8 Órai Ujság, 1927. december (13. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-01 / 273. szám

1927 DECEMBER 1 ÓMljsIG CSÜTÖRTÖK 3 OLDAL Meghosszabbítottá­kt a román parlamenti szünetet A parlament útból való megnyitásáig tisztá­zódnia k­ell a helyzetnek Bukarest, nov. 30. (Saját tudósítónktól.) A kormány, ille­tőleg a többségi párt elhatározása szerint, a gyász alkalmára félbe­sza­kított parlamenti ü­lésszakot nem nyitották meg ismét. A parlament összehívását csütörtökre tervez­ték, a kormány helyzete azonban nem látszott addig tisztázhatnunk. Ezért a szü­netet meghosszabbították s a parlamenti ülést december 7-ére hívták össze. Azt hiszik, hogy 7-éig megalakulhat a koalíciós kormány. Ma­ni is ma hosszabb beszél­getést folytatott Titulescu­­va­l, akinek nem adott végleges választ, hanem közölte, hogy kikéri a nemzeti parasztpárt végrehajtóbizottságának a döntését. A nemzeti parasztpárt exe­­cutív komitéja ma délután összeült. A döntés egyelőre nem ismere­tes, azonban beavatott körök szerint nem valószínű, hogy a jelenlegi parlament megtar­tása mellett a kormánnyal kol­­laboráció létrejöjjön. Kétségtelen, hogy a parla­ment n­­­b -­­­i megnyitásáig a po­litikai helyzet tisztázódni fog. Hír szerint amennyiben a nemzeti parasztpárttal való kollaboráció meghiú­sulna, Bratianu Vintila ebben az esetben átalakítja kormányát és bizonyos csetéket fog az egyes tárcák között eszközölni. Maniu különben ma Jorgával is tárgyalt és ez a tárgyalás sem járult hozzá ahhoz, hogy Titulescu kedvező választ kap­­j­o­n. Jorga ugyanis egészen agresszív ma­gatartást tanusít a liberálisokkal szemben s mindenki ellen harcot hirdet, aki a libe­rális párt kormányzási irányzata mellé szegődik. Bet­ben Istvám Génfben Távolléte alatt is ü­lésesik a parlament — Bud miniszter nyilatk­ozik, a felszabaduló népszövetségi kölcsönmar­advány fel­használásáról Klebelsberg nem vonja vissza a numerus clausus módosításáról szóló javaslatot (Saját tudósítónktól.) A politikai körök nagy várakozással tekintenek a genfi tanács­kozás elé, mert ezen a tanácskozáson több Ma­gyarországot érintő függő kérdés kerül eldön­tésre. Magyarországot a népszövetségi ülésen, mint ismeretes, Apponyi Albert gróf fogja képviselni, a pénzügyi vonatkozású kérdések­ben pedig Búd János pénzügyminiszter és Szabók*­ Alajos államtitkár nyújtanak felvi­lágosítást a Népszövetség pénzügyi bizottságá­nak.­ Most már befejezett tény, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök is kiutazik Genfbe. Búd János pénzügyminiszter a genfi nép­­szövetségi tanácskozásról a következőket mondotta a L­o­rai Újság munkatársának: — Holnap utazom el Genfbe a minisz­terelnök úrral és Szabóky Alajos állam­titkár úrra­l együtt. A most döntésre ke­rülő kérdések közül pénzügyi szempont as legfontosabb a népszövetségi kölcsönből még fenmaradt 32 millió aranykorona fel­szabadítása. Ezt az összeget hasznos beru­házásokra kívánjuk fordítani. Részben a csepeli kikötő építkezését, illetve annak be­fejezését, részben az Államvasutak beru­­­­házói­mit, az útépítéseket, a­ budapesti belgrádi kábel kiépítését s ezeken kívül a falusi kislakásépítések költségeit is ebből­­ a felszabadított összegből fogjuk fedezni. A miniszterelnök genfi utazásával kapcso­latban olyan hírek jelentek meg, hogy a mi­niszterelnök távolléte alatt a parlament ülé­seit elnapolták. Illetékes helyről vett értesü­lésünk szerint a miniszterelnök távolléte alatt is foly­nak a parlamenti