Arról is beszéltek a lufik, eléggé elkeseredve, hogy a nettó átlagkeresetek 30 és 50 ezer forint között mozog­nak. E­miatt túlmunkára kényszerülnek a dolgozók, és ezzel saját egészségüket fenyegetik. A fiatal pályakezdőknek választaniuk kell, hogy maradnak a pályán, vagy családot alapítanak, otthont teremtenek. Az ágazat nyugdíjasai sinc­senek könnyű helyzetben. A szakszervezet szerint ők is a lét­minimum szintjén, vagy éppen alatt élnek. A tömeggé szerveződött nővérek, ápolók, orvosok közül többen borúlátóak. Örülnek annak, hogy végre egységesen, valamennyien felálltak és kivonultak az utcára, hangsúlyt adva kilátástalannak tűnő helyzetüknek. Mégis, ha arról kell beszél­niük, hogy mindez jelent-e majd valamiféle elmozdulást, pesszimisták. Igaz, volt, aki szerint ha most nem figyelnek rájuk, folytatni fogják. -fzs­ Idán is pályázhatnak a lakóközösségek A „Dunaújvárosi Lakó­­közösségekért Alapítvány” tavaly meghirdetett három pályázatot, ám az idén a város költségvetése nem biz­tosított pénzt a pályázatok ismételt meghirdetésére. Somogyi György képviselő indítványára a közgyűlés elkülönít az alapítvány számára 1 mil­lió forintot, így meghirdethető lesz az „Év Társasházi és Lakásszövetkezeti Lakóközössége 2000”, az „Év Közös Képviselője 2000” és az „Év Legtakarékosabb Épülete 2000” pályázat. Részvételünk EU-versenyben Az Európai Közösség Környezetvédelmi Főigazgatósága tavaly meghirdette az „EU Harmonizációban Élenjáró Város Díja 2000.” programot, amelyben a környezet és az egészség áll a figyelem központjában. A versenyen való részvétel (a pályázati kérvényhez részletes kérdőív társul) segít megállapítani a város készültségi fokát a jövőbeni EU-tagságra. Mindez anyagi kötelezettséggel nem jár azt leszámítva, hogy a pályázattal kapcsolatos anyagokat angolra, illetve angolról fordíttatni kell. A tanulási folyamatban betöltendő szerepét fontosnak ítélve a közgyűlés jóváhagyta, hogy Dunaújváros benevezzen a versenybe, amely elsősorban a megtett erőfeszítéseket, s nem az abszolút helyzet sze­rinti rangsort honorálja. Bérlakásépítés jó esetben 118 millióért Dunaújváros közgyűlése már korábban elkülönített 33 millió forintot a kertvárosi volt szociális otthon lakásokká alakítására, majd a program konstrukcióváltozása miatt bérlakások vásárlására tar­talékolta ugyanezt az összeget. Egy másik közgyűlési döntés egy Martinovics utcai megszűnt szük­séglakás pótlására különített el 2,5 millió forintot. Most a nyári szünet előtti utolsó közgyűlés arra hatalmazta fel a polgármestert, hogy 35,5 millió forint erejéig vegyen részt a várhatóan még a nyáron meghirdetésre kerülő bérlakás programban. A kormány erre vonatkozó döntése már megszületett, a pályázat kiírása a nyári hónapokban várható. Az előzetes információk szerint 30 százalék önrészhez 70 százalék vissza nem térítendő támogatás lesz elnyerhető, ami azt jelenti, hogy sikeres pályázat esetén a 35,5 millió forinttal 118 millió forint értékű bérlakásépítéshez lesz fedezete városunknak. Lesz új helye a Katica óvodának Ingatlancserével oldja meg az önkormányzat a Pentele város­részi Katica óvoda elhelyezését. A gyermekintézmény egykor nyu­godt helye a forgalmassá lett útkereszteződés és autószerviz szomszédságában már nem megfelelő. Ezért az óvodát egy Petőfi utcai ingatlanba költöztetik, amit előbb át kell alakítani óvodai célra, míg az óvoda jelenlegi helye kereskedelmi célra lesz hasznosítható. Az óvodaáthelyezést megalapozó ingatlancsere előszerződését jóváhagyta a csütörtöki közgyűlés. A kuratórium elnöke: Dávid Béla A közgyűlés módosította a Dunaújváros Sportjáért Közalapítvány alapító okiratát. A kuratórium új elnöke Dávid Béla, aki a váratlanul meghalt Böszörményi Zoltán helyét tölti be. 2000. július 4. kedd 7 közlap „Dunaújváros Közszolgálatáért” Ünnep volt: a köztisztviselők napja folytatás az­­ oldalról A rendelet kimondja, hogy a díj azon köztisztviselőknek adomá­nyozható, akik a város fejlődése, hírnevének növelése, továbbá Dunaújváros megyei jogú