8 Órai Ujság, 1938. június (24. évfolyam, 118-140. szám)
1938-06-01 / 118. szám
1938 JÚNIUS, SZERDA ÓMimjstG Valóságalap vagy kiserélyesedet! szellemi Kríszis Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Az utóbbi hónapokban lázban tartotta az országot az úgynevezett hungarista mozgalom. Hírek terjedtek el, hogy ez a mozgalom százezres tömegeket hódított meg és hívei beférkőztek a legbefolyásosabb körökbe. Volt idő, amikor némelyek már azt hitték, a hungaristák átveszik a hatalmat. Biztosat azonban a magamfajta visszavonult és békeszerető ember, aki irtózik a politikai szervezkedéstől, nem tudhatott meg róla. Most azonban adatok vannak a kezemben, amelyek segítségével legalább is néhány következtetéstvonhatunk le a mozgalom jellegére nézve. Ha igaz az a mondás, hogy a stílus maga az ember, akkor egyetmást megtudhatunk a Szálasi—Széchenyivel jelzett cikkekből, amelyeket a mozgalom vezetői írtak a hungaristák hivatalos lapjába. Én figyelmesen elolvastam ezeket a cikkeket és meglepő eredményekrejutottam. Az első az, hogy ezek a vezérek, akik a magyar faj érdekében akarják forradalmasítani az országot, magyar nyelven bár, de kétségtelenül németül írnak. Keserves, fűrészporízű prózájuknak üteme, idegzete germán. Az állítmányt kivétel nélkül minden esetben a mérföldnyi hosszú mondat végére teszik, az embernek először ki kell tapogatni az ujjával, hogy nekigyürkőzhessen a mondat megértésének. Tobzódnak a germanizmusokban és a németes szó, összetételekben. Ilyen szavakat használnak derűre-borura: ,,honképes“, „talajgyökeres“, ,,valóságalap“, „nemzetgazdálkodás“, „nemzettudatos“, ,,szóci álnacionálé“, „népérték“, „világvagyon“, „nemzetszédítés“. Egyikmásik összetett szavuknak, amilyen a „rendszerátültetés“ az olvasásakor kificamodik az ember szeme. Ennél nehézkesebb, idegenszerűbb, nyakatekertebb és különcködőbb nyelven még soha nem hódítottak tömegeket. A demagógiának erkölcsi szempontból sok mindent lehet a szemére vetni, de azt az egyet meg kell hagyni, hogy általában kereken kimondja, amit gondol, magyarán beszél. A hungarista mozgalom kivétel. . . nemcsak magyarán nem beszél, de magyarul sem. A tömegmozgatásnak egészen sajátságos, eddig soha és sehol nem tapasztalt példájával állunk szemben: olyan mozgalommal, amely ahelyett, hogy kikürtölte volna, a ködös és zavaros kifejezésmód vékája alá rejtette célkitűzéseit. Az embernek leesik az álla, hogy emberek tömegei vérben forgó szemekkel az öklüket rázzák ilyen mondatoknak az olvasása után: ,,A hangsúly a valóságalapon van. Ennek a felismerése, a felismerésből fakadó következtetések, tanulságok határozzák meg azoknak a feladatköröknek megállapítását és végrehajtását, melyek új országépítésünk beállításához szükségesek és az érintett terület civilizált állami és népi rendjének egységét erkölcsi, szellemi és anyagi vonatkozásaiban egyaránt törvényesítik, biztosítják és megvédik.“ Mikor az olvasó a „valóságalapnál“ tart, még csak helyeslően bólogat, de mikor eljut az ,,országépítés beállításához“, már nem bír a lelkesedésével. Ha pedig ezt olvassa: „A legnagyobb világvagyon a honképes és talajgyökeres emberiség“, — akkor már valóságos révületben követi vezéreit. Vannak Szálasi—Széchenyi szövegében mondatok, amelyeknek hoszszas fejtörés után ki lehet deríteni az értelmét. Például igen érdekesen fejezik ki azt, hogy valaki nem keres pénzt: „Munkájának, hasznos és erkölcsös tehetségének, alkotószellemének hiányzik az az erőforrása, melynek segélyével megélhetésének ellenértékét (a megélhetés ellenértéke?) megkapja.“ Rendkívül érdekesen és újszerűen határozzák meg a nemzetet. Mi a nemzet? „Az a valóságtest, amely mindent a leghasznosabban, leggazdaságosabban és legbiztosabban tud kiteljesíteni.“ Előfordul azonban, hogy a két mély gondolkodó nem mond semmit. Mi a nemzeti szocializmus? „Nacionalista rend a szocializmusban.“ És mi a szociálnacionálé? „Szocialista rend a nacionalizmusban.“ Ezek a meghatározások eszünkbe juttatják ősüket, a vakparádés vakparádét. Vannak viszont mennydörgő pátosszal előadott sejtelmes kijelentéseik, amelyeknek az igazságát senki sem vonja kétségbe, viszont ez az igazság annyira nyilvánvaló, hogy senkinek sem jut eszébe szóvá tenni: „Szociális érzéke annak van, aki elismeri, hogy a nemzet minden egyes tagjának megvan a joga ahhoz, hogy a nemzetgazdálkodás részese legyen.“ Ez más szóval annyit jelent, hogy mindenkinek joga van dolgozni és pénzt keresni. Vannak azután mondataik, amelyeken a legiskolázottabb nyelvész sem tud eligazodni. Például a következő: „A szociálnacionálé felfogásában az egyedüli érték a honképes, talajgyökeres, népi közösségben hazát valló ember kiegyensúlyozott erkölcsében, szellemében és jellemében.