tanácskozások. Bethlen miniszterelnök csütörtökön utazik el Genfbe és körülbelül egy hetet fog külföldön tölteni. Ez alatt az idő al­att Foss József népjóléti miniszter fogja a miniszter­el­n­ököt helyettesíteni. A miniszterelnök távollétében a még most letárgyalásra­ váró javaslatok, — köztük az állategészségügyi javaslat — tárgyalása is a parlament elé kerül és a különböző, kisebb ja­vaslatok teljesen kitöltik a képviselőház munkarendjét addig s a miniszterelnök és a pénzügyminiszter visszaérkezése után az egye­sített bizottságokban letárgyalt valorizációs javaslat is a parlament elé kerülhet. A valorizációról szóló javaslatot ma tárgyalja ismét az egyesített pénzügyi és igazságügyi A miniszterelnök utazását az tette szüksé­gessé, hogy most történik döntés a népszö­vetségi kölcsönökből fennmaradó utolsó rész­let felszabadításáról. A felszabadítás folytán a népszövetségi kölcsönnel kapcsolatos kér­dések bizonyos fázisokban tényleges befeje­zést nyernek. A Népszövetség pénzügyi bi­zottságában a magyar kormány képviselőin kívül Tyler népszövetségi megbízott is je­lentést tesz a­ Népszövetség pénzügyi bizott­ságának mindazokban a kérdésekben, amelyek a népszövetségi kölcsön kamatszolgáltatása tekintetében ügykörébe tartoznak, bizottság és előreláthatóan a javaslatnak rész­leteiben való letárgyalása is befejezést nyer ma úgy, hogy a bizottság jelentésének beter­jesztése és ezzel együtt a javaslat napirendre tűzése a közeljövőben megtörténhetik. A keresztény gazdasági párt tegnap érte­kezletet tartott, amelyen a numerus clausus törvény módosítását is tárgyalta. A tanácskozással kapcsolatban olyan hírek terjedtek el, mintha a numerus clausus módosításáról szóló tör­vényjavaslatot a kultuszminiszter visszavonná és más javaslat kerülne a parlament elé. Ebben a kérdés­ben Farkas Elemér, a nu­merus clausus módosításáról szóló javaslat előadója, hangsúlyozta a 8 órai Újság mun­katársa előtt, hogy szó sincs arról, hogy a kultuszminiszter visszavonná ezt a javaslatot. A javaslat be van terjesztve és abban a szö­vegezésben kerül tárgyalás alá, amelyet nem­csak a kormány, de az egységes párt is egy­hangúan elfogadott. Értesülésünk szerint a keresztény gazdasági párt értekezletén tulaj­donképpen nem volt másról szó a numerus clausus módosításával kapcsolatban, mint kü­lönféle szövegezésekről, amelyek azonban nem ismeretesek még. Így szó van arról, hogy Te­leki Pál grófot fölkeresték az egyetemi ifjak és új szöveget mutattak be neki a numerus clausus módosítására vonatkozóan. A keresztény gazdasági párt megbízta Túri Bélát, hogy amennyiben az egyetemi ifjak lépéseket tesznek nála is a szöveg módosítása tárgyában, akkor erről, a pártnak tegyenek je­lentést. Van egy másik szövegezés is, amelyet Háttér István tart helyénvalónak; a keresz­tény gazdasági párt részéről Túri Béla nyilvá­nította annak idején véleményét a szöveg­­módosításáról a­ miniszterelnök előtt. Ezeket a különböző szövegezéseket akarják össz­hangba hozni a keresztény gazdasági pártban, hogy azután erről tájékoztathassák az illeté­kes köröket. Mire fordítják a harminckétmillió aranykoronát Bethlen nyilatkozik genfi utazásáról Bethlen István gróf miniszterelnök 1 és fél órakor jött be a képviselőházba és fogadta a Balogh Jenő és Teleki József gróf vezetésével érkezett protestáns küldöttséget, amely a Beth­esd­a-kórház támogatási ügyében kereste fel a miniszterelnököt. A küldöttségben több, mint húsz képviselő és felsőházi tag vett