város önkormányzata tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek. A díjat egy évben egy személynek lehet odaítélni. Szombaton, a köztisztviselők napján Szekeres György alpol­gármester meleg szavakkal köszöntötte a polgármesteri hivatal megje­lent dolgozóit, és átadta a város történetében első „Dunaújváros Közszolgálatáért Díj”-at Pekarekné Tölgyesi Anikónak, a polgármesteri hivatal pénzügyi irodája költségvetési csoportvezetőjének. Az alpolgármester e szavakkal méltatta a díjazottat: „A hivatal egyik meghatározó dolgozója, a költségvetés előkészítésének és az elfogadott költségvetés végrehajtásának specialistája. Munkáját nagy szakértelem­mel, az önkormányzat és intézményei gazdasági érdekeit előtérbe helyezve, a köz érdekét is szem előtt tartva végzi. Tevékenységét nagy­fokú precizitás, szakmai elkötelezettség jellemzi. Feladatai végrehaj­tására rendkívül nagy energiát fektet be, ez gyakran párosul túlmunka vállalásával is.” Dr. Tóth István, Dunaújváros jegyzője azzal toldotta meg az elmon­dottakat, hogy a kitüntetett szakmai kvalitásai tiszteletre méltóak, amit dicséretes emberi tulajdonságok egészítenek ki, így emberként is megérdemli ezt a díjat. Végül a jegyző megemlékezett Anikó tanítómesteréről, Siba Györgyről, a pénzügyi iroda immár nyugdíjasként dolgozó munkatársáról is. Cs. Gy. Tíz év egy iskola élén „Nálatok a szív is benne van” Egy tizenegy esztendővel ezelőtti tanácsi határozattal a Rudasból egy új intézmény vált ki, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola. A tanári kar összeállításával az akkori rudasos szakmai igazgatóhelyettest, Ráczné Joó Mártát bízták meg. Nem volt könnyű dolga, mert bár a szaktanároknak nem volt választási lehetőségük, a közismereti tárgyakat oktatóknak nem akaródzott elhagyni a régi iskolát. - Nehéz időszak volt - emlékezik vissza az igazgatónő - amikor megtudtuk, hogy a volt Mező Imre iskola lesz az új otthonunk, mind­annyian kétségbeestünk. Hogyan férünk majd el egy ekkora lyuk­ban? Emlékszem, a városi televízió is készített egy filmet a témáról, ebben az is szóba került, hogy az MMK-ba szeretnénk menni. Aztán a felvétel nem került adásba, politikai körök ezt nem tették lehetővé. A tantestületnek volt ideje megszokni a kis épületet. Ma is szoronganak, és a tanórák egy részét hol a gimiben, hol a közeli óvodában tartják, de rég meg­szerették munkahelyüket. - Annak idején évfolyamonként három osztályunk volt - meséli Ráczné Joó Márta. - Most hu­szonnégy osztály van, ez több mint nyolcszáz gyerek. Az iskolában magas színvonalú szakmai munka folyik. Ezt bizonyítják az idei vizsgák is, ahol remek eredmények születtek. Az intézményvezető büszkén újságolja, hogy az egyik vizsgaelnök megjegyezte: „Ti azért vagytok kiemelkedő iskola, mert nálatok a szív is benne van.” - Igaza is van - bólogat az igazgatónő. - Nálunk a szakmai munka mellett a legfontosabb, hogy a szívünket, lelkünket odaadjuk a gyerekekért. Az emberséges, nyugodt, belsőséges légkör a siker záloga. Ráczné Joó Márta ünnepre készül. A tízéves Kéri születésnapjára, a szeptemberi kiállításokra, versenyekre, gálára. És tervez a jövőre.­­ Fontos, hogy a kitaposott ösvényről ne térjünk le. Mindig eleget kell tennünk a szakma kihívá­sainak, követnünk kell a piaci igényeket. Most indítunk egy képzési formát, idegenforgalmi menedzsereink is lesznek. Ha a végsőkig kitartunk elveink mellett, a huszadik évét is szépen ünnepli majd iskolánk. -stéhli- Kórházi közlemények A Szent Pantaleon Kórház Vezetősége tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2000. július és augusztus hónapban az Ápolási Osztály munkája létszámproblémák és átszervezések miatt szüne­tel. Az osztály várhatóan szeptemberi, új helyen történő indításáról a későbbiekben nyújtunk tájékoztatást.___________________ A Szent Pantaleon Kórház Vezetősége tájékoztatja a Tisztelt La­kosságot, hogy dr. Varga Réka fogszabályozó szakorvos minden pénte­ken 10-18 óráig rendel a II. Rendelőintézetben (Szórád M. út 39.).

Next