“ Ez a mondat sem utolsó: „Csak a népérték megbecsülése tudja a nagy problémát megoldani, amely nem egyéb, mint az emberiségnek népekben nemzetivé és szocialistává tudatosult közösségeinek és magának a hont akaró, talajt követelő embernek — a legnagyobb és legállandóbb világvagyonnak — az anyagi oldalon kifekélyesedett erkölcsi és szellemi krízise.“ Ez már beszéd! — harsogják a tömegek és készek vérüket ontani azokért az emberekért, akik ezt a mondatot megálmodták, kigondolták és papírra vetették. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Csüggedten végzem soraimat. Kormányt kellett buktatni, külön törvényeket és rendeleteket kellett hozni, hogy elfojtsanak egy mozgalmat, amelynek a vezérei ilyen nyelven köztik a szándékáikat. Az iskolában azt tanultam, hogy a stílus első követelménye a világosság. Visszakérem a tandíjat. A tömegek szívét, úgy látszik, csak idegenből fordított, érthetetlen nyelven és olyan állításokkal lehet megmozgatni, amelyeknek vagy nincs értelmük, vagy, ha van, nincs mit megnérteni rajtuk. Tisztelettel Prof. Honképes Talajgyökér ! ! Újabb érdekes tanúvallomás a Szálasi-bűnpörben Befejezték a pótbizonyítást — A 8 Órai Újság tudósítása — Szálasi Ferenc nyugalmazott őrnagyot a büntetőtörvényszék néhány hónappal ezelőtt lázadásra való szövetkezés vétségéért 10 hónapi államfogházra ítélte. A tábla a bizonyítás kiegészítését rendelte el. Dr. Bérczy Géza törvényszéki bíró május közepén ki is hallgatott az ügyben néhány tanút és ma folytatta a tanúkihallgatásokat. Szálasin és védőjén kívül ma is igen sok zöldinges, feketenyakkendős fiatalember jelent meg, akik érdeklődéssel hallgatták vitéz Csia, Sándor szentendrei lakosnak, a mára beidézett tanúnak a vallomását. A bíró megkérdezte tőle, igaz-e az, hogy az úgynevezett „mozgalmi harci utasítás“ nem volt végleges szövegezésű és azt egy felülbíráló bizottságnak kellett átjavítani. Vitéz Csia Sándor erre a következőket mondotta: — Az utasítás valóban nem volt végleges szövegezésű. Szálasi kért egy alkalommal engem meg, hogy dr. Kiss Károly lakására menjek. Szálasi itt átadta a szóbanforgó utasítást és felkért, hogy Kiss Károllyal együtt nézzük át és dolgozzuk azt át. Mi a munkát megkezdtük, de nem fejezhettük be, mert közben történt a pártfeloszlatás. Csak hallomásból tudom, hogy a harci utasítás állítólag Oláh Árpád munkája volt. Ez az utasítás nyomtatásban nem jelent meg és azt nem is terjesztette senki. — A megjelent röplapokon kívül volt-e más módja a szervezkedésnek és milyen eszközöket kívánt alkalmazni Szálasi a pártprogram megvalósításánál? — kérdezte ezután a bíró. — Én 1933 óta ismerem Szálasit, de soha közöttünk nem volt szó, hogy törvénytelen, erőszakos eszközökkel kellene a programot megvalósítani. Semmiféle titkos szervezkedés a párt érdekében nem történt. — Hát akkor hogyan került mégis az a sok röpirat forgalomba, amely az erőszakot hirdette? — Hiszen egyidőben a rendőrség úgyszólván nap-nap után foglalt le ilyen röpiratokat. Ki terjeszti ezeket? — Erről nem tudok, — válaszolta vitéz Csia. — Ezzel kapcsolatban azonban szükségesnek tartom elmondani a következőiket: A legutóbbi időben egy ajánlott levelet kézbesítettek részemre, amelyben utasítás volt, hogy én bizonyos fegyvereket ellenőrizzek. Az utasítás alá egy Sz. betű volt írva. Nem tudom, hogy ez a névtelen levél kitől ered. Én azonban azonnal elvittem a rendőrségre Bártfay főtanácsos úrhoz és egy feljelentés kíséretében előadtam ezt a dolgot. Bérczy bíró ezután a tanú elé tárta Oláh Árpádnak a legutóbbi alkalommal tett vallomását. Ezzel kapcsolatban vitéz Csia kijelentette, hogy Oláh vallomása nem felel meg a valóságnak, soha erőszakos eszközök alkalmazásáról szó nem volt és az sem igaz, hogy ő vidékre pénzt küldött volna egyeseknek a központból. Általában a pénzügyekhez neki semmi köze nem volt. Szálasi Ferenc most felállott a vádlottak padjáról és ezeket mondotta: Én vezettem a pénztári könyvet, a tanú úrnak e tekintetben semmiféle szerepe nem volt. Vitéz Csia ezután elmondotta, hogy Oláh Árpádot a pártból kizárták. Bérczy bíró,— miután megeskette a tanút vallomására, — megállapította, hogy vitéz Petneházy Antalt és Szakváry Emilt felettes hatósága nem oldotta fel a hivatalos titoktartás kötelezettsége alól, ezért őket ebben az ügyben nem lehet tanúképpen kihallgatni. Az iratok most visszakerülnek a tábla Leitner-tanácsához és az dönt most már érdemlegesen az ügyben. areen. 3 *0*1 a fogkő cikk'ige