7közlap, 2001. július-december (3. évfolyam, 48-95. szám)

2001-07-03 / 48. szám

2. oldal KÖZÉLET — GAZDASÁG Közgyűlési visszatekintő Jövőre is ad ösztöndíjat a város Az Oktatási Minisztérium meghirdette a helyi és megyei önkormányzatokkal közösen a szociá­lis helyzetük alapján rászoruló egyetemi és főis­kolai hallgatók „Bursa Hungarica” ösztöndíjpályá­zatát, amelyhez Dunaújváros önkormányzata is csatlakozott. A meghirdetett pályázat révén 40 dunaújvárosi egyetemista, illetve főiskolás jut támogatáshoz. Most arról döntött a közgyűlés 22 igen szavazattal, hogy csatlakozik Dunaújvá­ros a „Bursa Hungarica” ösztöndíjpályázat 2002. évi fordulójához is. Eldőlt­­ lesz civil ház Közös képviselői indítványban kezdeményez­te Pók Ferenc alpolgármester, valamint Dávid Béla, Kecskés Rózsa, Kerekes Judit, Kismóni László, Szántó Péter, Rohonczi Sándor a bezárt, Martinovics utcai óvoda épületének civil házzá alakítását. A 18 igen szavazattal támogatott dön­tés szerint az önkormányzat 10 millió forintot biz­tosít a költségekre, amit a civil szervezetek mun­kájukkal megtoldanak. A közgyűlés a DVG Rt.-t bízta meg a teendők felmérésével és a közremű­ködéssel. Az önkormányzat zártkörű pályázatot ír ki a helyi civil szervezetek számára, valamint fe­lülvizsgálja a racionális hasznosítás érdekében a civil szervezeteknek bérbe adott helyiségek kö­rét. Katonai ügyintézés, továbbra is helyben A Magyar Honvédség Fejér Megyei Hadkiegé­szítő Parancsnoksága májusban megszüntette a területi katonai főelőadói státusokat. Emiatt min­den katonai ügyben az érintetteknek Fehérvárra kellene utazniuk. Ezt elkerülendő városunk pol­gármestere megállapodást kötött a megyei hadki­egészítő parancsnoksággal, hogy megbízási szerződéssel foglalkoztatja az időközben nyugdí­jazott főelőadót, aki e hónap végétől a megszo­kott helyen intézi a dunaújvárosiak katonai ügye­it. A költségek megosztása és a lakosság jobb ki­szolgálása érdekében Adony, Baracs, Beloian­nisz, Ercsi, Iváncsa, Kisapostag, Kulcs, Nagyvenyim, Perkáta, Rácalmás községek, nagyközségek önkormányzati társulást hoznak létre e feladat közös megoldására. A közgyűlés jóváhagyta a társulás tervét, így az említett tele­pülések lakóinak ügyeit is intézi a megbízás útján tovább foglalkoztatott főelőadó. Bérjuttatás a törvényből kihagyottaknak Döntött a közgyűlés a közoktatási ágazathoz nem tartozó (például Jószolgálati Otthon, könyv­tár, mozi, Bartók kamaraszínház, Egészség­megőrzési Központ, polgári védelem stb.) önkor­mányzati dolgozók szakmai szorzóval korrigálha­tó béremeléséről, mivel a törvényi változás ezt nem biztosítja automatikusan 2001-ben. E bérnövelés a szakmai szorzó 15-21 százalékos növelésével történik. A közgyűlés megszavazta a bérnövelés és járulékaihoz szükséges 3 millió fo­rint biztosítását január 1-jei visszamenőleges ha­tállyal. Pályázunk szakértői támogatásra Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdetett az oktatási intézmények szakmai munkája ellen­őrzésének támogatására oly módon, hogy a szakértői munka díjazásához nyújt segítséget. A közgyűlés egyetértett a pályázati lehetőség igénybevételével. Starthelyzet inkubátorházért A volt szovjet laktanya legénységi épületeinek inkubátorházzá alakításáról nem mondott le Dunaújváros. Mivel a Széchenyi terv keretében a Gazdasági Minisztérium „Technológiai inkubátor­házak, innovációs központok” kialakításának tá­mogatására kiírt pályázata újabb lehetőséget kí­nál (vélhetően a nyári közgyűlési szünet idején), a közgyűlés döntött arról, hogy a DVG Vagyonke­zelő Rt. és az Innopark Kht. konzorciumot alkot­va pályázzanak, amint erre megnyílik a lehető­ség. Jóváhagyta az ehhez a szükséges volt lak­tanyai ingatlan apportálását és 59 millió forint fej­lesztési célra igénybe vehető önkormányzati tá­mogatást, sikeres pályázat esetére. Plusz 