részt, hogy súlyt adjanak a protestánsok egyetemes kérésének. A küldöttség fogadása után Bethlen István 100 oldalas­sUK||^ újonnan megjelent árjegyzékünket S játék# díszmő és korám­kban | kérje azonnali Ingyen küldjük. REISZ ÁRUHÁZ AB rt VII, Király­ utca 47 és IV, Calvin-tér gróf miniszterelnök Zsitvay Tibor házelnökkel folytatott tanácskozást a Ház munkaprogram­járól. A tanácskozás után a miniszterelnök a következőket mondotta munkatársunknak: — A parlament legközelebbi munka­rendjére nézve még nem történt végleges döntés. Úgy tervezzük, hogy a büntető­novella után az­ állategészségügyi javaslat kerül sorra, utána pedig a valorizációs ja­vaslat következik. Holnap utazunk el Irinfbe, ott azonban nem maradunk sokáig, úgy hogy a valorizációs javaslat tárgyalá­sára már itt leszünk. Egy kecskeméti tanyai iskola falában Klebels­­berg-dom­borművet helyeznek el Kecskemét, nov. 30. (Saját tudósítónk tele­fon jelentése.) Kecske­mét törvényhatósági város közönségének mai napon tartott közgyűlésén elhatározták, hogy a kultuszminiszternek a kecskeméti újonnan épített huszonnyolc tanyai iskola létesítése kö­rül szerzett érdemei elismeréséül és hálája le­rovása céljából az egyik új tanyai iskola falába már­­ványtáblát helyez el gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter domborművű arcképével. Tudomása van a város közönségének arról, hogy a kultuszminiszter viszont a tanyai isko­lák építése nagy úttörőjének, Révész István, kecskeméti prelátus-plébánosnak és főrendi­házi tagnak ugyancsak márványba vésett dom­borművű arcképét helyezteti el. Az idevonat­kozó tervek kivitelével a városi tanácsot bízta meg a közgyűlés. Csernovicz mellett elakadtak a vonatok a hóviharban Bukarest, nov. 30. Az ókirályság területén, főleg Besszarábiá­­ban és Bukovinában napok óta erős havazás volt, Bukóviva északi részében és Besszará­­biában pedig tegnap óta óriási hóvihar tom­bol. Csernovicz és Ocnitza között a vonatok elakadtak. Besszarábia keleti részén szintén megakadt, a közlekedés a­ hófúvások miatt. (MTI.) _______________ Egyévi fogházra ítélek egy soffőrt, aki halálra­­gázolt egy leányt (Saját tudósítónktól.) A Krayzell-tanács ma tárgyalta Klinovszky András soffőr ügyét, aki ellen gondatlanságból okozott emberölés vétsége címén emelt vádat az ügyészség, mert június 17-én a Szondy-utcában nagy sebes­séggel haladva, elütött egy Udvarit! Teréz nevű fiatal­leányt, aki súlyos sérüléseibe másnap belehalt. A mai tárgyaláson, amikor személyi viszo­nyaira vonatkozólag hallgatták ki, kiderült, hogy rablás bűntettéért egy alkalommal már hathónapi börtönnel sújtották, de elítélték már lopásért is. A bizonyítási eljárás befejezésével a tör­vényszék bűnösnek mondotta ki a vádlottat és egyévi fogházra, valamint 160 pengő pénzbüntetésre ítélte. A bíróság egyúttal három évre eltiltotta az autóvezetéstől és úgy határozott, hogy a há­rom év eltelte után is csak újabb soffőrvizsga sikeres letétele után vezethet ismét autót. Az elítélt fellebbezett. fii KARC NEFOFERA M.IN­HH _— Üvegkorsóval vágta fejbe az anyósát. Újpesten a Baross-utca 66. szám alatt levő lakásán özvegy Borosa Sándorné az ebédnél összeszólalkozott a vejével, Szabó Józseffel, aki felkerült állapotban felkapta az asztalon levő üvegkorsót és anyósa i­t vágta. Borosa Sándorné vértől borítva eszméletlenül bukott le a székről. Az újpesti mentők a gróf Károlyi-kórházba szállították. Szabó Józse­fet az eset után az újpesti rendőrség kihall­gatta.

Next