7közlap, 2002. január-június (4. évfolyam, 1-48. szám)
2002-04-05 / 25. szám
I JÓZSEF A. KÖNYVTÁR] Átadták a „Családok Újabb tíz lakás a rászorulóknak DUNAÚJVÁROS ÉS KÖRNYÉKÉNEK KÖZÉRZETI HETILAPJA 2002. április 5. péntek Megjelenik minden I III min kedden és pénteken! 9771 585 706007 20405 Májustól már beköltözhetnek a lakók az új, Frangepán úti „Családok Átmeneti Otthonáéba, amelyet szerdán délelőtt ünnepélyes keretek között adott át dr. Kálmán András. A polgármester beszédében kihangsúlyozta, hogy az újonnan megnyílt épülettel egy önkormányzati kötelezettséget teljesítettek. Szociális törvény írja ugyanis elő, hogy minden önkormányzatnak biztosítania kell az arra rászorulóknak az átmeneti lakhatást. Dunaújvárosban a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat üzemelteti az új átmeneti otthont, amelynek harmincmillió forintos összköltségű felújítási munkálatait a DVG Rt. végezte el. folytatás a 2. oldalon A közgyűlésén történt 32 ezer esetben történt fogászati beavatkozás napirend előtt Dunaújvárosban. Az is megfogalmazódott, hogy az ügyeleti ellátásnál még mindig gondot jelent a nem városunkhoz tartozó betegek ellátása. Az ügyeleten megjelentek negyede ugyanis vidéki beteg volt. Somogyi György képviselő (LESz) egy polgármesteri határozat átgondoltságát kérdőjelezte meg. A Dunaújvárosi Motorsport Egyesület az egykori munkásőr lőtér szomszédságában egy nyolchektáros területet bérel a várostól évi 800 forintért. Somogyi szerint a gazdasági bizottság döntése jogilag vitathatatlan, ám körültekintőbben kellett volna eljárni a bérleti díj megállapításában. Rohonczi Sándor, a gazdasági bizottság elnöke elismerte, hogy jelképes összegről van szó, ám a motorozni vágyó fiataloknak így rendezett területet lehet biztosítani. Ha az önkormányzat érdeke megkívánja, akkor a szerződés módosítható, vagy akár fel is mondható. Rendelet a sportról Az önkormányzatnak rendeletben kell megállapítania a sporttevékenységgel kapcsolatos feladatokat és kötelezettségeket. A városi költségvetésből jelenleg az önkormányzat nem egészen 2 %-ot fordít a sportfeladatok ellátására. Más városoknál ez 5-6 %-ot is elér. A rendelet előkészítésében részt vevő sportbizottság azt javasolta, hogy ez az összeg 4 %-ra emelkedjen. A testület végül azt a változatot hagyta jóvá, hogy legfeljebb 4 %-ot kíván e területre fordítani. A rendeletben az is megfogalmazódik, hogy Dunaújváros milyen létesítményeket tart fenn, támogatja a Sportiskola működését, a kiemelt egyesületeket pedig fokozottan kívánja támogatni. Lakbéremelés Dunaújvárosban jelenleg 748 önkormányzati tulajdonban lévő lakás van. Ezekben a lakásokban élőket érinti az ezévi lakbér emelés, amelynek mértéke 6,9 %. Ez a KSH által közzétett emelési mértéknél 0,9 %-kal kevesebb. Beszámolók Beszámolt a tavalyi évben végzett munkájáról az ÁNTSZ és a védőnői szolgálat, melyet elfogadott a testület. Ugyancsak beszámoló formájában került a testület elé a fogorvosi szolgálat elmúlt évi munkája. Elhangzott, hogy tavaly Óvodai csoportok Közgyűlési döntés értelmében a következő nevelési évben Dunaújváros óvodáiban összesen 71 csoport indulhat. Az első osztályok száma A közgyűlésnek meg kellett határoznia a következő tanévben az általános iskolákban indítandó első osztályok számát. A legtöbb leendő kisdiák a Dózsa iskolába jelentkezett, a legkevesebb pedig a Szórád iskolába. A Petőfi iskola marad városi fennhatóság alatt Az ADU-val Európába Alapítvány azzal a szándéknyilatkozattal fordult a városhoz, miszerint a következő tanévtől átvállalná a Petőfi Sándor Általános Iskolában a nevelési-oktatási feladatokat. A közgyűlés nagy többséggel elutasította a kérelmet, így tehát a jövőben az iskola közoktatási feladatait az önkormányzat látja el. Hogyan tovább, Alsóörs? Dunaújváros általános iskolás korosztályai hosszú éveken át nyaralhattak az alsóörsi gyermektáborban. Úgy tűnik, ennek vége - vagyis Alsóörs felett beborult az ég. A tábor felújítására ugyanis 40-50 millió forintot kellene ráfordítani. Ezt azonban az önkormányzat nem tudja felvállalni. Az Ifjúsági Bizottság új helyszíneket keresett a mintegy 700 kisgyermek táboroztatására, így találtak egy vízparti üdülőre Zamárdiban, ami színvonalasabb üdültetést tenne lehetővé. A közgyűlés ezt a lehetőséget jóváhagyta, és egyben utasította a gazdasági bizottságot, hogy vizsgálja meg az alsóörsi üdülő hasznosításának lehetőségeit. - fzs - Megmozdul az állóvíz? A Szalki-sziget a város pihenő övezete lehet A múlt: A Szalki-sziget hajóállomás úttól északra eső része a rendszerváltásig a város nagyon kedvelt, gyakran látogatott része volt. A szabad strand ezreknek nyújtott felfrissülést kánikulai napokon, a Rézrák vendéglő jó étkezőhely volt, a kempingben gyakori vendégek voltak a holland turisták. A jelen, kihalt kemping, gyéren látogatott szabad strand, ahol a sóderes homokban rejtőző pecahorogba is beleléphet a gyanútlan fürdőző. A pizzasütöde tartja magát, és van ott egy hol működő, hol bezáratott disco. A sziget szélén változatlanul népszerű a halászcsárda. folytatás a 2. oldalon Megváltja-e önmagát az emberiség? Színpadon a Székek fekete fizikája A fenti címmel mutatja be ma este 19 órakor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában Dunaújváros Táncszínháza legújabb produkcióját. E. Ionesco művei alapján készült a három részes darab, amely az „áltáncellen színházi kilengések” alcímet viseli. Juhos István (Puttó), Rácz Attila (Cicero) és Juhász Zsolt koreográfusok összehangolt munkájából forrt össze az előadás. Az egyes részek feldolgozása emiatt különböző stílusokat is képvisel, mind a táncművészeti, mind a zenei megvalósításban. A legnagyobb élményt talán épp ez a „hármasság” jelenti majd a mindenkori néző számára. Ionesco „tragikus tréfája” az irodalmárok szerint a kommunikáció nehézségét és lehetetlenségét példázza. Maga az író állította többször is, hogy drámáit egyáltalán nem értik meg az olvasók. Leginkább emiatt tűnik egyedülálló vállalkozásnak egy „pusztán” színházi feldolgozásban sem könnyen megérthető darab táncszínházi megvalósítása. -oe közlapi ajánló „Kötelet már vettem...” ...................... 2 oldal A régióból az egyetlen................ Egy különös élet titkai ................. Jelöltek és vélemények választások előtt........ Feltámadás Dunaferr módra...... Hogyan tovább?........................... ....... 3. oldal ....... 3. oldal ..... 4-5. oldal I ...... 7. oldal I ...... 7. oldal I