3 millió lakásfelújítási támogatásra Kerekes Judit közgyűlési képviselő azt indítvá­nyozta, hogy a testület emelje meg a korábbi tá­mogatások 2001-ben visszafizetendő mintegy 3 millió forintos összegével a tömbszerű lakóhá­zak szabványon kívüliséget megszüntető felújítá­si támogatását. Az idei költségvetésben erre a célra 5 millió forint áll rendelkezésre, ami nem fe­dezi az ebben a körben benyújtott támogatási igényeket. A képviselő asszony indítványát meg­szavazta a közgyűlés. A költségvetés-módosítás + pénzei A város idei költségvetésének újabb módosí­tásáról döntött a közgyűlés, jórészt a gázköz­­mű-vagyonért megítélt járandóság készpénz­ben folyósított, 133 millió forintos részének ter­hére. A házasságkötő terem és kapcsolódó he­lyiségei klímaberendezéseinek megújítására 3 millió 750 ezer forintot, a Dunaferr iskola vil­lamosipari tagozata tornaterme fűtésének és padozatának megjavítása 12 millió 86 ezer fo­rintot, a városháza informatikai rendszerének fejlesztése 980 ezer forintot, a Bartók Kamara­­színház és Művészetek Háza rekonstrukciója kapcsán nem tervezett, időközben felmerült pótmunkákra 7 millió forintot, a római kori faze­kas kemence bemutatásához a múzeumnak 1 millió forintot, a piac felújítására (asztalok, térburkolat, csapadékvíz elvezetés stb.) 27 mil­lió forintot, a Széchenyi tervi Fecskeház prog­ramhoz kapcsolódóan egy négyemeletes pa­nelház tetőtéri ráépítésének tervezési munkái­hoz 2 millió forintot, az alsóörsi önkormányzati gyermektábor ágyainak ágybetéteinek cseréjé­hez 4,7 millió forintot biztosít. Utóbbi tételnél az esetleges megtakarítás polgármesteri hivatali informatikai fejlesztésre fordítható. A biológiai szennyvíztisztítóval kapcsolatos pótmunkák költsége mintegy másfélszáz millió forint, ebből 57 millió forint biztosítható, a többi tételnél elő­zetesen vizsgálni kell, hogy szükséges-e lefoly­tatni a közbeszerzési eljárást. Jóváhagyott a közgyűlés több tervezésre és sürgős hibajaví­tásra vonatkozó kisebb tételt, valamint 50 millió forintot az Innopark Kht. idén elvégzendő köz­műfejlesztésekhez, amit visszapótol a telek­értékesítési bevételekből. A pályázaton nyert 32 milliót ugyanis vissza kell fizetnie az Inno­park Kht.-nek, ha a vállalt fejlesztéseket az W végéig nem fejezi be. Végül 50 millió forint tar­talékalapról döntött a közgyűlés az intézmény­­átszervezésekkel kapcsolatos végkielégítések­re. Interpelláció és válasz A közgyűlés nyílt ülésrésze interpellációval zárult. Az iskola-átszervezések miatti, a Barát­ság Általános Iskola megtartásáért küzdő és evégett az MSZP oktatáspolitikáját számon kér­ni szándékozó szülők egyeztető tárgyalást kez­deményeztek. Ez a június 21-re időzített, terve­zett megbeszélés fórummá változott, amelyen megjelent dr. Orosházi György kisgazda parla­menti képviselő is, akit kiküldött tárgyalójából dr. Kálmán András polgármester. A történtek miatt nyújtott be közös interpellációt dr. Sipos János, Almási Zsolt, dr. Dorkota Lajos és dr. Bagó Pál közgyűlési képviselő. Dr. Kálmán András vála­szában kifejtette, hogy a meghívott pártelnök helyett Szabados Tamás, az MSZP parlamenti frakciója oktatási munkabizottságának vezetője folytatott egyeztető megbeszélést az érdekelt szülőkkel. Erre az MSZP oktatáspolitikáját firta­tó megbeszélésre kívántak mások rácsatlakoz­ni, fórumot szervezve, ám ő tartotta magát az eredeti megállapodáshoz. A polgármester vála­szát az interpelláló képviselők nem fogadták el, a közgyűlés viszont 15 szavazattal igen. Vezetői kinevezések joßi A közgyűlés zárt ülésén döntött három jog­orvoslati ügyről. Kinevezte a 2006. július 31-ig öt év időtartamra a 2. számú óvoda vezetőjévé Jankó Lászlónét, a Kőris utcai óvoda vezetőjé­vé Tóth Juditot, a Szivárvány óvoda vezetőjévé Horváth Lászlónét, az Arany János Általános Iskola igazgatójának Horváthné Nagyszöllősi Magdolnát, a Dózsa György Általános Iskola igazgatójának Korsoveczkiné Balló Erzsébet, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatná­nak Bognár Nándort, a Sándor Frigyes Zeneis­kola igazgatójának Balogh Zoltán Andrást, a Beszédjavító Intézet vezetőjévé Odorné Vágó Évát és a Széchenyi István Gimnázium igaz­gatójának Székelyi Sándort. Cs. Gy. folytatás az 1. oldalról Forgalomkorlátozások filmforgatás miatt A „CSOCSÓ avagy Éljen május else­je!” című film dunaújvárosi forgatása miatt korlátozni szükséges a forgalmat a város néhány részén. A szervezők kérik ezért az érintett lakók és gépjármű-tula­jdonosok megértését és segítségét. Tegnap délelőtt 9 órától ma este 8 óráig lezárták a jelzett okból a Petőfi liget 5-7. számú lakóház belső udvar felőli útját. Ezzel együtt a Kossuth utca Bartók Béla és Gorkij utca közötti sza­kaszán, valamint Bartók Béla utcában a parkolóhelyeket a filmesek részére tartják fenn a forgatás idejére. E helyeken más járművek nem várakozhatnak. Ma, kedden délelőtt 9 órától július 4- én, szerdán este 8 óráig a Bercsényi utca 11. számú épületben történő for­gatás miatt a Bocskai utca 5/b és 7 számú házak közötti parkolót a filmesek részére lezárják. A Bocskai utca és Bercsényi utca kereszteződésénél a járdán elhelyezkedő filmes stáb miatt a csomópont forgalma akadályoztatva lesz. Július 5-én, pénteken 9 órától július 6-án, szombaton este 24 óráig a Bartók Béla utca Kőműves utca belső udvarán (zeneiskola környéke) tervezett forgatás miatt az udvar egy részét lezárják. Ezzel egyidejűleg a Kőműves utca Kossuth utca felőli végén levő parkoló területet a közforgalom elől lezárják. A szervezők kérik a gépjármű-tulaj­donosokat, hogy autóikat a forgatásra igénybe vett területek helyett a jelzett napokon máshol helyezzék el. A területen jelzőszalaggal, jelző­táblákkal jelzik a lezárást, minden helyszínen ezzel megbízott személyzet irányítja a forgalomszabályozást. V. Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vá­rosüzemeltetési Irodája a mai napon elrendelte a Dunaújváros, - Bocskai utca 3/a. előtt tárolt sötétkék Fiat, - Szabadság út 28. előtt tárolt piros színű Skoda, - Szabadság út 26. előtt tárolt fehér Toyota, - Lajos király körút 3. előtt és az 5. szám előtt, valamint a 9. számú lépcsőház előtt elhelyezett fehér színű Trabantok, - Dobó István utca 1. előtt lévő sárga színű Wartburg, - Baracsi út Tavasz úti parkolóban fellelhető sárga Volkswagen, - Weiner körút 8. mögötti piros Mazda, - Római körút 9. szám mögött fellelhető piros Volkswagen, - Korányi út 9. szám előtt elhagyott kék Trabant, - Vasmű út 16. előtt tárolt sárga Trabant és - Kőműves utca 11. melletti sárga Trabant 2001. július 4-én történő elszállítását a jelenleg ismeretlen tulajdonosok terhére. A ki nem váltott gépjárművek 90 nap tárolás után hasznosítás­ra kerülnek. Dunaújváros, 2001. június 28. Berzsánovits Mátyás ■ irodavezető 2001. július 3. kedd DIV4-S szerződés Két és fél milliárd a minőségért folytatás az 1. oldalról A beruházás szerződésének aláírására azért került sor most, mert a bankok már türel­metlenek voltak, és ha ebben a negyedévben nem került volna sor az aláírásra, akkor a ka­matelbírálásunk is kedvezőtle­nebb lett volna. A tényleges át­építés 2003. június 14-én indul, és 36 nap alatt szeretnénk be­fejezni. Van még egy külön megállapodásunk is, nevezete­sen a szerződés keretén felül 10% értékben egyéb megbízá­sokat is ide hoz az Industrieanlagenbau. Tóth László vezérigazga­tó: - Azért fontos nekünk ez a beruházás, mert lényegesen jobb síkkifekvő lemezeink lesz­nek. Olyan lesz a felület, ami egyből festhető, feldolgozható. A mechanikai paramétereink pedig olyan stabilak lesznek a hidegen hengerelt lemezeknél, amit az elkövetkező 1 -2 évben mindenképpen elvárnak tőlünk. -fzs-

Next